Hogyan próbálták megerősíteni a zsidó hitéletet 100 évvel ezelőtt?

1920 augusztusában dr. Lederer Sándor (1852–1927), a Pesti Izraelita Hitközség elnökhelyettesének (későbbi elnök) és kultuszelöljárójának kezdeményezésére egy sor új intézkedést vezettek be, hogy elmélyítsék az ország legnagyobb hitközségében a hitéletet.

Lederer a pesti neológia konzervatív szárnyát képviselte, jómaga nem is a Dohány utcai nagytemplomba, hanem a Rumbach utcai zsinagógába járt. A hitközség képletesen értett zsinagógaépítőjeként tartják számon, hiszen egy sor fővárosi zsinagóga építésének a kezdeményezője volt, mint például a ferencvárosi (Páva utcai), józsefvárosi (Nagyfuvaros utcai), lipótvárosi (Hegedűs Gyula utcai) stb. zsinagógákénak (ne feledjük, hogy a 20. század elején mintegy kétszázezer zsidó élt Budapesten, java részük Pesten, azonban zsinagógából csak két nagyobb volt – négy, ha az Orczy házi és Kazinczy utcai orthodoxokat is számoljuk –, mely a legmegengedőbb számítások szerint sem volt képes a zsidók felét sem befogadni). Lederer vallásos szellemiségében közrejátszhatott az is, hogy vidéki, kiskunfélegyházi születésű volt.

A 20. század elején azonban csak az egyik probléma volt az, hogy sokak nem jutottak még nagyünnepekkor sem méltó módon berendezett zsinagógába, és ezért eltávolodtak a zsinagógai élettől. Az igazán nagy problémát a fiatalság távolmaradása és a vallásosságra való nevelés hiánya jelentette. Ezért Lederer általánosítani igyekezett a bár micva ünnepségeket, vagyis célul tűzte ki, hogy minden 13. életévét betöltött zsidó fiút felavassanak. Ehhez díjtalan tanfolyamokat indított, mely keretében heti két délutáni órában készítették fel az ifjúkat. Megkeresték a hitközség kötelékébe tartozó össze 12 éves fiút, és így 1920 őszén már 30 ilyen tanfolyamot indítottak, minek keretében az elkövetkezendő évben 2000 (!) fiú avatása oldódott meg, az előző évekbeli 300–400 bár micvához képest.

A bár micvák újításához tartozott az is, hogy nem csak a fiúk, de az édesapák is aliját kaptak a Tórához (bár ma ennek, legalábbis Magyarországon, nem biztos, hogy érezzük a jelentőségét, de akkoriban a férfiak sokkal kevesebb alkalommal jutottak a Tóra-olvasás megtiszteltetéséhez). Az ünnepség után a felavatottakat az úgynevezett „Barmicva Egyesületbe” léptették, melynek „feladata az egyesületnek tagjait megtartani vallásos zsidóknak. Az egyesület a hitközség patronátusa alatt marad, amely ellátja helyiséggel, vallásos irányítással s megteremti ezzel a zsidó együttélést és együvétartozást.”

A második intézkedés az újszülött gyermekek névadásával volt kapcsolatban, miszerint minden születendő gyermek a zsinagógában kapjon héber nevet, ezért pedig az újszülött egész családja meghívást kap a templomba, hogy ünnepélyes keretek között vegyék tagul a fiatal jövevényt.

Sok kritika érte a neológ kóserságot, minek javítására egy 50 tagú „kasrusz bizottságot” állítottak fel, felügyelő rabbinak pedig Rosenberg Ármint, a „jámborságáról és konzervativizmusáról ismert férfiút” választották meg. Érdekes adalék, hogy Lederer még a bebörtönzött zsidókra is gondolt, ugyanis a négy fővárosi fegyházba egy-egy rabbit delegált, hogy gondoskodjanak az ottaniak rituális és vallási szükségleteiről.

 

Cseh Viktor

 

Forrás:

Lederer Sándor dr., „Erősebb zsidó hitéletet Budapesten.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 35. szám, 7. o.

  • Küldés emailben