A Lubavicsi Rebbe nemcsak a férfiak lelki útját vezette, hanem a nők szerepét is forradalmasította a haszid közösségekben, segítve őket abban, hogy teljesebb és aktívabb életet élhessenek a vallásos világban.
Williamsburgben, ahol Bassie Garelik rebecen felnőtt, a nők szinte teljesen ki voltak zárva a vallási és közösségi életből. A Lubavicsi Rebbe azonban új utat nyitott. Először a lubavicsi nők kaptak lehetőséget arra, hogy aktívan részt vegyenek a zsidó életben, anélkül, hogy küzdeniük kellett volna ezért. A Rebbe nemcsak a közösséghez, hanem a házastársakhoz való viszonyt is példamutatóan támogatta, ahogy a Garelik házaspár története is jól illusztrálja.
Lubavicsi Rebbe, mint a nők felszabadítója
Meggyőződésem, hogy a nők felszabadítási mozgalmát a Rebbe indította útjára. Hiszen milyen volt a lányok helyzete Williamsburgben, ahol felnőttem? Ha bármelyik rebbe összejövetelt tartott, oda nők nem tehették be a lábukat. A nők mindenhonnan ki voltak zárva, akár a szatmári, a kolozsvári vagy bármely más haszid közösségről volt szó.
A lányok és asszonyok bevonását elsőként a Lubavicsi Rebbe kezdte meg. Máshol ilyesmiről még csak nem is hallottak és igazság szerint a legtöbben nem is értették, hogy mi ezzel a Rebbe célja.
Ki biztatta úgy a nőket, ahogy a Rebbe? Ki beszélt a nőkkel úgy, mint ő? Ki tanította erre a hozzáállásra a haszidjait?
A lubavicsi nők szabadultak fel elsőként
A lubavicsi nők szabadultak fel elsőként, méghozzá anélkül, hogy ezért küzdeniük kellett volna. A Rebbe harcolt értünk és emelte ki az erényeinket anélkül, hogy ezt kérnünk kellett volna.
A Rebbe természetesen pontosan tudta, hogy milyen kihívásokkal kell egy modern nőnek szembenéznie. Megértette, hogy ha nem vonja be jobban a nőket a zsidó életbe, akkor máshol valósítják meg önmagukat.
Amikor a Rebbe kinevezte a küldötteit, nem egy férjet és az ő feleségét nevezte ki, hanem egy házaspárt, melynek mindkét tagja egyformán fontos feladatot kapott.
Minket 1958-ban küldött a Rebbe Milánóba. Akkoriban alig volt ott zsidó élet. A férjem mindenáron vissza akart térni New Yorkba, hogy konzultálhasson a Rebbével. Nagy nehezen megérkezett az engedély a Rebbe titkárságától egy távirat formájában: „Amennyiben bizonyos abban, hogy a felesége nem ellenzi az utazást és megszerezte a visszaútra szóló vízumot, akkor eljöhet New Yorkba áv hó huszadikán”. Áv hó huszadika volt a Rebbe édesapjának halálozási évfordulója.
A Lubavicsi Rebbe különös kívánsága
A férjem tehát elutazott, én pedig Milánóban maradtam. Amikor belépett a Rebbéhez, igen különös kívánságnak kellett eleget tennie. A Rebbe arra kérte, hogy írásban vázolja fel a közöttünk lévő kapcsolatot.
Elképzelhető, hogy a Rebbét meglepte, hogy egy olyan orosz fiatalember, mint a férjem éppen egy ilyen amerikai lánnyal kötötte össze az életét, mint én. Ráadásul a házasságunk kiállta a küldetés nehézségeit és a családjainktól való nagy távolság próbáját is.
A férjem természetesen megírta a fogalmazást, melyben nem győzte méltatni a jó tulajdonságaimat. A végén hozzátette, hogy talán nem volt illendő annyit dicsérni. A Rebbe azonban máshogy gondolta, mert áthúzta a „nem” szót a mondatban és aláhúzta, hogy „dicsérni”. Ez a hozzáállás igencsak jellemző volt a Rebbére.
Sütemény mellé egy óra ajándékba
Mielőtt a férjem visszatért volna, elhatározta, hogy vásárol nekem egy nagy adag péksüteményt. Nagyon szeretem az ilyesmit, de akkoriban még nem működött kóser pékség Milánóban. Elment tehát a Kingston Avenue-n működő Lowen’s pékségbe, és vett abból a krémes süteményből, amelyik a kedvencem volt. Később Hodakov rabbi, a Rebbe titkára megkérdezte tőle, hogy visz-e nekem ajándékot. A férjem biztosította róla, hogy visz. „És mi lesz az?” – tudakolta Hodakov rabbi. „Sütemény” – felelte a férjem. „Annak bizonyosan örülni fog, de az nem igazi ajándék. Valamilyen aranyékszert vigyen neki” – mondta a rabbi.
Végül egy órában állapodtak meg. Simpson rabbi éppen akkor nyitott ékszerüzletet és eljött, hogy megmutassa az órakínálatát. A három rabbi hosszasan tanulmányozta az órákat, de mivel nem jutottak dűlőre, elmentek a Rebbéhez, hogy a tanácsát kérjék. A Rebbe kiválasztotta az egyik órát, de egy másik szíját javasolta hozzá. „Ha van rá ideje, cserélje ki a szíjakat” – mondta, majd elővett egy ros hásánára és jom kipurra szóló imakönyvet és átnyújtotta a férjemnek: „Ez pedig az én ajándékom a feleségének”.
A rebecen a gyermekei engedélyét kérte
Sokáig nem meséltem el senkinek ezt a történetet, majd mielőtt nyilvánosságra hoztam volna, kikértem a gyermekeim engedélyét. A gyerekek ugyanis könnyen szégyenkezni kezdenek a szüleik miatt… Ők így feleltek: „Mondd csak el, ezt mindenkinek hallania kell!”.
A férj és a feleség közötti harmonikus viszony rendkívül fontos mind az otthon melege, mind a külvilággal kialakított kapcsolat szempontjából. A Rebbe küldöttei esetében pedig a házastársak közötti szeretet, tisztelet és gondoskodás rendkívül fontos helyet foglal el. Emiatt gondolom, hogy a Rebbe üzenete a férjemnek valójában nem magántermészetű dolog volt. Az életben elért siker attól függ, hogy milyen kapcsolat honol a házastársak között.
Bassie Garelik rebecen és férje, Gershon Mendel rabbi (1932–2021) hosszú évtizedeken keresztül szolgálta a milánói zsidó közösséget. Az interjú 2009 januárjában készült. Forrás: myencounter
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.