Egy hideg januári estén, 1967-ben néhány fiatal jesiva-növendék élete örökre megváltozott. A Rebbe személyesen választotta ki őket, hogy elsőként vigyék el a lubavicsi mozgalom fényét Ausztráliába.
Az alábbi visszaemlékezés Yosef Minkowitz rabbi élményeit idézi fel, aki fiatal tanulóként kapott megbízatást társai mellett, hogy Melbourne-ben erősítse a zsidó közösséget, és példát mutasson haszid élettel. A történet bepillantást enged abba, hogyan indult el a lubavicsi küldöttmozgalom egyik első állomása, hogyan készült fel a csapat a Rebbe útmutatásai alapján, és milyen maradandó nyomot hagytak Ausztráliában.
A Rebbe váratlan üzenete
1967 elején járunk, egy csütörtök este. A központi lubavicsi jesivában ülünk és tanulnunk, amikor belép Binyomin Klein rabbi, a Rebbe egyik titkára és engem keres. Üzenetet hoz Hodakov rabbitól, a titkárság vezetőjétől, aki látni kíván fél tízkor, a tanulás befejezte után.
Ez nem a szokásos ügymenet volt, mert ha Hodakov rabbi beszélni kívánt valakivel, akkor megjelent és félrehívta az illetőt. Most nem ez történt, ezért feltételezhetően a Rebbe is érintett volta dologban. Attól tartottam, hogy valamit nem csináltam jól. „Másnak is mennie kell?” – kérdeztem. „Igen, lesznek még egy páran” – hangzott a válasz. Ez kissé megnyugtatott, mert ha tényleg baj van, akkor legalább nem leszek egyedül.
Az első efféle program
21:30-kor tehát többedmagammal Hodakov rabbi irodája előtt várakoztam a Chábád központi épületének földszintjén. A rabbi egy egészen apró irodában dolgozott, de valahogy képes volt a kezében tartani az egész mozgalmat. Miután összetömörültünk az irodában, Hodakov rabbi közölte, hogy minket választottak ki arra, hogy az ausztráliai Melbourne-be utazzunk, ahol nem sokkal korábban alapítottak egy lubavicsi gimnáziumot, ahol az első időben segítségre van szükségük. Mi leszünk az első tanulók, de emellett támogatnunk és lelkesítenünk kell a helyi zsidó fiatalokat.
Ez volt az első alkalom, hogy a Rebbe efféle programot indított.
A megbízatás két évre szólt és három feltétellel járt: 1. Saját döntést kellett hozni az ügyben és lelkesen, örömmel kellett vállalni a feladatot. 2. Meg kellett szerezni a szülők beleegyezését. 3. Orvosi alkalmassági vizsgálatot kellett csináltatni.
De vajon kitől jött a megbízás?
A megbeszélés során az egyikünk megkérdezte Hodakov rabbit, hogy a Rebbe jelölt-e ki minket. Feltűnt neki ugyanis, hogy a Rebbe egyszer sem került még említésre. Hodakov rabbi, a maga rendkívül diplomatikus stílusában válaszolt: „Ha elmondanám, hogy honnan jött az utasítás, akkor úgy éreznétek, hogy kötelességetek elvállalni a megbízást. Az egyik feltétel azonban úgy szól, hogy szabad akaratotokból kell meghozni a döntést”. Egy másikunk az indulás időpontjáról érdeklődött. „Tulajdonképpen akár már holnap útra kelhetnétek, de először persze be kell szerezni a megfelelő dokumentumokat és a repülőjegyeket” – felelte a rabbi.
Később Dovid Raskin rabbitól, a jesiva adminisztrátorától tudtuk meg, hogy mi is történt valójában.
„Mi nem javasoltunk senkit a Rebbének. Ő választotta ki a jelölteket személyesen.”
A Rebbe fárbrengent hirdetett
Hamarosan jelentettük Hodakov rabbinak, hogy teljesítettük a feltételeket, ő pedig a szombat reggeli ima után tájékoztatta erről a Rebbét. A Rebbe ekkor kihirdette, hogy fárbrengent, azaz haszid összejövetelt tart még aznap, ami fölöttébb szokatlan dolog volt, mert akkoriban általában egy hónapban csak egyszer volt fárbrengen, valamilyen különleges alkalomból.
Az összejövetelen a Rebbe hosszasan beszélt az ausztráliai küldetésről és összekapcsolta purim ünnepével. Mordechájról az áll Eszter könyvének végén, hogy „hírneve elterjedt az összes országban”. Ehhez fűzte hozzá a Rebbe, hogy „eljött az idő, hogy a világ legtávolabbi szegleteibe is elküldjük követeinket és kiárasszuk a haszidizmus forrásait”.
A Rebbe ezt követően megáldotta a csoportunk tagjait, mindenkinek töltött italt, hogy lechájimot mondhassunk, a tömeg pedig énekelt, tapsolt és táncolt.
„Vigyétek el Ausztráliába a Tóra és a parancsolatok fényét”
Két héttel később, az indulásunk előtti este együtt fogadott minket a Rebbe az irodájában. Húsz percet töltöttünk nála, és ennek során felvázolta küldetésünk célját: „Vigyétek el Ausztráliába a Tóra és a parancsolatok fényét, beleértve a haszid tanításokat is. Legyetek hatással egész Melbourne-re és egész Ausztráliára és változtassátok haszid országgá! A haszidok, és különösen egy jesiva tanulói számára minden a tóratanulással kezdődik, ezért ez legyen a tevékenységetek középpontjában” – jelentette ki.
Hozzátette azonban, hogy a szabadidőnkben, a tanulást nem veszélyeztetve, vegyünk részt a különböző, zsidóságot terjesztő szervezetek munkájában. Bár nem ez küldetésünk lényege, az efféle önkéntes munka nagyban hozzájárulhat a saját fejlődésünkhöz is és önmagában is jelentős értéket képvisel. A Rebbe mondanivalóját bőségesen alátámasztotta a zsidó jogból, a Tórából és a Talmudból származó idézetekkel. „Ezzel együtt a legfőbb feladatotok az elkötelezett és folyamatos tóratanulás, ami a parancsolatok pontos betartásához vezet és példaként szolgál mások számára” – zárta szavait. A Rebbe ezen beszéde örökre az emlékezetembe égett.
A Rebbe egy órával korábban imádkozott
Másnap délután útnak indultunk a Quantas Airways járatával. A Rebbe egy órával korábban mondta el a délutáni imáját, hogy még együtt imádkozhassunk vele. Az ima után azonnal a repülőtérre indultunk, a Rebbe kérésének megfelelően az egész jesiva kíséretében.
A Rebbe a Chábád központi épületének ajtajában állva búcsúzott tőlünk. Mivel esett az eső, valaki egy ernyőt tartott a feje fölé.
A következő huszonöt hónapot intenzív tanulással töltöttük Ausztráliában. A napirendünk minden egyes hétköznap reggel fél nyolctól este fél tízig tartott. Az érkezésünk után nem sokkal már felkérést kaptunk, hogy felváltva tartsunk órákat a helyi közösségben.
Intenzív programok, szukkot Sydny-ben
Szerdánként este kilenckor egy magánházban lettek volna az órák, de a Rebbe nem adott rá engedélyt. Azt mondta, hogy csak a tanulási időn kívül vállalhatunk el efféle felkérést, mert egy fontos küldetés tagjai vagyunk. Ezzel együtt azért akadt némi lehetőség, hogy részt vegyünk a közösség életében. Segítettünk például egy kéthetes nyári tábor lebonyolításában, ketten pedig elutaztunk Adelaide-be, hogy ott építsük a közösséget.
Szukkotkor Sydney-be utaztunk és több száz zsidó fiatallal kerültünk kapcsolatba. Sok évvel azután, hogy hazatértünk, egyszer csak megállított egy jesiva tanuló Brooklyn egyik utcáján: „Te nem voltál korábban Ausztráliában?” – tudakolta. Amikor azt feleltem, hogy két évet ott töltöttem, így folytatta: „És nem beszéltél egyszer a szukoti csokorrol a Randwick Gimnáziumban?”.
Ezt is megerősítettem, mire ő a következőt mesélte: „Amikor láttunk titeket a barátaimmal, amint olyan lelkesen magyaráztok a zsidóságról, elhatároztuk, hogy olyan leszünk, mint ti. Otthagytuk a gimnáziumot és átiratkoztunk a jesivába”. Ez a fiú ma már rabbi és lubavicsi küldöttként szolgál Sydney-ben.
Yosef Minkowitz rabbi a montreali Beth Rivkah Academy igazgatója 1973 óta. Az interjú 2011 januárjában és 2020 februárjában készült. Forrás: myencounter
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.