Zsidó ünnepek
Peszách Séni: Sohasem késő
Az önjobbítás soha véget nem érő feladata
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Miért csorbíttassunk meg?
A Tóra leírja azok panaszát, akik átmeneti rituális tisztátalanságuk miatt nem hajthatták végre a sivatagban a Peszáchi állatáldozatot. Így kiáltottak Mózeshez[1]: „Lámá nigárá!” – „Miért csorbíttassunk meg abban, hogy nem mutatjuk be az Örökkévaló áldozatát”? Kérdésük, panaszuk eredménye egy új micva, a „második Peszáchi áldozat” bevezetése lett, miáltal bizonyos esetekben az az ember, aki Niszán hónap 14. napján nem tudott áldozni, ijár hónap 14. (idén 2009. május 8.) napján pótolhatta ezt.
Ebből az elbeszélésből a Rebbe egy fontos tanulságot vezet le, mely szerint minden zsidó képes elutasítani az önelégültséget, és képes spirituális szolgálatai addig soha el nem ért magaslataira jutni – akár olyan magas szintre is, hogy általa új micvát tegyenek a Tórához.
Spirituális „kreativitás”
A Peszách Séni – az a kötelesség, mely szerint az elmaradt Peszáchi áldozatot pótolni lehet ijár hónap tizennegyedik napján – egyedülálló a Tóra parancsai közt. Ez a micva nem az Örökkévaló parancsolatával kezdődött, hanem egy maroknyi zsidó panaszának eredményeként jött létre, akik a Peszáchi áldozat idején a rituális tisztátalanság állapotában voltak, és panaszt emeltek Mózesnek: „Miért kell nekünk megcsorbíttatnunk?”
Az Örökkévaló úgy teremtette a világot, hogy az ember nem csupán, passzívan képes spiritualitást „befogadni”, hanem megvan az a képessége, hogy máspiá legyen, aktívan vonzzon Fentről újat a lenti világba[2]. A Tórát és a micvákat illetően a emberekre általában a „befogadó” szerepe hárul, olyannyira, hogy a Szináj-hegynél a zsidó nép a „Mindent, amit szólt az Örökkévaló, megteszünk és meghallgatunk”[3] kijelentéssel híven megerősítette a Tóra elfogadását, méghozzá olyan mélységes hittel, hogy már akkor elkötelezték magukat a Tóra parancsolatainak elfogadására, amikor még fogalmuk sem volt az Örökkévaló konkrét parancsolatairól.
De milyen módon lehet „adományozó” az ember abban a folyamatban, amikor a Tóra feltáratik a zsidó nép előtt? Ezt a kérdést a Peszách Séni törvénye világítja meg, amely az egyetlen olyan micva mely valóban a zsidó nép „kreativitásának” eredménye. Ebből a történetből, jól megérthetjük, milyen módon kell a zsidónak szolgálnia az Örökkévalót. Noha a Tórát és micváit Mózes és a zsidó nép, mint „passzív” hallgatóság vette át a Szináj-hegyen, ennek ellenére a Tóra rejtett dimenzióiban létezik „újdonság” és kreativitás. A Talmud feketén-fehéren kimondja, hogy a Szináj-hegyi reveláció után minden koncepció, amelyet egy elhivatott Tóra-tanuló fogalmaz meg, valójában „új”-nak számít, (annak ellenére, hogy potenciálisan ez is átadatott a Szináj-hegyen)[4].
Az (imáinkban szereplő) „Add meg nekünk a mi részünket a Tórádban!”[5] kérés is hasonlóképpen értelmezhető. Minden zsidónak megvan a maga része a Tórában, amit csak ő képes felfedezni és feltárni[6].
Lehet-e követelni Istentől?
Első látásra, már maga a „Miért kell nekünk megcsorbíttatnunk?” kérdés is eléggé elgondolkoztató, mivel ha az Örökkévaló valóban akarta volna, akkor már eleve, meghagyta volna a Peszách Séni lehetőségét akkor, amikor a zsidóknak az összes többi micva is megparancsoltatott. Ha Mózes erről a micváról nem tett említést, akkor ez nyilvánvalóan arra utal, hogy nincs is semmiféle ilyen kötelezettség. Miért álltak hát elő ezek a zsidók a maguk követelésével, miközben ugyanakkor kinyilvánították mélységes hitüket és hűségüket Mózes iránt, és pontosan tudták, hogy Mózes sem a Szináj-hegynél, sem később nem parancsolta meg ezt a micvát?
Mindebből egy új és jelentős fogalmat vezethetünk le. Ha valaki valamilyen hiányosságot, vagy szembeszökő fogyatékosságot fedez fel magában, akkor annak senki máshoz, mint Mózeshez és magához az Örökkévalóhoz kell fordulnia: „Miért kell nekem megcsorbíttatnom az Örökkévaló szolgálatában?”
Amikor valaki úgy érzi, hogy nem elég erős a kötelék, amely az Örökkévalóhoz fűzi, vagy nem elég az Iránta érzett áhítata és a Tőle való félelme, akkor tudnia kell, hogy „Minden a Menny kezében van, kivéve a Mennytől való félelem”[7]. Következésképp – ahogyan a Peszách Séni története feltárja előttünk –, az Örökkévaló akarata, hogy a zsidónak a maga kezdeményezéséből nyomatékosan kérnie és követelnie kell, ki kell fejeznie belső hiányérzetét, és fel kell kiáltania: „Lámá nigárá?” Ahogyan a Peszách Séni esetéből is látjuk, az Örökkévaló együttérzően reagált, és feltárta előttünk a Tóra egyik új, addig nem ismert micváját.
Az egyén hatalma
Ebből még az „egyszerű” ember is komoly tanulságokat vonhat le. Amikor eltöpreng a maga státusán és korlátozott képességein, esetleg úgy érezheti, hogy nincs joga szót emelni. És valóban: mit nyerhet vele? A Peszách Séni az Örökkévaló reagálása erre az önmagunkkal kapcsolatos kétségre. Az Örökkévaló végtelenül nagyobb, mint az ember, ennek ellenére az említettek eredményesen kérlelték, és ez az egész zsidó nép hasznára vált. A dolog nyilvánvaló tanulsága az, hogy minden egyes zsidónak hatalmas jelentősége és spirituális ereje van. Hiába az elképzelhetetlen távolság közte és a Teremtője között, amikor úgy érzi, hogy valami akadályozza abban, hogy a micvákon keresztül egyesülhessen Vele, akkor joga van felkiáltani: „Miért csorbíttassunk meg?” Ennek eredményeként az Örökkévaló úgy tekinti, mintha kijelentette volna: „Munkálkodtam, és (ennek eredményeként) arra jutottam”[8], és ennek megfelelően reagál.
Celáfchád leányai
Ezt a fogalmat a Tóra egy másik történetében is tisztán látjuk. A zsidó jogban, ha valakinek nincsen fiú leszármazottja, akkor öröksége leányaira száll rá. Igen ám de ez csak azóta van így, hogy Celáfchád leányai szót emeltek apjuk öröksége miatt[9]: „Miért vétessék el atyánk neve a családja közül, mivel nincs fia?”. Ennek eredményeként az Örökkévaló nem csupán nekik, hanem az egész zsidó népnek kinyilvánított egy új törvényt, s így szólt Mózes által[10]: „És szólj Izrael fiaihoz, mondván: Ha valaki meghal és fia nincsen, akkor származtassátok át birtokát leányára”.
Követelni a jobbulást
Mindenkinek tisztában kell lennie a saját képességeivel, tudnia kell, hogy szüntelenül függ az Örökkévalótól, és sose szabad olyan hiú gondolatokat dédelgetnie, mint hogy „Az én erőm és kezem hatalma szerezte nekem ezt a dús eredményt”[11]. Mindazonáltal annak felismerésével, hogy „az Örökkévaló, a te Istened ad neked erőt, hogy sikert arass”[12], tudatában kell lennie annak is, hogy ha az Örökkévalóhoz folyamodva könyörög segítségért önmaga megjobbítására, akkor az Örökkévaló együttérzően reagál, akár olyan roppant jelentős mértékben is, hogy felfedi a Tóra egyik addig ismeretlen dimenzióját, aminek eredményeként az egész zsidó nép egyfajta „teljességben” követheti az egész Tórát.
A végtelen utazás
A Peszách Séni nem kizárólag azok érdekeit szolgálja, akik rituális tisztátalanságuk miatt nem tudták a kellő időben teljesíteni a kötelességüket. „A törzsek fejei”[13] – jámborságuk, tanultságuk és vezetői képességeik miatt kiemelkedő emberek – és olyan zsidók, akik annak érdekében, hogy a spiritualitás magasabb szintjére érjenek, egész életüket „a bűnbánatnak szentelik”[14], szintén beletartoznak a fenti koncepcióba. Előfordulhat, hogy olyanok, akik szüntelenül tanulmányozzák a Tórát, akiknek a Tóra a „hivatásuk”, vagy akik „a jó cselekedetek mestereként”[15] erényes tetteket visznek végbe, azzal ámítják magukat, hogy a „Miért csorbíttatunk?” rájuk nem vonatkozik. Az igazság azonban az, hogy a Tóra-tudós igaz jele az, hogy nem pihen, és nem nyugszik. Bölcseink azt mondják[16]: „A Tóra-tudósnak nincs pihenése, hanem szintről szintre, erőről-erőre halad előre. Egyetlen pillanatot sem vesztegetve, szüntelenül a Tórával foglalkozik, és aki a lehető legpontosabban betartja a micvákat. Miért hiányzik belőle a belső nyugalom és béke? Erre az a válasz, hogy még a buzgóság ilyen magasztos szintjén is ösztönzi a „Miért csorbíttatunk?” érzete. Mivel tudja, hogy a spirituális haladás nem más, mint egy „erőről erőre” történő végtelen utazás, és e munka közben soha nem pihenhet meg.
Ha ez a belső késztetés hiányzik, az nem csupán azt jelenti, hogy az illető nem „teljes”, hanem azt is, hogy nem érdemli meg a tálmid cháchám, a Tóra-tudós nevet. Ez olyannyira így van, hogy az igazi Tóra-tudós valós jele éppen a „Lámá nigárá” érzet, és a nagyobb teljesítmény és a tökéletesség elérésére érdekében folytatott állandó törekvés.
A megváltás követelése
A „Lámá nigárá”-nak van egy még fontosabb tanulsága is. Vannak olyanok, akik megkérdőjelezik a Messiás eljövetelének állandó hangsúlyozását. Maimonidész „A hit tizenhárom alapelve” című munkájában azt mondja: „Hiszek… a Messiás eljövetelében, … és mindennap várom az eljövetelét.” Felületesen szemlélve ez azt jelenti, hogy hagyatkozzunk az Örökkévaló döntésére, aki majd akkor váltja meg a zsidó népet, amikor erre az időpontot megfelelőnek találja.
Maga az Örökkévaló küldte a zsidó népet száműzetésbe, és a tervébe az is beletartozik, hogy mikor váltja meg. Joszéf Jichák, a hatodik lubavicsi rebbe mondotta: „Nem szabad elhatározásunkból vonultunk száműzetésbe az Ígéret Földjéről, és nem is rajtunk áll, hogy mikor térünk vissza. Az Örökkévaló, a mi Atyánk és Királyunk idézte elő száműzetésünket, és Ő – legyen áldott! – vált majd meg minket, és gyűjti össze népünket a világ minden szegletéből a Messiás, a mi igaz Megváltónk által”[17]. Akkor hát miért emeljünk szót a megváltásért, és miért követeljük azt? Hisz teljes mértékben az Örökkévaló akaratára kell hagyatkoznunk!
A Peszách Séni micva jól példázza, miért van szükség az egyéni zsidó kezdeményezésre. A felületesen gondolkodó ember azt hinné, hogy ezt a törvényt az összes többi micvával együtt kellett volna megkapnunk. Ezzel szemben a zsidó nép folyamodásának és követelésének révén jutott el hozzánk, s ennek eredményeként a maga tökéletességében, a 613 paranccsal kaptuk meg a Tórát. Ilyenformán tehát a Messiás eljöveteléért való kérlelés és kiáltás nem ellentétes a Tórával, hanem maga a Tóra mondja, hogy így kell viselkednünk. „A nagy gyülekezet tagjai” nevű mértékadó történelmi rabbinikus csoport a napi imáinkat tartalmazó összeállításban törvénybe iktatta, hogy az Ámidá, a legalapvetőbb napi imádság közben minden zsidó köteles elmondani[18]: „Dávid szolgád sarját növeszd meg hamarjában,… hisz nap, mint nap segítségedbe vetjük reményünket!”, és „Szemünk láttára térj hát vissza Cionba…”[19]. Ezt az imát naponta háromszor mondjuk el. Amikor egy zsidó belekezd az Ámidá imába, ezt megfontoltan, mélységes káváná-val (odaadással), és „az ura előtt álló szolga”[20] alázatosságával kell tennie. Magának a Tórának a szavaival: „Ne hirtelenkedj szájaddal”[21]. Ennek ellenére nincs egyetlen olyan ima sem, amely ne foglalná magába a zsidó nép megváltásért való folyamodását.
Maimonidész így körvonalazza az ima lényegét[22]: „Könyörgés egy zsidó szükségleteiért”. Ha tehát egy zsidó szűkös anyagi körülmények között tengődik, akkor a Tóra szerint szabad neki és köteles az Örökkévalóhoz fordulni, hogy elégítse ki bőkezűbben a szükségleteit. Sőt, a Talmud azt mondja, hogy mivel a zsidók Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottai, ezért még az uralkodása csúcsán lévő Salamon király legfényűzőbb lakomája sem elegendő ahhoz, hogy egy zsidó személyes érdemeit a megfelelő mértékben kielégítse[23]. Mennyivel inkább érvényes ez a zsidó nép megváltásával kapcsolatban! Hiába hisz mélységes hittel, és hiába teljesen bizonyos a messiási megváltásban, a zsidó akkor sem lehet derűsen önelégült. Saját gyötrelmei és a szétszórattatásban élő egész zsidó nép szenvedései arra ösztönzik, hogy kiáltson fel és könyörögjön az Örökkévalóhoz a megszabadításért, és hogy „azonnal jöjjön el a Megváltó”.
Esz is nit da kéjn fárfálen – Sohasem késő
A hatodik lubavicsi rebe, Joszéf Jichák rabbi azt mondotta, hogy a Peszách Séni lényege az, hogy „Esz is nit da kéjn fárfálen” (Semmi sem vész el végképp). Sosincs túl késő. A megbánás mindent jóvátehet és átalakíthatja a múltbeli dolgokat, még azokét is, akik „tisztátalanok” voltak és „távol voltak” a Szent Templomtól, sőt még azokét is, akik szándékosan nem tartották be a Peszáchi előírásokat. Az ilyen emberek miatt biztosítja az Örökkévaló a Peszách Séni spirituális fogalmát, azt a tudatot, hogy az ember a megbánással mindig helyesbíthet és helyrehozhat múltbeli eseményeket.
Maimonidész azt mondja, hogy az embernek kozmikus jelentőségűként kell felfognia a cselekedeteit. A zsidónak önmagát és a világ egészét finoman kiegyensúlyozott állapotban lévőként kell tekintenie; a saját és a világ rossz és jó tulajdonságai kiegyenlítik egymást.
Elég egyetlen tett is, hogy a mérleg mutatóját az erény irányába mozdítsa, és hogy ezzel mind önmaga, mind az egész világ számára elhozza a menekülést és a megváltást.
Sokkal inkább igaz ez, ha a tettet a Peszách Séni által képviselt megbánás motiválja, miszerint múltbeli hiányosságok és tévedések miatt sosem szabad kétségbeesni.
Ez a kérés tartalmazza azt is, hogy az illető tudja, mennyire távol áll a Templom szentségétől és tisztaságától, és tartalmazza azt a mélységes hitet is, hogy amiképpen az Örökkévaló könyörületesen reagált a múltban, ugyanúgy fog reagálni a „Messiást, most rögtön!” kérlelésünkre is. És akkor üdvözölhetjük majd igaz Megváltónkat, és soha többé nem kell elszenvednünk a száműzetés megpróbáltatásait, hanem e helyett a messiási revelációt tapasztaljuk meg, és az isteniségnek azt a tudatát, amelyet a próféta így írt le[24]: „És megtelik az ország az Örökkévaló megismerésével, mint vizekkel, melyek a tengert borítják”.
(A Hitvádujot 5744, 1674–1688 old. alapján)
[1] 4Mózes 9:7.
[2] Smot Rábá 31:5.
[3] 2Mózes 24:7.; Sábát 88a.
[4] Lásd Megilá 19b.; Jeruzsálemi Talmud, Péá 2:4.; stb.
[5] Atyák tanításai 5:7.
[6] Lásd Likuté Szichot, XIX., 253. old.
[7] Bráchot 33b.
[8] Mögilá 6b.
[9] 4Mózes 27:4.
[10] Uo. 27:8.
[11] 5Mózes 8:17.
[12] Uo. 8:18.
[13] Uo. 29:9.
[14] Sábát 153a.
[15] Lásd Igeret Hákodes, 5. fej. – 109a.
[16] Bráchot 64a., Zsoltárok 84:8.
[17] Széfer Hászichot 5687, 168. old.
[18] Sámuel imája – Zsidó imakönyv 64. old.
[19] Uo. 66. old.
[20] Sábát 10a.
[21] Prédikátor 5:1.; lásd még Bráchot 61a.
[22] Az ima szabályai 1:2.
[23] Lásd Bává Möciá 83a.
[24] Jesájá 11:9.
