HÉTRŐL HÉTRE

 

A kerubok titka

    “Készíts [a ládának] födelet, tiszta aranyból, két és fél könyök legyen a hossza és másfél könyök a szélessége. És készíts két kerubot, szintén aranyból, míves munkával csináld azokat a födél két szélére … a kerubok kiterjesztett szárnnyal legyenek rajta, betakarva szárnyukkal a födelet és egymás felé forduljanak…” (2Mózes 25:17-20.).

Mit tudunk a kerubokról? Ezeket a művészettörténet – igen csekély tényalappal – kiterjesztett szárnyú angyalfiguráknak ábrázolja. Nos, a szárnyakat itt említi az Írás, míg a Talmud szerint “arcuk gyermek-arc volt” (Szukká 5b.).

Hogy miért angyalfigurák? Talán azért, mert, első bibliai találkozásunk a “kerub” fogalommal az első emberpár kiűzetésénél az Éden-kertből – található. Itt azt olvassuk, hogy “…miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerubokat és [kezükben] a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (1Mózes 3:24.). Itt a kommentátorok angyalnak mondják a kerubokat (Száádjá Gáon), vagy “romboló” (büntető) angyaloknak (Rási, a Midrás alapján).

Szakaszunkban Rási nem definiálja a födélen lévő két kerubot mint angyalokat, csupán annyit mond, hogy “csecsemő-arcuk volt” – ezt a Talmud alapján (Szukká 5b.). Rási unokája, Smuél ben Méir (Rásbám) azt mondja, hogy a “kerubok – madarak”. Ezt egy meglehetősen homályos Írásvers alapján teszi, Ezékiel könyvében, ahol a kerub szerinte, mint egy “nagy, szárnyas madár” jelenik meg. Kimchi szerint “az igazság az, hogy a kerub egy szép és tiszteletreméltó ember képét viseli … és köztudott, hogy a gyerekek szép arca jó tulajdonságokat tükröz és vétkektől való mentességet … és ezért volt a Hajlékbeli keruboknak gyermekarcuk…” (Ezékiel 10:13-ra írott kommentárjában). Bölcseink egy arameus szót sejtettek a Kerub mögött – Krávjá – ami fiatal gyereket jelent.

* * *

Az etimológia nagyon fontos, de nem kevésbé érdekes, mit szimbolizáltak a kerubok? És ami még ennél is “rázósabb” kérdés: íme a zsidók láthatatlan istene megparancsolta, hogy ne legyenek faragott képek, semmi látható imázs, ami mögött az istenséget sejteni vagy elképzelni lehet, és akkor itt egyszerre előírja, hogy Szentélyében a frigyládán legyen két kerub. Miért volt erre szükség?

S hogy a kérdés még erőteljesebb legyen, a Tóra idézi az isteni ígéretet Mózesnek, ami úgy szól, hogy “Ott jelenek majd meg neked és beszélek veled a födél fölött, a két kerub közül, amelyek a Bizonyság ládáján vannak és elmondom neked mindazt, amit rajtad keresztül parancsolok Izrael fiainak” (2Mózes 25:22.). Tehát a kerubok mint találkozóhely szerepelnek, ahol Isten randevút ad Mózesnek…

Nachmanides előbb megállapítja, hogy az Írás nem közli, mi a célja a kerubokkal, mire szolgálnak és egyáltalán, majd egy technikai és egyben misztikus válasszal intézi el a kérdést: a kerubok szerinte, organikus részét képezték a ládának és födelének, és mindezek azt a célt szolgálják, hogy “legyen nekem trónusom, ahol megjelenik neked és dicsfényemet árasztom rátok, amikor veled beszélek a két kerub közül … és ez az » égi trónus« mása, amit Ezékiel látott látomásában … és ezért nevezte Chizkijáhu király imájában az Istent » a kerubok között honolónak« , mivel a kerubok kiterjesztett szárnyakkal arra mutattak, hogy ők az » égi hintó« (» Merkává« ) szerves részét képezik…”.

* * *

A Talmud bölcsei szerint a kerubok hím és nőneműek voltak, vagyis egy emberpár mintájára készültek. A talmudi legenda szerint, “amikor Izrael fiai a három zarándokünnepen felmentek Jeruzsálembe, elhúzták a Szentélyben a függönyt és megmutatták nekik a kerubokat, amik össze voltak fonódva, és azt mondták nekik: lám, így szeret benneteket az Örökkévaló, ahogy a hím kedveli a nő(stény)t…” (Jomá 54a.). Mások szerint a kerubok fiatal fiúk képében jelentek meg és az említett példa allegorikus, és az ölelést plátóian értelmezik (“Tórá Tmimá”). Jehudá Náchsoni ismert művében – Hágut böpársiot hátorá – az említett talmudi legendában szimbólumot lát, miszerint “a kerubok Izrael szeretetét és ragaszkodását jelképezik a Teremtő iránt”.

Azt a hagyományt, mely szerint a kerubok férfi-nő alakot viseltek, hivatott alátámásztani egy másik talmudi legenda, ami Rés Lákis, a neves amorita nevéhez fűződik:

“Mondta volt Res Lákis: Amikor az ellenség (nebukadnecár babilóniai király hadserege) elfoglalta Jeruzsálemet, bementek a Szentélybe és látták az összefonódott két kerubot. Kivitték őket az utcára, körülhordozták egész Jeruzsálemben és kihirdették nagy hangon: » Íme, tessék, nézzék csak meg! Ezek a zsidók … akikről azt lehetne hinni, hogy áldásuk áldás és átkuk átok (vagyis istenes emberek), ilyesmivel foglalkoznak!…« . Legott – teszi hozzá a Talmud – lebecsülték és semmibe vették, ahogy írva vagyon (Siralmak 1:8.) » …volt tisztelői mind lenézik, mert látták gyalázatát…« (szószerint meztelenségét!)” (Jomá 54b.).

Egy másik midrási forrás inkább a bálványimádásra teszi a hangsúlyt:

“Az ellenséges katonák kalitkába tették a kerubokat és körülvitték őket egész Jeruzsálemben, mondván: » Nicsak, nicsak, ezek a fránya zsidók! Nem azt mondták naphosszat, hogy nekik nincsenek faragott bálványaik és ők nem pogányok?! Tessék, nézzék csak, mit csinálnak ők; mit találtunk Szentélyükben!« ” (Pszikta döráv Káhána 19.).

* * *

Maimonides a Tévelygők Útmutatójában (3. rész, 45. fejezet) azt mondja, hogy azért volt két kerub, mert ha egy lett volna, az félreértésekre adhatott volna okot, … hogy ez a Teremtő képmása, ahogy a pogányok csinálják … a két kerub tehát azt jelzi, hogy angyal van sok, de Isten csak egy, aki az angyalokat is teremtette…”.

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 19. szám – 2014. július 28.