Zsidó identitás
Köves Slomó
A belső antiszemita
Népszava, 2007. december 18.
Van az antiszemitizmusnak egy olyan vetülete, amelyről kevesebb szó esik. Ez nem az antiszemitizmus politikai vagy történelmi értelmezése, nem is az „antiszemita lélek” gyűlölködését kiváltó erők megértése, hanem éppen a zsidók saját, belső érzékenységének, „antiszemitájának” megismerése.
Kétezer év kegyetlen megkülönböztetése után, közel másfél évszázada Magyarországon is megszületett a társadalmi igény a zsidók egyenjogúsítására. A magyar zsidóság számára e politikai egyen-jogok elnyerése a kezdetektől fogva összefüggött a kulturális asszimilációval, és ezzel együtt némileg a zsidó vallási, kulturális identitás háttérbe szorulásával. Ahogy a magyar zsidóság saját önképe ezáltal fokozatosan magváltozott, úgy változott a többségi társadalom megítélésében is „a zsidó” fogalma. Mivel a vallási önmeghatározás háttérbe szorult, a zsidók, vagy zsidóság, már nem a régi közhelyek szerint definiálódott. A „zsidó” mint olyan – szekularizált zsidók és nem-zsidók körében egyaránt – láthatatlanná vált, így a „zsidó” elsősorban „politikai” fogalommá lett. A „zsidó” újfajta fogalmának kialakulásával párhuzamosan, megjelent egy ezzel korreláló antiszemitizmus is, melynek alapja már nem elsősorban a vallási különbség volt, hanem a vallástalan, politikailag és kulturálisan erősen involválódott zsidóság, megfoghatatlansága, körvonaltalansága iránti ellenérzés.
Ott állt tehát a szekularizálódott magyar zsidóság, és értetlenül nézett szembe a kirekesztő folyamatokkal. Nem csak félt a bántalmazástól, hanem öntudatában és „lelkében” is megrendült: miért különböztetik meg olyasmi miatt, ami tulajdonképpen „nem is ő”? Ennek a folyamatnak rémisztő végpontja a Holokauszt, amelyben asszimilálódott, „több nemzedék óta magyar” családok ezreit deportálták, mondván „ők zsidók”. Ezeknek az embereknek, és a magyar zsidóság egészének, nem csak felmérhetetlen fizikai és mentális fájdalom volt az antiszemitizmus és annak véres betetőzése, a Holokauszt, hanem egy százéves folyamat megkérdőjeleződése, egész identitástudatuk, ön- és világképük talajvesztése.
A kommunista diktatúra és a szocializmus, az elhallgatásra és a kollektív „megváltó jövőt építő proletár öntudat”-ra építve a szőnyeg alá seperte a nagy kérdést, a Holokausztot kiváltó és az azt követő történelmi és lelki folyamatok elemzését és feldolgozását. Beleértve a zsidóság, a kommunista rezsim fenntartásában való szerepvállalásának érzékeny problematikáját is. Majd a hallgatás időszaka után, elérkezett a rendszerváltás, és vele olyan jelenségek bukkantak ismét fel, amelyek újfent borzolják a magyar zsidóság kényszerűen kialakult magyar-zsidó öntudatképét.
Miért fáj, ha lezsidóznak az utcán? Miért rezzenünk össze, ha elhangzik a zsidó szó? Miért tiltakozunk zsigerien, ha a közéletben valamilyen politikai tényezővel azonosítják a zsidóságot?
Nyilván nem azért, mert tartunk attól, hogy a hatvan évvel ezelőtt megélt szörnyűségek megismétlődnek. Józanul gondolkodva elképzelhetetlen, hogy egy liberális demokrácia alkotmányos intézményi keretei között ez reális veszély lehetne. Nem is csak azért, mert az antiszemita a megnyilatkozások elnyomott rosszemlékeket és fájdalmakat hoznak elő.
Hanem azért, mert a „zsidó”, napjainkra kialakult fogalma minden pozitív tartalmától megfosztatott. Ezt pedig, mi zsidók is, kritika és reflexió nélkül magunkévá tettük. A „zsidó”, aki más vallású; A „zsidó”, aki más kultúrájú; A „zsidó”, akit öncélúan üldöznek, akinek családját elgázosítják, aki megtagadja hitét, aki a diktatúrát építi, aki az ÁVO kötelékeiben áll bosszút sérelmeiért, aki államot bitorol, és a „zsidó”, aki a demokráciában sem leli meg nyugalmát olyan képzetek, mellyel egészséges pszichéjű ember nehezen azonosul. Különösen a Holokauszt élménye után, a zsidóság említése csakis kizárólag valamilyen negatív tapasztalattal azonosul tudatunkban. Negatív, riasztó, félelemkeltő meghatározásokból identitást építeni legkevesebb nehézkes, így nem csoda, ha mi zsidók szorongunk leginkább a saját zsidóságunktól. Mi zsidók is negatív tartalommal töltjük meg a „zsidó” fogalmát, hiszen olyan kivételes történelemmel rendelkezünk, amelynek folytán saját pozitív zsidó tudatunk, a „zsidó”, mint azonosulásra érdemes fogalom majdnem teljességgel feledésbe merült. Negatív élményekből táplálkozva zsigerien irtózunk zsidóságunktól. Így hát nem tudunk mit kezdeni azzal, ha valaki minket zsidónak tekint. Mellesleg pedig éppen ez az, amit egy nem zsidó-múltú, teljesen előítélet mentes ember sem valószínű, hogy képes megérteni.
Mi tehát a megoldás? Nekünk zsidóknak, egyetlen lehetőségünk van. Meg kell ismernünk, fel kell építenünk, a „zsidó” pozitív fogalmát, amely lehetőséget teremthet egy pozitív zsidó tudat kiépítésére. A zsidóság, mint pozitív fogalom nem más, mint a zsidó hagyományokon alapuló értékrend. Ennek megismerése, megértése, befogadása a feladatunk.
A zsidó hagyományok, történelem, filozófia tanulmányozása, megismerése és megtapasztalása vezethet el bennünket a pozitív zsidó öntudathoz. Egy-egy kabbalisztikus gondolatmenet, a talmudi érvrendszer, a héber nyelv vagy a Tóra (Biblia) örök igazságainak mélyreható megismerése ráébreszthet bennünket a saját zsidóságunk valódi tartalmára, egy olyan értékre, amelytől nem szorongunk, hanem amit önérzetesen vállalunk. Az adakozás, a család és a hagyományos családi szerepek értéke, az oktatás fontossága, az élet tisztelete, az ünnepek hagyománya mind-mind olyan értékek, amelyeket többségében jelenleg is fontosnak tartunk és tisztelünk. Csakhogy nem feltétlenül tudatosul bennünk, mennyire erősen fakadnak ezek szüleink, nagyszüleink felmenőink ránkhagyományozott szellemi értékrendjéből, a zsidóság valódi tartalmából, amelyek az asszimiláció és rejtőzködés ellenére is valamilyen formában továbbadódtak.
A magunk elől való menekülés sebezhetővé tesz minket. De már önmagában egy másfajta zsidó öntudat létének bizonyossága könnyebben kezelhetővé teszi az antiszemita, vagy egyszerűen csak a „zsidó kérdéssel foglalkozó” megnyilvánulásokat. A külvilág felé megjelenő zsidóság kép alakulása szempontjából is termékeny a pozitív, zsidó öntudat kialakulása, hiszen ha mi tudjuk, mi a zsidóság, akkor ezt a laikus „kívülálló” világ felé is sokkal jobban tudjuk közvetíteni.
