Peszách a zsinagógákban
Peszách szombatján nem a soron következő hetiszakaszt olvassuk fel, hanem az erre a félünnepi alkalomra kijelölt szövegrészt, mely Mózes második könyvében található. Ez a fejezet az aranyborjú bűnét követő válságos időszakba kalauzol el minket. Mózes így kiált fel Istenhez: „Mutasd meg nekem dicsőségedet”.
A múlt század kiemelkedő tudósa, Joseph B. Soloveitchik rabbi szerint ez a kérés nem a próféta kíváncsiságát fejezi ki, hanem azon félelmét, hogy a történtek következményeként meglazul az Örökkévaló és Izrael népe közötti szoros kapcsolat. Mózes számára nem elég a puszta bűnbocsánat, ő közelséget akar, találkozást Istennel. Soloveitchik rabbi ezt az ember alapvető vágyának tekinti: nemcsak tudni akar Istenről, hanem kapcsolatban lenni Vele. Az Örökkévaló azonban a következőt mondja: Az „arcomat” nem láthatod, de a „hátamat” igen. Az isteni „arc” az Örökkévaló valódi lényegét jelenti, mely elérhetetlen. A „hát” azonban Isten cselekedetein keresztül való megismerését: a történelem és az egyéni élet során megtapasztalt események során.
A helyes út
Más szóval, az ember közvetlenül nem, csupán tapasztalok által képes megragadni az isteni lényeget. Nem metafizikai érzékelés által, hanem egzisztenciális tapasztalatokon keresztül találkozik Istennel. A szövegben ezt követően az imák során gyakran elhangzó, az isteni irgalmat kifejező tizenhárom kifejezést olvassuk, ami nemcsak a bűnbocsánat formulája, hanem a szövetség új alapja is. A kapcsolat immár nem a tökéletességre épül, hanem arra, hogy az ember képes visszatérni a helyes útra. Ez egy mélyebb, dinamikusabb kapcsolat: az ember elbukik, keres, visszatér, és ebben a folyamatban találja meg Istent. A vallásos élet tehát nem pusztán az előírások passzív elfogadása, hanem dialógus és felelősség is egyben.
Naftali Deutsch
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.