Hol van Isten, amikor fáj?
Ki az a „leszek, aki leszek”?
Hol vagy Isten, mikor fáj? Ezt a kérdést nem csak ateisták vagy hitetlenek hangoztatják. Mindannyian feltesszük legalább egyszer életünkben.
Miért nem avatkozik közbe Isten, ha igazságtalanul szenved valaki? Miért tűri ártatlan emberek kínjait, vétlen gyermekek fájdalmait? – Húsbavágó kérdések ezek, amelyeket a legnagyobb hívők is feltettek. Maga Mózes is ezzel fordul az Örökkévaló felé hetiszakaszunk végén. Jób teljes története szól erről.
A kérdés önmagáért beszél. Választ nem is nagyon kapunk rá.
Smot könyvének elején azonban mintha egy kivételt találnánk. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha Isten válaszolna Mózes kérdésére. Vagy talán mégsem…?
Mózes furcsa kérdése
Mózes második könyve Jákob unokáinak rabszolgaságával kezdődik. És az egyre fokozódó szenvedéssel folytatódik: „És történt abban a hosszú időben, meghalt Egyiptom királya és feljajdultak Izrael fiai a munkától és kiáltottak, és felszállt kiáltásuk Istenhez a munkától. És meghallotta Isten az ő jajkiáltásukat és megemlékezett Isten az ő szövetségéről Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal.” (2Mózes 2:23-24.).
Valóban nem akármilyen szinten volt már ekkor a héber rabszolgák fájdalma. A Midrás szerint (Brésit rábá 1:24.), Fáraó leprás betegségét – orvosai tanácsának megfelelően – zsidó csecsemők vérével nyugtatgatta. Minden reggel és minden este 150-150 kisgyermek vérét folyatta vérfürdőjébe.
Ilyen előzmények után felettébb furcsa, hogy, amikor – a következő fejezet elején – az Örökkévaló megjelenik Mózesnek az égő csipkebokorban, akkor Mózes nem csak vonakodik elfogadni a megváltó küldetést, hanem amikor végre kötélnek áll, azt kérdezi Istentől: „Íme, én eljövök Izrael fiaihoz és mondom nekik: Őseitek Istene küldött engem hozzátok és ők azt mondják nekem: Mi a neve? Mit mondjak nekik?” (Uo. 3:13.)
Miért gondolja Mózes, hogy a szenvedő héberek számára a legelső, legfontosabb kérdés az lesz: Mi a neve ennek az Istennek? Maimonidesz megfogalmazásában (Tévelygők útmutatója 1:63.): Ha a héberek hallják, hogy Mózest atyáik Istene küldte, miért nyugodnának meg ha a nevét kérdezik és arra esetleg választ is kapnak? Ha ismerik Isten nevét, akkor azt nem kell,hogy maga a Jóisten igazolja vissza, ha pedig nem ismerik akkor semmiben nem lesz javukra, ha Isten elárulja Mózesnek, hogyan is hívják őt…
Isten még furcsább válasza
Még furcsább Isten válasza: „És mondta Isten Mózesnek: Leszek aki leszek! És mondta: Így szólj Izrael fiaihoz: Ehje küldött engem hozzátek.” (Uo. 14.). Mennyiben válasz az hogy „leszek aki leszek”? Ez nem egy név és még csak nem is egy többlet-információ. Miért fogadja el Mózes mégis válaszként?
Isten! Hol voltál mostanáig?!
A lubavicsi rebbe magyarázata szerint (Likuté szichot 26. 10-25. l.) Mózes nem egyszerűen a megismerés céljával tette fel kérdését, hanem egy filozófiai, morális kérdést szegezett Istennek: Isten! Ki vagy te, akinek csak most jutott eszébe fiai szenvedése? Hol voltál mostanáig?! Hol volt Isten mindazon évek alatt amíg népe szenvedett? Miért éppen csak most mutatja meg önmagát és választja ki Megváltóját? Mózes azt feltételezte, hogy ha elmegy a zsidókhoz, és elmondja nekik milyen küldetéssel jött, első kérdésük az lesz, „mi a neve ennek az Istennek”? Ki az az Isten, aki 80 éven át mozdulatlanul figyeli gyermekei szenvedését?
Isten nem szokott erre a kérdésre válaszolni. És habár itt látszólag válaszol, válasza itt sem kielégítő. Nem ad valódi választ a szenvedésre. Itt sem, máskor sem. Nem magyarázza meg, hogy miért szenvednek az ártatlanok és járnak jól a vétkesek. Sőt szakaszunk végén, és a következő szakasz elején Isten még utal is Mózes kétkedésére, amikor arra emlékezteti, hogy az ősatyák – Ábrahám, Izsák és Jákob – csak egy alacsonyabb megnyilatkozásában részesültek, mégsem kételkedtek benne.
Isten a „leszek, aki leszek”-kel sem arra adott választ, mi a célja a bűntelenek szenvedésének. Feltehetően azért nem, mert ha választ adna, azt akkor se értenénk. Hiszen a véges elme képtelen felfogni Isten végtelen bölcsességét. Nem a kérdés érdemi részére adott tehát Isten ezzel választ, hanem másra utalt.
Az Örökkévaló arra utalt, amit Rási említ:
„Én, aki velük leszek ebben a szenvedésben [vagyok Az], aki velük leszek, amikor más királyságoktól alávettetve élnek majd.” (Rási, 2Mózes 3:14.).
Lehet, hogy nem érted, miért adatott a szenvedés és a látszólagos igazságtalanság. Ezt nem érted, és nem is értheted. Fontos azonban, hogy tudd: „veled vagyok és leszek a szenvedésben”. A ti szenvedésetekben, a ti fájdalmaitokban benne vagyok, magam is veletek vagyok.
Előfordul, hogy nem értjük a Sors igazságtalanságát, a felesleges szenvedést. Ez elfogadható hiányérzetet kelthet. Azt azonban ne felejtsük el, hogy Isten velünk van a szenvedésünkben. Nem távolról figyel, vagy a fizikai életünktől elvonatkoztatva van magasztos dolgokkal elfoglalva. Isten minden pillanatban velünk van a jóban és rosszban. „Isten is száműzetésben van…” ahogy Bölcseink tanították.
