Hogyan használták a zsidók a mellékhelyiséget kétezer évvel ezelőtt? Milyen berendezéseik voltak és milyen társadalmi szokások kapcsolódtak ezekhez? Meglepő módon a kumráni feltárások mellett éppen a híres holt-tengeri tekercsek adnak választ e kérdésekre, mondja Jodi Magness professzor, az Észak-Karolinai Egyetem kutatója.
A nemrégiben megrendezett holt-tengeri tekercsek konferencián a professzor elmondta, hogyan fejtették meg azt a rejtélyt, hogy kétezer évvel ezelőtti őseink ülve, vagy guggolva használták-e azt a bizonyos helyiséget. A konklúziót a környékbeli ásatásokon feltárt vécékből levont következtetések, valamint a tekercsekben fellelhető információmorzsák összegzéséből vonták le. Magnessegy Izraelben, közelebbről Kumránban az 1950-es években ásató katolikus pap, Roland de Vaux feljegyzéseiben olvasott először egy vécéhez hasonlatos szerkezetről, melyet a helyszínen feltárt egyik szobában találtak.
A holt-tengeri tekercsek kifejezés alatt mintegy 25 ezer írásos töredéket értünk, melyeket a Holt-tenger környékén található barlangokban találtak meg az 1940-50-es években. A töredékek között a Biblia egyes részeinek legrégibb ismert példányai is szerepelnek, valamint más vallásos szövegek, melyek nem kerültek be a kánonba, illetve nem vallási tartalmú szövegek is. A barlangok, melyekből a tekercsek előkerültek, a Holt-tenger északnyugati csücske közelében található Kumrán környékén találhatók. A kutatók úgy vélik, hogy az esszénus nevű zsidó szekta tagjai éltek ezen a környéken és sokak szerint ők készítették a tekercseket, vagy legalább egy részüket.
A Kumránban megtalált mellékhelyiség egy mikve, vagyis rituális fürdő mellett helyezkedik el, és a szoba agyagos padlójába vájták. Oldalait sár borította és egy terrakotta elvezető csövet is találtak, körülötte kövekkel. Magness értelmezése szerint bár nem találtak vécéülőkét a helyszínen, arra lehet következtetni, hogy eredetileg létezett ilyesmi ott. A tágabb környéken ugyanis találtak még néhány hasonló vécét, többek között például a jeruzsálemi Dávid városában folytatott ásatások során.
Ezekből azt a következtetést vonták le a régészek, hogy bár az ősi Távol-Keleten guggolva használták a vécét, a régi júdeaiak eseténnem ez volt a helyzet: „A holt-tengeri tekercsekből származó információkra alapozva többet megtudhatunk a kumráni szekta mellékhelyiséggel kapcsolatos szokásairól.” A vécét egyébként „a kéz helyé”-nek nevezték. „Legyen szabad tér a táboraik és a kéz helye között, körülbelül kétezer könyök és semmiféle illetlen gonosz dolog ne legyen a táboruk közelében” – olvasható az úgynevezett Háború-tekercsben.
„És készíts nekik egy helyet a kéz helye számára a városon kívül, ahova kimennek, a várostól északnyugatra. Legyenek azok tetővel fedett házak, bennük gödrökkel, ahova a kiválasztott anyag lehullik, hogy ne legyen látható a várostól semmiféle távolságban, háromezer könyökre.” – áll a Templom-tekercsben.
Josephus Flavius is élénk leírással szolgált. Leírása szerint a csoport tagjai tartózkodtak az ürítéstől szombaton, a hetedik napon és hétköznapokon távoli helyeket találtak maguknak, befedték a végterméket és a végén rituálisan megtisztították magukat, bár ezt a zsidó jog és törvénykezés nem kívánja meg. „Ha levonjuk a végső következtetést, ennek a csoportnak két fő aggodalma volt a mellékhelyiség használatának szokásaival kapcsolatban.” – mondta Magness. „Az egyik, hogy az ürüléket eltakarják Isten és mások szeme elől. A másik pedig az, hogy az ürítést rituális tisztátalansággal kötötték össze.”
zsido.com
Forrás: JPost