Lassan egy hónapja tart az orosz-ukrán háború amelyben rengeteg civil vesztette életét, sokan kényszerültek elhagyni otthonukat, vagy épp maradtak a bizonytalanságban. Ennek kapcsán már több szolidaritási rendezvényt tartottak Izraelben, most vasárnap a tel-avivi Habima téren gyülekeztek a tüntetők, ahol közösen meghallgatták Volodimir Zelenszkij ukrán elnök izraeli parlamenthez intézett beszédét. Tudósítónk, Szakács Noémi is a helyszínen járt. 

Az esemény résztvevői igyekeztek támogatásukat és együttérzésüket kifejezni az ukrán nép felé, emellett hatást gyakorolni a kormányra, mivel a közvélemény hiányolja az egyértelmű állásfoglalást és Oroszország teljes elítélését.

Mivel fizikailag távol vagyok az eseményektől, fontos volt számomra, hogy a jelenlétemmel támogassam az ukrán lakosságot.

A téren több ezer ember gyűlt össze, volt, aki ukrán zászlót lobogtatott, aki táblával hirdette, hogy legyen vége a háborúnak és láttam olyat is, aki „Putin egy náci” feliratot festett papírjára. Olyan is akadt, aki purimi jelmezében érkezett, például a „Put in jail” feliratú mobilbörtönben. Az esemény kifejezetten békés volt, sok ukrán és orosz származású emberrel is találkoztam. 

Zelenszkij a videókonferencián elmondott beszédében kritizálta Izraelt, amiért nem biztosít rakétavédelmi rendszert országának, és nem szankcionálja Oroszországot.

Továbbá az is elhangzott, hogy

„közvetítés csupán két oldal között jöhet létre, nem jó és rossz között”.

Zelenszkij arra kérte az izraeli kormányt, hogy biztosítsa Ukrajna számára a    Vaskupolaként ismert   rakétavédelmi rendszert, hogy megvédhessék az ukrán civileket az orosz légicsapásokkal szemben.

 

 

Izrael nemrég létesített tábori kórházat Ukrajnában és további humanitárius segélyeket küldött. Jáir Lapid izraeli külügyminiszter azt mondta, továbbra is segíteni fogják az ukrán népet, „amennyire csak lehet”. Izrael elítélte az orosz inváziót, azonban óvakodik a Moszkvával fenntartott kapcsolat megsértésétől.

Zelenszkij beszédében a holokauszthoz hasonlította az oroszok Ukrajna elleni hadjáratát és elmondása szerint az oroszok többször éltek olyan kifejezéssel, mint a „végső megoldás”. Ezt a kijelentést több parlamenti képviselő és a Jád Vásem is sérelmezett.

 

A videókonferencia után ukrán civilek videóüzeneteit lehetett megnézni, akik jelen körülményeikről beszéltek. Volt, aki arról mesélt, hogy a háború kezdete óta mindössze pár órát aludt. Egy anyuka pedig azt mesélte el, hogy nem tudja, hogyan magyarázza el a gyermekének mi történik országukban. A helyzet kilátástalan és nem tudják meddig lehet kitartani ebben az állapotban. Az eseményen az ukrán és az izraeli himnusz is felcsendült, amit a tömeg közösen énekelt el. 

 

Különleges bét din dönti el az ukrán bevándorlók vallási státuszát

Az ukrán menekültek nagy része nem rendelkezik a szükséges dokumentumokkal.

 

 

Megszakítás