Szukoti történet.

Szukot első napja volt. A lizsenszki Elimelech rabbi közössége ünnepi hangulatban állt a zsinagógában, folyt az imádkozás. Amikor a Hálél imához értek, Elimelech rabbi hirtelen félbehagyta az imádkozást, és körbeszimatolt. Csillogó tekintetéből mindenki látta, hogy valami különlegeset érzékelt. Az imádkozás végeztével a rabbi odasietett testvéréhez, az ünnepre Lizsenszkbe érkezett Zusa rabbihoz, és arra kérte, hogy segítsen neki megkeresni azt az etrogot, amelyik az egész zsinagógát az Édenkert illatával árasztotta el.

A zsinagóga leghátsó sarkában végül egy magányosan álló, mélyen elgondolkozott emberre bukkantak. „Ez az” – mondta a rabbi. „Kérlek, barátom, áruld el, hogy ki vagy, és hogyan jutottál ehhez az etroghoz.”

„Urinak hívnak” – kezdett bele a történetébe a férfi. „Mindig is nagyra becsültem a szukoti csokor micváját. Szegény emberek vagyunk, nem engedhetünk meg magunknak drága dolgokat. Én magam tanító vagyok egy közeli városban, feleségem pedig szakácsnak állt, hogy legyen saját keresete, és a pénzem egy részéből etrogot vásárolhassunk Lembergben. Hogy ne költsük feleslegesen a pénzt, minden évben gyalog megyek Lembergig. Idén is így tettem. Egy erdőszéli fogadóban álltam meg, hogy elmondjam a mincha imát, és a közepénél tartottam, amikor borzalmas hörgés ütötte meg a fülemet. Sietve befejeztem az imádkozást, és a hang forrásához siettem, hátha segíthetek valamiben. Kiderült, hogy egy parasztruhába öltözött fuvaros zokogott a fogadós pultjára borulva, mivel a lova összeesett az erdőben, és most nem volt mivel keresnie a kenyerét. A fogadós 45 guldenért hajlandó volt eladni a lovát, kifizettem hát a nálam levő pénzből – amit az etrogra szántam -, és odébbálltam. Így csak öt guldenem maradt a gyümölcsre, ám ennyi pénzből csak nagyon ványadt kis etrogot lehetett venni. Ezért vagyok most itt, nem pedig az otthonomban, mert itt nem ismernek, nem kell szégyenkeznem miatta.”

A lizsenszki Elimelech rabbi azonban így kiáltott fel: „De hiszen ez egy kivételes etrog! És most már értem, miért árasztja magából az Édenkert illatát! Hadd meséljem el, hogyan alakult a történet, miután folytattad az utadat Lembergbe.”

„A fuvaros meg volt győződve arról, hogy te Élijáhu próféta vagy, akit az Örökkévaló az ő megsegítésére küldött. Szerette volna háláját kifejezni ezért, de olyan tanulatlan volt, hogy nem tudott imádkozni sem. Így hát arra jutott, hogy hálája jeléül háromszor pattint az ostorával, hogy megmutassa, mennyire szereti az Istent. Így is tett. Jom kipurkor a Mindenható az ítélet trónusán ült, és hallgatta az imákat, a berdicsevi Lévi Jicchák rabbi szolgált a zsidók védőjeként, és egy micvákkal megrakodott kocsit tolt az Egek Kapuja felé. Ekkor megjelent a Sátán, és elállta az útját a zsidók bűneivel, és hiába siettem én magam a testvéremmel, Zusa rabbial együtt Lévi Jicchák rabbi segítségére, nem tudtuk arrébb tolni a bűnökkel telerakott kocsit. Egyszerre csak ostorpattintás hangzott a levegőben, és megjelent Micháel angyal és a fuvaros, ostorral a kezében. Micháel angyal befogta a lovát a micvákkal telt kocsi elé, a fuvaros pattintott az ostorral, a ló pedig eltaposta az összegyűjtött bűnöket, és egyenesen a Dicsőség trónusához vitte a micvákat. Az Örökkévaló rögtön boldog évet adott a zsidóknak. Most tehát láthatod, kedves Uri rabbi, hogy a te nemes cselekedeted vezetett mindehhez. Menj haza, és légy vezető a zsidók közt, bebizonyítottad alkalmasságodat az Égi Bíróság előtt. De mielőtt még útnak indulsz, engedd meg, hogy a kezemben tartsam ezt a csodálatos etrogot, hogy így áldhassam az Örökkévalót.”