VII. Biblia, Talmud, Chaszid filozófia

Zsidó jog és etika

Orvosi műhibák

 

Az utóbbi hetekben nagy visszhangja volt egy végzetes orvosi hibának, mely egy szegedi kórházban egy tévedésből megműtött páciens halálát okozta. Az eset kapcsán a média és a társadalom különböző fórumain sok vita volt az orvosok és az egészségügy felelősségéről a páciensekkel szemben.

A törvényhozók és így a rabbik feladata ilyen esetben a jog álláspontját megvilágítani. A zsidó jog az élet minden területére kitér, és részletesen foglalkozik az orvosok és az egészségügy kérdésével is.

Az alábbi tanulmányban a Biblia és a zsidó jog álláspontját foglaltuk össze.

 

Szabad-e orvoshoz fordulni?

Az orvoslás kapcsán általában felmerül a kérdés: Hagyatkozzunk-e csupán Istenre, amikor egy kór egészségünket támadja, vagy forduljunk orvoshoz? A válasz e kérdésre nem teljesen magától értetődő, bibliai idézeteket vizsgálva ugyanis ellentétesnek tűnő kijelentéseket találunk. A Tóra egyrészt ezt írja[1]: „…nem hozom rád azokat a betegségeket, amelyeket Egyiptomra mértem, mert Én, az Örökkévaló vagyok az orvosod”, illetve „…eltávolítom a betegséget a te körödből”[2], vagyis első ránézésre az ember gyógykezelését teljes mértékben csak Istenre bízza. Valóban eszerint értelmezték az ókori karaiták[3] ezt a mondatot, és betegség esetén nem is fordultak orvoshoz.

A Biblia ugyancsak megrója Ászá-t, Juda királyát, aki „…betegségében sem kereste az Örökkévalót, hanem az orvosokat”[4]. Jób könyvében pedig ez áll: „Mert Ő sebez, de be is kötöz; tör-zúz, de gyógyít is”[5].

Ugyanakkor más helyeken a Tóra engedélyezi az emberi orvoslást: A „ha férfiak civódnak, és egyik megüti a másikat… [a kártérítésen túl kötelessége, hogy] gyógyítsa” idézet[6] alapján a Talmud azt mondja[7]: „Az orvos fel van hatalmazva a gyógyításra”.

Ezeket az ellentétesnek tűnő idézeteket lehetne úgy is értelmezni, hogy különbség van a másik ember által okozott sérülés és az égből jövő betegség között. Ugyanis az ember által okozott sérüléssel lehet emberhez fordulni gyógyulásért, de nem így az isteni betegségnél, amelyet csak Isten vehet vissza[8].

A rabbi és orvos Ábrahám Ibn Ezra (1089–1164), más megoldást talál: ő különbséget tesz belső és külső betegségek között. Míg a külső sérüléseket ember gyógyíthatja, „a belső – emberi szem elől rejtett – betegségeket csak az Isten gyógyíthatja”[9].

A legtöbb kommentár[10] arra az álláspontra helyezkedik, hogy bármely fajta betegség, vagy sérülés esetén nem elég Istenhez fohászkodni, hanem igenis orvoshoz kell fordulni. Az a bírálat pedig, mellyel a Biblia Ásza királyt rótta meg, csupán azt veti Ásza szemére, hogy egyáltalán nem bízott Istenben, hanem csak kizárólag az orvosi segítségben, miközben a hívő ember számára az orvosi segítség mellett a legnagyobb reményt Isten áldása adhatja[11].

A Sulchán Áruch törvénykönyv[12] is elutasít minden fent említett különbségtételt, és azt állapítja meg,[13] hogy minden belső betegséget is gyógyítani kell. A következő törvényt mondja ki[14]: „A Tóra megengedi az orvosnak a gyógyítást, sőt, mi több, az ilyen cselekedet vallási kötelesség[15] és az életmentés kategóriájába tartozik. Ezért ha az orvos visszautasítja a segítséget, akkor olybá vétetik, mintha embertársa vérét ontotta volna… Ezzel együtt az ember csak akkor foglalkozzon a gyógyítással…, ha kiváló szakember és nincs rajta kívül nagyobb tudású[16]… és a Bíróság engedélyével gyógyít[17]…”.

 

Orvosi hibák

A szintén orvos Náchmanidész (1194–1270) szerint[18] nincs szükség magát az orvosi beavatkozást engedélyezni, s így a fent említett „gyógyítsa…” bibliai idézetből levezetett talmudi következtetés csupán az orvosokat akarja biztatni munkájukban, mondván „Az orvos fel van hatalmazva a gyógyításra”. Annak érdekében, hogy „az orvos ne találja azt mondani: minek nekem ez a teher, még akár hibázhatok is, és ezáltal akaratomon kívül egy ember életét oltom majd ki, ezért a Tóra felhatalmazta az orvost a gyógyításra.” „Csupán ügyeljen, ahogy az élet-halál dolgában kell ügyelni, és ne okozzon felelőtlenségből kárt.”[19]

Felmerül azonban a kérdés: mennyire vonható felelősségre az orvos az akaratán kívül elkövetett hibákért. A háláchá ugyanis elismeri, hogy „az ember természetéből adódóan lehetetlen hogy ne hibázzon”[20], illetve „az orvos hibája, az Örökkévaló akarata…”[21].

A kérdés két részre oszlik. A kérdés első fele: olyan hibák esetén, amelyeknél a hibából kifolyólag az orvos kárt okoz páciensének, lehet-e kártérítésre kötelezni őt?[22]

Károkozás esetén talmudi bölcsek meghatározása szerint[23]: „Az ember mindig felelős (kártérítéssel) tetteiért, legyenek azok szándékosak vagy nem szándékosak, alvó vagy éber ember cselekedetei”. Ez alapján még inkább felvethetjük a kérdést: Lehet-e minden hibáért az orvost hibáztatni, és kártérítésre kötelezni őt?

 

A gondatlanságból elkövetett gyilkosság

A kérdés másik fele: ha az orvos akaratán kívül elkövetett hibából egy ember életét oltja ki, felelősségre vonható-e?

A Biblia parancsolatai között az egyik legnagyobb vétek a gyilkosság bűne[24]. Erre a tilalomra komoly feltételek mellett a legsúlyosabb bibliai büntetés, halál jár[25]. A nem szándékosan elkövetett gyilkosságra a Biblia ugyancsak büntetést szab ki, ahogy írva van[26]: „Jelöljetek ki magatoknak városokat, menedék városokul számotokra, hogy oda menekülhessen a gyilkos, aki valakit tévedésből agyonüt.”. Tehát egyértelmű, hogy a Biblia szerint az akaraton kívül elkövetett gyilkosságért is felelős a halált okozó. Kérdés, hogy az orvos által munkája közben vétett hiba ebbe a kategóriába tartozik-e, vagy sem? Lehet-e például az ilyen orvost száműzetésre kényszeríteni tette miatt?

A témát még jobban kifejtve a nem szándékosan elkövetett emberölés kategóriáján belül is három szintet lehet megkülönböztetni[27]:

1. A súlyos gondatlanságból elkövetett gyilkosság, ahol tette súlyossága miatt a vétkes nem kerül száműzetésbe, és így nem kapja meg a „vérbosszuló rokon”[28] előli védelmet.
2. A nem szándékosan, de gondatlanságból elkövetett emberölés, amelyért száműzetés jár.
3. A balesetből történő emberölés, ahol a tettes teljes mértékben fel van mentve, és nincs szüksége a száműzetés által nyújtott védelemre. A kérdésünkre keresett válaszban azt kell meghatároznunk, hogy az orvosi hibák mely kategóriába tartoznak.

 

Az orvos felelőssége

A válaszunkat meghatározó alapelveket a Sulchán Áruch a következőképp határozza meg[29]: „…Ha a Bíróság engedélye nélkül gyógyított, akkor kötelezve van kártérítés fizetésére. Sőt még akkor is, ha szakértő, és a Bíróság engedélyével gyógyított, de tévedést követett el, és kárt okozott, akkor a földi bíróság kötelezése alól fel van mentve, de az égi bíróság fenyítése kötelező rá nézve[30]. Ha pedig tévedéséből kifolyólag halált okozott, akkor a száműzetés kötelező rá.”

Tehát[31] az olyan szakértő orvos, aki a megfelelő engedélyek birtokában akaratán kívül hibát követ el, a mai gyakorlatban büntetéssel nem sújtható, ugyanakkor az „égi bíróság fenyítése kötelező rá nézve”. Ezt a felállást a kommentárok úgy magyarázzák, hogy földi kötelezettséget „a világ fennmaradása”[32] miatt nem rovunk ki rá, vagyis mivel nem akarjuk, hogy az orvosok féljenek hivatásukat űzni a felelősségrevonástól rettegve.

Ugyanakkor a törvénymagyarázók arra is rámutatnak, hogy bizonyos égi felelőséggel mégis jár az ilyen cselekedet. Ezt azzal magyarázzák, hogy a Sulchán Áruch olyan, akaratán kívül hibás orvos esetéről szól, aki valamilyen szinten mégis felelőtlenül járt el. Például, ha egy gyakori betegségnek tűnő esetnél nem volt eléggé elővigyázatos, és úgy írt elő páciensének hibásan egy szokásos kezelést, hogy külön megvizsgálta volna annak speciális esetét és tüneteit, amivel elkerülhette volna a hibás diagnózist[33].

 

A károkozás három szintje

A fentiek alapján a következő három variációt lehet megkülönböztetni egymástól[34]:

1. Ha az orvos akaratán kívül, de súlyos gondatlanság folytán történt a hiba, akkor teljes a felelőssége. Például ha nem vizsgálta meg eléggé a betegség tüneteit, és emiatt tévesen diagnosztizált, majd ebből kifolyólag rosszul kezelte a beteget, vagy még rosszabb esetben, ha a megfelelően diagnosztizált betegséghez például rossz injekciót adott be páciensének[35].
2. Ha az orvos akaratán kívül, de kisebb gondatlanság miatt követte el a hibát, akkor az ember általi büntetés alól fel van mentve „a világ fennmaradása” miatt, de az égi bíróság fenyítése érvényes rá nézve. Ilyen helyzet az, amikor egy szokásosnak tűnő betegségről kiderül, hogy hibásan diagnosztizálták. (Erről az esetről rendelkezik a fent idézett Sulchán Áruch)[36].
3. Ha a hiba akaratán kívül történt, és az orvos még csak figyelmetlen sem volt, akkor még égi büntetés sem sújtja, és „nem kell aggodalmaskodnia, hiszen ha a belátása szerinti helyes módon jár el a gyógyítás folyamatában, akkor nem mást, mint Isteni Parancsolatot teljesít, hiszen az Örökkévaló hagyta meg neki, hogy gyógyítson, és a saját belátása kényszeríttette[37] a tévedésre.”[38]

„A bíró nem tehet mást, minthogy benyomásai alapján dönt” – állapítja meg a Talmud[39], és ugyanez az elv vonatkozik a munkáját becsületesen végző orvosra, aki hasonlóan a bíróhoz, a tapasztalt tünetek, illetve tudása, meggyőződése alapján tud döntéseket hozni. Így minden olyan esetben, ahol az azonos tünetek ismeretében minden valószínűség szerint egy másik orvos is hasonló döntést hozott volna, az orvos hiba esetén fel van mentve a felelőségre vonás alól. Ilyen például az az eset, amikor egy amúgy általánosnak tűnő betegség lelkiismeretes kivizsgálása után is téves diagnosztizálás történt[40].

 

Az emberi élet kioltásának három esete

Ha az orvosi műhibából kifolyólag a páciens életét veszti, akkor a fenti elvek alapján megintcsak a felelőtlenség mértéke szerint kell az orvossal szemben eljárni[41]:

1. Ha a hiba közel szándékos, vagy akaratán kívüli, de súlyos gondatlanságból adódott, akkor az orvost meg kell fosztani orvosi engedélyétől „menesszék szakmájából, és válasszon magának másik mesterséget”[42]. Ha ezek után az illető orvos megbánja tettét, és kellő figyelmességgel értékeli és óvja az emberi életet, akkor bizonyos megvonás után visszatérhet szakmájához[43]. Ezen a büntetésen kívül a Rabbik fel vannak hatalmazva arra, hogy más szankciókkal is büntessék az orvost, ha úgy érzik, hogy a büntetés hiányában az emberi élet értéke semmibe veszne[44].
2. Ha a hiba önszántán kívüli volt, de kisebb gondatlanság miatt történt, akkor a Sulchán Áruch fenti rendelkezése szerint: „a száműzetés kötelező rá.”

A magyarázók szerint azért használja a Sulchán Áruch a száműzetés ma már nem érvényben levő[45] fogalmát, mert ezzel akarja a dolog súlyosságát kihangsúlyozni[46]. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a száműzetés súlyával egyenlő értékű megtérést kell gyakorolnia[47].

3. Ha a hiba akaratán kívül történt, és még csak figyelmetlenség sem volt, akkor minden felelősség alól fel van mentve.

Halál esetében természetesen nincsen pénzben való kártérítés[48], mivel az emberi élet értékét semmiképp nem lehet pénzzel megváltani.

 

Személyi azonosító karszalagot minden betegnek!

Az egyik oka a sokszor végzetes kimenetelű hibáknak a betegek összecserélése lehet. Sok esetben a szóban forgó beteg kiskorú vagy magatehetetlen öregember, aki még saját magát sem tudja kellően beazonosítani, illetve sok esetben alszik, vagy eszméletlen a páciens a kezelés idején.

A Talmud több helyen foglalkozik felcseréléssel, amikor a téves azonosítás hibát eredményezhet. Ilyen eset például, amikor két gyermeket születésük után kevernek össze, és emiatt a családi kötelékek bizonytalansága folytán több kérdés merülhet fel[49]. Ezek közül az egyik legérdekesebb, ha egy zsidó és egy nem zsidó gyermeket cserélnek fel. Ilyen esetben mindkét gyermeknek be kell térnie a biztonság kedvéért[50].

A Talmud eseteiből kiderül, hogy a zsidó jog szemében komoly, helyreállíthatatlan következményei lehetnek még két egészséges ember összekeveredésének is[51], és még súlyosabbak annak, ha két beteg ember személyét cseréljük fel, ahol ez végzetes lehet.

Ebből következtetve a leglogikusabb megoldásnak az tűnik, hogy a több országban használatos karszalag beteg azonosítót érdemes használni, minden kórházi beteg számára. Ezen a karszalagon rajta lehetnek a beteg személyének alap azonosítói, ezzel elkerülve az esetleges felcseréléseket.

Sokan a személyiségi jogok megsértésnek tekintik ezt a módszert, hiszen ez által bárki megtudhatja a beteg legszemélyesebb információit, például titokban kezelt betegségét stb., Sokan ezzel érvelnek a karszalag ellen.

A zsidó jog is tiszteletben tartja a beteg és minden ember személyi jogait, személyes titkait. Ugyanakkor érdemes mérlegelni: összevetni a közösség érdekét a személy érdekével, sőt be kell látni, hogy ez a módszer magának az egyes betegnek is érdeke, amely saját védelmére szolgál. A megoldás olyan beazonosító rendszerben rejlhet, amelyen a beteg neve és alap adatai szerepelnek, ugyanakkor betegsége már nem.

 

Összefoglalva: az orvosi műhibákról szóló tanulmányban a felelősségre vonás kényes kérdésére adott válasz meghatározásánál két egyenlően fontos de ellentétes elvet kellett szem előtt tartanunk: az egyik oldalról az orvosoknak kedvezőbb az enyhébb a felelősségrevonás, hiszen a túlságosan szigorú szankciók túl nagy felelősséget rónak rájuk. Ugyanakkor a páciensek szempontjából fontos, hogy megmaradjon annak a lehetősége, hogy a kellő esetekben az orvost felelősségre lehessen vonni, mert ennek hiánya nagyban növelné a hibák lehetőségét, és az orvosi figyelmetlenséget.

Tanulmányunkban csupán az irányelveket ismertettük, de a gyakorlatban minden esetet a körülményekhez mérten kell vizsgálni, a szándékot, az eset hátterét, és a hiba jellegét külön-külön szem előtt tartva. A részletek eltérésének függvényében az egyes esetekben a felelősségre vonás mértéke is változó lehet.

[1] 2Mózes 15:26.

[2] Uo. 23:25.

[3] Lásd Immanuel Jakobovits: Jewish Medical Ethics 26. oldal 5. lábj. Lásd még Ibn Ezra kommentárja: 2Mózes 15:26., 23:25.

[4] 2Krónikák 16:12.

[5] Jób 5:18.

[6] 2Mózes 21:19–20.

[7] Bává Kámá 85a. Lásd Rási uo.

[8] Jewish Medical Ethics 29. oldal 30. lábj. De a Toszáfot (Bává Kámá 85a. Sönitná címszó alatt) szerint a „gyógyítsa” magában foglalja az isteni betegségeket is.

[9] Lásd kommentárja a 2Mózes 21:19-hez.

[10] Möcudát Dávid 2Krónikák-hoz; Rabbi Joél Szirkesz: Bájit Chádás (Bách) Jore Déá 336.

[11] Érdekes, hogy a Talmud (Pszáchim 56a.) említést tesz az úgynevezett orvosságok könyvéről, melynek Chizkijáhu király általi elrejtését pozitív fényben tünteti fel. Az elrejtés okára ugyancsak ellentétes nézetek vannak. Rási szerint azért kellett elrejteni azt, mert a biztos gyógyeszköz birtokában az emberek többé nem fordultak Istenhez ilyenféle bajukban, hanem kizárólag az emberi orvoslásra hagyatkoztak. Maimonidész szerint (Misna kommentárja, uo. 4:10.) a baj nem ezzel volt, hiszen „egy olyan esetben, ahol az ember egy falat kenyérrel éhségét csillapíthatja, és ezzel »fájdalmát« orvosolhatja, azt találnák mondani, hogy emiatt nem fog többé Istenben bízni? Nyilván ugyanúgy ahogy az ember hálás Istennek azért a falat kenyérért, amellyel éhségét csillapítja, hasonló módon köszönni fogja Istennek azt a gyógyszert mely betegségét orvosolta”, és így a gyógymódok ismerete önmagában nem lett volna probléma. A baj éppen azzal volt, hogy ebben a könyvben sok téves orvoslási módszer is szerepelt. Érdemes megjegyezni, hogy Maimonidész (1138–1204) kora egyik legnevesebb orvosaként Fosztátban (Ó-Kairóban), Szaladin szultán udvari orvosaként működött. A vallási témájú könyvein túl több orvosi témájú műve is megjelent.

[12] Írta rabbi Joszéf Káró (Spanyolország 1488–Cfát [Safed] 1575), kiegészítette a krakkói rabbi Mose Iszerilsz (1530–1573). Ez a ma is használt legalapvetőbb zsidó jogtár, melyhez a mai napig több száz törvénykommentár íródott.

[13] Orách Chájim 328:3.

[14] Jore Déá 336:1.

[15] „Mindez bele tartozik Bölcseink értelmezésébe (Szánhedrin 23a.): »Ne nézd tétlenül testvéred [elveszett ingóságait]… add vissza neki« (5Mózes 22:1-2.) – beleértve a saját testét is, vagyis kötelessége meggyógyítani őt”. Forrás: Maimo­ni­dész, Misna kommentárja, Nödárim 4:4. Lásd még A fogadalmak szabályai 6:8.

[16] A törvénymagyarázók szerint ez egyrészt csak olyan betegségekre vonatkozik, melyek különleges tudást igényelnek, ugyanis az általános kórok szempontjából minden orvos egyenlő tudásúnak számít; másrészt ez még a ritkább betegségeknél is csak akkor igaz, ha a nagyobb tudású orvosnak lenne elég ideje és kapacitása ezt a beteget is kezelni (Rabbi Eliezer Jehudá Waldenberg, Cic Eliezer, V. Rámát Ráchél 22:5.). Ugyanakkor ez a törvény kötelezi az orvost egy másik nagytudású személy szakvéleményének kikérésére (Rabbi Jáákov Áriél, Sut Böohálá Sel Torá, I. 55:2.).

[17] Az itt említett „bíróság engedélye” ma az orvosiakadémiai elismerését jelenti, illetve jelenti továbbá az egyes állami fennhatóságok által kiadott orvosi engedélyeket, amely a különböző országokban egymástól eltérő orvosi képzés és körülmények miatt lényeges. Lásd Bét Hilél (megjelent Dyhernfurth 1691), Jore Déá 336:1.; Rabbi Jechiél Michel Epstein, Áruch Hásulchán, uo. 336:2.); Cic Eliezer, uo. 22:1–4.; Rabbi Slomo Dichovsky, Tchumin, XVII. 331. old. Más vélemények szerint az orvos praxisához nincs szükség állami és akadémiai engedélyekre, lásd: Rabbi Faitel Levin, Halacha, Medical Science and Technology 30. old. 101. lábj., 32. old. 105. lábj. Erről a témáról lásd még Jewish Medical Ethics 263–266. oldal.

[18] Torát Háádám: Sáár Hámichus, Inján Hászákáná, in: Kitvé Rámbán, Chavel kiadás, II. 41. old.

[19] Náchmanidész, Torát Háádám uo. 42. old., Tur, Jore Déá 336.

[20] Maimonidész, Bevezetés a Misna kommentárhoz (17. old. a Kápách kiadásban).

[21] Áruch Hásulchán, Jore Déá 336:2.

[22] Az orvos tévedéséből fakadó kár esetéhez hasonló problémát vitat meg a Talmud (Szánhedrin 32a.) a hibásan döntő bíróról, akinek esetén kétféleképp rendelkezik (részletesen lásd Talmudic Encyclopedia XX., 495. hasáb):

(1) Ha a tévedés valamely egyértelműen lefektetett törvény elnézésén múlott, akkor a bírói ítélet semmissé válik, és az, aki a hibás ítéletből kifolyólag jogtalanul jutott pénzhez, vissza kell, hogy fizesse azt. Ha viszont már nem lehet rajta behajtani azt, akkor a bíró nem kötelezhető kártérítésre, mivel „annak ellenére, hogy ítéletének kár volt a következménye, mégsem volt szándékos a károkozás.” (Maimonidesz, A Szánhedrin szabályai 6:1.). Ha azonban a téves ítélet esetén nem csak, hogy az ítélkező volt ő, hanem a végrehajtó is, akkor, mivel kezével okozott kárt, ezért a kártérítésre kötelezhető (Bét Joszéf, Chosen Mispát 25.; Sách uo.).

(2) Ha a téves ítélet olyan esetben történt, ahol nem volt lefektetett törvény, de elkerülte figyelmét, hogy már korábban a döntésével ellentétes álláspont vált elfogadottá, akkor a szakavatott bíró döntése esetén a fentiekhez hasonlóan járunk el, a nem szakavatott bíró eseténél pedig az ítélet érvényben marad, és ha szükséges, kártérítést kell fizetnie. „Ezzel büntetik őt a bölcsek, engedély nélküli eljárásáért” (Tur, Chosen Mispát uo.).

A fentiek közelebbi összehasonlítása a szövegben lejjebb részletezettekkel, arra mutat, hogy a bírókról szóló rendelkezés majdnem teljes egészében egyezik az orvosi műhibákról írtakkal.

[23] Misna, Bává Kámá 26a.

[24] 2Mózes 20:13.

[25] Uo. 21:12.

[26] 4Mózes 35:11., 5Mózes 4:42.

[27] Maimonidész, A gyilkosság szabályai 6:1–4.

[28] 4Mózes uo. 19.

[29] Jore Déá 336:1.

[30] Két értelmezése is van az „égi bíróság fenyítése” fogalmának. Az egyik szerint égi büntetés jár neki, amit a kártérítés kifizetésével le lehet róni. A másik szerint az égiek morálisan kártérítésre kötelezik, amelynek hiányában tolvajnak számít, és égi büntetés sújtja. Lásd Talmudic Encyclopedia VII., 382–383. hasáb.

[31] A továbbiakról lásd Prisá, Jore Déá uo. 7., Áruch Hásulchán uo. 2., Rabbi Mose Stern, a new york-i debreceni közösség néhai rabbija, Böér Mose 4:14., Rabbi Slomo Dichovsky, Tchumin, uo. 332. old. A Böér Mose a továbbiakban részletezettekkel magyarázza az ellentétesnek tűnő ősi Toszefták döntéseit: Gitin 3:13.; Bává Kámá 6:6., 9:3.; Mákot „a kéziratból kimaradt” 2:5.

[32] Talmudi irodalom, Toszeftá, Gitin 3:13. Lásd még Avraham Steinberg, Encyclopedia of Jewish Medical Ethics, VI., 257. hasáb 66–70. lábjegyzetnél.

[33] Ehhez hasonlóan kötelezi a bírót a Misna (Atyák tanításai 1:1.): „Legyetek elővigyázatosak az ítélkezésben!”, melyet a Bártenura úgy magyaráz, hogy „ha egymáshoz hasonló ügyeket terjesztenek eléd egyszer, kétszer vagy háromszor egymás után, ne mondd magadban »ezt az esetet már ismerem és áttanulmányoztam«, hanem légy elővigyázatos, és várjál az ítélkezéssel!”.

[34] Az alábbi három eset egy az egyben egyezik a fent említett nem szándékos emberölés három esetével.

[35] A figyelmetlenség nem csak a téves kezelésre, hanem a megfelelő kezelés elmaradására egyaránt vonatkozik (Encyclopedia of Jewish Medical Ethics, uo., 268. hasáb és a 139. lábj).

[36] A Tásbéc (Responsum, III., 82.) ezen belül is különbséget tesz a „kezével életet ontó” műtő orvos, és kezelő orvos között, mondván, hogy az orvosságokkal akaratán kívül hibásan kezelő orvos még az égiek által sem vonható felelőségre, hiszen „szemei benyomása szerint dönt”. A legtöbb törvényhozó azonban nem fogadja el ezt a különbségtételt, „ha valaki mérget ad felebarátjának, és azzal életét ontja, nem felelős tettéért?” (Cic Eliezer IV., 13:2.). Lásd még Minchát Jichák III., 104. aki hozzátesz, hogy amikor a kezelő orvos nem receptet írt fel, hanem ő maga ad be injekciót, akkor már biztosan nem lehet különbséget tenni, mivel itt az orvos a saját kezével okozta a kárt.

[37] Szószerint: „A szíve vitte a tévedésre”. Ez a fogalomkör sokat fordul elő a háláchikus irodalomban (lásd például Rási a Bává Kámá 105a-hez; Maimonidész, Responsum, Blau kiadás, 415.), és jelentése az, hogy minden olyan tett esetén, amelyet az ember őszinte szívvel, igazáról meggyőződve cselekszik, akkor is, ha később kiderült, hogy tévedett, olybá vesszük neki, mintha kényszerítve lett volna e cselekedetre, és így nem vonható felelőségre.

[38] Náchmanidész, Torát Háádám uo. 43. old. Ezzel egyezik a Rábénu Niszim által említett érvelés (kommentárjában a Szánhedrin 84b-hez), miszerint „a szakértő orvos akaratán kívüli hibája balesetnek tekintendő, hiszen engedéllyel tette, amit tett.” A Cic Eliezer (IV., 13:3.) ezzel kapcsolatos értelmezése nem világos.

[39] Szánhedrin 6b. vége.

[40] Érdekes ítéletet említ a (uo., 280. hasáb) az Izraeli Polgári Bíróság döntéseiből, mely szerint nem lehet egy orvost azzal vádolni, ha több közül egy bizonyos gyógyászati irányzat mellett döntött, ha az az irányzat széles körben elismert, illetve az akadémián is oktatják azt. Ha azonban az csupán egy vagy egyes orvosok véleménye, akkor nem számít elismert és hiteles irányzatnak. Ennek a döntésnek nem a háláchá volt a forrása, de véleményünk szerint egyezik azzal.

[41] Lásd még Encyclopedia of Jewish Medical Ethics, uo., 267. hasáb, és a 133. és a 135. lábj. Ha egy katonai hadjárat esetén egy végzetes hibából adódóan egy fronton harcoló katonák véletlenül egymásra lőnek, akkor is ugyanezek a szempontok érvényesek, habár ott más érveket is figyelembe kell venni. Lásd Prof. Eliav Shochetman, Tchumin XXII., 89–103. old.

[42] Midrás Táná döbé Élijáhu Rábá 23., idézi Cic Eliezer, V. Rámát Ráchél 23:4.

[43] Cic Eliezer uo.

[44] Maimonidész, A gyilkosság szabályai 2:4–5. Lásd még rabbi Jehosuá Mendel Aronberg, Dvár Jöhosuá IV., 54.

[45] Römá, Sulchán Áruch, Chosen Mispát 425. eleje.

[46] Rabbi Slomo Zálmán Auerbach véleménye, idézi Nismát Ávráhám, Jore Déá 336:7.

[47] A magyar származású rabbi Jichák Jáákov Weiss, Jeruzsálem egyik főrabbija, a Minchát Jichák című művében (III., 104.) egy olyan eset kapcsán írja ezt 1960-ban, amikor egy londoni zsidó kezelő orvos véletlenül rossz injekciót adott be betegének, melytől az életét vesztette. Fejtegetésében említi a pozsonyi Schreiber Mózes rabbi véleményét is (Responsum, Orách Chájim 177.), aki szerint fel van mentve a száműzetés alól, mivel „az, aki egy micva teljesítése folytán oltotta ki társa életét, az fel van mentve a száműzetés alól” (Mákot 8a.). Ezt a Sulchán Áruch döntésére hivatkozva elveti. A pozsonyi rabbi által felhozott érvelésre több válasz létezik, lásd Encyclopedia of Jewish Medical Ethics, uo., 259. hasáb a 83. lábj.

[48] Lásd 4Mózes 35:31–32.

[49] A családon belüli házasságok lehetősége (Jövámot 98b–99a., Sulchán Áruch, Even Háezer 176:5–6., 8.), az öröklődés (Bává Bátrá 127a., Sulchán Áruch, Chosen Mispát 277:11.) és az elsőszülött fiú kiváltásának problémája (2Mózes 13:13., 4Mózes 18:16., Bechorot 48a., Sulchán Áruch, Jore Déá 305:28–29, 31.).

[50] Maimonidész, A tiltott testi kapcsolatok szabályai 12:16., Sulchán Áruch, Even Háezer 16:5–6.

[51] A mai háláchikus törvényhozók sokat foglalkoznak azzal, hogy a vérvizsgálat vagy esetleg DNS által megállapított családi kötödés érvényes-e a zsidó jog szemszögéből. Lásd Encyclopedia of Jewish Medical Ethics, I., 4–6. old.