Szukkot előtt gyakran látni a sárgás-zöldes citrusgyümölcsöket vizsgáló és válogató zsidókat boltokban, kis utcai árusoknál, vagy külön erre a célra berendezett csarnokokban. Az etrogok mellett kiválogatják a legegyenesebb pálmaleveleket, a legszabályosabb mirtuszágakat és a legfrissebb fűzfa ágakat is, hogy a lehető legszebb csokorral köszönthessék a sátoros ünnepet. A legszebb darabokért hatalmas összegeket hajlandók fizetni az emberek, hogy így tegyék szebbé, díszesebbé az ünnepüket. Honnan ered ez a vágy? A Chabad.org tudósítója, Menachem Posner, David Silbersteint kérdezte, aki az Egyesült Államokban és Kanadában számos helyen árusítja a négy növényt. Az első kérdése arra irányult, hogy a négyféle növény közül miért éppen az etrognak szentelnek ekkora figyelmet a vásárlók.
„Az etrog olyan gyümölcs, amelyet valószínűleg nem találunk meg a zöldséges kínálatában. A citrusként, vagy Citrus Medicaként ismert etrog héja nagyon vastag és alig van húsa, így az emberek nem igazán fogyasztják. Többnyire illóolajáért termesztik, mivel igen jó az illata. Hagyományosan az etrogok leginkább a mediterráneumban teremnek, Izraelben, Marokkóban, Görögországban és Itáliában, sőt, még olyan távoli országokban is, mint Jemen. Én többnyire izraeli és olasz etrogokat árusítok” – magyarázta Silberstein.
Arra a kérdésre, hogy mi az egyes fajták előnye, így válaszolt: „Olyan etrogokat keresünk, melyek alkalmasak a micva teljesítésére. Olyan gyömölcsökre van szükségünk, amelynek formája egyenletes, felülete pedig hibátlan. A vadon növő termések szinte kivétel nélkül megsérülnek a növényzet, az állatok és más behatások következtében. Az izraeli etrogokat a micva érdekében termesztik, ezért a termelők különleges figyelmet fordítanak arra, hogy minden egyes gyümölcs védett környezetben növekedjen. Ez azt jelenti, hogy az ilyen módon termesztett gyümölcsök igen nagy százaléka alkalmas a micva teljesítésére. Emellett hozzáadott értéket jelent az, ha az ember a Szentföld terményét használja. Az olasz etrogokat, amelyek kivétel nélkül mind egyetlen calabriai völgyből származnak, többnyire illatanyaguk miatt termesztik, és kevés figyelmet fordítanak a gyümölcs esztétikus megjelenésére. Amikor az embereim lemennek Olaszországba etrogokat válogatni, több száz gyümölcsöt kell egyszerre átnézniük, hogy megtalálják azokat, melyek használhatók [a micvára]. További problémát jelent a fák oltása. Az etrogoknak genetikailag tisztáknak kell lenniük. Az olasz termelők közül sokan etrog ágakat oltanak más fákba. Az a helyzet, hogy a völgyben termesztett etrogok 85 százaléka oltásból származik. Mielőtt tehát onnan szüretelünk, vissza kell vezetnünk az ágakat a fatörzsekig, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy nem oltványokról van szó. Ennek a költségeit később a vásárlónak kell megfizetnie. Általánosságban elmondhatjuk, hogy csak olyan fajtájú etrogokat használunk, amilyeneket hagyományosan alkalmaztak a helyi zsidó közösségek, vagyis amelyekről bizonyosan tudjuk, hogy kóserek.”
Amikor arról kérdezték, hogy mikor válogatja ki az etrogjait, Silberstein így felelt: „Általában egy hónappal szukot előtt utazom Izraelbe, hogy etrogokat válogassak. Akkor az a leginkább szembetűnő, hogy az etrogok még mind nagyon zöldek, csak szukkot közeledtével sárgulnak meg. Kihívás, de már akkor fel lehet mérni az alakjukat, tisztaságukat, stb. Olaszországba nem utazom el személyesen, oda elküldök valakit és ő is nyár végén utazik.”
„Mi a helyzet a lulávokkal?” – kérdezte Posner, a pálmaágakra utalva. – „Hol nőnek, mit tudhatunk még róluk?” Silberstein válaszul elmondta:
„A luláv a pálma bezárt levele, mely minden datolyapálmán növekszik. Bárhol megterem, ahol meleg van. Éveken át Egyiptomból, Marokkóból és Spanyolországból hoztuk őket. Ma már vannak Izraelben lulávtermesztő telepek, és az ott növő luláv kiemelkedő minőségű. A levelek egyenesek és szorosan zártak. Az emberek ezeket szeretik, így egyre kevésbé importálunk más helyekről.”
„És mi a helyzet a fűzfával és a mirtusszal? A vásárlók jellemzően sokkal kevesebb időt töltenek ezek válogatásával, de biztos vagyok benne, hogy fontos szempontokat tud velünk megosztani” – mondta Posner.
„A mirtuszból – legalább három ágra van szükség – a legideálisabb fajta az, melynek levelei az egész ágon hármas csoportokba rendeződnek. A termelők aszerint csoportosítják az ágakat, hogy mennyire egyenletesen nőttek a levelek és az árak is ezt a csoportosítást tükrözik. Arra is kell figyelni, hogy az ágak vége ne legyen levágva. [A négyből] az egyetlen növény, amely hidegebb égövön is megél, a fűzfa. Sokan a saját kertjükben is nevelnek ilyet. Ha valaki ilyet tervez, érdemes odafigyelnie, hogy a megfelelő fajtát válassza. Nem szomorúfűzre van szükség, hanem nagy, bokorszerű növényre, amelynek felfelé nőnek az ágai. Természetesen ezeket is árusítjuk, mivel a legtöbb ember nem szívesen vágja le a saját fájának az ágait” – felelte Silberstein.
Posner utolsó kérdésére, miszerint van-e még valami, amit megosztana az olvasókkal, az etrogkereskedő így válaszolt: „Az emberek néha megkérdezik, hogy miért kerül ilyen sokba néhány szem gyümölcs. Ki profitál belőle? Ilyenkor szeretek rámutatni arra, hogy mennyit kell befektetni minden egyes szem gyümölcs megtermelésébe és kiválogatásába. Az etrog nem olyan, mint a narancs, amelyet tonnaszámra lehet szüretelni. Ez tovább drágítja a gyümölcsöt. Az emberek elmennek egy üzletbe, és azt várják, hogy legyen választék. Azonban ahogy elkezdődik szukkot, már semmit nem ér még a leggyönyörűbb etrog sem. Ez azt jelenti, hogy a kereskedőnek mindenképpen úgy kell megvennie a négyféle növényt, hogy tudja, csak egy részét fogja eladni annak, amit megvásárolt.
Az is előfordul, hogy az emberek azt kérdezik: Melyiket válasszam? Melyik szebb? A válasz az, hogy minden egyes, eladásra kínált darab szép és kóser, úgyhogy nem lehet velük melléfogni. Ha az ember olyan lulávot és etrogot talál, amelyik neki magának tetszik, akkor azok a leginkább alkalmas eszközök a számára, melyekkel a legjobban szolgálhatja Istent ezen az ünnepen.”
Borítókép: Frockinstock