Peszáchi gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
Az ízetlen macesz és a négy pohár bor
Bölcseink szerint a Széder esten elfogyasztott négy pohár bor a Bibliában az egyiptomi szolgaságból való megszabadulásra használt négy kifejezésnek felel meg (2Mózes 6:6-7.): „kivezetlek…, megmentelek…, megváltalak…, magamhoz fogadlak benneteket”.
Joggal kérdezhetjük: a négy pohár borhoz hasonlóan miért nem kell négy maceszt enni az ünnepen, miért elég három macesz?
A magyarázat:
Amikor a zsidó nép elhagyta Egyiptomot, még nem állt készen a megváltásra. (Sőt, ha csak egyetlen másodperccel tovább maradtak volna Egyiptomban, örökre tisztátalanságban éltek volna – Midrás). A szabadulás csak a Tóra-adással vált teljessé – a kivonulás és a Tóra-adás közötti napokban a zsidók szellemileg felkészültek erre a nagy eseményre.
A „macesz” és a „bor” közötti különbség is a fentiek fényében érthető meg.
A macesz ízetlen – fogyasztása nem élvezetes. Azt jelképezi, hogy a zsidó nép spirituálisan még nem volt felkészült a szabadulásra, az Örökkévaló “kényszerítette” a népet a kivonulásra.
A bor azonban jó ízű és élvezetes. Arra emlékeztet, hogy a zsidók saját maguk is közreműködtek a szabadulás „megvalósításában”.
Így már érthető a három macesz és a négy pohár bor jelentése:
A megszabadulás első három és negyedik kifejezése között lényeges különbség van: „kivezetlek…, megmentelek…, megváltalak benneteket…” – ezek eredménye „fentről” jött, és az Egyiptomból való kivonulás után rögtön bekövetkezett. A három macesz a szabadulás első három kifejezésének felel meg, a zsidókra „kényszerített” szabadulást jelképezi.
„Magamhoz fogadlak benneteket…” – arra utal, hogy a zsidók, amikor megkapták a Tórát, méltóvá váltak arra, hogy az Örökkévaló nemzetének nevezzék őket. A négy pohár bor a zsidó nép által „megvalósított” szabadulás jelképeként a Bibliában található mind a négy kifejezésre utal.
A kivonulás a jelen tapasztalata is!
A zsidó ünnep mindig több, mint történelmi megemlékezés. Olyan esemény, amelyet személyesen kell megtapasztalni és újraélni, s amely minden időben és mindenhol üzenetet hordoz minden zsidó számára. Ez az elv különösen érvényes a peszáchra. Bölcseink kimondták: „Minden nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni önmagára, mint aki személyesen hagyta el Egyiptomot.” A peszáchi széder és elbeszélései, szokásai adnak alkalmat arra, hogy megtapasztaljuk a saját, személyes kivonulásunkat Egyiptomból.
A megváltás valódi és élő tapasztalat számunkra, annak ellenére, hogy magunk nem láttuk Egyiptomot, és valójában nem voltunk rabszolgák. Mert – ahogy a chaszidizmus magyarázza – Egyiptom nemcsak földrajzi hely, hanem lelkiállapot is. Egyiptom héber neve – Micrájim –, összefügg a méjcárim szóval, amely „határokat”, „körülzártságot” jelent. Az Egyiptomból való „személyes megszabadulás” önmagunk meghaladását jelenti, saját természetes korlátaink meghaladását. Mindannyian rendelkezünk lélekkel, az Örökkévaló szikrájával, mely lényege szerint végtelen és kötetlen. Személyes Egyiptomunk ennek a szellemi lehetőségnek a beszorítottságát, lezártságát, korlátozottságát jelenti.
E személyes Egyiptom természete az ember jellemétől és kifinomultságának fokától függ. Van, akinél a személyes Egyiptom önző vágyaiból és természetes hajlamaiból áll, másnál az értelem és az ész korlátaiból. Sőt, van a szentségnek is „Egyiptoma”. Ez olyan állapot, amikor az ember elkötelezett ugyan a szentség irányába, de ez az elkötelezettség korlátozott: természetének korlátai közé szorul. Ezek az állapotok határt szabnak végtelen, isteni természetünknek.
Így aztán az Egyiptomtól való megváltás érvénye túlnő a peszáchi ünnepen, és életünk minden napjára vonatkozik. Azért említjük a kivonulást mindennapi imáinkban, reggel és este, hogy állandóan tudatunk felszínén tartsuk, állandó tapasztalatunkká tegyük.
A Kivonulás folytonos jelentősége más szempontból is fontos. A Tóra kijelenti: „Ők (a zsidók) az én szolgálóim, akiket kivezettem Egyiptom országából: nem adják el őket rabszolgának.” Az Egyiptomtól való megváltás és ezt követően a Tóra adásának megtapasztalása a zsidó nép tagjait „szolgák szolgái” helyett „Isten szolgáivá” tette. Az egyiptomi kivonulás után soha többé nem lehet ilyen megalázó szolgaságnak alávetni őket. A prágai Máhárál hosszasan fejtegeti, hogyan alakította át népünk természetének lényegét a kivonulás. Annak ellenére, hogy később is legyőzték és szolgaságba süllyesztették más népek, a zsidó nép alaptermészete változatlan maradt. A kivonulás által nyertük el a szabad emberekre jellemző tulajdonságokat. A szolgaságtól való megváltás tehát nem a múlt egyszeri eseménye, hanem naponta megismétlődő csoda.
E szabadság megtapasztalása attól függ, milyen erősen éljük át a kivonulást peszách ünnepén. Az Egyiptomból való személyes kiszabadulásunk, melyet ekkor átélünk, életünk minden oldalára befolyással lesz. Bárcsak minden zsidó személyes megszabadulása hamarosan elvezetne a remény beteljesüléséhez, a Messiás megérkezéséhez.
