A tegnap felolvasott Pekudéj hetiszakasz tudósít a Szentély felállításáról és felszenteléséről. Bölcseink elmagyarázzák, hogy a pusztai Szentélyt hétszer állította fel és szedte szét Mózes, és a nyolcadik napon történt meg maga a felszentelés.

Ávráhám Mordecháj Álter rabbi (1866-1948), az Imréj Emet néven is ismert guri rebbe szerint ez arra utal, hogy a Szentélyt hétszer szedik szét, vagy rombolják le, a nyolcadik felállítása után azonban – ez az, amire most várunk, a harmadik jeruzsálemi Szentélyre -, többé nem rombolják le azt.

A pusztai Szentély hétszeri felállítása és szétszedése utáni nyolcadik napon pedig a Sechina, az Isteni Jelenlét leszállt a sátorra:

Akkor befödte a felhő a gyülekezés sátorát és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot; és Mózes nem bírt bemenni a gyülekezés sátorába, mert nyugodott rajta a felhő és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot. Midőn fölemelkedik a felhő a hajlékról, elvonulnak Izrael fiai mind az ő vonulásaik szerint; ha pedig nem emelkedik fel a felhő, akkor nem vonulnak el, amely napig fel nem emelkedik. Mert az Örökkévaló felhője volt a hajlékon nappal és tűz volt rajta éjjel, Izrael egész házának szeme láttára, mind az ő vonulásaiban. (M.II. 40:34-38)

Ezekkel a mondatokkal zárul a Tóra második könyve. A felhő kétféle szerepben jelenik meg a Szentélyben. Egyrészt az a felhő, mely betölti a sátorszentélyt, az Isteni Jelenlét félelmetes és figyelmeztető jele, mely megálljt parancsol még annak az egyetlen embernek is, aki színről színre látta az Örökkévalót. Másfelől viszont ez a felhő annak az Isteni Jelenlétnek a jele is, mely pásztorként vezeti nyáját, Izrael népét a pusztában, olyan helyekre, ahol van ivóvíz, és mely szintén védelmezi a zsidókat a pusztában élő vadállatoktól, rablóktól és más veszélyektől. Akármelyik aspektust tekintjük is, a sátorszentély, illetve az azon nyugvó Isteni Jelenlét felhője valamiféle nyugvópontot jelent a zsidó nép számára az aranyborjú tragédiája után. A Szináj-hegy tetején lebegő Sechiná leköltözött a Szentélybe, a nép közé, és a nép folyamatosan érzékelhette a jelenlétét.

Később ugyanez a jelenet megismétlődött az első Szentély esetében is:

És amint Salamon végzett azzal, hogy imádkozzék, tűz szállt le az égből s elemésztette az égőáldozatot és a vágóáldozatokat, s az Örökkévaló dicsősége megtöltötte a házat. És a papok be nem mehettek az Örökkévaló házába, mert megtöltötte az Örökkévaló dicsősége az Örökkévaló házát. (II. Krón. 7:1-3)

És volt, mikor kijöttek a papok a szentélyből, a felhő megtöltötte az Örökkévaló házát; 11. és nem állhattak ott a papok a felhő miatt, hogy szolgálatot tegyenek, mert megtöltötte az Örökkévaló dicsősége az Örökkévaló házát. (I. Kir. 8:10-11)

Ugyanazt a mintázatot látjuk itt tulajdonképpen: az ember Isten parancsára Szentélyt épít az Örökkévalónak, Ő pedig a földi szerkezetet az Ég egy darabkájával, saját jelenlétével, a Sechinával tölti meg. A Szináj-hegy fölött lebegő felhő először a pusztai Szentélybe, majd a jeruzsálemi kőszentélybe költözött. A szentségnek e megnyilvánulása azonban olyan hatalmas volt, hogy az ember képtelen volt bejutni miatta az épületbe. Istennek magának kellett őt megfognia, ahogyan Mózes esetében történt, magyarázza a Talmud (Joma 4b)

Feltűnő azonban, hogy amikor Ezra próféta könyvében arról hallunk, hogy a zsidók, a babilóniai száműzetésből visszatérve, Dareiosz király engedélyével nekiláttak a második Szentély felépítésének, nem esik szó a rajta nyugvó Isteni Jelenlétről:

És bevégeztetett e ház ádár hónap har­madik napjáig… És megtartották Izrael fiai, a papok s a leviták és a számkivetés többi fiai ez Isten házának fölavatását örömmel. És bemutattak ez Isten házának fölavatására száz tulkot, kétszáz kost, négyszáz juhot és kecske­bakokat, hogy engesztelést szerezzenek egész Izrael szá­mára, tizenkettőt, Izrael törzseinek száma szerint. És fölállították a papokat osztályaik szerint és a levitákat rendjeik szerint Isten szolgálatára Jeruzsálemben, Mó­zes könyvének írása szerint… És megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napig örömmel, mert megörven­deztette őket az Örökkévaló, és feléjük fordította Assúr királyának szívét, erősítvén kezeiket az Isten, Izrael Istene házának munkájában. (Ezra 6:15-22)

Mi lehetett a probléma ezzel a Szentéllyel – melyet napra pontosan 2368 éve, ádár hónap 3-án szenteltek fel – miért nem szállt rá a Sechina úgy, mint a pusztai Szentélyre, illetve az első jeruzsálemi Bét Mikdásra? Rés Lákis, híres talmudi bölcs szerint azért, mert a zsidó nép legnagyobb része ott maradt a babilóniai szétszóratásban, és nem tértek vissza Izrael Földjére (Joma 9b). Nem volt számukra kellőképpen fontos sem a Szentély, sem Izrael Földjének megművelése, ezért nem vették a fáradságot, hogy visszatérjenek. Ezt érzékelték sokan a második Szentély építői közül is, ahogyan Ezra könyvének egy korábbi fejezetében olvashatjuk – bár a nép boldog volt, a vének tudták, hogy valami hiányzik (3:12):

És sokan a papok és a leviták és az atyai házak fejei, a vének közül, a kik látták volt az első házat, midőn alapja vettetett ennek a háznak szemeik előtt, sírtak fennhan­gon; de sokan riadással, örömmel emelték fel hangjukat.

Adja az Örökkévaló, hogy minél hamarabb megépülhessen a harmadik, utolsó és örökké álló Szentély, és az Isteni Jelenlét abban lakjon örök időkig. Cházák, cházák venitcházek!

zsido.com