Liora Rut neve ismerősen csenghet mindazoknak, akik az elmúlt években részt vettek női zsidó közösségi eseményeken Budapesten. Melegszívű, lendületes, tanító alkat – akinek a jelenléte egyszerre inspirál és feltölt. De kevesen tudják, hogy az izraeli hétköznapokból, háborús káoszból és személyes válságból menekülve talált új otthonra – épp ott, ahonnan valaha elindult.
Interjúnkban Liora Rut őszintén mesél arról, hogyan lett az otthontalanságból otthon, mit tanult anyaként a háborús időkben, hogyan lehet hittel és egyensúllyal élni két világ között – és miért hiszi, hogy a nők ereje képes megváltani a világot.
Magyarországról indultál, Izrael lett az otthonod – mégis újra és újra visszatérsz Budapestre. Mi vonz vissza? Mi tart itt?
Valóban, Magyarországon születtem és itt nőttem fel egészen 18 éves koromig, amikor tanulni mentem Izraelbe. Beleszerettem az új országba: ott maradtam élni, ott mentem férjhez, ott neveltem a gyerekeimet. Nem is volt kérdés számomra, hogy ott van a helyem.
Aztán kitört a háború. Ez a magánéletemben is hatalmas törést jelentett, hiszen a PTSD-vel küzdő veterán férjem még a háború előtt összeomlott, és elhagyta az otthonunkat. Teljesen egyedül kellett szembenéznem a háborús helyzettel, megvédeni a gyerekeimet – családi háttér nélkül, óvóhely nélkül, lehetetlen volt.
Ezért úgy döntöttünk, hogy a legjobb megoldás, ha kimenekítjük a gyerekeket. Felszálltunk az EMIH mentőjáratára, és megérkeztünk Budapestre. Ami eredetileg menekülés volt, számomra egy váratlan ajándékká és lehetőséggé vált.
Rögtön otthon éreztem magam. A Magyarország, amit 25 éve elhagytam, időközben hihetetlenül megváltozott a zsidó közösség szempontjából: virágzó, családias és befogadó közeg várt itt rám. Slomó (Köves Slomó az EMIH vezető rabbija – a szerk.) felajánlotta, hogy csatlakozzam a csapatához – természetesen lelkesedéssel mondtam igent.
Úgy érzem, mintha az Izraelben eltöltött 25 év tanulása, tapasztalata most teljesedne ki azzal, hogy visszatérhettem, és mindezt továbbadhatom. Számomra ez küldetés.
Liora Rut gyökerei
És mégis, otthon maradtak a gyökereid is…
Természetesen. Az ember gyökerei soha nem vesznek el. Itt vannak a legrégibb kapcsolataim, kötődéseim, az anyanyelvem – ez a természetes közegem. Otthon érzem magam itt is.
Az újdonság pedig az, hogy vallásos zsidóként ma sokkal kényelmesebb és biztonságosabb életet lehet élni Magyarországon, mint korábban. Persze vannak dolgok, amikben Izrael verhetetlen – például a kóser élelmiszerek elérhetősége, vagy az, hogy szombaton az egész ország érzi a sábeszt, és szinte mindenki zsidó körülötted.
Ugyanakkor épp emiatt Izraelben sokan próbálják a különbségeket keresni, bekategorizálni egymást: nem vallásos, hagyományőrző, szfárádi, askenázi, cionista vallásos, ortodox, ultraortodox, haszid – ilyen rebbéhez tartozik, olyanhoz… Ezzel szemben a diaszpórában, ahol kevesen vagyunk, inkább a hasonlóságot keressük egymásban: „Te is zsidó vagy? Akkor már egy csónakban evezünk.”
Ez a fajta összetartás és tolerancia az, amit Izrael is tanulhatna a diaszpórától.
Miként éled meg az anyaságot egyedülállóként? Miből merítesz erőt?
Sok gyermekes anyának lenni Magyarországon különlegesnek számít – Izraelben, főleg az ortodox közegben viszont épp ellenkezőleg, ott az én gyermekszámom még átlag alatti is lehet. Számomra a gyereknevelés mindig öröm volt, nem akadály a karrierben. Az egyensúlyra törekszem, mint mindenki – és nincs univerzális recept, csak az a fontos, hogy önazonosak maradjunk.
Azt is mindig tudatosítom magamban, hogy a gyerekeink életét három „teremtő erő” formálja: az apa, az anya és az Örökkévaló. Az én gyerekeim kapcsolatát az Örökkévalóval a vallásos nevelés alapozza meg, az édesapjuktól kapták az izraeli hátteret és a héber nyelvet, tőlem pedig az európai kultúrát és a magyar nyelvet. De végül nekik kell megtalálniuk a saját útjukat. Én csak odáig tudom kísérni őket, ameddig engedik – onnantól feltétlen szeretettel, elfogadással és kapcsolattartással vagyok mellettük.
Mindig nagy élmény a közös éneklés
Bár nem Magyarországon élsz, sokan számítanak rád – különösen a hazai női közösség. Hogyan építesz ilyen erős kapcsolatokat távolról?
Ma már kétnyelvű, kétlakó életet élek: ingázom a két ország között. A nagyobb gyerekeim Izraelben tanulnak, a kisebbek Magyarországra vágynak vissza, a Bét Menáchem iskolába.
A női közösségi események – az éneklések, tanulások – havonta hoznak vissza. Izraelben is szerveztem ilyen estéket, sokszor több száz fő részvételével, de azok inkább egyszeri élményprogramok voltak. Magyarországon viszont ezek az alkalmak valódi közösségformáló erővé váltak. Amikor együtt éneklünk egy magasabb célért – például a túszokért, a női összetartozásért – az egészen katarzisos élmény.
Másfél évig tanítottam a Maimonidész gimnáziumban judaizmust, és azóta online is folytattam a végzős osztály felkészítését. Nagyon a szívemhez nőttek – fantasztikus fiatalok, akik büszkén vállalják a zsidó identitásukat, ami óriási előrelépés az én fiatalkoromhoz képest.
Online folytatom a női esti tanulásokat is – egyszerre tud így sokakhoz eljutni, de őszintén szólva néha hiányzik az a bensőséges hangulat, amit a személyes jelenlét ad.
Mit adhat egymásnak az izraeli és a magyar női közösség? Mit tanulhat egymástól egy izraeli és egy magyar zsidó nő?
Az izraeli nőknek meg kell tapasztalniuk legalább egyszer, milyen az, amikor egy zsidó országban élhetnek, zsidó életformában – nyíltan, biztonságban. Ez egy leírhatatlan erőt ad.
A diaszpórában élő nők pedig megmutathatják, hogyan lehet kisebb közösségekben is erős identitással, összefogással, szeretettel működni. A diaszpóra női közösségei gyakran több befogadással, több türelemmel élnek, és ebben példaértékűek lehetnek.
Mit kívánnál magadnak – és a hazai női közösségnek – az elkövetkező évekre?
Azt kívánom, hogy minden zsidó nő – akár Izraelben, akár a diaszpórában – büszkén nevelje a következő generációt, és az ereje tudatában vigyen fényt a saját családja és környezete életébe.
|
A következő közös éneklés Liórával 2025.06.23. 19 órakor kezdődik a Maimonidészben!
A közös éneklés nemcsak felemel, hanem össze is kapcsol – egymással és a bennünk élő reménnyel. Liora Rut vezetésével most újra együtt énekelhetünk: magunkért, egymásért és mindazokért, akik még mindig az izraeli háború árnyékában élnek. Legyen ez az este a lélek hangja. Maimonidész Iskola, 1037 Budapest, Tímár utca 16. |
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.