Az őszi ünnepek sorában ezek az utolsó ünnepnapok. Smini áceret és szimchát torá Izraelen kívül két egymást követő napra esik, Izraelben azonban egy napon, közvetlenül a szukkot vége előtt, hosáná rábát követően tartják.
A Szentély idejében, szukkot ideje alatt, hét napon át mutattak be áldozatokat a világ népeinek nevében is. A nyolcadik nap (innen a smini, vagyis nyolcadik szó) azonban csak a zsidóké, ilyenkor csak a saját áldozataikat mutatták be. Smini áceretkor a szukkoti sátrakból visszaköltözünk a házba (van olyan szokás, mely szerint Izraelen kívül még a szukkában ülnek smini áceretkor délutánig, de nem mondanak rá áldást).
Ezen a napon hangzik el a zsinagógákban a „tfilát hágesem”, az esőt kérő ima is, bár a mindennapi imádkozásba csak nagyjából két héttel később, chesván hónap hetedik napján toldjuk be az esőt kérő imát. Szalonikiben ismert volt egy ladino nyelvű dal, melyet az asszonyok énekeltek otthon, és amelyben esőt kértek a földre. A zsinagógai imádkozásnak része a mázkir vagy más néven jizkor ima is, melyet az elhunyt családtagokért mondanak bizonyos ünnepnapokon.
Smini áceret munkatilalommal járó ünnep. A szombattól eltérően azonban szabad az előző napon meggyújtott lángról vett tűzön főzni, és az ehhez kapcsolódó munkálatokat elvégezni, valamint szabad közterületen tárgyakat vinni. Minden más munka tiltott. Az ünnepi lakomákon kerek bárchesz (kalács) kerül az asztalra, amit az év során utoljára mézbe mártunk só helyett. Az emberek így köszöntik egymást: chág száméách – boldog ünnepet.
A nap másik aspektusa szimchát Torá – a Tóra örömünnepe, melyet a Bávelben (Babilóniában) élő bölcseink adtak hozzá smini áceret második, csak Izraelen kívül megtartott napjához. Bávelben vezették be ugyanis a Tóra évenkénti felolvasását (Izraelben háromévente fejezték be). Ezen a napon olvassák fel a Tóra utolsó fejezetét, és rögtön utána újra is kezdik a felolvasást az első fejezettel, a teremtés történetével. Ez a szokás az örök körforgást mutatja, és arra emlékeztet, hogy a Tóra tanulmányozása soha nem áll meg: ahogy befejezzük, azonnal újra is kezdjük. A XIII. századi Spanyolországban élt Dávid Ábduráhám rabbi így fogalmazta meg e szokás lényegét: „Az ok, amiért újra kezdjük a felolvasást a teremtés történetével az, hogy amint kiérdemeltük, hogy befejezzük a Tórát, úgy érdemeljük ki, hogy újra is kezdhessük.”
Aki a legutolsó részt olvassa fel a Vezot hábráchá hetiszakaszból, az a chátán torá, azaz a Tóra vőlegénye, aki pedig az elsőt a Börésit szakaszból, az a chátán börésit, azaz a Börésit vőlegénye címet kapja. A cím tulajdonosainak illik rövid időn belül kidust adniuk a zsinagógában.
A XII. századi Franciaországból terjedt el az a szokás, hogy minden férfit és fiút felhívnak a Tórához. A XIV. században, Németországban vezették be az azóta nagy népszerűségre szert tett kol háneárim, azaz minden fiatal aliját, amikor a 13 évnél fiatalabb fiúgyermekek egy fejük fölé kifeszített, több darabból összevarrt, hatalmas tálit (imalepel) alatt mondanak közösen áldást a Tórára.
Szimchát torá az év egyik legvidámabb napja. A közösség apraja-nagyja összegyűlik a zsinagógákban, ahol a férfiak hangos énekszóval táncolnak körbe-körbe a tóratekercsekkel a kezükben. Ezt nevezik hákáfotnak. A bima, azaz a tóraolvasó asztal hétszeri körbejárását a XVI. századi cfáti kabalisták vezették be. Minden tekercset elővesznek ilyenkor, a tóraszekrényeket pedig nyitva hagyják, és sok közösségben egy szál égő gyertyát helyeznek el bennük, hiszen a Tóra maga a fény, s ha a tekercsek nincsenek a szekrényben, pótolni kell a világosságot. Izraelben a kisgyerekek puha plüsstórákkal és az óvodában készített, színes zászlókkal érkeznek a zsinagógába. A legtöbb európai közösségben cukorkákat, diót dobálnak a nők a táncoló férfiakra, illetve a chátán torára és a chátán börésitre.
A középkorban, a németországi Wormsban szokás volt, hogy szimchát torá délutánján a nők, élükön a chátán torá és a chátán börésit feleségével, összegyűltek a zsinagóga előtt, és elárvereztek különböző feladatokat: a zsinagóga felsöprése, vízhúzás kézmosáshoz, gyertyák és kanócok előkészítése gyertyagyújtáshoz. Aki többet ígért, az nyerte a feladatokat. Az indiai Kocsinban minden ünnepnek megvolt a maga színe. Az év legvidámabb napján színes ruhában mentek a nők a zsinagógába.
Chág száméách!