A Lubavicsi Rebbe 123 évvel ezelőtt ezen a napon – niszán hónap 11-én – látta meg a napvilágot. Ez alkalomból néhány érdekességgel és tanítással készültünk életéből.

Élete során a Lubavicsi Rebbe minden évben úgy ünnepelte születésnapját, hogy megkettőzte erőfeszítéseit, hogy minél több zsidót elérhessen a Tóra szavával, a világ minden szegletében. Ahogy közeleg pészah, mi is vegyünk Róla példát, és hívjunk a széderasztalainkhoz minél több zsidó embert.

A lubavicsi mozgalom hetedik vezetője

A lubavicsi rebbe, rabbi Menáchem Mendel Schneerson, a dinasztia hetedik rebbéje, 1902-ben született az ukrajnai Nyikolajevben. A zsidó tudományokra apja, rabbi Lévi Jicchák dnyepropetrovszki főrabbi és más rabbik tanították.

1928-ban Varsóban nősült meg. Felesége a hatodik lubavicsi rebbe, rabbi Joszéf Jicchák Schneerson második leánya, Chájá Mushka volt. Világi tanulmányait a leningrádi és berlini egyetemeken és a párizsi Sorbonne-on végezte. Több tárgyból doktorált, köztük a hajómérnöki, a villamosmérnöki és a filozófiai tudományokból. Apósa halála után ő lett a lubavicsi chászidok hetedik vezetője.

A Lubavicsi Rebbe filozófiája

Amikor 1951-ben a Rebbe átvette a lubavicsi mozgalom vezetését, kijelentette, hogy az emberi történelem végtelen folyama végre meghozta gyümölcsét.

„Ez a nemzedék lesz a száműzetés utolsó nemzedéke és a megváltás első nemzedéke mondta a személyes és az egyetemes megváltásé, amely a társadalom tökéletesedéséhez és egy olyan világ megvalósulásához vezet, melyet megtölt az Örökkévaló ismerete. Most már minden rajtunk múlik.” – Ez volt a Rebbe életének vezérfonala.

Egy levélben egyszer így írt: „Attól a naptól fogva, hogy iskolába mentem, sőt, már az azt megelőző időktől, képzeletemben egyre határozottabban jelent meg a jövőbeni megváltás képe egy mindent átfogó, hatalmas megváltásé, mely megvilágítja a száműzetés szenvedéseinek, és pusztításainak értelmét.”

A Rebbe mindent a Tóra szemszögéből vizsgált

A Rebbe a Tóra szemszögéből vizsgálta a világ mindennapi eseményeit. Amikor az úgynevezett hidegháború végefelé létrejöttek a két nagyhatalom közötti szerződések, és bejelentették, hogy jelentősen csökkentik a fegyverkezési kiadásokat, a megmaradó pénzt pedig a mezőgazdasági fejlesztés sokkal békésebb céljaira fogják fordítani, a rebbe ebben azt látta, hogy megkezdődik Jesájá jövendölésének beteljesülése.

A próféta azt mondta a messiási időkről (2:4.): akkor majd „Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” A Rebbe azt a következtetést vonta le, hogy a messiási idők már nagyon közel vannak, és mindenkinek fel kell készülnie erre a nagy eseményre azzal, hogy tanulmányozza a Messiás eljövetelével foglalkozó zsidó irodalmat, a Talmudot, Rámbámot és a többieket. Ezt a meggyőződését a Szovjetunió szétesése még inkább megerősítette.

Jóllehet, a Rebbe már nincs velünk többé, továbbra is az ő felfogásában élhetünk, ha tanulunk és tanítjuk a zsidóságot; ha a Tóra szerint élünk, mert ez volt életének lényege.

Emlékéből fakadjon áldás!

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás