A frigyláda tetején ülő két arany kerub rejtélye évszázadok óta foglalkoztatja a zsidó gondolkodókat. Kik voltak ezek a különös lények? Mit jelképeztek, és hogyan férnek meg a Tóra bálványimádást tiltó szigorú parancsaival?
A héber bibliában és a rabbinikus irodalomban a kerubok hol angyalok, hol gyermeki arcú lények, hol madarak, akár férfi-női párként jelennek meg. De vajon miért helyezett Isten ilyen alakokat a legszentebb helyre, a frigyláda fölé? A kerub kérdéseire a válaszokat a Talmudtól Maimonidészig kereshetjük.
A kerub egy szárnyas lény
A Tóra a frigyláda fedelének központi elemeként említi a kerub szót: „Készíts [a ládának] födelet, tiszta aranyból, két és fél könyök legyen a hossza és másfél könyök a szélessége. És készíts két kerubot, szintén aranyból, míves munkával csináld azokat a födél két szélére … a kerubok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet és egymás felé forduljanak…” (2Mózes 25:17–20.).
A szárnyakat a Tóra is említi, de a Talmud szerint „arcuk gyermek-arc volt” (Szukká 5. b). A művészettörténet angyalszerű alakokként ábrázolja őket, talán azért is, mert első bibliai szereplésükkor az Édenből való kiűzetésnél szerepelnek mint lángpallost hordozó őrök.
Rási szerint nem voltak angyalok
A Szentélyben lévő kerubokat Rási nem angyalként definiálja, csak annyit ír, hogy „csecsemő-arcuk volt”. Unokája, Rásbám szerint viszont madarak. Kimchi értelmezésében pedig a kerub emberi, tiszta arccal bíró lény, a gyermekek vétkektől mentes vonásaival. A név etimológiája is ide vezethet: a kerub talán az arameus krávjá, „fiatal gyermek” szóból ered.
A nagy kérdés: hogyan jelenhetnek meg képszerű alakok a Szentélyben, miközben Isten kifejezetten tiltja a faragott képeket? Náchmánidész szerint a kerubok az Isten-i trónus földi másai, a dicsfény közvetítői, és Jechezkiél próféta látomásának mennyei hintójához (Merkává) tartoznak. Isten maga mondta Mózesnek: „Ott jelenek majd meg neked […] a két kerub közül” (2Mózes 25:22.).
A két egymásra boruló kerub az Örökkévaló szeretetét jelképezi
A Talmud még tovább megy: a kerubok hím és nőneműek voltak. Ünnepeken a zarándokoknak megmutatták őket összefonódva, jelezve az Örökkévaló szeretetét a zsidó nép iránt. Más magyarázók szerint ez allegória, mely Izrael népe és Isten közötti bensőséges kapcsolatra utal.
Rés Lákis szerint a hódító babiloniak gúnyt űztek a zsidókból, mikor meglátták a kerubokat. Kivitték őket az utcára, mondván: „Ezek a zsidók ilyen képeket őriznek?!” – az Échá szerint e jelenet nyomán mindenki lenézte őket.
Maimonidész végül logikailag is igazolja a két kerub létjogosultságát: ha csak egy lett volna, félreérthető lett volna, mintha az Isten képmása lenne. A kettő azt jelzi: Isten egy, de teremtményei – az angyalok – sokan vannak.
A kerubok tehát egyszerre őrzők, közvetítők és szimbólumok. A földi és égi világ találkozási pontjai. És talán az Isten örökkévaló szeretetének jelképei.
A cikk az áldott emlékű Náftáli Kraus A kerubok titka című írása alapján íródott.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.