Annak az időszaknak állít emléket, amikor a görög uralom a zsidó népet a vallása miatt üldözte. Szentélyüket meggyalázta és tisztátalanná tette.
Amikor a zsidók i.e. 165 -ben leverték az őket elnyomó hatalmat, Szentélyüket kitakarították, majd újra szentelték és a menórában gyújtott mécses 8 napon át égett.
A fény ünnepét idén, az 5774-es évben is nagyszabású ünnepségsorozat teszi még fényesebbé.

Az ünnepség programjaiból

November 27 – December 04. Nyugati tér, minden nap (péntek kivételével) 18-órai kezdettel
November 30., 20.30 Műkorcsolya Pálya, Városliget
December 04., Nyugati tér, Alef Kids gyermek Hanuka

Nyugati tér

November 27., szerda

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.
Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.
Közösen elmondott imádság.
A Hanukia lángjának fellobbantása.
Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Sabbathsong Klezmer Band
Díszvendég:  Hegedűs D. Géza, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész
Fischer Iván, Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Budapest díszpolgára, a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja.

November 28., csütörtök

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.
Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.
Közösen elmondott imádság.
A Hanukia lángjának fellobbantása.
Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Sabbathsong Klezmer Band
Díszvendég: Váncsa István, újságíró.

November 30., szombat

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.
Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.
Közösen elmondott imádság.
A Hanukia lángjának fellobbantása
Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Yaakov Azulay
Díszvendég: Gárdos Péter, filmrendező

December 01., vasárnap

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.
Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.
Közösen elmondott imádság.
A Hanukia lángjának fellobbantása
Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Yaakov Azulay
Díszvendég:  Székhelyi József, Jászai Mari díjas színművész, rendező
  Heller Ágnes, Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár

December 02., hétfő

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.
Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.
Közösen elmondott imádság.
A Hanukia lángjának fellobbantása
Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Yaakov Azulay
Díszvendég: Farkasházy Tivadar, humorista, közgazdász, újságíró

December 03., kedd

18.00 órától a vezető rabbi üdvözli a megjelenteket.
Díszvendégek rövid köszöntőt mondanak.
Közösen elmondott imádság.
A Hanukia lángjának fellobbantása
Zene, tánc és hanukai fánk.

Fellép: Yaakov Azulay
Díszvendég: Heisler András, MAZSIHISZ elnöke

December 04., szerda

18.00 órától AlefKids program a Nyugati téren

Fellép: Sabbathsong Klezmer Band

tűz zsonglőr
Tombola – főnyeremény mini city családi jegy
Friss meleg fánk
Ajándék mindenkinek

Városligeti műjégpálya

November 30., szombat

20.30 A Hanukia lángjának fellobbantása.
Korcsolya, zene, tánc és hanukai fánk.

Belépő: 1400 Ft/fő, elővételben: 1000 Ft/fő

Jegyelővétel november 22-ig a Keren Or Központban!
Cím: 1052 Budapest Károly körút 20.
Elérhetőség: Tel: 268-0183

 

Alef Kids

December 01., vasárnap

CHANUKA KARNEVÁL
FERGETEGES CSALÁDI – GYERMEKPROGRAM
segway, Fánk sütés–díszités, kézműves programok, játékok és még sok-sok izgalom!
Tombola – főnyeremény mini city családi jegy

December 1–én 10.00 – 13.00ig!
Várunk az Álef Központban (Óbudai Zsinagóga, Lajos utca 163)
További információ: 06703791177
Belépő: 1000 Ft gyermekenként

 

Megszakítás