A Szent Ári, azaz Jicchák Luria rabbi neve egybeforrt a zsidó misztika legmélyebb titkaival. Ő volt a „felkelő oroszlán”, akinek szellemi ereje és látása új korszakot nyitott a kabbala történetében.
A 16. századi Cfát sikátoros macskaköveit egy fiatal rabbi koptatta némán. A hét hat napján szinte egyetlen szót sem szólt, de amikor mégis megszólalt, akkor szavai világokat tártak fel. Rabbi Jicchák Luriát, akit a világ az Ári néven ismer, már kortársai is különös erővel bíró emberként tisztelték. Nem csupán bölcs volt, hanem látnok, tanító, egyenesen szent. Az „ári” szó oroszlánt jelent, s nem véletlen, hogy ez lett a neve. A zsidó hagyományban ő az, akiben újra megszólalt az a mély, belső üvöltés, amely az Isten-i titkokhoz vezet – hangsúlyozza Moshe Miller a Chabad.org oldalán.
A zsidó fiúcska születését a próféta jelentette be
A legenda szerint az Ári apja, Slomó Luria rabbi, magányos tanulása közben maga Élijáhu próféta látogatta meg. A próféta közölte vele, hogy fia születik, akit Jiccháknak kell neveznie. Ez a gyermek világokat fog megvilágítani, és a Zohár mély titkait tárja majd fel. Az Isten-i küldött azt is kérte, hogy a fiú körülmetéléséig várjanak, míg ő maga el nem jön, hogy a kisbabát tartsa a szertartás alatt.
A nyolcadik napon azonban Élijáhu próféta nem jelent meg időre. Eltelt egy óra, de a próféta még mindig nem jött el. Ekkor keserű gondolat támadt az apában: bizonyára a bűnei miatt nem teljesítette ígéretét a próféta. De miközben sírt, Élijáhu megjelent, és így szólt: „Ne sírj, Isten szolgája. Lépj az oltárhoz, és ajánld fel fiadat tiszta áldozatként, teljesen az Égnek szentelve. Ülj a székemre, és én majd rád ülök.” Ekkor Élijáhu, aki minden jelenlévő számára láthatatlan volt, kivéve Slomó rabbinak, az ölébe ült, átvette a gyermeket mindkét kezével, és ő tartotta végig a körülmetélés alatt. Sem a mohél, sem a gyülekezet nem látott mást, csak az apát, amint a fiát tartja. A körülmetélés után Élijáhu ismét megígérte Slomó rabbinak, hogy a gyermek nagy világosságot hoz majd az egész világra, és azzal eltűnt.
A rabbi felnövése és elvonulása
Slomó rabbi nem sokkal később meghalt. Az özvegy édesanya pedig egyiptomi rokonához költözött gyermekeivel. Az ifjú Ári már fiatalon kitűnt a tanulásban. Tizenöt éves korára a Talmud teljes anyagát úgy tudta, mint a legnagyobb mesterek. Elvette unokatestvérét, majd hat évig Becálel Askenázi rabbinál tanult.
Ezután hat évig tanulmányozta a Zohárt, majd két évre teljesen elvonult. A hét hat napján nem beszélt senkivel. Ha mégis muszáj volt megszólalnia, azt is kizárólag a szent nyelven, héberül tette, a lehető legkevesebb szóval.
Misztikus élmények és mennyei tanulás
Ahogy tisztasága nőtt, úgy kezdtek megnyílni előtte a felső világok. Élijáhu próféta rendszeresen megjelent neki, és tanította a kabbala legmélyebb titkait. Lelkét éjjelente angyalok kísérték fel a mennyei akadémiákba, ahol néha Rabbi Simon bár Jochájjal, máskor Rabbi Akivával vagy az ősi prófétákkal tanult.
Mindezek után Élijáhu próféta utasította, hogy költözzön a szentföldi Cfátba, ahol tanítványa, Rabbi Chájim Vital már várta. Kezdetben még Rabbi Mose Cordovero körében tanult, de hamarosan ő maga lett a kabbala központi alakja.
Egy kivételes képességű zsidó
Rabbi Chájim Vital szerint mestere látta az emberek gondolatait, néha még mielőtt azok megszülettek volna. Értette a madarak és fák nyelvét, olvasott az emberek arcából és a tűz lángjából. Tudta, ki él először ezen a világon, és ki már sokadszor tért vissza. Egy illatból megmondta, mit tett valaki egész életében. Mindez nem varázslat volt, hanem a tisztaság és szentség gyümölcse.
Az Ári keveset írt. Két talmudi traktátushoz fűzött jegyzete maradt fenn, valamint néhány szombati himnusza. Tanításait főként Rabbi Chájim Vital jegyezte le. Az Éc Chájim című műve a kabbala egyik alapköve lett. A későbbi nemzedékek úgy tekintettek az Ári tanításaira, mintha azok egy első generációs tekintélytől származnának. Szokásai, döntései felülírták az addigi hagyományokat is.
Halála és öröksége
Az Ári 1572-ben, mindössze harmincnyolc évesen halt meg, de tanítása örök maradt. Cfát óvárosi temetőjében nyugszik. Sírjához évente ezrek zarándokolnak el. Tanításait a világ minden táján tanulmányozzák. Az ő szellemi öröksége világítja meg máig a lélek útját azok számára, akik nem csupán tanulni, de látni is szeretnének.
A borítóképen Ári sírjánál imádkozó emberek. Forrás: MENAHEM KAHANA / AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.