A békéért mondott ima a zsidó imarend fontos része. A zsidóság most világszerte az ima és az adományozás eszközeivel próbál segíteni az agresszió áldozatain. 

A zsidóság háredi-ortodox ágához tartozó hatalmas szervezet, az Águdát Jiszráel üzenetében az hangsúlyozza, hogy ebben a borzalmas helyzetben továbbra is imádkoznak az ukrajnai zsidó közösségekért, egyben bejelentették, hogy megnyitják a szervezet sürgősségi segélyalapját. Az adományokkal a helyi közösség biztonsági és evakuációs költségeit szeretnék fedezni.

Az Európai Rabbik Tanácsa, amelynek oroszországi és ukrajnai rabbik egyaránt tagjai, szintén állásfoglalást jelentetett meg, amelyben a békéért könyörögnek Istenhez: „Az egyre növekvő kelet-európai feszültség közepette az Európai Rabbik Tanácsának állandó bizottsága imádkozik a békéért.”

 

Kerepeljen a békéért szerdán a Jászain!

A zsidóság idén március 16-17-én ünnepli purimot. Jöjjön és kerepelje a békét velünk!

 

Az Amerikai Zsidó Tanács a Twitteren fejezte ki szolidaritását: „Az AJC határozottan elítéli Ukrajna orosz lerohanását, amelyet a nemzetközi jog súlyos megsértésének tart. Szolidaritást vállalunk az ukrán nemzettel és elkötelezettek maradunk Ukrajna szuverenitásának, valamint területi integritásának támogatását illetően. Az orosz agresszió nem maradhat büntetlenül.”

Az Eurázsiai Zsidóságot Támogató Nemzeti Koalíció, amely a kelet-európai, illetve a volt Szovjetunió országaiban élő zsidókat támogatja és fellép a jogaikért, internetes eseményt szervezett Ukrajna amerikai nagykövetével. „Elítéljük az orosz inváziót és Ukrajna területi integritásának megsértését. Szolidaritást vállalunk az ukrán néppel és sürgetjük az orosz haditevékenység beszüntetését” – hangzott a csoport állásfoglalása, amely kiemeli:

„Putyin érvelése értelmetlen és érdemtelen, és az, hogy szerinte Ukrajna fasiszta vagy náci állam lenne, teljességgel alaptalan. Az ukrajnai zsidó közösség a társadalom teljes mértékben integrált része és tagjai minden olyan jogot és privilégiumot élveznek, melyeket bármely más ukrán állampolgár is megkap.”

A konzervatív mozgalom és kapcsolódó szervezetei globális imát tartottak a Zoomon „testvéreink és minden, támadás alatt álló, Ukrajnában tartózkodó ember jólléte érdekében”. Az eseményen részt vett Reuven Stamtov, a kijevi Kehilát Mászoret zsinagóga rabbija.

Egy másik rabbi, az amerikai Rick Jacobs így írt az eseményről a Twitteren: „Ukrajna orosz lerohanása vérontást és pusztulást hozott magával. »Nemzet ne emelje fel kardját nemzet ellen és többé ne legyen köztük háború«. Jesája próféta szavai a bensőnkben zengenek ma, amikor Ukrajnáért imádkozunk.”

 

Együttes erővel segíti az EMIH az ukrán menekülteket

Több mint egy hónapja kezdődött az orosz invázió Ukrajna ellen. Az EMIH együttes erővel segít.

Megszakítás