Tavaszi Szabadegyetem 

Már az őszi félév is számos újítást hozott a két évtizedes múltra visszatekintő Zsidó Tudományok Szabadegyetemének életébe, ám a most induló tavaszi félév még több izgalmas újdonsággal várja a hallgatókat. Cseh Viktorral, a program főszervezőjével beszélgetve egy minden eddiginél rugalmasabb program keretei rajzolódnak ki előttünk.

„Ahogy eddig is, hétfőtől csütörtökig zajlanak az előadások: hétfőn és szerdán a fiatalok ösztöndíjas órái, kedden és csütörtökön pedig a ZSTSZ fő tanfolyama. Itt a már jól ismert rendszerben válogathatunk az előadások közül.

Itt, a Szabadegyetem keretein belül, de annak fő tananyagától elkülönülve három tematikus kurzuson is részt vehetnek az érdeklődők. „6 és 12 alkalmas kurzusokból választhatnak a jelentkezők. Ezek a kurzusok a ZSTSZ órák után közvetlenül lesznek, és a szabadegyetemtől függetlenül lehet rajtuk részt venni. A 12 hetes tanfolyam a Magyar zsidó történelem századai címet viseli és keddenként zajlik majd, míg a rövidebbek csütörtökönként. Ezek a zsidó gasztronómia és a kabbala témáját járják körül.” A történelmi kurzus előadói között szerepel Haraszti György, Gerő András, Köves Slomó, Fenyves Katalin, Oberlander Báruch, Bíró Ákos, Novák Attila, Ungváry Krisztián, Kovács András és Pásztor Tibor is. A januárban induló és Peszáchig tartó gasztro-kurzus előadói között szerepel többek között Bányai Viktória történész-hebraista, Fűszeres Eszter gasztroblogger, Rubin Eszter írónő és Hurwitz Devora rebbecen is.

Az új programban a korábbiaknál jobban elkülönül az Átid ösztöndíjprogram, hogy a fiatalok igényeinek megfelelőbb előadásokkal és programokkal célzottan közelítsék meg ezt a korcsoportot. Az ő számukra szervezett, hétfőn és szerdán megtartott előadásokon Faith Aser a zsidóság elméleti és gyakorlati alapjaiba vezeti be a hallgatóságot, Nógrádi Sára híres zsidó nőkről és a 21. századi női szerepekről tart órákat, míg Cseh Viktor művészeti tárgyú és a zsidó folklórt ismertető programmal várja az érdeklődőket. Az ösztöndíj program negyedik előadója Stell Izsák rabbi, aki a héber nyelv alapjaiba vezeti be az érdeklődőket.

A programon résztvevő fiatalok minden aktivitásukért ösztöndíjban részesülnek, akár egy-egy előadáson vesznek részt, akár a hétvégi közösségi programokba kapcsolódnak be, akár plusz feladatot vállalnak magukra. Összességében akár havi 55 ezer forintot is megkereshetnek a fiatalok!

Érdemes felkeresni az új külsővel büszkélkedő www.zsztsz.hu honlapot, ahol jelentkezhetünk a kurzusokra és további érdekességeket tudhatunk meg az előadásokról és az előadókról egyaránt.