A „Háború szele” című regényben Herman Wouk egy ortodox esküvő leírásán keresztül mutatja be a kelet-európai zsidó élet egy mozzanatát. A helyszín egy kis lengyel falu, az időpont 1939 tavasza. A jelenet minden részletében hitelesnek tűnik: a böjtölő vőlegény, a chupá alatti szertartás, a külön táncoló nők és férfiak, a jesivanövendékek jelenléte, valamint a vallásos család bemutatása mind ismerős motívumok az ortodox hagyományból.
A zsidó vallásban csak a nő kap gyűrűt
Ám a szövegben szerepel egy momentum, amely eltér a zsidó vallásjogi előírásoktól. A regény szerint a chupá alatt gyűrűcsere és hitvesi csók is történt. Ez nem illeszkedik az ortodox gyakorlatba, különösen nem abban a történelmi-kulturális közegben, amelyet a regény ábrázolni próbál. A gyűrűcsere a háláchikus szertartásban nem elfogadott, mivel az esküvő egyik lényegi mozzanata, hogy a vőlegény – és kizárólag ő – ad gyűrűt a menyasszonynak. Ez jelképezi a Tóra szavaival élve azt, hogy a férfi veszi feleségül a nőt, nem pedig fordítva. A Talmud szerint ez a gesztus Ádám és Éva teremtéstörténetéből vezethető le, hiszen Ádám testéből vétetett a nő, így a férfi az, aki keresi és megtalálja társát.
Nem csupán a vallási szimbolika, hanem a legjelentősebb ortodox rabbik véleményei is ezt az értelmezést támasztják alá. Sem a haszid, sem a modern ortodox irányzatokban nem szokás a kölcsönös gyűrűcsere a szertartás részeként, és nem jellemző az sem, hogy a férfi jegygyűrűt viselne. A menyasszony ugyan ajándékozhat gyűrűt férjének a chéder jichudban, de ez már nem a szentségi aktus, hanem személyes gesztus keretében történik.
Hitvesi csók a chupá alatt?
A másik elem, amely nem illik az ortodox szertartásrendbe, a nyilvános csók. Noha házastársi státuszukból adódóan nem lenne tiltott, mégsem elfogadott nyilvánosan ilyen gesztust tenni. A hagyomány szerint az egymás iránti szeretet kifejezése meghitt, bensőséges térbe tartozik, nem a közösség szeme láttára történik. Éppen ezért sok közösségben egyedül a kézfogás megengedett a chupá után, miközben a pár a chéder jichudba vonul. A Chábád hagyományában még ez a kézfogás sem szokás, részben szerénységi megfontolásból, részben azért, mert előfordulhat, hogy a menyasszony nem járt még mikvében, és ez esetben fizikai érintkezés sem megengedett. A nyilvánosság előtt való testi kontaktus ezekben a közösségekben nem csupán ízlésbeli kérdés, hanem méltóság és szemérem dolga is.
Herman Wouk írói szabadsága ebben az esetben túlmutat a valósághűség határán. Bár a történetet egy nem zsidó szereplő szemszögéből ismerjük meg, a pontatlanság félrevezető lehet az olvasók számára. Emiatt érdemes azt a valósághoz mérten helyreigazítani. A zsidó esküvő szimbolikája, mélysége és precízen kialakított rituáléja a zsidó élet egyik legszentebb pillanata, ahol minden gesztusnak helye, ideje és jelentősége van.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.