Nők és férfiak Egyesült erővel
A férfi és a nő olyan, mint a tűz. Ha köztük van az Örökkévaló, egyesülnek, ha nem, fölemésztik egymást. – Talmud, Szotá 17a. Több ezer évnyi férfiuralom után eljutottunk a nők korának küszöbére, mikor a nők egész kiválóságukban megmutatkozhatnak, és az egész világ felismeri a férfi és nő közötti harmóniát. – A Rebbe
A Rebbe a modern feminista mozgalmat jóval megelőzve, messzemenő megértéssel írta körül a mai nő szerepét. 1952-53-ban megalapította a Lubavicsi Nők Szervezetét (Lubavitch Women’s Organisation), amely bátorította és biztatta a női hangot. A Szervezet tanfolyamokat indított, műhelyeket, társadalmi programokat szervezett, kiadványokat publikált. A Rebbe évente több alkalommal külön is szólt a közösség női tagjaihoz, s arra ösztönözte őket, hogy vállaljanak tevékeny szerepet az oktatásban és a magasabb értékek fenntartásában. Nézete szerint mindez több, mint a nők elidegeníthetetlen joga: ez a nőknek a kötelessége. A Rebbe 1975-ben kampányt hirdetett annak érdekében, hogy a zsidó asszonyok és lányok péntek esténként gyújtsák meg az előírásos szombati gyertyát. Tanítása szerint az elharapódzott lelki sötétséggel szemben a lehető legtöbb világossággal kell fölvenni a küzdelmet. „Gondoljatok csak bele, mennyi fény tevődik a világhoz minden péntek este felé – mondotta -, mikor világszerte zsidó asszonyok és lányok meggyújtják e gyertyák millióit.”
Egyenlőség
Napjaink egyik legélesebb és vitatottabb témája, a férfi és a nő viszonya. A férfiak uralta hierarchia hosszú-hosszú évei után a nők elszántan törekszenek arra, hogy igazságos és egyenlő elbánásban legyen részük munkahelyen, iskolában, a kormányzatban és a családban – vagyis az élet minden területén.
Vajon véget ér-e egyszer ez a tusa, vagy férfi és nő örökös konfliktusra ítéltetett? Hol húzódnak e viszály gyökerei?
Sürgető kérdések ezek, mivel az, hogy férfiként illetve nőként, hogyan határozzuk meg magunkat, nagyban meghatározza, kik vagyunk, és miként éljük az életünket.
A mai társadalom még csak most kezdi feltárni a férfi és nő közötti valós különbségeket. A nyilvánvaló fizikai különbségek mellett a nők és férfiak gondolkodásmódjában, beszédében és viselkedésében is mutatkozik eltérés. Ezek egy része a társadalmi körülményekkel magyarázható, mások azonban az illető nem veleszületett jellemzőire vezethetők vissza.
Férfinak, nőnek nehéz feladat manapság őszintén szembenéznie azzal, hogyan viszonyul saját neméhez. A határok egyre jobban elmosódnak. A férfiak és a nők látszólag egyenlők. De vajon ez azt jelent-e, hogy ugyanolyanok is? Hatalmas azonossági válság időszakát éljük: az egyenlőségre való törekvés jegyében mindkét nem sokat feláldozott kivételezettségéből. Iskolában, munkában és közösségben a férfiak és a nők csaknem teljes egyenjogúságot élveznek, aminek eredményeként sokasodnak az azonosságukra, illetve különbségeikre vonatkozó kérdések. A társadalomba s főként a munkaerőpiacba történő beilleszkedés érdekében férfi és nő egyaránt gyakran tanúsít egyéniségét elfojtó magatartást. Önmaguk védelme érdekében időnként túlzottan agresszívek, máskor – mindenkinek kedvére tenni akarván – túlzottan passzívak.
A nemek szerepéről kialakult nézeteinket hosszú évek társadalmi programozása, beavatkozása és visszaélése formálta és torzította. Sok férfi arra használja erejét, hogy uralkodjon a nőkön, s hogy visszaéljen a pozíciójával. Közben a nőkben, akik már nagyon szeretnék letenni a magukét a társadalom asztalára, egyre gyülemlik a tehetetlen harag. Ennek következményeként egyes nők – magabiztosságuk megőrzése érdekében – agresszívekké válnak.
Hogyan tehetünk rendet ebben a zűrzavarban, hogyan tárhatjuk fel a torzult nézetek mögött rejlő valódi nőt és férfit? Ehhez mindenekelőtt azt kell megértenünk, miért teremtett az Örökkévaló nőt és férfit.
Sokan így teszik fel a kérdést: egyenlőnek teremtette-e az Örökkévaló a férfit és a nőt? Ez olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy egy mérnök egyenlőnek alkotta-e meg egy gépezet két alkatrészét: lehet, hogy az alkatrészek teljesen elütnek egymástól, de a gépezet, bármelyik hiánya esetén, leállna, vagy rosszul működne. Miként a bölcsek állítják: „Az Örökkévaló semmit sem teremtett fölöslegesen.”1 Fel kell hát ismernünk, hogy férfi és nő két egyenlő lényként teremtetett, de ki-ki a maga szerepét játszva, ugyanazon cél felé igyekszik.
Annak érdekében, hogy megértsük a nő és a férfi természetének lényegét, félre kell tennünk emberi szubjektivitásunkat, s meg kell próbálnunk az Örökkévaló szemével látni. Minden ember, férfi és nő, ugyanazért a célért teremtetett: hogy testüket-lelküket egybeolvasztva magukat jobbá, a világot pedig megszenteltebbé tegyék. Az Örökkévaló szolgálatában egyáltalán nincs különbség nő és férfi közt; a különbség csupán abban a módban mutatkozik, ahogyan ez a szolgálat megnyilvánul.
Férfinak és nőnek más-más eszköze van arra, hogy elvégezzék közös feladatukat. Testi, érzelmi és pszichológiai különbségük az Örökkévaló által rájuk ruházott eltérő spirituális küldetésből fakad. Ha mindannyian ugyanarra a szerepre teremttettünk volna az életben, nem lenne szükség oly sokféle feladatra.
Az Örökkévaló egyetlen egységként teremtette, aztán kettéosztotta az emberi nemet: „egyetlen teremtmény két arccal”.2 Amiképpen minden ember két részből, testből és lélekből áll – amelyeket meg kell tanulnunk teljesen összehangolni –, ugyanolyan két eleme az emberi nemnek a férfi és a nő.
Férfi és nő egysége legmélyebben a házasság keretein belül nyilvánul meg, mikor is férfi és nő, mindkettő a maga módján, azáltal, hogy ki-ki megtanul saját egyénisége fölé emelkedni, teljes mértékben képes kihasználni képességeit. Férfi és nő azért vonzódik egymáshoz, mert mindkettő szeretne kapcsolatba kerülni a másik felével, a társsal, akivel eredetileg, míg el nem választattak egymástól, egy volt. Paradox módon az ember úgy teljesítheti ki lényét és egyéniségét a legteljesebben, ha összeolvasztja egy másik emberével.
A férfi és női szerep
Annak érdekében, hogy értékelni tudjuk nő és férfi harmóniáját, az Örökkévaló szolgálatában is figyelembe kell vennünk ezt az azonosságot. Amikor férfi és nő alázatosan felismeri közös célját, s egyesülve tör afelé, kölcsönös tisztelet fejlődik ki bennük egymás, mint egyenlő társ iránt. Ha mindketten a közös célt szolgálják – nem marad helye köztük viszálykodásnak.
A kérdés azonban továbbra is fennáll: mi szüksége volt az Örökkévalónak arra, hogy ne csak férfit, hanem nőt is teremtsen, s mi a sajátos szerepe a két nemnek?
Férfi és nő az isteni energia két formáját képviseli; egyetlen lélek férfi és női elemei. S valóban; az egész világegyetem minden aspektusában e két dimenzióra oszlik.
Az Örökkévaló nem férfi és nem nő, mindazonáltal kisugárzásának két formája van: az adó férfi-forma, és a befogadó női forma. Ahhoz, hogy valaki teljes életet élhessen, mindkét energiaformára szüksége van: a kifejezés és a megfontoltság energiájára, az erő és a finomság energiájára, az adás és a részesülés energiájára. Ideális körülmények között e két energia tökéletesen összeolvad.
Férfiban és nőben egyaránt ott van mindkét dimenzió, általában azonban – társadalmi és kulturális behatásoktól mentesen, a maga lehető legtisztább, lelki formájában – férfi és nő elsődlegesen e két energia egyikét testesíti meg.
A férfiak fizikailag erősebbek. A férfi természete folytán gyakran agresszívabb és inkább kifelé forduló. Vele éles ellentétben a nő gyakran a belső méltóság ideáljának megtestesülése. A társadalom időnként téved e finomság megítélésében, és azt gyöngeségnek nevezi, valójában azonban a legagresszívebb fizikai erőnél is erősebb. Az emberi méltóság nem üvölt: erős, higgadt hangon beszél, belülről szól. A nő természeténél fogva finom, nem gyönge. A férfi pedig természeténél fogva agresszív, nem brutális.
A női energia az, amik vagyunk, a férfi energia az, amit teszünk. Ahhoz, hogy férfi és nő teljes legyen, mindkettőnek mindkét fajta energiával rendelkeznie kell. Az ember legnemesebb értékei és elvei is értéktelenek, ha nem ültetik át őket a gyakorlatba. Ilyenformán tehát értéktelen az a cselekedet is, amelyet nem az igazság belső hangja diktál.
Általában véve a férfi elsődleges szerepe az, hogy férfienergiája aktivitásával élve csiszolja az anyagi világot, míg a nő elsődleges feladata az, hogy finom női energiája hasznosítása révén feltárja a mindenkiben létező, belső istenességet.
A férfi „útnak indul”, úgy keresi az istenességet, a nő magába szívja. A férfi biztosítja az élet teremtéséhez szükséges magot, a nő szüli meg az életet. A férfi arra tanítja gyermekeit, hogyan éljenek, az asszony maga az élet. A férfi szeretetet ad, a nő maga a szeretet.
Mindez nem jelenti, hogy csak a férfi képes csiszolni a külvilágon, sem azt, hogy csak a nő képes feltárni a belső istenességet. A tapasztalat azt mutatja, hogy a világ „meghódításában” vagy hogy a világban változásokat hozzunk létre, a női módszer gyakorta eredményesebb, mint a férfié, mely gyakran keresi a konfrontációt. Ezért tehát a férfiban is kell lennie érzékenységnek és finomságnak, s szükség esetén a nőben is kell lennie kellő magabiztosságnak. A megoldás nem az, hogy férfinak és nőnek meg kell próbálnia egyformának lennie, s – ha már itt tartunk –, nem is az, hogy a férfinak olyanná kell lennie, mint más férfiaknak, s a nőknek olyanná, mint más nőknek. Minden férfinak és nőnek önmagának kell lennie, fel kell ismernie, hogy az Örökkévaló mindannyiunkat egyéni képességekkel ruházott fel, hogy azok révén érjük el céljainkat, s legfontosabb kötelességünk az, hogy e képességeket a lehető legteljesebb mértékben kiaknázzuk.
Az Örökkévaló azt kéri a férfitól, hogy „női önmagát” is magában foglaló férfi mivolta kontextusában értelmezze önmagát, a nőtől pedig azt, hogy a „férfi-ént” is magában foglaló női mivoltában. És mindenekfölött: az Örökkévaló és a társadalom előtt a legteljesebb mértékben felelősek vagyunk egymásért, mint önálló emberekért.
Annak érdekében, hogy erőiket teljes és konstruktív módon egyesítsék, nőnek és férfinak először is meg kell ismernie saját valós értékeit, s azt a különbséget, amely elválasztja a másiktól. Ez bizonyos fokú mértékletességet is igényel: öltözködésben, viselkedésben, kommunikációban, továbbá fel kell ismerniük, hogy férfi és nő fizikai egyesülése csak a házasság szent egységén belül lehetséges. Nem véletlen, hogy a jó házasság mind a férfi, mind a női dimenziótól megkívánja, hogy az illető pár erős szövetséget alakítson ki az élet rögös útján haladva.
Egy házaspár egyszer azzal állított be egy rabbihoz, hogy vitájuk van. A férj azt állította, hogy a nő több, mint a férfi, mivel benne megvan az a képesség, hogy otthon és a munkájában oly sok kötelességnek tegyen eleget, hogy elviselje a szülés fájdalmát, és – legfőképpen – hogy elviselje férjét. A feleség azt állította, hogy a férfi több, mint a nő, mivel amellett, hogy családja védelmezője s szorgos munkával előteremti mindazt, amire annak szüksége van, még felesége gyakori panaszait és kívánságait is el kell viselnie, még a hosszú napi munka után is. – Mindkettőtöknek igaza van – válaszolta a rabbi. – Egy ilyen erényes férj felesége minden bizonnyal maga is erényes, és egy ilyen áldott feleség férje kétségkívül maga is áldott.
Férfit és nőt elválasztó erők
A férfi és női energia igazi összeolvasztása nehéz feladat. Amikor az erő és az egó kerül előtérbe, akkor a férfi és nő közötti valódi és egészséges egyensúly megbillen. Különböző fajta energiájuk ahelyett, hogy egy közös cél érdekében összekapcsolódna, kétpólusúvá válik, s csak a kettő elválasztására szolgál.
Amikor nagyobb súlyt fektetünk az anyagiakra, mint a lelkiekre, a férfi és a női energia lassanként szétválik, s a férfi agresszív energiája hajlamossá válik a dominanciára. A terhek legnagyobb részét azonban a nő hordozza, mivel az ő ereje elsősorban a lelkiségben és az érzékenységben nyilvánul meg. Vannak, akik rálegyintenek erre az erőre, vagy alábecsülik, félreértik, és gyengeségnek tartják azt; ez a torzulás – s hogy a férfiak gyakran visszaélnek e torzulással – az elsődleges kiváltó oka napjaink feminizmusának, amely jogos is.
Jóllehet a feminizmus jogosan szólít fel a férfidominancia megszüntetésére, roppant fontos, hogy megértsük e torzulás fő okát: hogy legyünk akár nők, akár férfiak, életünk középpontjában nem saját énünk és szükségleteink kielégítése a legfontosabb, hanem az Örökkévaló szolgálata.
A nők igazi felszabadítása nem azt jelenti, hogy a nők egy férfivilágban keresnek egyenlőséget, hanem azt jelenti, hogy szabadítsuk fel a nő személyiségének isteni eredetű női tulajdonságait, s használjuk fel azokat az egész emberiség érdekében. A nőknek ki kell állniuk jogaikért, mert a világnak erre a maga egyetemes jóléte érdekében szüksége van.
Sok férfihoz hasonlóan azonban sok nő is enged az anyagi értékek növekvő erejének, s azt a lelkiek fölé helyezi. A nőmozgalom sok kézzelfogható hasznot hajtott, ennek ellenére nem tudott teljes mértékben kibontakozni, mert nem ásott le a probléma gyökeréig. Az, hogy a feministák a férfiakkal egyenlő elbánást és értékelést követelnek, végső soron csak olajat önt a férfi és nő közötti küzdelem tüzére. Ahelyett, hogy egy közös cél érdekében használnák fel sajátos jellemzőiket, gyakran egyszerűen csak a dominanciáért harcolnak, ami teljes mértékű visszautasítást vált ki.
Az ilyen zsákutcából csak egy irányban lehet kijutni: azzal, hogy ismét visszahelyezzük életünkbe a lelki értékeket, hogy ismét megtanulunk alázatosaknak lenni, ha megtanuljuk felismerni és értékelni férfi és nő istenadta személyiségét, ha az egyetlen egész két kiegészítő felének tekintjük őket, amely egész az Örökkévalót szolgálja.
Ez nem jelenti azt, hogy zárjuk el a mai élet kínálta lehetőségeket és pályákat, hanem csupán azt, hogy rendezzük új sorrendbe értékeinket. Ahelyett, hogy létünk középpontjába a munkahelyet állítanánk, ahelyett, hogy a pénzt a lehető legnagyobb jutalomnak tekintenénk, annak kell látnunk magunkat, amik valójában vagyunk: az Örökkévaló által egyenlőnek teremtett férfinak és nőnek, akiknek sajátos képességeiket a világ megjobbítására kell használniuk. Egyesek számára ez esetleg a karriert jelenti, amelynek révén gazdagíthatják a családot. Mások számára esetleg azt jelenti, hogy lelkük ápolása, a közösség érdekében végzett munka és az emberiesség követelményeinek teljesítése érdekében szakítsanak több időt ezekre a tevékenységekre. Lehetnek olyanok, akik boldogabbnak érzik magukat, ha életüket a gyermekek otthoni nevelésének szentelik – ez utóbbi mostanában mind sűrűbben tapasztalható.
Ahogy mindinkább a lelkiség felé fordulunk, úgy érezzük mindinkább feladatunknak az otthon felépítését. Az otthon felépítése végtére is – az anyagi világnak az Örökkévaló otthonává történő formálása – az a cél, amiért teremtettünk.
Ám válasszunk otthonunkon kívül eső pályát vagy otthonit, esetleg mindkettőt, nagyon fontos, hogy újra becsüljük fel, mely dolgok a legfontosabbak az életben, s férfiként és nőként koncentráljunk arra a szerepre, melyet az Örökkévaló osztott ki ránk.
Ennek az újfajta tudatosságnak – éppen a lelki energiák iránti nagyobb fogékonyságuk révén – a nőknek kell az élharcosaivá lenniük. És ez lesz a legnagyobb feminista forradalom: ledönteni a lelkit és az anyagit elválasztó falakat, forradalmat indítani egy olyan állapotért, amelyben igaz harmóniában él a férfi és a női energia.
E munka érdekében férfinak és nőnek föl kell ismernie és tiszteletben kell tartania egymás szerepét, s mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy kiegészítsék egymást az élet jobbításáért folytatott küzdelemben. Annak érdekében, hogy véget vessenek az uralmukkal történő visszaéléseknek, a férfiaknak a jó érdekében kell élniük domináns képességeikkel. Erejüket a női tulajdonságok megőrzésére és megvédésére kell használniuk, segíteniük kell a nőket abban, hogy felismerjék, milyen képességeik vannak az istenesség feltárására, amire a világnak manapság oly nagy szüksége van.
Katalizátorként kell használnunk a „nemek csatáját” ahhoz, hogy visszanyúljunk igazi önmagunkhoz. Helyre kell hoznunk azt a torzulást, amelynek következtében elmosódtak a férfi és a nő két isteni eredetű energiájának körvonalai, s meg kell értenünk, hogyan teljesítheti ki önmagát férfi és nő. Sose szabad elfelednünk, hogy mindkettő ugyanannak az egyetlen léleknek a két fele, s hogy kiegészítik egymást.
Tegyük hát fel magunknak a kérdést: hívek vagyunk-e természetünkhöz, vagy az anyagi világ kínálta sikerek érdekében ellentmondunk-e neki? Tanuljuk meg, mit jelent nőnek és férfinak lenni, ismerkedjünk meg a férfi és a női energiával. Tanuljuk meg kihasználni képességeinket, s kiegyensúlyozni ezeket az energiákat egy tevékeny és tartalmas élet, az istenes élet érdekében. És végül tanuljuk meg felismerni és tiszteletben tartani férfi vagy női társunkat.
Oly sok évnyi férfidominancia után eljutottunk az igazi női kor küszöbére. Tanúi vagyunk a magasabb értékek visszatérésének; egyre inkább felismerjük, hogy az anyagiasság nem boldogít, s hogy a kizárólag az anyagiakra törekvő élet és a tartalmas élet egymást kizáró fogalmak. A női energia, a nyugalom energiája újraéledésének vagyunk tanúi.
Ideje, hogy a nő kibontakoztassa valódi értékeit, amikor a finom női energia táplálja a férfi láthatóan megnyilvánuló energiáját. Már bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk erőnket a minket körülvevő démonok legyűrésére használni; tanuljuk meg végre táplálni a bennünk rejlő istenességet is.
Egyszer egy házaspár jött a Rebbéhez, mondván, hogy nem értik meg egymást. Az asszony elmondta, hogy a férjét fölemészti a munka, és mikor végre tud annyi időt szánni rá, hogy beszéljen vele, akkor is csak kritizálja, és parancsolgat neki. A férfi azt mondta, hogy a felesége nem tanúsít tiszteletet iránta, és nem hallgat a tanácsaira.
– Miért gondolod, hogy a feleségednek hallgatnia kellene rád? – kérdezte a Rebbe.
– Mert az asszonynak hallgatnia kell a férjére – felelte a férfi.
– De miért kell az asszonynak hallgatnia a férjére? – kérdezte a Rebbe.
– Mert a férfi a ház ura.
– Nem – válaszolta a Rebbe. – Neked mindenekelőtt azt a parancsot kell szem előtt tartanod, miszerint „a férfi tisztelje jobban feleségét, mint önmagát.”4 És akkor a jó feleségnek olyan férje lesz, akit tisztelhet és szerethet. Ha a férfi nem teljesíti szerepét, akkor az asszonynak erre tisztelettel föl kell hívnia a figyelmét.
