És az megvan, hogy Izraelben egy időben autót is gyártottak? Nincs? Nem véletlen…

Az 1960-as évek végén gyártották a Susitát, üvegszálas karosszériával és a Ford Anglia motorjával. Nem volt túl szép darab, annyira nem volt kelendő, hogy főleg kormányzati szervek vették, hogy legalább fogyjon.

Azóta Izrael viszont világelső lett az autókat működtető és a járművezetőket segítő technológia terén – hívja fel a figyelmet a nocamels.com. 2013 júniusában a Google 1,3 milliárd dollárért megvásárolta a Magyarországon is népszerű Waze navigációs szoftvereket gyártó vállalatot. 2017 márciusában a Mobileye fejlett vezetéstámogató rendszert az Intel szerezte meg 15,3 milliárd dollárért, ami az eddigi legnagyobb izraeli technológiai vállalat felvásárlás volt.

Ma már több mint 400 autóipari startup van Izraelben, amelyek az ütközéselkerülő technológiáktól az autonóm autókig, az elektromos járművek akkumulátoraitól a hibaellenőrző rendszerekig számos technológiát fejlesztenek.

A már említett Mobileye például sokkal többet tud annál, minthogy beszóljon a sofőröknek, ha azok elhagyják a sávjukat. A cég jelenleg Jeruzsálem útjain teszteli robottaxiját. Ha egyszer engedélyezik a kereskedelmi használatot, a teljesen automatizált járművek akár hét személyt is felvehetnek, és biztonságosan, sofőr nélkül juttatják el őket a célállomásukra. A Mobileye két független autonóm vezetési rendszert kombinál, így ha az egyik meghibásodik, a másik veszi át az irányítást. Az egyik a 360°-os látómezőt biztosító 11 térbeli kamerára támaszkodik, a másik összetett radart használ.

Az AdaSky cég által kifejlesztett Viper hőkamera akkor is „látja” a gyalogost, ha a sofőr nem. Még heves esőben, vakító napfényben, sűrű ködben vagy sötét éjszakán kivilágítatlan úton is képes figyelmeztetni a vezetőt egy emberre vagy állatra, az infravörös fényhullámok segítségével mérve az általuk kibocsátott hőt. Több mint 200 méter távolságban lévő tárgyakat is képes érzékelni, és az ütközés elkerülése érdekében integrálható az automatikus vészfékező rendszerekbe.

Fotó: the CT-1 foldable car shrinks to fit into tight parking spaces. Courtesy

 
Megszakítás