Jud svát napja egyszerre idézi fel a veszteséget és a megújulást: a Chábád Lubavics mozgalom múltját, jelenét és jövőbe mutató küldetését.
Svát hónap 10. napja a Chábád Lubavics haszid mozgalom egyik legmeghatározóbb dátuma, amely a hatodik rebbe jorcájtját és a hetedik rebbe vezetővé válását kapcsolja össze egyetlen történelmi és spirituális ívben. A világszerte megtartott megemlékezések sorába Budapesten is bekapcsolódott a közösség. A Zsilip zsinagógában Smuél Raskin rabbi fárbrengenje elevenítette fel a Rebbe tanításainak időtlen üzenetét, a holokauszt utáni zsidó újjászületés reményét és a személyes felelősség erejét egy bizonytalan világban.
Jud-svát kettős jelentőséggel bír
Jud-svát, vagyis svát hónap 10. napja, amely a polgári naptár szerint idén november 27-re esett, a Chábád-Lubavics haszid mozgalom egyik legfontosabb dátuma, amely kettős jelentőséggel bír.
Egyrészt ez a hatodik rebbe halálozási évfordulója, 1950-ben (a zsidó naptár szerint 5710-ben) Joszef Jicchák Scheerson rabbi ezen a napon hunyt el. Másrészt a hetedik rebbe, – aki mindmáig az utolsó volt ebben a pozícíóban – Menachem Mendel Schneerson, aki az megelőző rebbe veje volt, pontosan egy esztendő múlva, 1951-ben (5711) foglalta el hivatalosan a vezetői széket.
Úgy tartják, hogy ez az a nap, amely egyszerre jelent fordulópontot és folytonosságot, reményt és megújulást a zsidó világ számára. Erről, a kettős értelemben véve is, jeles napról világszerte megemlékeznek a Chábád-Lubavics haszid közösségekben,
A Zsilip hatalmas zsinagógájában ünnepeltek Budapesten
Budapesten ezúttal a Zsilip zsinagógára esett a választás, ahol Smuél Raskin rabbi ezúttal a szokásos fárbrengen keretében elevenítette fel életének néhány olyan epizódját, amelyet áthatott a rebbe tanításainak szelleme.
Raskin rabbit, a magyar-izraeli közösség (Keren Or Chábád Központ) vezetője, akit inspiráló tanításai révén, joggal tartanak karizmatikus, különleges kisugárzással bíró előadónak.
Raskin rabbi utalt arra, hogy jud-svát napja jelképezi a haszid közösség újjászületését és a modern kori zsidó reneszánsz kezdetét a holokauszt után.
Beszédében utalt a hetedik rebbe Báti legáni (Bementem a kertembe) kezdetű programbeszédére, melyben a Chábád mozgalom vezetője, akit korunk zsidó világa legjelentősebb vallási személyiségének tartanak, kijelölte generációja feladatát: „a világot alkalmassá tenni az Isten-i jelenlét fogadására.” Életének fő célja az volt, hogy minden zsidó számára elérhetővé tegye a judaizmust, amit a világ valamennyi tájára küldött küldöttek (sliách)hálózatával valósított meg.
Raskin rabbi eredetileg csak rövid ideig tervezett Budapesttel
Smuél Raskin, aki Földkerekség számos pontján működő rabbicsaládból származik, a saját élettörténetével illusztrálta, hogy a Rebbe szelleme, s útmutatása milyen mélyen hatotta át életét. Meghatottan beszélt édesapjáról , aki a Szovjetunióban, Oroszországban élt, s az üldözése elől Izraelbe menekült, s ott nősült meg. Különleges ember volt, aki túláradó melegséggel fordult az emberek felé. Egész életét áthatotta a Rebbe szellemiségének követése. Smuélt előbb New Yorkba küldte jesivába, ahonnan két esztendő múltán 1999-ben tért vissza Izraelbe, majd később itt is avatták rabbivá.
Mielőtt Budapestre került izgalommal várta, hogy hová kerül sliáchként, s bár kezdetben csak rövid időre tervezte a magyar fővárosban maradását, de ma már nem menne máshová.
„A világ minden zsidója egyetlen oszthatatlan nép”
Elmesélte azt a megható történetet, hogy egyik előadásában beszélt a későbbi kiváló izraeli újságíró Tommy Lapid (Lampel Tamás) sorsáról, akit a magyarországi nyilas uralom édesanyja egyike volt azoknak, akiket a nyilasok a Duna-partra tereltek, hogy a folyóba lőjék őket.
A kivégzéstől egy váratlan szövetséges légitámadás mentette meg őket; a zűrzavarban sikerült elmenekülniük és egy nyilvános vécében elrejtőzniük. Tommy Lapid később úgy emlékezett vissza erre a pillanatra, mint amikor végleg cionistává vált. Ez a budapesti túléléstörténet gyakran szerepel fiának, Jair Lapid volt izraeli miniszterelnöknek, az ellenzék mostani vezérének a megemlékezéseiben, s idézni szokta apja történetét a zsidó állam szükségességének igazolásaként.
Amikor a politikus a magyar fővárosban járt, elhatározta, hogy megkeresi azt az újlipótvárosi házat, ahol édesapja, s a nagyszülei éltek. Raskin rabbival el is mentek a Pozsonyi útra, de a házszámot nem tudták, s hirtelen véletlenül találkoztak egy zsidó asszonnyal, aki ismerte a történetet, a politikust felismerve spontán megmutatta a keresett épületet.
Ennek kapcsán Raskin rabbi megjegyezte: ez a találkozás is annak a Rebbe által sokszor hangoztatott tanítás szellemében történt, aki a világ minden zsidóját egyetlen, oszthatatlan népként fogta fel, akik egy közös, Isten-i küldetéssel rendelkeznek, függetlenül attól, hol élnek vagy mennyire vallásosak.
Raskin rabbi nagy tetszéssel fogadott beszédét követően a haszid farbrengenek szokása szerint a közönség elénekelte a breszlávi Náchmán rabbi híres dalát Az egész világot. Felhangzott a „Kol ha’olam kulo gesher tzar me’od, veha’ikar lo lefached klal. („Az egész világ egy nagyon keskenyhíd, de a legfontosabb, hogy egyáltalán ne féljünk.”)
Ezzel azt üzente Náchmán rabbi a Likuté Mohárán című művében, hogy „Amikor az embernek egy keskenyhídon kell átkelnie, akkor az a legfőbb szabály, hogy ne ijessze meg önmagát.” A dalra utalva a rebbe is azt üzente, hogy a hit és a bátorság milyen fontos a bizonytalan világban.
A borítókép illusztráció, egy korábbi, Zsilip-es fárbrengenen készült.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.