Berger Chájim rabbi (1910-1975) Imré Chájim címû könyve alapján
Hanuka nyolcnapos ünnep. Manapság az első napon egy, a másodikon két gyertyát gyújtunk, és így napról napra eggyel több fényt lobbantunk fel az ünnep időtartama alatt, míg végül az utolsó napon nyolc gyertyát gyújtunk meg.
A Talmud két filozófiai iskolát mutat be e micva betartásának tekintetében: Bét Hilélt és Bét Sámájt. Közülük ma az előbbit, Bét Hilélt követjük. Bét Sámáj véleménye ennek pont a fordítottja volt: az első nap nyolc gyertya, a másodikon hét, és így tovább. Más szavakkal: Bét Hilél az elmúlt napokat számolja, Bét Sámáj a hátralevőket.
A két iskola gondolkodásmódja közt van egy másik eltérés is, ami a szombatra a hét folyamán való felkészülés kérdését érinti. Amikor Sámáj különlegesen szép darab húst talált a piacon, rögtön megvette „lichvod sábát” – a szombat tiszteletére, és félretette szombatra. Ha azonban a hét folyamán egy még annál is szebb darabot talált, akkor az elsőt felhasználta, és a másodikat tette félre szombatra. Az idősebb Hilél azonban amikor egy különlegesen szép darab húst talált, megvette arra a napra, és azt mondta: „báruch Hásem jom jom” – hála Istennek minden nap[ra jut valami], és hitt abban, hogy szombat előtt sikerül megvenni a megfelelő ételt.
Időnként, amikor egyes kérdések különböző megközelítését tanulmányozzuk, találhatunk egy közös eredőt, amelyből a rabbik kiindultak. Ez annyit jelent, hogy egyetlen mély, rejtett gondolatkülönbségből más esetek is kinőnek, ám ezen eltérő vélemények valójában mind ugyanannak az egy, eredetileg feltett kérdésnek az eltérő megközelítéséből származnak. Esetünkben az Imré Chájim hoz fel egy lehetséges mélyebb magyarázatot, mely a Bét Hilél és a Bét Sámáj közti véleménykülönbség gyökerét mutathatja meg nekünk a fenti két kérdésben.
A zsidó filozófiában vita van az idő természetét illetően. Az idő személeletének két főbb módja van: Az egyik szerint az idő megkülönböztethető egységekből áll, melyek egymásba kapcsolódnak, létrehozva azt a folyamot, melyet mi az idő múlásaként érzékelünk, ennek megfelelően minden rész elkülöníthető és minden nap (és pillanat) elválik a következőtől.
A másik szerint az idő egyetlen entitás, mely nem egymáshoz kötött darabokból áll, és tudatunk korlátozott felfogóképessége miatt érzékeljük csupán az idő folyamát pillanatról pillanatra.
Bét Hilél az első nézőpontból közelíti meg az időt, ezért, amikor valami jóval találkozott, hitt abban, hogy az Örökkévaló minden egyes időpillanatban ellát minden egyes embert, mivel minden egyes nap különálló egység. Ezzel szemben Bét Sámáj, aki egységként kezeli az időt, úgy érezte, hogy ha valami szembejött vele vasárnap, ami elég értékes ahhoz, hogy szombaton használja fel, akkor azt meg is kell őriznie szombatra, mivel nem csupán összekapcsolódó napokról van szó, hanem egy nagyobb egész részeiről.
Az idő e két felfogása hozta létre a hanukai gyertyagyújtással kapcsolatos két eltérő nézőpontot is:
Bét Sámáj: mivel a napot egységnek tekinti, azt mondja, hogy az elkövetkező napok száma szerint gyújtsanak, mert amikor meggyújtották az első este a lángokat, az magában hordozta minden további este potenciálját is, amit átéltek; ezért kell nyolc gyertyát gyújtanunk az első napon, és a második nap magában foglalja az elkövetkező hét nap potenciálját és csodáit, ezért aznap hetet stb.
Bét Hilél: aki az időt különböző, egymástól függetlenül létező egységek összefűzött sorozataként látja, azt mondja, hogy a már eltelt napok szerint kell gyújtanunk, hiszen a csoda minden nappal egyre nagyobb lett. Az első nap csodája nem tartalmazta mind a nyolc napot, hanem minden egyes következő este tartalmazza a megelőzőeket. Így minden este azt a csodás eseményt ünnepeljük, hogy a lángok még tovább kitartottak, mindaddig, amíg elérünk a nyolcadik napig, és köszönetet mondunk az Örökkévalónak az eltelt nyolc napért.
Az idõ: most és a jövõben
A Talmud azt is elmondja, hogy a megváltásig a törvények Bét Hilélt követik, ám a megváltás után (leátid lávó – a jövőben) Bét Sámáj véleménye után megyünk majd.
Amennyiben a köztük levő egyet nem értés az idő alapvető természetéből ered, hogyan változhat a háláchá? Bét Hilél is Bét Sámájt követi majd abban az időben? És ha végeredményben Bét Sámájnak van igaza, akkor ma miért nem azt a véleményt követjük? Legtöbbünk jelenlegi valóságában az idő még nem állt meg, nem raktuk össze a darabokat. (Ez a tikun, a javítás folyamatának része.)
Más szavakkal: az időnek két realitása van: a jelenlegi és a megváltás utáni. Bét Sámáj, aki az idő végső valóságát ragadta meg, úgy érzi, hogy már napjainkban is ennek megfelelően kell élnünk, mivel ez lesz az a végső realitás, melyben mindannyian élni fogunk. Bét Hilél ezzel szemben úgy érezte, hogy a többség valósága szerint kell élnünk, megszabnunk a törvényeket, és megküzdenünk jelenlegi létállapotunkkal.
Fuchs Jehosua rabbi írása
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 100. szám – 2017. november 20.