Mark Miller, az aish.com szerzője nyolc híres embert gyűjtött össze, akiket a történelem különböző szegleteiből lehet ismerni, de azt csak kevesen tudják, hogy az illető nem szívlelte a zsidókat, antiszemita volt.

A történelem legeredményesebb emberei felfedik ellenszenves tulajdonságukat. Vajon megváltoztathatja-e az új információ a hozzájuk fűződő tiszteletünket? Mindenki döntse el maga.

Nos igen, a protestáns reformáció atyja, Luther Márton (1483–1546) finoman szólva sem szerette a zsidókat. Antiszemitizmusával kapcsolatban elmondható, hogy a finomkodás vagy a humánusság nem volt éppen Luther erőssége. Például A zsidókról és hazugságaikról („Von den Jüden und iren Lügen”) című 1543-as értekezésében Luther atya olvasóinak hét „javító intézkedést” javasolt a zsidókkal szemben, nevezetesen, hogy (1.) gyújtsák fel a zsinagógákat és zsidó iskolákat; (2.) rombolják le a zsidó házakat, ha azok keresztény otthonok mellett állnak; (3.) semmisítsék meg a zsidó vallási szövegeket; (4.) ne engedjék, hogy a rabbi taníthasson; (5.) ne nyújtsanak védelmet az országúton utazó zsidónak; (6.) tiltsák be az uzsorát és vegyék el a zsidók összes vagyonát, melyet csak akkor adjanak vissza nekik, ha valóban igaz keresztény hitre tértek. (7.) Adjanak a zsidók kezébe szerszámot, hogy verejtékkel keressék meg kenyerüket (ez utóbbi még meglehetősen ésszerűnek is tűnhetne, ha éppenséggel nem tiltották volna Európa-szerte a zsidóknak a földhasználatot és a céhekben való részvételt…)

Úgy tűnik tehát, hogy Luther nem éppen hitt a „szeretet és béke” terjesztésének korlátlan mivoltában, hiszen a zsidókra mint „mérgező vadállatokra”, „az Isten által elutasítottakra és elítéltekre” hivatkozott, olyan embereknek írta le őket, akik „tele vannak az ördög ürülékével, melyben disznókként dagonyáznak”…

 

Törölni kellett Ezra Pound író néhány sorát

A történelem legeredményesebb emberei felfedik ellenszenves tulajdonságukat.

 

Megszakítás