Szólította Mózest és szólt hozzá az Örökkévaló a gyülekezés sátorából, mondván…
3Mózes 1:1.
Feltűnő, hogy a Tóra szövegében a vájikrá – ויקרא – szólította kifejezésben az álef kisebb a Tóra többi betűjénél. A kis álef problémájával sok kommentár foglalkozik, és különféle magyarázatokkal próbálják értelmezni a betű méretét.
A közelség értéke
Mózes szerénysége
Jonatán Eibsitz (1690-1764) német rabbi a Jeárot Dvás című könyvében erre azt a kérdést teszi fel, hogy akkor miért nem írta a Tóraadás történetében (2Mózes 19:20.) is kicsivel a megszólítás álefjét? Ott miért nem volt szükséges az önkicsinyítés? Mi a különbség az itteni Mózes megszólítása és a Tóra-adás idején történt megszólítás között? Az egyik helyen szükség volt Mózes szerénységének kifejezésére, a másik helyen pedig nem?
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi, több megoldást is említ erre a kérdésre. Egyrészt a Tóra-adás idején Isten éppen azért „szólította” Mózest, hogy elmondja neki „Eredj, menj le!”. Vagyis Mózesnek és Áronnak a néphez közel, a néppel egyenlő sorban kellett állniuk. Ezért nem merült fel annak a lehetősége, hogy a nép Mózest különbnek vagy jobbnak gondolja, és ezt kivédve kelljen Mózesnek, szerénységből az álefet kicsivel írnia. Nem így itt, a mi esetünkben, amikor a Mózesi megszólítás mintegy felemelte Mózest mindenki szeme láttára a nép fölé.
Mózes és a nép adománya
Mit is jelképez valójában Mózes és a zsidó nép szerepe a Szentély megépítésében? A zsidó nép a Szentély alapanyagát, az ezüstöt, az aranyat, a csillogó-villogó kellékeket adta Isten Házának. Mózes pedig felállította azt. Mózes képes volt azt a sivatagot, Szentélyé változtatni, amelyben a zsidó nép akkor vándorolt.
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó rabbi, ezt a két szerepet egy – a zsidó filozófusok által sokat hangsúlyozott – alapgondolattal vonja párhuzamba. Jehudá Hálévi (1080-1141) a Kuzári című művében részletesen leírja, hogy ellentétben azzal az általános filozofikus felfogással, miszerint az Istennel való kapcsolat a világtól való elfordulás, a spirituális meditálás, a fizikai világból való felemelkedéssel érhető el, a zsidó vallás filozófiája másképp vélekedik: Lehet, hogy a világtól való elfordulás, a spirituális elmélkedés nagyon értékes aktivitás, de nem ebben manifesztálódik az Istennel való elvághatatlan kapcsolat. Az Örökkévalóval való kontaktus csakis az Ő parancsolatainak megtartásával – az egyik oldalon a fizikai világban való részvétellel, de ugyanakkor a fizikai világ a parancsolatok általi felemelésével megemelésével – érhető el.
Ezt jelképezi a zsidó nép és Mózes adománya. A zsidó nép adománya az arany, az ezüst, a csillogó-villogó ajándékok. Ezek jelképezik a spirituális tevékenységet, amely láthatóan „csillog és villog”, egyfajta módon kiemeli az embert a szürke hétköznapokból, a materiális életből. Hasonlóan a spirituális tevékenységhez, amely az arany és ezüsthöz hasonlóan a valódik érték képét mutatja, amely által az emberek felülkerekedhetnek a materiális élet béklyóin. ez azonban még nem egyenlő az Istennel való közelséggel. A Teremtő közelségéhez az ego feladása, a parancsolat ereje szükséges. Ezt jelképezte Mózes tevékenysége, a Szentély felállítása. Ugyanúgy ahogy Mózes volt végül is az, aki a Szentély felállításával teljesítette az isteni parancsot, hogy „állítsatok nekem Szentélyt”, s ez által a sivatag egy részét szentté tette, hasonló módon, végső soron az elvághatatlan kapcsolat Istennel, csakis az Örökkévaló parancsolatainak megtartásával történhet meg, nem pedig csupán az önálló spirituális elmélkedéssel.
