Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Az élő ember, a két legellentmondásosabb összetevő egyvelege. Az anyagi világ fundamentumát jelképező föld pora, és a végtelen isteni eszenciát szimbolizáló lehelet adja az élő ember egymástól elválaszthatatlan egységét, a testet és a lelket. A földi és anyagi javak illetve élvezetek, a föld felé húzó állatias ösztönök egocentrikus testét, és benne a nemes és magasztos, önzetlen és igazságkereső lelket. Nem kevés konfliktust okoz bennünk ennek a két összetevőnek az együttélése. Konfliktusaink, dilemmáink, háborúink és lelkiismeret-furdalásaink ennek az egymással merőben szemben álló két erőnek a diszharmóniájából fakadnak. Mi a teendője a nemes és tiszta, önzetlen és isteni életre vágyó embernek? Hogyan kezelje testét és a testével együtt járó viszályt? Éljen aszkéta életet? Sanyargassa testét böjttel és önmegtagadással? Próbálja meg legyőzni saját testét, hogy szabad utat nyerjen a tisztaság iránt vágyakozó léleknek?

 

Sok vallás és filozófia, a fenti iskola híve. Nincs más választás – tanítják, mint a test megtörése. A Judaizmusra azonban nem jellemző az önsanyargatás, vagy a test megalázása. A Tóra arra tanít bennünket, hogy nem a testünk ellen, hanem azt felkarolva, állati vágyait a jó irányba terelve próbáljunk Istenhez közeledni.

Erre tanít bennünket a haszidizmus atyjának, Jiszráel Bál Sem Tovnak, eheti szakaszunk egy mondatához fűzött homelitikus értelmezése is (Lásd: Hájom jom, Svát 28.). A Tóra említett idézete így szól: „Ha látod gyűlölőd szamarát (חמור) leroskadva terhe alatt, távol legyen tőled, hogy magára hagyjad, segítsd fel vele együtt.” (2Mózes 23:5.) A látszólag teljesen polgárjogi törvénynek, egészen más jellegű jelentést a haszid mester. A magyarázat a „szamár” (חמור) és az „anyag-anyagiasság” (חומר) kifejezés rokonságából adódik. Ha az idézetben felcseréljük a „szamarat” szót „anyagiasságra”, akkor egész más jelentést kapunk: „Ha látod gyűlölődanyagiasságát (חומר) leroskadva terhe alatt, távol legyen tőled, hogy magára hagyjad, segítsd fel vele együtt.” „Ha látod gyűlölőd anyagiasságát (חומר)” – Vagyis, ha jól megvizsgálod saját testedet és annak anyagiasságát és halandóságát, akkor azt veheted észre, hogy az (mármint a tested), valójában a gyűlölőd, az ellenséged. Ellensége a spiritualitást és nemességet kereső lelkednek. Sőt azt is láthatod, hogy „roskad terhe alatt”. Nehezen bírja, az Örökkévaló által rá rakott súlyokat, az erkölcsi és vallási szabályokat, nehezen bírja az önfinomítás és önnemesítés feladatát. Így aztán gondolhatnád azt is, hogy „magára hagyjad”, vagyis hogy sanyargatásával és kínzásával, a test megtagadásával tudod majd rávenni feladatára. Tudd meg, hogy nem ez a helyes út! Nem ez a Tóra fénnyel teli útja. Épp ellenkezőleg: „segítsd fel vele együtt”. Fel kell emelned, és nem meg kell törnöd a tested!

A Tóra útmutatása szerint tehát nem megtörnünk és megtagadnunk kell a testet, hanem született ösztöneit a jó irányba terelni, és így javítani és nemesíteni. A szexuális vágyakat nem cölibátussal kell megtagadni, hanem a zsidó házassággal nemesíteni. A test telhetetlen étvágyát nem böjttel megtörni, hanem a kóserság szabályaival, az áldásmondással és a szombati-ünnepi lakomákkal szentté tenni. A vagyont és hatalmat nem megvonni kell, hanem a világ javítására, jótékonyságra és segítésre használni.

• • •

A test szentségének jelentőségére, egy másik híres idézet is emlékeztet bennünket ezen a héten. Egy olyan tórai mondat, amely a talmudi bölcsek és a zsidó hagyomány értelmezése nélkül talán éppen az ellenkezőt üzenné, első olvasatra: „Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kékfoltot kékfoltért.” (2Mózes 21:24-25.)

A talmudi bölcsek egyöntetűen azon a véleményen vannak (Talmud, Bává kámá 83b, 84a), hogy ez a mondat nem szó szerint értendő. A szemet szemért nem azt jelenti, hogy a vétkesnek ugyancsak ki kell verni a szemét, hanem a szem eszmei értékét kell, hogy megfizesse. És, hogy miért? Egyesek szerint azért, mert a szó szoros értelmében amúgy sem lenne teljesíthető a „szemet-szemért”, vagyis a tálió elve. „Rabbi Dosztái ben Jehuda azt mondta… mi van akkor, ha az egyik szeme nagyobb, a másiké pedig kisebb? Vajon érvényesül-e akkor a szemet szemért elve?” És mi van akkor – mondja rabbi Simon – ha a vétkesnek nincs szeme, vagy keze, amit büntetésből ki lehetne ütni, vagy le lehetne vágni? Akkor vajon, hogyan lehetne fenyíteni? Ráv Pápá egy másik tórai idézetet (2Mózes 21.19.) említ a szószerinti értelmezés ellenérveként: „aki megütötte, mulasztását térítse meg és gyógyíttassa meg.” Láthatjuk, hogy a Tóra a kártevést a gyógyítással teszi jóvá. Ha viszont a vétkes testében is kárt tennénk, akkor a gyógyulás helyett két sérültünk lenne.

Mindezek mellett azonban kérdéses marad: Ha Tóra valóban nem szó szerint értette a „szemet szemért” elvét, akkor miért mégis ebben a félreértelmezhető megfogalmazásban közölte azt az utókor számára?

Az egyik lehetséges válasz a következő: A Tóra azt akarja ezzel a megfogalmazással hangsúlyozni, mennyire jóvátehetetlen bűn a testben tett visszafordíthatatlan kártevés. Az Örökkévaló „képmására” teremtett test szent, és annak minden porcikája érték. Igaz, hogy a fent említett okoknál fogva csak pénzbeli kártérítésre kötelezhető a vétkes, de ez nem azt jelenti, hogy ezzel jóvátette, vagy „kiváltotta” vétkét. Szemben a pénzbeli károk után fizetett jóvátétellel, a testben tett kár nem kifizethető. Így aztán valójában csakis a vétkes testében tett tálióvaltudnánk kiváltani. Mivelhogy ezt nem tehetjük, marad a pénzbeli kártérítés, de ez szellemiekben nem ad teljes feloldozást.

Ebben a szellemben ír a Maimonidesz is a kérdésről (Misne Torá, A bántalmazók és kártevők szabályai 1:3.): „Az amit a Tóra ír, mégpedig, hogy „amilyen sérülést ejtett az emberben, olyat adjanak neki is”, nem azt jelenti, hogy úgy kell bántalmazni, ahogy ő bántalmazta embertársát. Ez valójában arra utal, hogy mivel megérdemelné, hogy ő neki is elvegyék egy testrészét, vagy kárt tegyenek benne, mint ahogy ő is tette, ezért kell a kárt megfizetnie.”

Más szóval a Tóra arra figyelmeztet bennünket, mennyire ne vegyük félvállról a test szentségét, és a testben tett károkat. A pénzbeli jóvátétel elvéből még véletlenül se jussunk arra következtetésre, hogy a test, vagy annak bármely része, pénzben kifejezhető, megvehető, vagy kiváltható.