A TripleW új eljárása az ételmaradék komposztálásával állít elő műanyagot. A netanjai központtal működő cég már Belgiumban és az Egyesült Államokban is megvetette a lábát – írja a Ynet.

„Az ételmaradékot alapelemeire bontjuk, majd olyan anyagként teremtjük újjá, melyet a mindennapokban jól lehet használni. Ilyen például az élelmiszerek csomagolásánál alkalmazott bioműanyag”

– magyarázta Tál Sapira, a cég alapító-igazgatója.

„Ez az anyag eddig is ismert volt, ám igen drága volt előállítani. Általában cukornádat vagy kukoricát használnak fel a gyártása során, amivel két probléma van: ezek élelmiszergyártásra is alkalmas haszonnövények, illetve költséges a beszerzésük. Mi a szemétbe került élelmiszert használjuk fel, ami azért igen költséghatékony, mert gyakran még fizetnek is azért, hogy elszállítsuk”

– tette hozzá.

A TripleW eljárásá további újdonsága, hogy biológia módszerekkel dolgozza fel az alapanyagot, s így nincs szükség annak szétválogatására és nyersanyaggá alakítására.

„Első lépésként mi is ledaráljuk a hulladékot, de azután az általunk használt mikroorganizmusok megtámadják a megfelelő szénhidrátokat a szemétben és fermentálják azokat. Ezt követően a hátramaradt anyagok, különböző lipidek és olajok biogázzá alakíthatók, amit áramtermelésre lehet felhasználni”

– mondta Sapira.

A TripleW eljárása iránt igen nagy az érdeklődés. Egyfelől kormányzati szervek keresik, melyek elhatározták, hogy csökkentik a hagyományos műanyagok használatát, másfelől műanyagipari cégek, ahol rádöbbentek, hogy a jövőt a bioműanyagok jelentik. A cég legnagyobb telephelye a belgiumi Ghentben található, ahol már sok tonnányi hulladékot dolgoztak fel és alakítottak bioműanyaggá.

Fotó: Brian Yurasits on Unsplash

Megszakítás