És midőn eszel és jóllaksz, áldd az Örökkévalót, a te Istenedet ama jó országért, melyet neked adott. (5Mózes 8:10)
Evés előtt és után egyaránt köszönetet mondunk az Örökkévalónak. Attól függően, hogy milyen fajta ételt fogyasztottunk, különféle utóáldásokat kell mondani: általános – ez egy rövid áldás, birkát meéjn sálos – gabonaféle, bor, vagy Izrael hét termésének fogyasztása után, egy kicsit hosszabb áldás, ha pedig kenyeret is ettünk, különleges étkezés utáni áldást mondunk, melyet héberül úgy hívnak: birkát hámázon. Az áldás elmondását jiddis szóval bencsolásnak nevezzük. A szöveget megtalálhatjuk az imakönyvekben, illetve külön kis füzetekben, melyeket héberül birkonnak, jiddis szóval pedig bencsernek nevezünk.
A birkát hámázon négy elsődleges áldásból áll, szövegére a Talmud tesz utalást. A hagyomány szerint az első részt maga Mose rábénu írta, amikor a manna hullott a pusztában az égből, a másodikat Jehosua, amikor a zsidók a Szentföldre való bevonulás utáni első termésből ettek, a harmadikat Dávid és Slomó király, a negyediket a bölcsek a misnai időkben. A teljes birkát hámázont csak olyan étkezés után mondjuk el, mely gabonából készített kenyeret tartalmaz, és minden másra is vonatkozik, amit az étkezés során ettünk – külön áldást ezekre már nem kell mondanunk. A birkát hámázonnak csak az első része szól magáról az ételről, a többi áldásban Izrael Földjéért és Isten irántunk való jóságáért mondunk köszönetet, és kérjük az Örökkévalót, hogy építse újjá Jeruzsálemet (a Szentélyt), illetve egyéb kéréseket is megfogalmazunk. Ennek oka többek között éppen a fent idézett tórai mondatban rejlik: a parancsolat szerint a földért kell áldanunk az Örökkévalót, nem magáért az ételért.
Amikor ez a parancsolat elhangzott, Mózes már búcsúzott a néptől. A zsidók a bevonulás előtt álltak, ő azonban tudta, hogy nem tarthat velük. Azt is tudta, hogy ha az ember a saját földjét műveli és a saját termését eszi, könnyen megfeledkezhet arról, hogy mindez nem magától értetődő, hogy az általa megművelt földből származó kenyér ugyanúgy Istentől származik, mint a pusztában az égből hulló manna. A sivatagi vándorlás alatt akármit is csinált a nép, Isten állandó jelenléte mindig nyilvánvaló volt. Mózes halála után azonban a csodák kevésbé nyíltan, nehezebben felismerhető módon nyilvánultak meg sokszor, és így van ez a mai napig is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az Örökkévaló folyamatos jelenlétét minden alkalommal, akkor is, ha bőség van, ha mindenünk megvan, elismerjük.
Ez az oka annak, hogy a birkát hámázon jóval hosszabb, mint az evés előtt mondott áldások. Emlékeztet minket arra, hogy hálásnak kell lennünk minden áldásért, amit az Istentől kaptunk, nemcsak az ételért, hanem a földünkért, családunkért, megélhetésünkért. Semmi nem származik kizárólag a saját erőfeszítéseinkből, minden csak az Örökkévalótól érkezhet hozzánk. Éppen akkor kell erre leginkább emlékeznünk, amikor tele van a hasunk, amikor elsődleges fizikai szükségleteinket kielégítettük.
A birkát hámázont ülve mondjuk el, azon a helyen, ahol ettünk, nem sokkal az étkezés befejezése után. Vannak, akik odafigyelnek, hogy lemossák az ujjuk hegyét a bencsolás előtt, ezt májim ácháronimnak (utolsó víz) nevezik, a felhasznált vizet elviszik az asztaltól a bencsolás megkezdése előtt. Ha legalább három felnőtt zsidó férfi (13 év fölött) eszik együtt, akkor a bencsolást a zimun előzi meg: egy rövid bevezető szakasz, melyben az áldást vezető személy meghívja az asztaltársait az Örökkévaló dicsőítésére. Ha tízen, vagy még többen esznek együtt, tehát megvan az asztal körül a minján, Isten neve is elhangzik a zimunban, és vannak, akik ilyenkor egy pohár borra is áldást mondanak. Szombaton és ünnepnapokon a 126. zsoltárt is elolvassuk a bencsolás megkezdése előtt, más napokon vannak, akik a 137. zsoltárt olvassák fel. Esküvő, vagy brit milá (körülmetélési ünnepség) esetén betoldások vannak az eredeti szövegben, ugyanígy ünnepnapokon, szombaton, újholdkor, chanukakor és purimkor.
Ebben az évben ros chodes tévét, vagyis tévét hónap újholdjának első napja szombatra esik. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon – holnap, december 8-án – három betoldást kell elmondanunk a birkát hámázonban, azaz a lehető leghosszabb bencsolást mondjuk egész évben: szombati (recé), újholdi (jáále vejávo) és chanukai (ál hániszim) áldást is mondunk, a bencsolást pedig a 126. zsoltár előzi meg. Ha valaki esetleg még brit milát is tart ezen a napon, esetleg hárman, vagy tízen ülnek legalább az asztala körül, még a leghosszabb bencsolásnál is hosszabb szöveget mondhat.
A korábban bemutatott falafel mellé most pitát kínálunk, melynek fogyasztása után el kell mondanunk az asztali áldást.
Pita
Párve, tojásmentes
1 kocka élesztő
2/3 pohár langyos víz
2 pohár liszt
1 kk. só
1 ek. olívaolaj
Az élesztő belemorzsoljuk a vízbe, elkeverjük, és tíz percre félretesszük. A lisztet tálba szitáljuk, a sót és az olívaolajat hozzáadjuk, majd az élesztős keveréket is beleöntjük. Rugalmas tésztává gyúrjuk, és kiolajozott tálban duplájára kelesztjük. Ha megkelt, hatfelé osztjuk, minden darabot gombóccá hengergetünk, és 20 percen át kelesztjük. Eközben a sütőt felmelegítjük a lehető legmagasabb hőmérsékletre úgy, hogy a sütőlemezek is benne vannak. A megkelesztett tésztagombócokat körökké lapítjuk, és a forró sütőlemezre helyezve azonnal a sütőbe tesszük. Fontos, hogy mind a sütőlapok, mind a sütő kellőképpen forró legyen, ez biztosítja, hogy a tésztában zseb keletkezzen, és megtölthető pita legyen belőle. Kb. 5 perc alatt megsülnek a piták, figyeljünk, nehogy megégjenek, vagy túlságosan kiszáradjanak.
zsido.com