Titoktartás
A magánélethez való jog
Galinkin
Egy 1995-ös közvéleménykutatás szerint az USA lakosságának 82%-a tervezte úgy, hogy követni fogja a gyilkossággal vádolt O. J. Simpson tárgyalásának eseményeit, s velük világszerte további milliók.[1] A privát szférának ezt a nagyszabású „letámadását” a védelmezői azzal mentegették, hogy a „köznek joga van tudni”. Ilyen „jogot” azonban a zsidó jog nem ismer. Éppen ellenkezőleg, mint alább látni fogjuk, a háláchá szerint minden emberi lénynek joga van a privát szférához és a bizalmas ügykezeléshez, kivéve, ha erről a jogáról lemondott, és valakinek megengedte, hogy az otthonába lépjen, illetve felfedje a titkait.
Az tehát kétségen kívül áll, hogy a halácha tiltja a legfontosabb adatok és bizalmas információk nyilvánosságra hozatalát, ha az érintett nem ad egyértelmű engedélyt rá. Ez a következtetés négy tiltáson alapul, melyek az általánosabb esettől haladnak a specifikusabb esetekig.
A vizuális privát szféra: hezek rijá
Legelőször is maga a Tóra világosan kifejezésre juttatja, hogy a vizuális privát szférához való jogot nagy becsben tartja. A Teremtés könyvéből[2] értesülünk arról, hogy Ádám és Éva „megtudták, hogy meztelenek és összefűztek fügefaleveleket, és csináltak magunak öveket”. Később[3] olvashatjuk Nóé történetét, aki a sátrában lerészegedett. Hám, Kanaán atyja meglátta az édesapja meztelenségét, és szólt fivéreinek, Sémnek és Jefetnek, akik ruhát ragadtak, és a sátorba behátrálva elfedték Nóé meztelenségét, de nem néztek rá. Mikor Nóé felébredt, megátkozta Kanaánt, és megáldotta Sémet és Jefetet. A Tóra tehát világosan megmutatja a vizuális privát szféra fontosságát, és elítéli azt, aki ezt az alapvető jogot megsérti.
A Misnában a vizuális privát szférához fűződő ezen jog szülte a hezek rijá avagy „a leskelődés által okozott kár” fogalmát. A Misna[4] azt mondja: „Közös udvaron nem szabad olyan ajtót megnyitni, ami egy másik ajtóval áll szemben, sem olyan ablakot, ami egy másik ablakkal áll szemben.” A Talmud[5] ezt az alapelvet Bileám esetéből vezeti le. Azt mondja:[6] „Bileám látta Izraelt, amint törzsei szerint elrendeződve lakik, és így kiáltott fel: »Milyen szépek a te sátraid, Jákób, a te hajlékaid, Izráel!« Mit látott ő? Azt látta, hogy a sátrak bejárata nem egymással szemben nyílik. Azt mondta: »Méltóak ők arra, hogy az Örökkévaló jelenléte köztük nyugodjék.«” A Römá hozzáteszi ehhez a Sulchán áruchban,[7] hogy tilalmas dolog megállni az ablakban, és onnét lesni a szomszéd udvarát, „nehogy kárt okozzunk a leskelődéssel”. A Sulchán áruch továbbá úgy ítél,[8] hogy ha Reuvén ablakot kíván nyitni a közös udvarra, Simon megakadályozhatja, és ha Reuvén nyit ablakot, Simon azt befalazhatja.
Védelem a betolakodóktól
A zsidó tanítás és a halácha által védelemben részesülő második fajtája a magánélethez való jognak az a joga, hogy az otthonunkat megvédhessük a nemkívánt, be nem jelentett látogatóktól. Ezt a viszonyulást mutatja három aggádikus, azaz nem törvényi erejű kijelentés. Az első kettő arról szól, hogy nem szabad belépni egy házba, még a sajátunkba sem, figyelmeztetés nélkül. Simon bar Jocháj rabbi (2. század) azt mondja a Midrásban,[9] hogy „az Örökkévaló négy dolgot gyűlöl, s ezeket én is utálom… és azt az embert, aki hirtelen lép otthonába vagy – ezt talán nem is kell hozzátenni – szomszédja otthonába”. Ezt a vélekedést visszhangozza a Ráv, miután a Midrás elbeszéli, hogy Jochánán rabbi mindig megköszörülte torkát, valahányszor belépni készült Hániná rabbi házába, nehogy véletlenül megsértse valakinek a privát terét.
A Talmudból tudjuk,[10] hogy „Akivá rabbi fiának, Jehosuának hét dolgot parancsolt meg: »Fiam… ne lépj házadba hirtelen, a te felebarátod házába még kevésbé.«”
A harmadik forrásunk egy lépéssel továbblép. A Midrás Lekách tov[11] szerint az ember ne lépjen felebarátja házába engedély nélkül, s ezt az alapelvet magától az Örökkévalótól veszi! Azt mondja az Írás,[12] hogy Mózes nem léphetett be a találkozás sátrába, máshol[13] pedig azt mondja, hogy az Örökkévaló szólt Mózeshez a sátorban. „Ebből tudjuk, hogy az embernek nem szabad barátja házába sem belépnie, csakis ha az a barát [itt az Örökkévaló maga!] azt mondja: »Szabad«!”
A behatolóktól való védelemnek jogi formája is van. A Tóra[14] megtiltja a hitelezőnek, hogy belépjen az adós házába zálogot venni: „Ha kölcsönt adsz felebarátodnak, ne hatolj be a házába, hogy zálogot vegyél tőle. Maradj kívül, míg ő kihozza neked, amit zálogul szánt.” A bölcsek ehhez hozzáteszik, hogy a törvényszolga se lépjen az adós házába zálogot venni,[15] s így vette fel törvénykódexébe Maimonidész[16] és a Sulchán áruch[17] is. Tehát még igen jó okkal sem szabad mások területi privát szféráját megsérteni.
Levéltitok védelme: Rábénu Gersom chéremje
A háláchá által védett privát szférák közül a harmadik a levéltitok, amint azt védelmébe vette Rábénu Gersom Möor Hágolá (Németország, 960–1028) chéremje (tiltása). Rábénu Gersom elismert szerzője egy sor takkanának, azaz a zsidó élet különféle aspektusait elrendező rabbinikus rendelkezésnek.[18] Az egyik neki tulajdonított takkana azt mondja: „Senki se olvassa el felebarátja levelét”, egyes verziókban pedig így folytatódik: „az ő tudta és engedélye nélkül”.[19] Bizony, a mai napig egyes vallásos zsidók leveleik borítékjára rávésik a chádrá”g (חדר”ג) rövidítést, mely a „Rábénu Gersom chéremje” fordulat rövidítése.
Bizalmas információk védelme
Végezetül, a fenti törvények és történetek mellett, melyek az ember privát szférájának védelméről szólnak, más források is vannak, s ez utóbbiak a tudomásunkra jutott bizalmas, titkos információk feltárását tiltják, illetve megkívánják az érintett személy engedélyét az információ közlése előtt. Az Írás szerint:[20] „Ki mint rágalmazó jár, feltárja a titkot, de a hűséges szellemű eltakarja a dolgot.” A Misna[21] ezt a verset és egy másikat[22] idéz, hogy megtanítsa nekünk, a bíráknak nem szabad felfedniük, hogyan jutottak el a döntéshez, miután az ítéletet közölték, s ezt a rendelkezést vette fel kódexébe a Rif[23] és Maimonidész[24] is.
A Talmud[25] elbeszél egy történetet a diákról, aki fölfedett egy titkot, amit a tanházban tudott meg, éspedig huszonkét évvel azután fedte fel, ahogy megtörtént a dolog. Nem világos, miféle természetű volt a szóban forgó titok; Rási[26] szerint valamiféle pletyka, szóbeszéd. De akárhogy is, Ráv Ámi kidobta őt a tanházból, és azt mondta neki: „Titkok felfedője vagy!” Ezt a forrást követi a konstantinápolyi Élijáhu ben Chájim rabbi (1530–1610). Úgy ítél egy responzumában,[27] hogy ha a közösségi vezetők közül valaki fölfedi a városi tanács titkos tanácskozásait, az többé nem méltó a tanácsban szolgálni.
A legutolsó forrás, amit idézni fogunk, vonatkozik a legszorosabban a mi ügyünkre. Azt olvassuk a Talmudban:[28] „Honnét tudjuk, hogy ha valaki elmond valamit barátjának, az utóbbi nem adhatja tovább, míg azt nem mondja neki [az érintett]: »Menjd és mondd el!« Ahogy írva van:[29] »És szólította Mózest az Örökkévaló, és szólt hozzá a találkozás sátrából, mondván.«”[30]
Ezt a forrást vette fel kódexébe a coucyi Mózes rabbi (Franciaország, ~1236)[31] és Ávráhám Gumbiner rabbi (Lengyelország, 1637–1683).[32] E szerint nem szabad felfedni bizalmas információt az érintett kifejezett engedélye nélkül. Világos tehát, hogy a halácha és a hagyomány szerint nem szabad üzleti partner bizalmas információit más cégeknek kiadni az érintett világosan kifejezett engedélye nélkül, egyrészt a haláchának a privát szférához való általános hozzáállása értelmében, másrészt pedig a titkok feltárását tiltó külön rendelkezések értelmében is.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a társadalom attitűdjét a privát szférával és a bizalmas ügykezeléssel kapcsolatban megváltoztatni nem könnyű. De azzal, hogy ellenállunk a ma már „hétköznapinak” számító gyakorlatnak, tudatossá tehetjük a nyilvánosság előtt a problémát, és lassacskán helyreállíthatjuk az egyén jogát a privát szférához és a bizalmas ügykezeléshez, amit a zsidó hagyomány szerint megérdemel.
[1] Newsweek, 1995. február 13., 17.
[2] 3:7.
[3] 1Mózes 9:20–27.
[4] Bává bátrá 60a.
[5] Uo.
[6] 4Mózes 24:2., 24:5.
[7] Chosen mispát 154:7.
[8] Uo., 154:3.
[9] Vájikrá rábá 21:8.
[10] Pszáchim 112a.
[11] A 3Mózes 1:1-hez, 3.
[12] 2Mózes 40:35.
[13] 3Mózes 1:1.
[14] 5Mózes 24:10–11.
[15] Toszeftá, Bává möciá 10:8.; Bává möciá 113a., 113b.
[16] A kölcsönző és az adós szabályai 2:2.
[17] Uo.
[18] A Rábénu Gersomnak tulajdonított tákánákról lásd: Talmudic Encyclopedia (héber), XVII., 378–454. old.; illetve Jiszráél Schepansky, Hátákánot beJiszráél, IV., Jeruzsálem, 1993, 78–128. old.
[19] Ennek a takkanának a különféle változatairól lásd Talmudic Encyclopedia, 452–454. old.; illetve Schepansky, 95–96. old.
[20] Példabeszédek 11:13.
[21] Szánhedrin 29a.
[22] 3Mózes 19:16.
[23] Szánhedrin, ed. Vilna, 9a.
[24] A Szánhedrin szabályai 22:7.
[25] Szánhedrin 31a.
[26] Uo.
[27] HáRáNáCH responzum, 111. fej.
[28] Jomá 4b.
[29] 3Mózes 1:1.
[30] Rási (uo.) azt mondja, hogy a lejmor (mondani) itt úgy értendő, mint lo émor (ne mondd), Meiri viszont (uo.) azt magyarázza, hogy a fölöslegesnek tűnő „lejmor” arra tanít minket, hogy az Örökkévaló azért szól Mózeshez, hogy azt ő elmondja másoknak is.
[31] SzMáG, tiltó parancsolatok, 9.
[32] Mágen Ávráhám, Orách chájim 156:2. közepén.
