Sziván 26-án volt a 100. halálozási évfordulója lovag Schweitzer Ede (Ezra ben Mirjám, 1844–1920) altábornagynak, kinek alakja igazi példaképe volt magyar katonák ezreinek.

Schweitzer Ede a „Mátra kapujában”, Gyöngyösön látta meg a napvilágot, aki 22 évesen sorsfordító cselekedetre vette rá magát és 1866-ban közkatonának jelentkezett, hogy végigharcolja az osztrák-porosz háborút. Részt vett a skalitzi ütközetben (június 28.) és természetesen harcot vívott a legnagyobb csatában, a königgrätziban (július 3.) is.

Gazdag tapasztalatokkal a háta mögött, a háború után a bécsi kadétiskolába iratkozott be, ahonnét, mint kadéthelyettes vonult az ezredbe, 1876-ban pedig már főhadnagyi csillagok fénylettek uniformisán.

Amikor a hercegovinai Stolac környéki mészárlások felszámolására a 32. gyalogezred első zászlóaját vezényelték ki, akkor báró Babics György ezredes mellett Schweitzer Ede volt az adjutáns, aki a báró maximális bizalmát élvezte. A fegyveres ütközetekben mindig az élen harcolt, fedezékbe parancsra sem vonult. A sikeres okkupációért a király harmadik osztályú vaskoronarenddel tüntette ki, melyet Albrecht főherceg adott át neki a bécsi rossaui kaszárnyában.

Ezután Schweitzer a császári királyi hadiiskolába került. 1882-ben az uralkodó lovagi rangra emelte, mely rangot utódai is örökölhették. Egy évvel később kapitány, 1892-ben soron kívüli őrnagy, 1898-ban ezredes és a Mihály orosz nagyherceg nevét viselő ezred parancsnoka volt. 1904-ben, mint a győri 26. gyalogezred parancsnokát nevezték ki a kassai 53. gyalogdandár parancsnokának. A győriektől való búcsúzásáról az alábbi beszámoló maradt fent:

„A 26-ik gyalogezred csütörtökön vett búcsút Győrött volt parancsnokától lovag Schweitzer Ede tábornoktól. Szerdán este fáklyákkal vonultak lakása elé, hol a katonai zene szerenádot adott. Csütörtökön délelőtt 10 órakor az ezred a Frigyes laktanya udvarán állott fel, hol Schweitzer lelkes magyar beszédben búcsúzott el ezredétől. Biztosította szeretetéről ezredét, amely odaadással teljesítette mindig kötelességét. Délben a tiszti kaszinóban nagy ebéd volt.” („Hirek – Búcsu Schweitzer tábornoktól”, Esztergom és Vidéke, 1904. 26. évf. 37. szám, 3. o.)

1908-ban, az akkor már két éve nyugállományba vonult (hiszen lejárt a 40 éves katonai szolgálata) lovag Schweitzer elnyerte az altábornagyi címet, ezzel pedig Franciaország és Olaszország mellett ő volt az egyetlen, aki izraelita vallású létére ilyen magas rangba eljutott.

A szinte páratlan katonai pálya mellett Schweitzer nem felejtett el zsidónak maradni. Több feljegyzés is bizonyítja, hogy esztergomi és győri tartózkodása alatt sem hanyagolta a zsinagógába járást. Nyugállományba vonulása után pedig több, hitközséghez köthető pozíciót is vállalt, így például 1907-ben a Pesti Hevra Kadisa tagjává választották, mely felvételre katonai díszben, mellén 16 kitüntetéssel és rangjellel érkezett.

  1. június 12-én adta vissza lelkét az Örökkévalónak a Munkácsy Mihály utca 26. szám alatti lakásában. Meglepő módon, a haláláról csak pár sorban emlékeztek meg az újságok, még az Egyenlőség sem közölt róla nekrológot, viszont egy Békéscsabán kiadott, „független keresztény politikai napilap”-ban, a Körösvidékben egy személyesebb hangvételű búcsúztató jelent meg:

„Június 12-én halt meg szinte észrevétlenül mindenkitől elszigetelten lakásán lovag Schweitzer Ede tábornagy és hadseregparancsnok. A lapok és a közvélemény néhány szóval emlékezett meg róla és talán nem is tudja senki, hogy az a kitartó, hős katona oly karriert futott be, mely szinte egyedül áll a magyar hardsereg legújabb történetében.

[… – itt lovag Schweitzer életének főbb állomásai]

Ily karriereket csak a napóleoni idők tudtak felmutatni. A lehetetlenséggel volt határos Schweitzer rohamos emelkedése és ellentétben a volt osztrák magyar hadsereg protekciós-tisztjeinek gyászos emlékével, Schweitzer nevét bizonyára a legkitűnőbb katonák közé iktatja a történelem.” („Közlegényből tábornok. A tüneményes karrier”, Körösvidék, 1920. 1. évf. 80. szám, 2. o.)

A Kozma utcai központi izraelita temetőben található díszsírhelyét a Pesti Hevra Kadisa adományozta neki, ahol hantja fölé szintén ők egy fekete gránitobeliszket emeltek.

Érdekes adalék, hogy 1924-ben Gyöngyösön mozgalom indult azért, hogy a város két híres elszármazottjátnak, Schweitzer tábornok és Párvy Sándor (1848–1919), egykori szepesi püspök hamvait Budapestről a szülővárosukba temessék újra. A gyöngyösi lokálpatrióták törekvése végül eredménytelenül maradt, de mindenestre szép gondolat volt, hogy az egyre éledő antiszemitizmus légkörében is maradtak olyanok, akik büszkék tudtak maradni egy zsidó születésű – „self-made” – emberhez.

Cseh Viktor

Források:

Büchler Sándor dr., „A kremenac-cernicii hős – 1., 2., 3. rész”, Egyenlőség, 1908. 27. évf. 41. szám melléklet, 1. o.; 42. szám melléklet, 2–3. o.; 43. szám melléklet, 2. o.

„Gyöngyösön mozgalom indult meg, hogy ott temessék el Párvy püspök és Schweitzer tábornok hamvait.”, Egri Népujság, 1924. 41. évf. 84. szám, 2.

„Hirek – Testvérem vagy!”, Egyenlőség, 1907. 26. évf. 3. szám, 8. o.

„Hirek – Lovag Schweitzer Ede”, Egyenlőség 1908. 27. évf. 41. szám, 10. o.