Egy montreali üzletember személyes történetén keresztül bontakozik ki, mit jelent valóban engedelmeskedni a Rebbe útmutatásának, még akkor is, amikor az ember saját álmaival szembesül.
Mayer Plotkin rabbi fiatal házasként mindenáron a Rebbe küldöttjeként akart szolgálni a világ egy távoli pontján, ám végül egészen más feladatot kapott, mint amire vágyott. Története nemcsak a kitartásról és az alázatról szól, hanem arról is, hogyan válhat egy „egyszerű” montreali élet is valódi küldetéssé, sokszor váratlan formában.
A legfőbb vágyuk volt, hogy a Rebbe küldötteiként szolgálhassanak
1965-ben házasodtam meg. Mivel mindketten Montrealban nőttünk fel, úgy döntöttünk, hogy ott kezdjük el közös életünket. A legfőbb vágyunk azonban az volt, hogy a Rebbe küldötteiként szolgálhassunk valahol. Lehetőségként felmerült Detroit, Kalifornia és Florida is, de a döntést természetesen a Rebbére bíztuk.
Amikor írtam neki erről, azt válaszolta, hogy vitassam a meg a dolgot a barátaimmal. Így is tettem, ők azonban azt javasolták, hogy legyek inkább üzletember. Ehhez nem volt kedvem, mert eltökéltem, hogy küldöttként akarok dolgozni, így többször is írtam ez ügyben a Rebbének. Ő azonban mindig ugyanazt a választ adta: hallgassak a barátaimra.
„Mindig úgy írtam a Rebbének, mintha az apám lenne.”
Őszintén feltártam előtte az érzéseimet és gondolataimat. Vettem tehát egy nagy lélegzetet és eldöntöttem, hogy még utoljára teszek egy próbát és megpróbálom rávenni, hogy mégis fogadjon el a küldöttjének.
A válaszát sohasem felejtem el: „Honnan jött ez az ötlete? Hát nem írtam már meg egyszer, kétszer, háromszor, hogy a barátaival vitassa meg ezt a kérdést? Ne küldjön több levelet, mert nem fogok azokra válaszolni. Hozzon döntést a barátai javaslatát követve, és az Örökkévaló sikerrel fogja jutalmazni”.
E szerint jártam e, de nem sikerült a barátaim véleményét sem megváltoztatni. Azonban nem adtam fel a küzdelmet. Nem sokkal ezután a Chábád központjában töltöttem szimchát Torá ünnepét. Az ünnepen a Rebbe nagy összejövetelt tartott, másnap pedig személyesen fogadott a feleségemmel együtt. Az összejövetel során a Rebbe a küldetés fontosságáról beszélt és arra ösztönözte a haszidjait, hogy önként vállaljanak küldötti feladatokat, azaz terjesszék a zsidóságot.
„Úgy éreztem, hogy most jött el a mi időnk!”
A személyes találkozó előtt a feleségem írt egy rövid levelet a Rebbének, amit helyben adtunk át. Az ünnepi beszéd hatására azt írta, hogy önként szeretnénk küldötti munkát vállalni. Készek voltunk akár Timbuktuba vagy Mongóliába is elköltözni, bármit elfogadtunk volna a Rebbétől.
A Rebbe ehelyett a következő módon áldott meg minket: „Legyenek sikeresek a Tóra terjesztésében azon a helyen, ahol élnek”. Más szóval, Montrealban kellett maradnunk.
A Rebbe a nagyváros mellett élő zsidókat bízta Plotkin rabbiéira
Ez persze nem jelentette azt, hogy le kellett volna mondanunk a zsidóság terjesztéséről. A Rebbe azzal bízott meg minket, hogy tartsuk a kapcsolatot a Montreal környéki kisebb településeken élő zsidókkal és a számukra szervezzünk programokat. Elsősorban Cornwallban és Sherbrooke-ban tevékenykedtünk.
Amikor a Rebbe útnak indította a kóserság erősítését célzó kampányát, aktív szerepet vállaltam benne. A tfilin-kampánnyal szemben a kóserság bevezetése egy háztartásba igen hosszú és összetett feladat. Bár egész nap dolgoztam és otthon kilenc gyermek várt, az estéimet mégis azzal töltöttem, hogy konyhákat kóseroltam ki.
„Ez nem nekem való feladat.”
Egyszer, úgy purim környékén, a következővel hívott fel Chaim Mordechai Hodakov rabbi, a Rebbe egyik titkára:
„Azt tanuljuk, hogy az ember vonuljon száműzetésbe, ha Tórát akar tanulni. Ennek szellemében minden évben több száz montreali jesivatanuló hagyja el a várost, hogy máshol folytassa a tanulmányait. Peszáchkor szoktak hazatérni, ezért helyénvaló lenne, ha összehívná őket egy Tóráról szóló konferenciára”. Hodakov rabbi arra kért tehát, hogy több száz fő számára állítsak össze egy tartalmas programot, számos előadó meghívásával.
Nem voltam lelkes, ezért így feleltem neki: „Először is dolgoznom kell. Nincs időm arra, hogy megszervezzek egy ilyen rendezvényt, ráadásul már csak egy hónap van peszáchig. Másodszor pedig hogyan tudnék kapcsolatot létesíteni ezzel a több száz jesivatanulóval? Montreal hatalmas város. A lubavicsi közösség mellett nagy számban élnek itt belzi és szatmári hászidok is, nem is szólva a litván és szfárádi zsidókról, akik szintén sokan vannak. Minden csoportból rengeteg fiatal megy más városba tanulni. Honnan szerezhetném meg a nevüket és a telefonszámukat? Ez nem nekem való feladat”.
„Ha a Rebbe kér valamit, akkor hegyek mozdulnak meg…”
„Ezt még is hogy érti?” – kérdezte Hodakov rabbi.
„Nem akarom megsérteni, de úgy érzem, nem látja át, hogy mekkora feladatról van szó. Én egy egyszerű, földi halandó vagyok csak, ez a kérés meghaladja a képességeimet. Nem vezetek Chábád-központot, nincs irodám, nincsenek alkalmazottaim” – feleltem. – „Akkor mondhatnék csak igent, ha tudnám, hogy a Rebbe maga áll e kezdeményezés mögött. Ha a Rebbe kér valamit, akkor hegyek mozdulnak meg és bizonyára én is össze tudnám szedni magam, hogy végrehajtsam az utasítását. Kérem mondja meg, hogy a Rebbe jelölt-e ki engem személyesen erre a feladatra?” – tettem hozzá.
„Ezer közül is felismertem volna a Rebbe köhögését”
Egy ideig nem jött válasz, majd meghallottam valaki köhögését. Ekkor hirtelen felugrottam, mert azonnal ráismertem. Ezer közül is felismertem volna a Rebbe köhögését, még a Szahara közepén vagy a Himalája tetején is. A Rebbe Hodakov rabbi közelében volt és végighallgatta a beszélgetésünket. Az volt az általános szabály, hogy a Rebbe nem bonyolít telefonbeszélgetéseket, de időnként egy másik kagylót használva követte a fejleményeket. Ez alkalommal is ez történt és úgy döntött, jelzi, hogy ő is a vonalban van.
„Akkor tehát mit mondjak a Rebbének?” – tudakolta Hodakov rabbi.
„Mondja azt, hogy a Rebbe áldására van szükségem ahhoz, hogy sikeresen teljesítsem a megbízatást és reményeim szerint elégedett lesz az eredménnyel” – válaszoltam.
Nem tudom hogyan, de végül tényleg sikerre vittem a rendezvényt. A konferencia elnöke egy tehetséges jesivatanuló – ma nagyra becsült jesivaigazgató –, Avraham Gerlitzky volt és a város több neves rabbija tartott előadást.
A konferencia után levélben számoltam be a Rebbének az eseményekről. Válaszában a Rebbe kifejezte elismerését és bölcseinket idézte: „Aki százat birtokol, kétszázat akar”, majd megáldott: „Adja az Örökkévaló, hogy jövőre még nagyobb sikert érjen el!”.
Mayer Plotkin rabbi montreali üzletember, aki számtalan rendezvényt szervezett a Chábád keretében az elmúlt évtizedekben. Az interjú 2022-ben készült. Forrás: JEM.tv
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.