Nagyon úgy tűnik, mégiscsak „igazi” zsidók az askenázok

Vajon kiknek van igazuk: azoknak, akik szerint az askenáz zsidók valójában a betért kazárok leszármazottai vagy azoknak, akik szerint a bibliai zsidók egyenesági leszármazottai? Honnan jöttünk: a Jordán folyótól vagy a Volgától? 

A kazár mítosz eredete

Időről időre fellobban (az egyre elviselhetetlenebbé váló kommunikációs zaj miatt persze mind alacsonyabb lángon égve) a száraz tudományosság terrénumán belül nem is mindig megmaradó vita az askenáz zsidók eredetét illetően. Néhány – amint hamarosan látni fogjuk, megkérdőjelezhető hitelességű – tanulmány okán mindmáig viszonylag széles körben népszerű az az elképzelés, hogy az európai askenáz zsidóság valójában nem a Közel-Keletről, ha­nem egy közép-ázsiai eredetű, török nyelvű néptől, a kazároktól szárma­zik. Amennyiben ez valóban így van, az askenáz zsidók nem a Biblia kiválasztott népének az egyenesági le­származottai, hanem a kelet-európai sztyeppén a 7. és a 10. század kö­zött fennálló Kazár Birodalom ve­zető népétől eredeztethetőek.

Táplálja vagy gyöngíti az antiszemitizmust a kazár elmélet?

Az elméletet ráadásul éppen egy magyar származású zsidó újságíró és társadalomfilozófus, Arthur Koestler tette széles körben ismertté A tizenharmadik törzs című művében megfogalmazott,komoly kreativitásról tanúskodó okfejtésével. Koestler szándéka nyilvánvaló, és még csak nem is példa nélkül álló a kelet-európai zsidóság számára biztos jövőt keresők törekvései között: az európai antiszemitizmus teoretikus alapjait kívánta eliminálni. Ahogy könyvében fogalmaz:

„…őseik nem a Jordán folyótól, hanem a Volgától jöttek, nem Kánaánból, hanem a Kaukázusból, amiről egykor azt hitték, hogy az árja fajta bölcsője volt, és hogy genetikailag közelebbi rokonai a hun, ugor, magyar törzseknek, mint Ábrahám, Izsák és Jákob ivadékainak. Ha beigazolódnék, hogy ez a valóság, akkor az olyan kifejezés, mint »antiszemitizmus«, elvesztené az értelmét, mert olyan tévedésen alapszik, amiben egyaránt osztozik a gyilkos és az áldozat”.

A könyv megjelenése idején már régóta ismert teória azonban az író szándékaival ellentétben számos zsidógyűlölő tetszésére is számot tarthatott. Az arab antiszemiták törekvéseik igazolását ismerték fel az elképzelésben. Azt, hogy az ókori zsidóktól idegen, mai „trónbitorlókat” egyáltalán nem szükséges őseik földjére visszaengedni. Minthogy nem „igazi” zsidók, Izrael nem is lehet jogos örökségük. Hasonlóképpen jól jött a kazár-elmélet a hagyományos európai antiszemitáknak is. A „kazározás” ugyanis úgy teszi le­hetővé számukra a többé-kevésbé koc­kázatmentes zsidózást, hogy köz­ben egyszerre tetszeleghetnek önmaguk előtt erkölcsös, a zsidó-keresztény civilizáció értékeit védelmező európaikként („Nekem a Biblia népével semmi bajom, csak a ravasz kazárokat nem állhatom”) és egyszerre dörgölhetik a zsidók orra alá minduntalan kétes, „csalárdul szerzett” pedigréjüket.

Genetikai kutatások

Csakhogy, amint arra Szegő Ágnes a Zsidó családtörténet-kutatás és ge­ne­tika című, a Múlt és Jövő folyóirat 2019/4-es számában megjelent ta­nulmányában rámutat, számos, a kö­zelmúltban megjelent tudományos kutatás cáfolja a kelet-európai zsidók kazár eredetét. Doron Behar izraeli genetikus húsz kutatótársával közösen 2010-ben megjelentetett vizsgálatában tizennégy zsidó közösségből származó teljes ge­nom­mintát hatvankilenc szomszédos, nem zsidó populáció genetikai min­tájával hasonlította össze. A ku­tatás alátámasztotta, hogy ugyan mindegyik csoport keveredett a helyi lakossággal, a zsidóság önképé­vel összhangban valamennyien két­ségtelenül közel-keleti származásúak. A kazár-elmélet esetleges igaz­ságtartalmát vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az askenázi zsidók nem a Kaukázusból, ha­nem a Közel-Keletről származtak, és a betérések miatt az Európából származó emberekkel vannak a legnagyobb genetikai rokonságban.

Harry Ostrer 2012-ben az Oxford University Press gondozásában megjelent, Legacy: A Genetic History of the jewish People című könyvében az elmúlt évtizedek a témában megjelent kutatásainak eredményét összegezte. Ahogy ar­ra Szegő Ágnes felhívja a figyelmet, összefoglaló művében Ostrer hangsúlyozza: valamennyi fő zsidó csoport közös közel-keleti génekkel rendelkezik.

A tizenegy New York-i és izraeli laboratórium vezető genetikusainak részvételével 2011-ben életre hívott Ashkenazi Genome Consortium (TAGC) 128 zsidó személy genomját elemezte. 2014-ben megjelent jelentésükben bizonyították, hogy rendkívül szoros hasonlóság állt fent a kimutatott rokonságban nem álló alanyok között. A TAGC 2017 végéig több száz askenázi genomot elemzett, és a kutatócsoport arra az eredményre jutott, hogy az európai zsidók genetikai értelemben „sokkal közelebb állnak a zsidóság többi csoportjához, mint az európaiakhoz vagy a közép-kelet-európaiakhoz” – írja összefoglaló tanulmányában Szegő Ágnes.

Történelmi bizonyítékok

Legalább ilyen érdekesek a jelenleg a jeruzsálemi Héber Egyetem professor emeritusaként a kelet-európai zsidóság népesedési folyamatait, ván­dorlását és oktatástörténetét ku­tató Shaul Stampfernek a kazárok zsidó vallásra való áttérésének lehetőségeit vizsgáló erőfeszítései. Stampfer kétségbe vonja azt az elképzelést, hogy egy harcoló, fél­no­mád törzs képes és hajlandó lett volna elfogadni a rabbinikus ju­daizmus szigorú kereteit, ideértve a szombat, illetve a kósersági törvények megtartásának terhét, kivált, hogy egyetlen ilyesmire utaló nyom sem maradt fent. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy több szokásuk egyenesen ellentmond a zsidó vallásgyakorlatnak, a kazárok például elhamvasztották a halottaikat, ami tökéletesen szembemegy a zsidó jog előírásaival. Ugyanígy csaknem lehetetlen megválaszolni, hogy egyáltalán mi indította volna a kazárokat a zsidó vallás felvételére, zsidó misszionáriusok hiányában. További kérdés, hogy egy nép vagy annak elitje miért kívánt volna éppen a zsidóságra áttérni egy keresztényektől és muszlimoktól körülölelt régióban.

Héber források: Bulan áttérése

Az áttéréssel kapcsolatban mindössze két héber nyelvű forrás áll rendelkezésre. Ezek közül az ismertebb az a Hászdái ibn Sápruthoz, a III. Abd ar-Rahmán córdobai kalifa tolmácsaként, pénzügyminisztereként és meghatározó diplomatájaként tevékenykedő, 10. századi zsidó ál­lam­férfihez címzett, feltételezhe­tően Józseftől, a kazár kagántól szár­mazó levél, amelyben az önmagát a „türkök királyaként” megnevező uralkodó hosszasan ecseteli, miként vette fel generációkkal korábban Bulan, az egyik első kazár király egy álom hatására összehívott vallásközi vita eredményeként a zsidó vallást. Bulan és unokája aztán kiváló zsidó tudósokat hívott az országba, hogy a legmagasabb szinten oktathassák a zsidóság tanait, mi több, zsinagógák és tanházak sorát építtették fel. Csakhogy a régóta vitatott hitelességű levélben említett szakrális tereknek, ahogyan a kiváló tudósoknak és az általuk esetleg örökül hagyott értekezéseknek sincsen sem­mi nyoma. Ennél is problematikusabb, hogy a levél szerint az áttérés a 7. század közepén történt, ám magát a Kazár Királyságot is ekkor alapították, ráadásul egyetlen független, széles körben megbízhatónak tartott kortárs forrás sem tesz említést a kazár vezetőség zsidó identitásáról.

Legalább ilyen zavarba ejtő, hogy a levél szerzőjének érezhetően kevés fogalma van birodalma földrajzi viszonyairól és gazdaságáról. A levél maga egyébként ékes, bibliai idézetekben bővelkedő, arabizmusokkal tarkított héber nyelven íródott, mintha csak Hászdái ibn Sáprut korának Spanyolországában vetették vol­na papírra.

Héber források: Sabriel visszatérése

A másik héber nyelvű szöveg, ame­lyet az első ízben publikálója nyo­mán Schechter-dokumentumnak neveznek, még kevésbé tűnik hi­te­lesnek. Az írás állítása szerint a ka­zár vezetőség asszimilálódott örmény zsidók leszármazottjaiból állt. Eszerint Sabrielnek, a katonai vezetőjüknek zsidó felesége győzte meg arról a férjét, hogy térjen vissza gyökereihez. Ez azonban felbőszítette a keresztény macedón királyt és Arábia muszlim urát, akiket csak egy vita megszervezésével tudták ki­en­gesztelni, vallásaik képviselői és a zsidók között. Utóbbiak tanácstalanok voltak, mígnem csodával határos módon felfedeztek egy elrejtett könyvtárat, tele héber könyvekkel. Ezeket aztán fel tudták használni érvrendszerük kidolgozásához, így végül sikerült is a maguk javára eldönteni a vitát. Mindebből egyenesen következett az elit visszatérése őseik hagyományához, ami nem mellesleg a zsidók nagyarányú bevándorlását is eredményezte a Kazár Birodalomba a környező keresztény és muszlim területekről.

Mindezzel csupán az a baj, hogy nehéz komolyan venni azt a forgatókönyvet, amely szerint egy kazár katonai parancsnok visszatérése felmenői vallásához olyannyira feldühít két királyt is, hogy haragjukat csak egy vita megrendezésével sikerülhetett lecsillapítani. Az ezen aratott diadalhoz vezető utat pedig nehéz másként látni, mint a zsidó oktatás páratlan jelentőségű diadalát, ugyanis még ha el is fogadjuk a könyvtár megtalálásának mesébe illő történetét, arra már bajosabb épkézláb magyarázatot találni, hogy miként voltak képesek a mély teológiai értekezéseket héber nyelven elolvasni és feldolgozni az eredeti vallásuktól távol került, tanácstalan kazárok. Nem beszélve arról, hogy sem a vitának, sem az azt követő, kazár területekre irányuló nagyarányú zsidó migrációnak nem maradtak fent független forrásból származó dokumentumai – hangsúlyozza Stampfer.

A nem héber nyelvű szövegek is hallgatnak az állítólagos kazár áttérésről. Mindezek ellenére fennmaradt egy-két muszlim szerző tollából származó elejtett megjegyzés a kazár vezetők zsidóságával kapcsolatosan, ám ezen írók egyike sem járt a kérdéses területen, és beszámolóik hitelességét a korszak kutatóinak egybehangzó véleménye szerint is illik fenntartásokkal kezelni.

Shaul Stampfer

Bizonyíték a bizonyítékok hiánya

Egy nép vagy akárcsak az elit rétegének az áttérése a judaizmusra a legkevésbé sem tekinthető mindennapos eseménynek. Ennek ellenére az állítólagos eseménynek teljességgel hiányoznak a tárgyi bizonyítékai, komolyan vehető beszámolói, ahogy a később keletkezett leírások is nélkülözik a kazárok és a zsidók szokatlan kapcsolatára vonatkozó utalásokat. Ennél is különösebb, hogy a kelet-európai zsidók hagyományos nyelve, a jiddis is híján van a türk eredetre utaló szavaknak. Az egyetlen török eredetű szó, a zűrzavar jelentésű balagan is csak jóval később, orosz-lengyel közvetítéssel vált a zsidó kultúra részévé.

Erősen úgy néz ki tehát, hogy a kazár áttérés elmélete nem állja meg a helyét. Az askenáz („német”) zsidóság valóban a Német-római Birodalomból, Észak-Franciaországból és a Rajna völgyéből vándorolt a ke­resztes háborúk idején keletebbre és népesítette be Európa keleti felét. Ugyan a kazár származás teóriája sokak számára jelent vonzó vagy éppen kényelmes alternatívát, a történelemmel kapcsolatos állítások valóságtartalmát sohasem az határozza meg, hogy mennyien hisznek bennük.

Rut, a moábi hercegnő, akitől a messiás származik majd

Rut a zsidóságba betérők leghíresebb példája. A moábi hercegnő egy zsidó férfihoz ment feleségül, akinek családja Júdeából vándorolt Moáb országába. Amikor férje meghalt, Rut anyósával, Naomival maradt, és elkötelezetten követte őt akkor is, amikor az visszatért szülőföldjére, Betlehembe. „Ahova te mész, oda megyek én is… Néped az én népem és Istened az én Istenem” – mondta. Hűségéért óriási jutalmat kapott. Az istenfélő és gazdag Boáz vette őt feleségül, és az ő frigyükből született Oved, aki Jisáj apja és Dávid király nagyapja volt. Így tehát a zsidóságba betért Rut leszármazottai közül kerül majd ki a messiás is. Sírja Hevron városában található. A történetet a bibliai Rut könyvében találjuk.

Rácháv, a gyönyörűséges

Mielőtt a zsidók beléptek az Ígéret Földjére, két felderítőt küldtek előre. A csodálatos szépségű Rácháv (aki örömlány vagy fogadós volt Jerichóban), elbújtatta a kémeket és megvédte őket a városbeliektől. Jutalomból ő és családja is túlélte a város ostromát. Rácháv ezt követően betért a zsidóságba, a férje pedig a nép Mózes által megbízott vezetője, Jehosua lett. Leszármazottaik között a zsidó nép olyan nagyjai szerepelnek, mint Jirmejá (Jeremiás) és Jechezkél (Ezékiel) prófé­ta. Történetét Jehosua (Józsué) könyvének második fejezetében olvashatjuk.

Réti János írása

Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 141. szám – 2021. április 1.