Egy évtizednyi kutatómunka eredményeként izraeli kutatók megfejtettek egy i. e. VIII. századból származó feliratot, írja a ynet. A jeruzsálemi Dávid városából előkerült alkotás egyedülálló, mivel a Jehudában uralkodó zsidó királyok idejében az effajta emlékművek elfogadhatatlannak minősültek. A felirat Chizkijáhut, Jehuda királyát említi. A megfejtést tízéves kutatómunka előzte meg, ennek vezetője a Haifai Egyetem bibliai tanulmányok és ősi történelem szakának vezetője, Gerson Gálil professzor, valamint Eli Sukron régész volt.

A 2007-ben megtalált feliraton a bibliai király nevének egy része szerepel és egy bibliai történetre utal. A 13 és fél centiméter hosszú és 9 és fél centiméter széles mészkő táblára egy mesterséges vízmedence mellett bukkantak rá a feltáró régészek a polgári időszámítás kezdete előtti VIII. századból való cseréptöredékekből álló halom mellett.

„Rendkívül fontos felfedezésről van szó, mely megváltoztatja a kutatás menetét. Korábban azt gondoltuk, hogy a zsidó királyok – más ősi keleti kultúrák szokásaival ellentétben – sosem emeltettek emlékművet a saját maguk tiszteletére”

– mondta Gerson Gálil professzor.

„Más kultúrák emlékművein – például asszír, babilóniai és arámi szövegekben – említenek zsidó királyokat, ám ez az első alkalom, hogy egy ilyen jellegű héber szöveg megemlíti egy király tetteit.”

Chizkijáhu király a polgári időszámítás kezdete előtti VIII. században uralkodott a déli Jehuda királysága fölött. Chizkijáhu apja és elődje, Ácház király nem volt túlságosan jó ember és a Szentföldet, benne a Szentélyt bálványimádással töltötte meg. Vele ellentétben fia istenfélő és jóindulatú uralkodó volt, aki legelső királyi tettként azonnal nekifogott, hogy az országot és a Szentélyt megtisztítsa a bálványoktól.

Fotó: Vladimir Neichin, Elad foundation

Megszakítás