„De voltak férfiak, kik tisztátalanok voltak emberi holttest által és nem készíthették el a peszách áldozatot azon a napon; azért odaléptek Mózes elé és Áron elé azon a napon, és mondták neki azok a férfiak: Mi tisztátalanok vagyunk emberi holttest által, miért vonassék meg tőlünk, hogy bemutassuk az Örökkévaló áldozatát a maga idejében, Izrael fiai között? És mondta nekik Mózes: Álljatok itt, hadd halljam, mit parancsol az Örökkévaló felőletek.” (4Mózes 9:6-8)

Az Egyiptomból való kivonulás első évfordulóján az Örökkévaló elrendelte, hogy emlékezzenek meg a kivonulásról, és niszán 14-ének délutánján mutassák be a peszách áldozatot. Voltak azonban olyanok, akik a rituális tisztátalanság állapotában voltak, mivel holttesthez értek, ezért nem ehettek az áldozatként bemutatott húsból, a korbán peszáchból. Ők Mózesnek panaszkodtak, aki pedig az Örökkévalóhoz fordult. Válaszul a Mindenható – emberi kezdeményezésre – a zsidó népnek adta peszách sénit, a második pészahot:

„Bárki, ha tisztátalan lesz holttest által, vagy messze úton lesz, nálatok vagy nemzedékeiteknél, és készítene peszách áldozatot az Örökkévalónak, a második hónapban, a tizennegyedik napon, estefelé készítsék el azt; kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék azt meg; ne hagyjanak belőle reggelig és csontot ne törjenek össze benne, a peszách áldozat minden törvénye szerint készítsék el azt.” (4Mózes 9:10-12)

Ezen a napon mindazok, akik távolság, betegség vagy tumá – rituális tisztátalanság – miatt nem részesültek az első korbán peszáchból, megtehetik ezt. Ezt az áldozatot pontosan úgy kellett bemutatni, mint az elsőt niszán hónapban és ugyanúgy kellett elfogyasztani is: kovásztalan kenyérrel és keserűfűvel, de fogyasztása nem követelt rituális tisztaságot. Érdekes azonban, hogy míg a Szentélyben ijár hó 14-én előkészítették és bemutatták az áldozatot, de csak este, vagyis a zsidó számítás szerint a következő napon, 15-én ették meg, addig az erre emlékeztető kovásztalan kenyeret mi 14-én fogyasztjuk. Vannak ettől eltérő vélemények is, és az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi arra biztatta híveit, hogy a napot követő este, ami már ijár 15-hez tartozik, szintén maceszt fogyasszanak. 

 

Macesz peszách senikor? Mikor és miért?

Elterjedt szokás, hogy ijár hónap 14. napján, egy hónappal peszách után maceszt esznek.

 

A Szentély idejében csakis a macesz, az áldozati hús és a torma fogyasztása jellemezte a második peszáhot, a széder, illetve a kovásztalan kenyér ünnepének többi micvája és szokása nem vonatkozott erre a napra. Napjainkban csak a kovásztalan kenyér fogyasztásának szokását követjük (keserűfüvet viszont nem eszünk). Sokan odafigyelnek arra is, hogy ilyenkor is, akárcsak pészah ünnepén, őrzött maceszt, mácá smurát egyenek. Ez alkalommal azonban nem kell megszabadulni minden kovászostól, nem kell a lakást tűvé tennünk a morzsákért. A Hálélt sem mondjuk el, vagyis a dicsőítő éneket, melyet ma a széder végén mondunk el, őseink pedig – a Szentély idejében – az áldozati lakoma fogyasztása közben énekelték.

A Tóra szövege szerint peszách séni csak azokra vonatkozik, akik önhibájukon kívül nem tudtak részesülni a niszán hóban bemutatott pészahi áldozatból. A gyakorlatban azonban azok is részesedhettek belőle ijár 14-én, akiknek semmiféle valós indokuk nem volt arra, hogy miért mulasztották el az elsőt, és egyszerűen csak érdektelenségből nem vettek részt rajta.

Ha valaki niszán 14. és ijár 14. között tért be a zsidóságba vagy ezen időszakban töltötte be a 13. életévét és vált számára kötelezővé a parancsolatok betartása, akkor is vonatkozott rá peszách séni micvája. Ez azt sugallja, hogy ez a nap önmagában is megálló ünnep, nem csupán valaminek a pótlása, hiszen akkor az említett csoportba tartozó embereknek nem kellene betartania, ugyanis pészah idején még nem vonatkozott rájuk a micva, vagyis nincs mit bepótolniuk. Innen láthatjuk, hogy peszách séni független, önmaga jogán is létező parancsolat, mely lehetőséget ad a fejlődésre és a javulásra.

Bölcseink ezért azt is mondják, hogy peszách séni a második esély napja.

A fenti, praktikus magyarázat mellett ennek a jeles napnak fontos üzenete van.

A zsidó hit és törvénykezés szerint soha nincs túl késő saját hibáink korrigálásához, mindig lehetőség van a megtérésre (tesuvá), mert Isten bármikor készen áll arra, hogy elfogadja a megtérésünket, és adjon számunkra egy második esélyt. 

Még akkor is, ha szándékosan maradt távol valaki vagy tette magát rituálisan tisztátalanná éppen peszáchra – tágabb értelemben ha szándékosan nem tett meg valaki micvákat -, lehetőséget kap a javításra. Az Örökkévaló várja, hogy megtérjünk hozzá és ezzel a különleges nappal is azt üzente számunkra: soha nem késő kijavítani a hibáinkat. Amíg tehát elropogtatjuk a maceszt, tartsuk észben a nap spirituális üzenetét is: akármilyen messzire is jutottunk, akármilyen tisztátalanságba is keveredtünk, Isten mindig lehetőséget ad a visszatérésre, ha komolyan gondoljuk azt.

Egy különleges, a zsidó történelem során csupán egyszer megünnepelt napról, melyről a mai napig nem tudjuk, hogy mi is volt valójában – pészah vagy második peszáh – ebben a cikkünkben olvashatnak.