Wallenstein Róbert interjúja az Egységben jelent meg.
Számítok antiszemita támadásra – mondja Vámos Miklós, aki saját identitás-keresésének történeteit foglalta össze legújabb könyvében, amelynek márciusban volt a bemutatója. Vajon Bródy János segíthet-e a sikeres szerzőnek a saját „zsidókérdése” feltárásában? Kit is provokál leginkább az őszinte hangvételű új kisregény? Ezekről is beszélgettünk az íróval Kerülő című munkája apropóján.
Saját zsidóságom története
– Facebook-oldalán a Kerülő bemutatója után ezt írta: „Azt hiszem, ez volt a legkomolyabb estem, a téma miatt.” Mit tud ez a téma, amely ekkora komolyságot okozott?
– Úgy tudom, olvasta, ezért önnek talán nincs szüksége részletes magyarázatra. A többieknek: A Kerülő annak a regénye, hogy egyfelől miként került el engem az egész életem folyamán a saját zsidóságom, többször és ismétlődőn, másfelől miként kerültem el én magam, akaratom ellenére, de úgyszintén többször és ismétlődön. Ráadásul kikerülhetetlen téma egy efféle könyvben a holokauszt és az összes pogrom. Nem is beszélve a mai Izrael problémaköréről. Nagyon nehéz zsidóvá válni akkor, ha nincsenek meg ehhez a szükséges szokások, hagyományok, tudnivalók, ha hiányzik mind a héber, mind a jiddis nyelv, ha sosem sikerült csatlakozni sem a valláshoz, sem a történelmi lényeghez, bármennyire próbáltam. Ugyanakkor időről időre azt kell tapasztalnom, hogy lezsidóznak, ritkábban óvatosan, mint durván. Még a Facebookon is meg-megjelenik egy-egy ilyesfajta komment, nagyjából szó szerint: Te rohadt, büdös, vén, zsidó komcsi […]! Az ilyenek persze nem központoznak. Na, fékezzünk le egy pillanatra. Rohadt? Talán. Büdös? Szinte soha, alaposan tisztálkodom. Vén? Igen, az vagyok. Zsidó? Az is, bizonyos megszorításokkal. Komcsi? Ugyan már, soha semmilyen párt tagja nem voltam, még a KISZ-ből is kizártak. […]? Hát, az tárgyalási alap.
– Többször is próbálkozott szembenézni örökölt sorsával, identitásával. Mi késztette rá először a ’70-es években, majd Amerikában a ’80-as években? Aztán mi változott Magyarországon az újabb nekifutással 1990 után?
– Igen, szerettem volna ezt tenni, különféle prózai munkákban. Először a Jaj című kisregényben, de abban abszurd és groteszk módon, ami azért megengedőbb világszemlélet. Később a Dunapest című hosszabb szövegben, amelyben a vészkorszak az egyik idősík, az akkori jelen pedig egy másikban, a helyszín egy sokat látott épület a Szent István parkban. Fikció és tényirodalom tudatos elegye, a két legfontosabb valóságos főszereplő Raoul Wallenberg és Karl Lutz. Ezek azonban mégis csak kieszelt cselekményű munkák. Mostanára érett meg bennem, hogy a legszemélyesebb élményeimet is meg kellene írnom. Mondhatnám, kötelező, annak fényében, hogy a családom atyai ága szinte kivétel nélkül elpusztult a holokausztban.
– A Kerülőben említett egy legújabb kísérletet: a „szintén zenész” Bródy Jánossal és az International Business School alapítójával, Tamás Istvánnal önök elmentek egy rabbihoz, hogy elsajátítsanak dolgokat a vallásról, a zsidókról és a Biblia vonatkozó könyveiről. Ez tavaly kezdődött. Meddig jutottak?
Elmentünk egy rabbihoz
– Az említettek zsúfolt programja miatt még az elején tartunk. Most az a terv, hogy odaadjuk a rabbinak a Kerülő egy példányát, s ha elolvasta, mondja el a benyomásait. Kérdezzen, ha akar. Utána majd mi kérdezünk.
– Az előző kérdéskörrel kapcsolatban a Kerülőben mintha megfogalmazna válaszokat a jelenségre. Igaz, ezek viszonylag ellentétes tónusúak. Az egyik szerint: „Nem kizárt, hogy a zsidó lét lehetősége kihalóban van”. A másikban ezt írja: „Lehet, hogy aki sehová se tartozik, az (…) voltaképp teljesen szabad?” Kifejtené válaszait?
– Attól tartok, még száz év, és már nem lesz annak jelentősége, hogy ki zsidó. Abban sem vagyok biztos, hogy a többi keresztyén alapú vallásra bíztatóbb sors vár, de emiatt nyugtalankodjanak ők. A mai zsidóságról annyi biztosan tudható, hogy az egész világon mindössze 14-15 millió zsidó él. Jelentéktelen népesség. Nagyjából annyi, ahány magyar, beleértve persze a határokon túliakat is. Kérdezem, mitől nőhetne ez a szám, figyelembe véve, hogy az úgynevezett művelt világ népessége is folyamatosan csökken? Ráadásul az újabb nemzedékek asszimilációs törekvései is egyre erősebbek. A második dilemma, a szabadságé, még bonyolultabb. Kétségtelen, hogy aki tartozik valahová, annak szokásokhoz, szabályokhoz, tilalmakhoz kell alkalmazkodnia. Aki viszont minden efféle kereten kívül marad, az ugyan jóval függetlenebb maradhat, de ugyanolyan mértékben lesz magányos. Lehet választani. Nekem ez az utóbbi sors jutott, egész életemben úgy éreztem, mintha egy kis mozgó tutajként sodródnék a nyílt tengeren. Sehol nem fogadnának szívesen, ha megpróbálnék kikötni. Biztosan én is tehetek róla, mert ha tehettem, vállaltam ezt a sehová sem tartozást. Jellemes írónak fontos a függetlenség, és a magány sem árt.
A coming out
– Az egyik interjújában mesélte, hogy feltett magának két kérdést: „Miért nem fogadott el a zsidóságom?”, és hogy „Én miért nem fogadtam el a zsidóságomat”? Van-e most az új könyve után valamilyen más válasza ezekre a kérdésekre?
– A válaszok a regényben olvashatóak, de nem állíthatom, hogy megtaláltam a bölcsek kövét e tárgykörben. Az biztos, hogy a Kerülő olyasféle gesztussá vált, mint egy coming out, olyasfajta érzés volt kiadni a kezemből, mint amilyen az lehet, amikor valaki közli a nyilvánossággal, hogy ő történetesen meleg, ez van, lesz, ami lesz. Számítok antiszemita támadásra. Volt benne részem elég, mint azt számba vettem a szövegben.
– Egy másik interjúban azt mondta: „A zsidóság egy nagyon nehéz örökség”. Vajon nehezebb-e, mint egy bármilyen más ember etnikai, faji vagy vallási öröksége?
– Azt nehéz megmondanom, mit éreznek más kisebbségi csoportba tartozók. De tény, hogy a zsidóságot az ősidők óta mindig megpróbálták kiirtani, nagyjából mindenütt és minden évszázadban. A huszonegyedikben ennek még előtte vagyunk, s remélem szívből, igazán, hogy ez így is marad, nem szükséges, hogy a történelem állandóan ismételje önmagát. Arról azért sokat olvashatunk, hogy Izrael népességét a környező arab országok szívesen betolnák a folyótól a tengerbe. Függetlenül attól, hogy éppen milyen a zsidó állam külpolitikája, éppen védekezik katonai erővel, avagy megtorol és támad. Ez a téma azonban túl szerteágazó és komplikált ahhoz, hogy egy ilyen interjúban megvitassuk.
Gimnazistaként tudta meg, hogy zsidó
– Saját származásáról elsőként gimnazista korában értesült. Több helyen is elmondta már, hogy akkori
szerelme „vádolta” meg ezzel, majd odahaza édesapja vallott tömören a tényről. Ön ezek után tényleg sosem forszírozta tovább a kérdést a családjában? Végül is mi kellett ahhoz, amikor első alkalommal próbálta meg felkutatni a válaszokat a saját „zsidó-kérdés”-ére?
– Nem volt mód arra, hogy forszírozzam. Apám súlyos szívbeteg volt, anyám mániás depressziós és megbízhatatlan forrás. Engem az a különös kaland zökkentett ki a témával kapcsolatos viszonylagos nyugalmamból, hogy párizsi hónapjaim alatt nem engedtek be egy zsinagógába széder estén, mert nem tudtam igazolni, hogy zsidó vagyok. Nem is akartam. Úgy éreztem, ha a fölmenőim egy életen át azt próbálták igazolni, hogy NEM zsidók, és ez csöppet sem sikerült nekik, akkor én nem csinálom az ellenkezőjét. Inkább sértetten elkullogtam. De ekkor kezdett komolyan foglalkoztatni a téma.
Bízik a fiatalabb nemzedékek józanságában
– A Kerülőben írja: „…az antiszemitizmus az úgynevezett művelt világ kultúrörökségének szerves részévé vált”. Idézi barátja, a szociálpszichológus, Elliot Aronson levelét is, aki szörnyülködve számol be Önnek arról, hogy mindez a jelenség mennyire mindennapos az amerikai elit egyetemeken is. Ön szerint meg lehet-e ezt a folyamatot állítani vagy egy újabb pogrom van kialakulóban?
– Nem vagyok félős alkat. Bízom a fiatalabb nemzedékek józanságában, és abban, hogy előbb-utóbb világszerte zátonyra fut minden olyan politikus és párt, amelyik azzal igyekszik hatalomban maradni, hogy ellenségeket jelöl ki, és egymásra uszít csoportokat, népeket. Személyes tapasztalataim szerint ezt a mai tizen-huszonévesek már aligha veszik be.
– Ha holnap el kellene mennie egy zsinagógába eleget tenni egy meghívásnak, kevesebb szorongással, hogy úgy mondjam, kényelmesebben érezné magát?
– A Kerülő után már biztosan kevesebb aggodalommal mennék. De anélkül is, másodszorra mindig minden könnyebb, mint legelőször.
Fotó: Wikipedia
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.