Naftali Kraus: Ünnepek a chaszid legenda tükrében

„Örvendjetek és vigadjatok a Tóra örömünnepén, és adjátok meg a kellő tiszteletet a Tórának, mert az jobb „áru” minden másnál, aranynál és ékszernél drágább. Örvendjünk és vigadjunk a Tórával, mert életünk, erősségünk és fényességünk…” (Az ünnepi imából).

A Szukkot utolsó napja, a Smini Áceret, szó szerinti jelentése: ünnepi gyülekezet. A Midrás hasonlata szerint arra a királyra emlékeztet aki, miután egy többnapos fogadást adott birodalma nagyjainak, majd kegyesen elbocsátotta őket, kedvelt jó barátját visszatartja, mondván neki: maradj még egy napot, most, hogy már mindenki elment, vigadjunk most mi, baráti, bizalmas kettesben.

Ugyancsak a Midrás említi, hogy amíg Szukkotkor a világ népeinek lelki üdvéért hetven ökröt áldoztak, addig a nyolcadik napon, Smini Áceretkor mindössze egy ökröt és egy kost, a zsidóság és a Teremtő közötti szoros kapcsolat jelképeként.

A Smini Áceretnek is egyébként 50 nappal Szukkot után kellene lenni – ugyanúgy, mint Sávuotnak, amely Pészáh után van 50 nappal – de a Tóra előbbre hozta, nehogy az esős évszakban kelljen a népnek Jeruzsálembe zarándokolnia… (Pszikta rábbá 193).

 

* * *

 

Mint már arról szó volt, a Szukkot Izraelben 8, mindenütt máshol a világon 9 napig tart. Ezért a diaszpórában a Smini Áceret és Szimhát Tóra egy-egy nap, míg Izraelben ezt a két ünnepet egyben ünneplik meg, de a hangsúly a Szimchát Tóra, vagyis a Tóra örömünnepén van. Ezen a napon fejezik be a Tóra olvasását, olvassák fel az utolsó fejezetet, s a következő szombattól kezdik elölről, a Brésittől (Genézis).

Ez az ünnep a Talmudban még nincs megemlítve, először a gaonita irodalomban fordul elő.

Ilyenkor a templomokban esznek, isznak, vigadnak, táncolnak a Tórával, és körmenetben hétszer körüljárják a zsinagógát. A Zóhár, a kabbala kézikönyve említi először, hogy amikor a Tórát megkoronázzák, „szokás lakomát rendezni”.

Népmesei történet… egyszer egy tudatlan,de melegszívű falusi zsidó a Szimchát Tóra ünnepét a városban töltötte, ahol elment az ottani templomba. Amikor a hívek a Tórával táncoltak, o is csatlakozott hozzájuk, lelkesen énekelt, táncolt, sőt kurjongatott hozzá.

Látta ezt a város rabbija, odament hozzá és azt mondta neki: uram, én nem ismerem magát, de úgy tűnik, ön nem azok közé tartozik, akik éjt nappallá téve búvárkodik a Tanban és tanulmányozza a Tórát. S ha ez így van, akkor minek örül annyira, és miért vigad ily lelkesen? Egyáltalán, mi köze van magának a Tórához?

Hogy mi közöm van nekem a Tórához? – mondta a falusi zsidó, hogy én egy egyszerű ám-hórec zsidó vagyok? Na és, mondja meg nekem rebbe, ha a sógorom esküvőjére vagyok hivatalos, akkor nem örülök és táncolok az esküvőn, csak azért, mert nem én nősülök?…

A hasonlat világos: A Tóra minden zsidóé. Még azé is, akinek rajta kívülálló okokból nem volt alkalma tanulmányozni. Az ilyen zsidó „táncol sógora esküvőjén”, vagyis részese testvérei Tóra tanulásának és örömének…

 

* * *

 

Ezen a napon is megemlékeznek a halottakról a Mázkir imával. Különleges imát is elmondanak, melyben esőért szól a fohász. Bölcseink lejegyezték a Szentély főpapjának imáját, melyben – többek között arra kérte a Teremtőt, hogy ne hallgassa meg a vándorok imáját, már ami az esőt illeti, mert a világnak nagy szüksége van esőre.

Ma is azért imádkozunk, hogy a nyári, száraz évszakot bő esős időszak kövesse, hogy Izrael ne szenvedjen csapadék hiányban.

A Talmud elbeszéli, hogy Chanina ben Dószát, aki csodatevő hírében állt, egyszer útközben elérte az eső. Ekkor tekintetét az ég felé emelte, s azt mondta: Világ Ura! Az egész világ örül (az esőnek), és Chanina szenved!? Erre elállt az eső. Amikor hazaért, ismét az égre emelte tekintetét és újból mondá: Világ Ura! Az egész világ szenved és Chanina nyugodtan ül otthon!? Erre újból megeredt az eső. Mondá erre Joszéf rabbi: Mit ért a főpap imája Chaninával szemben?… (Táánit 24)

(Chanináról lásd az Ősi forrás (3), A Talmud bölcsei 49-51. old.)

 

 

Szimchát Tórakor (Izraelben), és Smini Áceretkor (az egész világon a templomokban csapadékért könyörgő imát mondanak. Arra kérik a jó Istent, ne legyen szárazság, legyen jó termés.

Erre szokta a szaszovi cádik, reb Mose Léb, mondani:

– Ros Hásánákor és Jom Kippurkor rendezzük lelki ügyeinket, esdeklésünk szellemi életünkre irányul. Smini Áceretkor pedig anyagi dolgainkat próbáljuk rendbe szedni. Erre utal az Írás szava: „a nyolcadik napon ünnepi gyülekezet legyen nektek”. A hangsúly a „nektek” szón van, vagyis most már magatoknak is kérhetitek mindazt, amire a megélhetéshez szükségetek van.

A Sátoros ünnep jellemzője – a vidámság, az örömteljes vigalom. Szukkotot úgy is szokták nevezni, hogy Zmán Szimháténu – Örömünk Évadja. A Sátoros Ünnep első 7 napján jó néhány kötelezettség is jellemzi az ünnepet, az öröm ezek mellett jelenik meg. Smini Áceretkor, ill. Szimchát Tórakor bármilyen külön micvá teljesítése nélkül tölthet el bennünket az öröm érzése.

 

* * *

 

Szimchát Tórakor, miközben imádkoznak, körbeviszik a Tóra-tekercseket és táncolnak vele. Az Írásversek, melyeket ilyenkor mondanak, így kezdődnek: „Most már tudod, hogy az Örökkévaló az Egyetlen és nincs rajta kívül más (istenség)”. Ez eredeti héberben azzal a két szóval kezdődik, hogy: „Átá horétá”.

Amikor a berdicsevi Lévi Jichák még ifjú házas volt, és apósa házában élt és tanult – egyik Szimhát Tóra alkalmával ot tisztelték meg azzal, hogy az előimádkozói emelvényen a fenti sorokat elmondja.

Fellépve az emelvényre kezébe vette az elokészített taleszt, hogy magára terítse, de ugyanebben a pillantban le is tette. Ezt néhányszor megismételte, majd hangosan megszólalt:

– Ha olyan nagy tudós talmudista és olyan nagy haszid vagy, akkor mondd te az „Átá horétá-„t… majd ezzel otthagyva a pulpitust visszament a helyére.

A gyülekezet nem tudta mire vélni a fiatal rabbi furcsa viselkedését. Köztiszteletben álló apósa nagyon szégyellte magát, de mások előtt nem akarta vejét faggatni. Így aztán, csak amikor hazaértek kért magyarázatot különös magatartására.

– Elmondom őszintén és nyíltan, mi történt velem. Amint ott álltam az emelvényen és éppen fel akartam venni a taleszt, látom ám, hogy ott van velem a „rossz ösztön”, és velem együtt akarja mondani az „Átá horétá”t. Erre megkérdeztem tőle: ki vagy és mi vagy és mi a te érdemed; milyen jogon akarod mondani te ezeket a szent verseket?

– Erre a rossz ösztön kérdéssel válaszolt: És ki vagy te? Mire azt válaszoltam, hogy én Talmud-tudós vagyok. Erre ő is azt állította, hogy szintén az. Megneveztem azokat a rabbikat, akiknél tanultam. Erre közölte, hogy egész idő alatt ott volt velem, így ugyanazoktól szerezte tudását, akiknél én. Majd mikor arra is azt mondta, hogy o éppoly haszid, mint én vagyok, és ott volt velem mindenütt, amikor a haszidizmust elsajátítottam, láttam, hogy nem tudom megakadályozni, hogy elmondja az imát akkor tettem le a táleszt és mondtam neki: Ha te olyan nagy tudós és haszid vagy, mondd magad az Írást és hagyj nekem békét…

 

* * *

 

A ropsitzi cádik, reb Náftáli hívei Szimchát Tórakor a rebbe udvarában táncoltak, s az ablakból figyelte őket. Egyszer csak intett a kezével, hogy hagyják abba, majd gondolataiba merült.

Egy ideig vártak, végül a rebbe megszólalt:

– És ha egy katona elesik a háborúban, akkor a többieknek el kell menekülniük a frontról? Egyáltalán nem. A háború folytatódik. Táncoljatok tovább! A chászidok folytatták a táncot. Csak az ünnep után deriilt ki, hogy abban a percben, amikor leállította a táncot, halt meg a ropsitzi rebbe egyik kedvelt tanítványa, az oljanovi rebbe.

 

* * *

 

Egy reb Áser nevezetű haszid mesélte, hogy egy ízben Premislánba utazott, hogy a Félelmetes Napokat reb Meirl társaságában töltse, de ott maradt még Szukkotra is.

Ugyancsak ezekben a napokban betegedett meg reb Meir lánya, akinek az állapota napról-napra súlyosbodott. Szimhát Tóra napján már haldokolni látszott a szegény lány.

Apja, a cádik, panaszos hangon felkiáltott:

– Világ Ura! Meghagytad, hogy Ros Hásánákor Sófárt fújjunk, tehát Meirke fújta a sófárt. Megparancsoltad, hogy Jom Kippurkor sanyargassuk magunkat – Meirke ezt is betartotta. Előírtad a Tórában, hogy Szukkotkor sátorban üljünk – Meirke sátorban ült. Aztán azt is előírtad, hogy Szimhát Tórakor örvendeni kell – Meirke tehát örvendezik. Most pedig megbetegítetted Meirke lányát és Meirke ezt is örömmel fogadja, mert a Talmud szerint „egy zsidó embernek ugyanúgy köszönetet kell mondani a rosszért, ami rázúdul, mint a jóért, amit kap”. Ezt úgy is értelmezi, hogy a rosszat is örömmel kell fogadni. Jól van. Meirke ezt is örömmel fogadja. De drága jó Istenem, a halacha szerint „nem szabad halmozni az örömöket!”

Amint ezt kimondta, a beteg lánynak lement a láza és rövidesen meggyógyult.