Naftali Kraus: A 613 parancsolat

ÁCHÁRÉ MOT SZAKASZA

benne 2 cselekvő és 26 tiltó parancsolat

 

(184) A JOM KIPPÚRI SZENTÉLYSZOLGÁLAT (N’A)

„Ezekkel menjen be Áron a Szentélybe…” (3Móz 16:3).

Amikor a Szentély fennállott és Izrael (nagy többsége) saját országában élt – az Engesztelő Nap, vagyis jom kippur, a főpap (kohén gádol) napja volt.

Az aznapi Szentélyszolgálatot teljes egészében ő végezte; ő mutatta be az áldozatokat, ő tette a bűnvallomást a nép nevében; ő küldte el a bűnbakot a pusztaságba (lásd Naftali Kraus: Az Ősi Forrás (1), Heti Szidrák, [második kiadás], [Budapest: Ulpius-ház, 2001], 193-195 old.).

Az Engesztelő Nap értelme és jelentősége – mondja a Chinuch – a Teremtő kegyét hangsúlyozza, hogy egyszer egy évben adott nekünk egy napot, amelyben megtérhetünk és eltöröltetnek vétkeink. Mivel ha ezek a vétkek összegyűlnének, 2-3 vagy több éven keresztül, akkor a világ megérne a pusztulásra. Ennélfogva végtelen bölcsességével látta a Teremtő, hogy kell lennie egy napnak az évben, amikor az emberek megtérnek, és bűnbánatuk elfogadtatik. Már a teremtéstől fogva ennek szentelte az Örökkévaló ezt a napot (Brésit Rábbá alapján), és megszentelte azt. Ezáltal a nap maga képes arra, hogy megbocsátást hozzon a zsidó népre, ahogy ezt bölcseink sokhelyütt kifejezték.

Ez volt az egyetlen alkalom az évben, amikor a főpap bemehetett a Szentek Szentélyébe, és ott imádkozhatott a zsidókért. Az ima szövegét megtaláljuk a Talmudban (Jomá 53b), valamint az ünnepi imakönyvben (máchzor).

Ez, ami a Szentélyt és a főpapot illeti.

A zsidó nép a maga részéről azzal éri el az engesztelést, hogy böjtöl és sanyargatja magát jom kippurkor (lásd a 278. micvát), magába száll, és megbocsátásért könyörög.

Ez a mai napig is aktuális, amikor a dolog szentélyi része, a főpap áldozatai stb. – nem kivihetők.

  

(185) A VÉR BEFEDÉSÉNEK PARANCSOLATA (A)

„És bárki […], aki vadászik és elejt egy vadat vagy szárnyast […], fedje be vérét homokkal.” (3Móz 17:13).

Ha egy zsidó ember levág egy szarvast, vagy csirkét – vagy bármi más tiszta vadat vagy szárnyast – a Tóra kötelezi őt, hogy a kiömlött vért fedje be homokkal. Ez a micvá (3Móz 17:13) egyenes következménye egy előbb említett tilalomnak, ami a vér élvezetét illeti. Ez a tilalom olyannyira súlyos, hogy a Tóra többször is megismétli (lásd a 148. micvát).

Chinuch itt megismétli, amit már mondott az előzőekben: a lélek szoros kapcsolatban van a vérrel, vagyis a vér a lélek „lelke”, ezért kötelességünk befedni a vért – a lelket – mielőtt a húst megennénk.

Ehhez hozzáteszi, hogy „valamelyes kegyetlenséget is szül az ember természetében, ha eszi a húst miközben a „lélek” – a vér – ott folyik el előtte.”

Ez a micvá nem vonatkozik azon barmokra, amelyek valaha áldozatul szolgál(hat)tak, mivel ezeknek a vérét az oltárra öntötték, és ez maga engesztelést hozott.

A vér befedésére áldást mond az, aki levágta az állatot vagy madarat.

Mindig, mindenkire, férfira és nőre egyaránt érvényes.

 

 

Tiltó micvák

 

  

(186) KI (NEM) MEHET BE A SZENTÉLYBE ÉS MIKOR (A)

„…ne menjen be (Áron) mindig a Szentélybe a függönyön belül…” (3Móz 16:2).

Ez tulajdonképpen egy tiltó parancsolat, amely előírja a kohanitáknak, hogy ne menjenek be a Szentélybe, amikor csak akarnak, hanem kizárólag csak akkor, amikor szolgálatot teljesítenek. Ebben benne foglaltatik az is, hogy a kohén gádol (főpap) ne menjen be, még jom kippurkor sem, a Szentek Szentjébe – csak akkor, amikor ott a szolgálatát teljesíti. Magától értetődik, hogy idegeneknek – vagyis akik nem kohaniták – szigorúan tilos a Szentélybe, vagy – ma – annak helyére, a Templomhegyre, felmenni.

Ezért és ennélfogva vagyok kénytelen ezt a parancsolatot úgy kvalifikálni, amint ami érvényes napjainkban is, foglalja össze a Chinuch.

Izraelben 1967 óta heves viták folynak akörül, szabad-e zsidóknak ma a Templomhegyre felmenni. A rabbik és a vallásos közönség álláspontja általában negatív és ennek háláchikus okai vannak. 

 

(187) A SZENTÉLYEN KÍVÜLI ÁLDOZÁS TILALMA (N’A)

„Bárki Izrael Házából, aki levág ökröt, juhot vagy kecskét […], és nem vitte el a találkozás Sátrának bejáratához…” (3Móz 17:3-4).

Tilos volt a Szentélyen (vagy a pusztabeli Hajlékon) kívül áldozatot bemutatni. A Tóra többször is megismétli ezt a tilalmat, ami a Szentély központiságát van hivatva kihangsúlyozni. Éles ellentétben a pogány bálványimádókkal, akik minden halmon, hegyen, völgyben mutatták be áldozataikat a bakoknak (3Móz 17:7) a Tóra törvényhozása megtisztította az áldozati kultuszt a rátapadt pogány szennytől. Egy központi Szentély volt, nem több, és csak ott lehetett áldozni. Kohanita, aki megszegte a tilalmat kárét (idő előtti halál) büntetést kapott.

A bakok egy Alsó-Egyiptomban elterjedt szatírkultusz jelképei voltak, amelyeket a zsidók ottlétük alatt ismertek meg. Ettől akarta a Tóra őket, fokozatosan, eltávolítani. Maimonidész (a Tévelygők Útmutatójában) hangsúlyozza hogy „ez a tilalom eredményezte, hogy a zsidó hit az Egy- istenben megerősödött – anélkül hogy drasztikusan el lettek volna tiltva a szokott kultuszformától (áldozás), amihez hozzá voltak szokva…”

Nem aktuális, mivel nincs Szentély.

 

(188) ROKONHÁZASSÁGOK ÉS A FAJTALANKODÁS TILALMA (A)

„Senki közületek ne közeledjen (vér)rokonához, hogy felfedje szemérmét (mezítelenségét)…” (3Móz 18:6).

Ez a parancsolat komplexum a zsidóság egyik alappillére. Az itt felsorolt rokonházasságok, amiket a Tóra tilt, mint a fajtalankodás vállfajait – lehetnek magától értetődőek egyes társadalmakban, míg másutt az ellenkezője a természetes. A régi kánaánita kultúrákban-akárcsak mai, „modern” napjainkban, voltak „házasságok” férfiak és férfiak valamint nők és nők között. Az ókori Rómában és a felvilágosult görögöknél ma vérfertőzésnek számító rokonházasságok voltak divatban.

A zsidó erkölcs ezt elveti és tiltja a rokonházasságokat, még akkor is, ha nem közeli rokonról, illetve vérfertőzésről van szó. Ez az első kategória. A második a férjes asszony, akit még érinteni és tilos, a harmadik meg a niddá, a menstruáló nő – még ha saját felesége is.

Van aki az itteni verseket (3Móz 18:6-18) elsődlegesen a házasodásra érti, amit bölcseink kiterjesztettek a nemi vagy bármilyen érintkezésre. Náchmánidész szerint ez nem azt jelenti, hogy a Tóra ellenzi és rosszalja a nemi életet – „hiszen egy zsidó elvehet akár ezer nőt feleségül, ha azok nem rokonai” -, hanem a Tóra nem közölte velünk az indokot. „Az Örökkévaló, aki a házaspár társa a szaporodásban, nem fedte fel az okot, és nekünk nem kell azt keresni”.

Evidens hogy ezek a tilalmak a Tóra-adás után léptek életbe, hiszen Jákob ősapánk két testvért vett el feleségül, Amrám pedig a nagynénjét, Jochevedet, aki neki Mózest, Áront és Mirjámot szülte.

A Chinuch elküld bennünket a 35. parancsolathoz („Ne paráználkodj” a Tízparancsolatban) ahol már kifejtette véleményét ebben a témában. Itt csak annyit tesz hozzá, hogy a micvá értelme távol tartani bennünket az erkölcstelenség förtelmeitől, ami a szabados nemi élettel jár. Ezért tiltanak bölcseink bármilyen baráti érintkezést (akár kézfogást), aminek, ismerve az emberi természetet, messzemenő következményei lehetnek. A mai dekadens nyugati kultúrában ez elmaradottnak, bigottnak tűnhet, de a példás zsidó családi élet, a táhárát há-mispáchá, igazolja a Tóra örökérvényű tanításait.

Ennek a micvának nagy kiterjedése és rengeteg részletutasítása van, amelyekre itt nincs helyünk. Elégedjünk meg tehát azzal, hogy felsoroljuk a Tórában lefektetett fajtalansági (árájot) tilalom kategóriáit:

Apa és anya.
Az apa felesége.

A nőtestvér, akár apai akár anyai részről.

A lányunokák (akár fiad akár lányod részéről)

Az apa feleségének a lánya

Az apa nővére (vagy húga).

Az anya nőtestvére

Az apa testvérének a felesége.

Apa és menye

A sógornő.

Anya és lánya

Anya lányunokája.

Két nővér

Egy menstruáló nő.

Felebarátod felesége (vagyis férjes asszony).

A továbbiakban a fenti lista egyes részei – a nagyobb nyomaték kedvéért – mint külön micvák jelennek meg.

A fajtalanság minden fajtája (giluj árájot) azon három dolog egyike, amiért a zsidó ember köteles életét áldozni, hogy ne hágja át a tilalmat. A másik kettő: a bálványimádás és az emberölés.

A fajtalanság tilalma a nem-zsidókat is kötelezi; ez egyike a noachiták 7 micvájának. (Lásd a kötet végén).

 

(189) NEM FAJTALANKODNI AZ APÁVAL (A)

„Apád szemérmét fel ne fedd…” (3Móz 18:7).

A Chinuch szerint ez egy külön parancsolat, ami nincs benne a homoszexualitás tilalmában (lásd a továbbiakban a 209. parancsolatot). Eszerint aki a saját apjával fajtalankodik – az két tilalmat hág át.

Aki ebben vétkes, a Tóra szerint halálbüntetés vár rá, „mivel ez egy nagyon undorító dolog, amit nem kell részletezni, és amit távol kell tartani az emberektől” (Chinuch).

Mindig aktuális és érvényes. Most amikor nincs szánhedrin és nincs halálbüntetés – elkövetője kárét büntetést kap, vagyis gyermektelenül, idő előtt hal meg.

 

(190) NEM FAJTALANKODNI AZ ANYÁVAL (A)

„…és anyád szemérmét fel ne fedd […] anyád ő…” (3Móz 18:7).

Az indok azonos az előzővel. Chinuch hozzáteszi, hogy itt, a fentieken kívül a szégyen is bejátszik a tilalomba, mivel az édesanyát tisztelni kell. Az egyik júdai királyról tanúsítja a Talmud, hogy minden fortéimét elkövetett, amit csak egy beteg agy képes kitalálni, beleértve az anyjával való viszonyt is. Amikor az anya megkérdezte, hogy mennyiben jó ez neki – azt válaszolta, hogy egyáltalán nem és csak azért teszi, hogy Istent bosszantsa… (Szánhedrin 103b, Jálkut Simoni, 2Kir. 247 stb.).

Figyelemre méltó, hogy a Tóra ezekben a kényes témákban milyen finoman fejezi ki magát. A legundorítóbb perverzitást is csak úgy nevezi, hogy „felfedi a szemérmét” valakinek, azáltal hogy férjével/feleségével stb. viszonyt folytat. Ahogy Maimonidész találóan megjegyzi a héber nyelvben nincs nevük a genitáliáknak, ami nagyon megnehezíti a szent nyelven történő… káromkodást. Aki nagyon akar szitkozódni – annak egy idegen nyelvhez kell fordulni.
Mindig aktuális és érvényes.

 

(191)NEM FAJTALANKODNI A MOSTOHA-ANYÁVAL (A)

„Apád feleségének szemérmét fel ne fedd…” (3Móz 18:8).

A fenti indokokon kívül – amelyek az összes rokonokra vonatkoznak – ebben az esetben fennáll az is, hogy ez nagy szégyen az apára nézve. Ezzel fia megszegi a szülői tisztelet kötelező parancsolatát is (Chinuch). Itt a háláchá hangsúlyozza, hogy a tilalom akkor is fennáll és ugyanolyan súlyos – ha mostohaanyjáról van „csak” szó.

Aki a tilalmat áthágja kárét a büntetése, vagyis időelőtti halál.

Mindig aktuális és érvényes.

 

(192) NEM FAJTALANKODNI NŐTESTVÉRREL (A)

„(Apai vagy anyai) nővéred (vagy húgod) szemérmét […] ne fedd fel…” (3Móz 18:9).

Akár egy apától, de nem egy anyától – vagy fordítva – mindenképpen nővérének (vagy húgának) számít ebből a szempontból, ideértve, ha apja erőszakot követett el egy nőn, és innen származik a nőtestvér, vagy ha anyja szülte nem apjától, hanem vétkes nemi kapcsolatból. Viszont ha mostohaanyjának van egy lánya egy előző házasságból – az nem tilos és azzal szabad házasságra lépni.

A vétkes büntetése kárét, mint a többi hasonló esetben, (lásd az 5. micvát).
Mindig aktuális és érvényes

 

(193) NEM FAJTALANKODNI A FIA LÁNYÁVAL (1) (A)

A leány unokát (fia részéről) értjük ezalatt. A Tóra tűzhalált rendel el erre az undorító, perverz vétekre. Ma büntetése

kárét. A lánya lányáról a következő parancsolat intézkedik.

Mindig aktuális és érvényes.

 

(194) NEM FAJTALANKODNI A LÁNYA LÁNYÁVAL (2) (A)

Hasonlóan az előző tilalomhoz, azonos a büntetés is.

Mindig aktuális és érvényes

 

(195) NEM FAJTALANKODNI A SAJÁT LÁNYÁVAL (A)

Chinuch szerint ez a tilalom annyira logikus, hogy nem is kell rá külön vers a Tórában. Hiszen ha a lányunoka tilos

akkor a saját lánya – pláne (kál vá-chómer).

Érvényes napjainkban, mint a többi hasonló tilalom, és büntetése kárét (idő előtti halál).

 

(196) NEM FAJTALANKODNI APJA LÁNYÁVAL (A)

Itt féltestvéréről van szó, apja lányáról, nem egy anyától. Nagyjából párhuzamos a 192. micvával, vagyis vétke dupla: úgyis mint nővére (vagy húga), és úgyis mint apja feleségének a lánya.

Mindig, mindenütt érvényes. Büntetése – kárét.

 

(197) NEM FAJTALANKODNI APAI NAGYNÉNJÉVEL (A)

A „nagynéni” fogalomban benne van, hogy az illető apai vagy anyai részről testvére a szülőnek.

Mindig mindenütt érvényes. Büntetése – kárét.

 

(198) NEM FAJTALANKODNI ANYAI NAGYNÉNJÉVEL (A)

Ugyanaz a vétek, ugyanaz a büntetés, mint az előző parancsolatban. A nyomaték kedvéért van említve duplán.

 

(199) NEM FAJTALANKODNI APJA BÁTYJÁVAL (A)

Vagy öccsével. A tilalom itt megerősíti, illetve megduplázza a homoszexualitás tilalmát.

Mindig aktuális és érvényes.
Büntetése ma kárét.

 

(200) NEM FAJTALANKODNI A NAGYBÁCSI FELESÉGÉVEL (A)

A tilalom az apa fivérének (nagybácsi) feleségére vonatkozik. Mindig, mindenütt érvényes, és büntetése – kárét.

 

(201) NEM FAJTALANKODNI FIA FELESÉGÉVEL (A)

A meny akkor is tilos, ha férje – az érdekelt fia – már elvált tőle.

Büntetése a Tóra szerint – halál. Most, amikor nincs szánhedrin és nincs halálbüntetés, büntetése kárét.

 

(202) A SÓGORNŐ TILALMA (A)

A testvér feleségével is szigorúan tilos bármilyen érintkezés. Legyen a testvér csak egy apától, vagy csak egy anyától – a tilalom ugyanaz. Csak egy kivétel létezik, ha a fivér nem hagyott maga után gyereket, akkor micvá elvenni. Ez a levirátus (jibum) törvénye (554. parancsolat).

Ez is, mint a többi hasonló micvá örökké érvényes és büntetése kárét.

 

(203) AZ ANYA ÉS LÁNYA TILALMA (A)

A Tóra szerint a tilalom csak akkor áll fenn, ha valaki elvette feleségül mind a kettőt. Bölcseink hozzátették a megszorítást, ha valaki fajtalankodik egy nővel, tilos hogy később feleségül vegye a lányát. Ha az anya életében élt a lányával – halálbüntetés jár kettejüknek, a férfinak és a második

nőnek. Az első nem vétett semmit, hiszen szabad volt elvennie. Ha nem – akkor kárét.
Mindig, mindenütt érvényes.

 

(204) ASSZONY ÉS LÁNYUNOKÁJA (FIÁTÓL) TILALMA (A)

Mindig és mindenütt aktuális.

 

(205) ASSZONY ÉS LÁNYUNOKÁJA (LÁNYÁTÓL) TILALMA

Az előző tilalommal párhuzamos, csak itt a lányunoka lányától származik és nem fiától. A tilalom, érthetően, arra vonatkozik, hogy tilos kettőjükkel (egyidőben) nemi kapcsolatot létesíteni. Chinuch összegezi: a Tóra tiltja, hogy egy férfiember felesége hat rokonához nyúljon: három felmenője és három leszármazottja. Bölcseink ehhez hozzátettek még hatot: négy felmenő és két leszármazott; ezek a másodrendű tilalmak (snijot), amelyek az első nő – az anya – életében érvényesek. Mindig és mindenütt aktuális.

 

(206) KÉT LEÁNYTESTVÉR TILALMA (A)

„Nőt nővére mellé ne végy (feleségül), hogy vetélkedést (ne) gerjessz, fölfedvén szemérmét előtte, az ő életében” (3Móz 18:18).

A Tóra tiltja, hogy valaki feleségül vegyen két lánytestvért. Nem csak egyidőben tilos, hanem egymásután is (ha az első még életben van), és akkor is, ha elvált az elsőtől.

A héber fogalom „vetélkedést (vagy gyűlöletet) gerjeszteni” (cárá, licror) nemcsak a két leánytestvér esetében áll fenn – mikor is a testvéri szeretetet irigy gyűlölködés válthatja fel, hanem akkor is, amikor a zsidó embernek egynél több felesége van (amit a Tóra és a Talmud megenged, és csak Rábbénu Gersom (11. század) rendelete tiltotta meg az európai zsidóknak ezer évre). Elkánának, Sámuel próféta apjának, két felesége volt, Penina és Cháná, akiket az írás cárának (baj) nevez. (Lásd 1Sám 1:6).

Itt felmerülhet a kérdés, hogyan vehetett el Jákob ősapánk, két nővért, Leát és Ráchelt? Erre az a válasz, hogy ez még a Tóra-adás előtt volt, amikor a micvák még nem köteleztek (bár a hagyomány szerint az ősapák betartották a Tórát mielőtt az adatott volna – legalábbis szellemi értelemben).

Hogy a dolog nem merült feledésbe, és egy bizonyos rossz szájíz azért megmaradt – mi sem bizonyítja jobban, mint a talmudi legenda:

Az idők végén, amikor az Örökkévaló kegyet gyakorol Izsák ivadékaival – nagy lakomát rendez. Miután ettek és ittak, megtisztelik Ábrahám ősapánkat, hogy mondja el az áldást (vagyis bencsoljon), de ő elhárítja a megtiszteltetést – mondván – hogy nem illeti őt meg, mivel volt egy rossz fia (Jismaél). Izsák hasonlóképpen érvel (Ézsau), míg Jákob azért nem tartja ildomosnak, hogy ő bencsoljon, mivel „két nővért vettem feleségül (életükben) amit majd aTóra tiltani fog…” Miután Mózes és Józsua is kimentik magukat, a végén Dávid király bencsol, egy megfelelő zsoltárverset idézve… (Pszáchim 119b).

A tilalom, mint mondotttik, csak az első lány testvér életében érvényes, de halála után megengedett volt, sőt volt, aki jónéven vette, ha az özvegyember elveszi elhalt felesége húgát (lásd Moéd Katán 23a).

Mindig és mindenütt érvényes.

 

(207) A MENSTRUÁLÓ NŐ (NIDDÁ) TILALMA (A)

„Ne közeledj nőhöz havi tisztátalansága idején, hogy fölfedd szemérmét.” (3Móz 18:19).

Az egyik legsúlyosabb vétek, amit egy zsidó ember elkövethet: egy menstruáló nővel közösülni, lett légyen az a saját felesége, vagy akár egy hajadon. A Tóra együtt tárgyalja ezt a házasságtöréssel (amivel már találkoztunk a Tízparancsolatban is), valamint több förtelmes cselekmény, mint a Mólech (Moloch)-kultusz, és a homoszexualitás stb. Ezeket a tilalmakat részleteikben – lásd a továbbiakban.

A menstruáció érintkezési tilalma – a Tóra szerint mindössze hét nap (niddá dö-orájjtá). Bölcseink azonban hozzátettek ehhez még öt napot, vagyis az eredeti öt nap, amíg a menstruáció rendszerint tart, továbbá hét „tiszta nap” (sivá nökijjim), amelyben az asszony kötelessége megvizsgálni, nem vérzik-e, mégha csak annyit is, mint egy mustármag.

Eredetileg a bölcsek megállapították, hogy csak egyfajta vér tisztátalan, az, ami a nő méhéből jön, de a többi vér fajta, nem teszi a vérző nőt tisztátalanná. Akkoriban a nők elvitték megmutatni a bölcsnek a véres ruhát, és az látásra megállapította, milyen vérről van szó. Később „a sok bú és baj miatt, a bölcsek szíve sekélyesebb lett, és nem tudtak pászkenolni illette különbséget tenni, a tiszta és tisztátalan vér között” (Chinuch). így lett már a Misna idejében a menstruáció tilalma 12 nap. A tilalom csak azután szűnik meg miután a niddá egy kóser mikve vízében alámerül.

Bölcseink több kerítést fontak az eredeti tilalom köré. így a férjnek tilos akár egy ujjal is megérinteni menstruáló feleségét; nem alhatnak egy ágyban stb.

A niddá említve van 3Móz 15:24-ben is; „ott a rituális tisztátalanság szempontjából, míg itt az erkölcsi tisztaság elvéről van szó” (J. Z. Hertz). Ez az érem két oldala, és egyúttal magyarázza a menstruációtól való ódzkodás gyökereit is. Voltak, akik egyfajta betegséget láttak ebben, és a menstruációs vért tartották tisztátalannak – ezt az orvostudomány nem akceptálja, de egy new-yorki felmérés szerint (amit a Mount Sinai kórházban több ezer vallásos zsidó asszony körében folytattak), kiderült hogy közöttük – azok között, akik a niddá törvényeit betű szerint betartották – sokkal kevesebb méhrákos megbetegedés volt, mint azok között a nők között, akik nem a háláchá alapján éltek (Az arányszám 1:15 volt – Hertz szerint).

A niddá tilalom által megkövetelt önmegtartóztatás – amely szükségszerűen fékezi a zabolátlan szenvedélyeket- a zsidó szentségtudat alapfogalmává vált. Mérséklet, önuralom és a házasság tartós konzerválása, az unalom és beidegződés ellen – egybecseng a feleség kímélésével nehéz napjaiban. Rabbi Méir, a neves tanaita, ezt így fogalmazta: „Mivel megszokta (feleségét), és már nem kívánja (szószerint megunta, megutálta) – mondta ki a Tóra, hogy legyen tisztátalan hét napon át, hogy újra megkedvelje férje, mint esküvőjük napján” (Niddá 31b). Ebben a vonatkozásban a tilalom értelme pszichológiai; sok házasság éppen csak a beidegződöttség és megszokottság gépies rutinos unalom-malmában őrlődik fel és megy tönkre. Ezt kívánta a zsidó felfogás, a háláchá, kivédeni a 12 napos távolságtartás által.

Maimonidész szerint a niddá tilalma a szexualitás túlhajtottságát van hivatva fékezni. „Ha nem ezek a tilalmak – a férfiember egész idejét nők társaságban töltené” – mondja. Ezzel szemben Náchmánidész egészségügyi okokra vezeti vissza a tilalmat: a menstruáló nővel tartott kapcsolatból születő gyerek, „gyenge lesz és meghibásodott, testében- lelkében’.’ Ezt persze a modern orvostudomány elveti.

A niddá törvényei sok részletet tartalmaznak, amelyekre itt nincs módunkban kitérni.

Mindig és mindenütt érvényes és aktuális, mint a zsidó élet egyik alappillére.

A háláchá szerint, ha egy hitközségnek nincs elég pénze, fontosabb mikvét építeni, mint zsinagógát.

 

(208) A MÓLECH-KULTUSZ TILALMA (A)

„Leszármazottaidból (gyerekeidből) ne adj (hogy átvigyék tűzön) a Mólechnak, és ne szentségtelenítsd meg Istened nevét, én vagyok az Örökkévaló” (3Móz 18.21).

Már találkoztunk a bálványimádás tilalmával (a Tízparancsolatban, JITRÓ hetiszakaszban, 28. micvá), de ott általánosságban beszél a Tóra, míg itt specifikálja a Mólechot, az ammonita bálványt, amely emberáldozatot követelt, főleg az ember elsőszülött gyermekét. A Tóra megismétli, és valamelyest részletezi a tilalmat Mózes 5. könyvében (18:10): „Ne találtassék közötted olyan, aki átvezeti fiát vagy leányát a tűzön…”. Itt a Mólech nincs nevén említve, de a tűz igen.

Emberáldozat, gyerek-áldozat – a Tóra a válogatott förtelmek között hozza a tilalmat, ami halálbüntetést vont maga után, ha valaki tudatában volt a tilalom súlyosságának. Maimonidész felveti, hogyan lehetséges az, hogy egy épeszű ember eljut odáig, hogy gyermekét feláldozza egy bálványnak? Válasza (a Tévelygők Útmutatójában): Általában két dolog kedves az ember előtt: gyermekei és vagyona. Egy bálványimádó, primitív környezetben, a bálvány papja képes volt meggyőzni a „hívőt”, hogy ha feláldozza egyik gyerekét a bálványnak, akkor az megáldja őt, vagyonát és többi gyerekét…

A továbbiakban (3Móz 20:1-5) ismét megemlíti a Tóra a Mólech kultuszt, és halálbüntetéssel fenyegeti azokat, akik uszályába szegődnek. Itt Rási és Náchmánidész kiterjesztik a tilalmat mindenféle egyéb idolra is, amelyek hasonló „elvek” alapján működnek. Ha valaki titokban áldoz a Mólech- nak, akkor büntetése az égi kárét, vagyis korai, gyermektelen halál.

A zsidóság viszolygása az emberáldozattól a távoli múltban gyökerezik. Izsák feláldozása megpróbáltatás volt Ábrahám számára, aki kiállta a próbát. (Mózes első könyve 22. fejezet). Jiftách, a győztes hadvezér a lányát áldozta fel meggondolatlan fogadalmának áldozataként, és nem volt, aki feloldja fogadalmát (Bírák könyve 11. fejezet). Erre mondta Jeremiás próféta Isten nevében: „Olyat követtek el (a júdaiak), amit nagyon rosszallok – mondja az Örökkévaló – förtelmes bálványaikat abban a Házban állították fel, amelyet nevemről neveztek el, és tisztátalanná tették azt […], tűzben égették el fiaikat és leányaikat, pedig ezt nem parancsoltam, sőt eszembe sem jutott!…” (Jer 7:30-31).

Mindig, mindenütt aktuális, nemcsak a Mólecchel kapcsolatban, hanem mindenütt, ahol zsidó gyerekeket áldoznak fel idegen kultúrák oltárán.

 

(209) A HOMOSZEXUALITÁS TILALMA (A)

„Férfival ne közösülj, amint közösülnek nővel – undorító ez” (3Móz 18:22).

Ugyanezt találjuk később is (ugyanott 20:13), ahol az írás a (halál)büntetést is közli, valamint Mózes ötödik könyvében (23:18), ahol a férfi-prostitúciót tiltja a Tóra.

A homoszexualitás ősrégi praktika, nemcsak a primitív népek, hanem a „felvilágosodott” görög és római társadalom is hódolt e divatnak. Tilalma nemcsak undorító jellegéből származik, hanem – talán elsősorban – abból, hogy a természetellenes aktus megkérdőjelezi a világ rendjét, és tagadja a „szaporodj és sokasodj” parancsolatát, az emberiség első micváját.

Meg kell jegyeznünk, hogy bár a Tóra halálbüntetéssel sújtja a „melegeket”, ez alig volt a gyakorlatban kivitelezhető. Először is a zsidó bíróságok nem küldtek detektíveket, hogy ellenőrizzék, ki mit csinál, kivel és hogyan. Ha nem voltak tanúk, ha nem figyelmeztették előre a szereplőket a tettükben rejlő súlyos vétekre, és/vagy ha nem voltak tudatában a tilalomnak – nem volt halálos ítélet, hanem csak „égi büntetés” (kárét). Napjainkban a „melegek” tüntetően űzik elferdülésüket, és ez okozza, hogy a probléma nem kerül le a napirendről.

Zsidó forrásokból ismert, hogy már ősidőkben is voltak ilyen praktikák, amelyek a romlott társadalmakat jelképezték. A midrások szerint az özönvizet kiváltó dekadencia egyik jellemzője volt, hogy „férfiak házasodtak össze férfiakkal – és nők nőkkel”, sőt még házasságlevelet is írtak. Ugyanezt állítja a Szifrá a kánaánita népek förtelmes romlottságáról. Érdekes azonban, hogy bár a bibliai Szodomában, a csőcselék követelte Lóttól, hogy adja ki nekik a két férfi vendéget, hogy „megismerjük őket” (1Móz 19:5) – a feslett életű város büntetését nem ez okozta, hanem az, hogy kegyetlenek voltak, és nem gyakoroltak jótéteményt (Ezékiel 16:49).

A háláchá sokkal enyhébb elbírálásban részesíti a leszbikus tevékenységet. A Talmudban mindössze egy passzust szentelnek ennek, ahol arról van szó, hogy „nők, akik törleszkednek egymáshoz, nem alkalmasak arra, hogy kohaniták feleségei legyenek” (Sábbát 65b). Miért ez a megkülönbőztetés? Talán azért, mert bár a női homoszexualitás is természetellenes és undorító, de nem gátolja, hogy emellett a nő szüljön, és így nem forgatja fel a világ rendjét.

A gyakorlatban a praktikus háláchá a Misna alapján (Kiddusin 4:14) tiltja, hogy két nőtlen férfi egy ágyban („egy takaró alatt”) aludjon. Ez rabbi Jehúdá véleménye, de a bölcsek megengedik, (Kiddusin 82a). Indokuk: a zsidók nem gyanúsíthatok homoszexuális praktikákkal. A háláchá rendszerint a „bölcsek” (többség) véleményét fogadja el a egyed ellenében. Azonban a Sulchán Áruch (Even há-Ezer 24), úgy dönt, hogy „mostanság, amikor sok könnyelmű és erkölcstelen ember van a világban – jobb ha egy férfi nincs kettesben egy másik férfivel”

Mindig és mindenütt érvényes és aktuális.

 

(210) BESTIALITÁS TILALMA (FÉRFIAKNAK) (A)

„Semmiféle barommal ne közösülj, hogy beszennyezd magad vele…” (3Móz 18:23).

Az állatokkal való közösülés, ha lehet, felülmúlja még a homoszexualitást, illetve a pogány templomi „szent” nemi tevékenységet is. Erre még az előbbi „undokság” kifejezés is kevés. Ezt utálatosságnak, vagy förtelemnek fordítjuk.

Minden indokolás fölöslegesnek tűnik itt, de a Chinuch mégis elmondja, hogy a Teremtő ellenzi a nemek és fajták keveredését, mivel egy ilyen egyesülésből nem lesz gyümölcs. A hagyomány itt is az özönvíz előtt korszakra teszi a jelenség kezdetét, amikor az állatok és a madarak is „modern” életet éltek. Ellentétben a homoszexualitással, az ókori Izraelben nincsenek feljegyzett nyomai a jelenségnek, ami talán arra mutat, hogy a tórái tilalomnak sikerült ezt kigyomlálni. Ibn Ezra kommentárjából kiérthető, hogy egy férfinak tilos közösülni egy másik férfival, aki megváltoztatta nemét (Rábbénu Chánánél alapján), és úgyszintén tilos egy hermafroditával.

Mindig aktuális és érvényes.

 

(211) A BESTIALITÁS TILALMA – NŐKNEK (A)

„…és nő ne álljon a barom elé, hogy közösüljön vele, utálatosság az.” (3Móz 18:23).

Az előző vers folytatása és vége. Maimonidész – és nyomában a Chinuch – két külön parancsolatnak számítják ezt. A jelenség oka vagy szélsőséges perverzitás, vagy szörnyű nemi nyomor lehet. A jelenséget ismerték a Talmud bölcsei, ezért tiltották meg, hogy egy magányos nő kutyát tartson, nehogy „hírbe hozzák vele” (Bává Meciá 71b, Toszfot ugyanott és Sulchán Áruch, Even há-Ézer 22:18).

Ezeknek a tilalmaknak a megszegőit halálbüntetéssel sújtja a Tóra – ha figyelmeztetés és tanúk jelenléte ezt lehetővé teszi. Ha nem, akkor a már említett kárét. A szóban forgó barmot is megkövezték, hogy ne mondják az emberek, hogy általa szegte meg X. Y. a tilalmat.

 

KÖDOSIM SZAKASZA

benne 13 cselekvő és 38 tiltó parancsolat.

 

(212) FÉLVE TISZTELNI A SZÜLŐKET (A)

„Mindenki félje (félve tisztelje) anyját és apját…” (3Móz 19:3).

A parancsolattal – amely alaptétele a zsidóságnak – már a Tízparancsolatban is találkoztunk, kissé eltérő szöveggel. Ott a tisztelet van kihangsúlyozva, itt pedig a félelem, amit úgy értünk, hogy „félve tisztelni”. Ott az apa van előbb említve, itt meg az anya. Bölcseink szerint ez a teljes egyenlőségre utal a két szülő között: általában az apa szigorúbb és az anya engedékenyebb. Ennélfogva a gyerek a természeténél fogja inkább „szereti” anyját és tiszteli apját. Ezért mondja ki a Tóra (a Tízparancsolatban), hogy a szülőket tisztelni kell, és a hangsúly az apán van. Itt a félelmen van a hangsúly, mivel a mamától nem fél a gyerek; ezért itt az anya áll első helyen, mint akit félve kell tisztelni (Kiddusin 3a).

Az itteni „félelem” olyan, mint az istenfélelem, ezért a kifejezés is ugyanaz (jir’á, morá sámájim).

A micvá gyakorlati, „használati” utasításai, igencsak figyelemreméltóak: még ha nyilvánosan verik, vagy szembeköpik szülei, akkor is tisztelni kell őket, és tilos megszégye- níteni az apát vagy az anyát, még ha azok elvesztették is az eszüket. Ennek ellenpólusa bölcseink figyelmeztetése, hogy egy apa ne verje felnőtt fiát, mert ezzel elérheti, hogy az visszaüt, és az apa áthágja a „vak elé ne vess gáncsot” tilalmát (lásd a továbbiakban a 240. micvát).

A Talmud sok szép történetet rögzít, a szülői tisztelet mikéntjéről, ami nem is csoda, hiszen ez egyike azon kevés micvának, amelynek betartásáért a Tóra hosszú életet ígér (2Móz 19:11, a 27. micvá). Az egyik ilyen sztori egy askaloni gójnak állít emléket, aki hajlandónak mutatkozott nagy összeget veszíteni, mivel nem akarta alvó édesapját felébreszteni.

Érdekes hogy versünk befejező része a szombattartás kötelességét hangsúlyozza – bár ez nem számít külön micvának, mert a szombat szentségét már több ízben említette a Tóra. A kapcsolat a vers két része között arra utal, hogy a szülői tisztelet nem jöhet a szombat rovására. Ha a szülő kéri, hogy gyereke szegje meg a szombatot – nem kell hallgatni rá.

Mindig, mindenütt aktuális és érvényes.

 

(213). A SZEGÉNYEK JUTTATÁSAI (1): A FÖLD SZEGÉLYE (N’A)

„És amikor arattok országotokban, ne arasd le teljesen földed peremét […], a szegénynek és a jövevénynek hagyd azt…” (3Móz 19:9-10).

Az itt következő parancsolatok a Tóra szociális törvényeinek szerves részét képezik. Ezek főleg mezőgazdaság jellegűek, amelyek megfelelnek egy agrárország lehetőségeinek. Akinek nincs földje – se lehetősége gabonát, vagy lisztet vásárolni – az abból a maradékból él, amit a föld tulajdonosa szándékosan otthagy neki. Ez a tevőleges micvá azt szorgalmazza, hogy a termőföld peremét (péá) ne arassák le, hanem a nélkülözőknek hagyják, „a szegénynek és az idegennek”. Az Idegen alatt a gér cedeket értjük, vagyis a jövevényt. A betértet, aki magára vállalta a zsidóság törvényeit. Bölcseink ezt kiterjesztették a nem-zsidó nincstelenekre is „a béke (vagyis a jó viszony) kedvéért”, ahogy ezt a Chinuch hangsúlyozza.

A Tóra nem írja elő, mennyinek kell lenni a nem learatható „peremnek”, de bölcseink szerint ez 1:60 része az egésznek.

Ez a micvá komplexum gyökeres ellentéte a római jognak, amely csaknem kizárólag a vagyonos osztályokat képviselte. (J. Z. Hertz).

A Tóra szerint ez a micvá – akárcsak a többi „földhöz kötött” parancsolat – nem aktuális napjainkban, mivel a zsidó nép többsége nem él Erec Jiszráélben (Maimonidész). Bölcseink szerint (mi-dö-rábbánán) – aktuális.

 

(214) A SZEGÉNYEK JUTTATÁSAI (2): A LEHULLOTT KALASZ (N’A)

„…a szegénynek és a jövevénynek hagyd azt…” (3Móz 19:10).

Az előző micvá – és vers – folytatása. A lehullott kalászok is a nincsteleneket illetik. Ez is egy tevőleges micvá. A bibliai idill (Rút könyvében) elmondja, hogyan szedegette a moábita Rút a lehullott kalászokat Boáz földjén, és a tulajdonos, a „kulák” Boáz, megparancsolta legényeinek hogy ne szekálják, sőt enni és inni is adjanak neki. (Lásd Naftali Kraus: az Ősi Forrás (6) Az öt tekercs, Rút könyve, [Budapest: Göncöl kiadó, 1998]).

Ezek a parancsolatok és gyakorlati kivitelezésük a zsidó könyörületesség iskolapéldái. A Talmud szerint három fő tulajdonság jellemzi a zsidókat: szégyenlősek, és irgalmasok és jótéteményt gyakorolnak. „Akiben ez nincs meg – annak zsidósága erősen kétséges” (Bécá 32b).

Aktualitása – mint az előző micváé.

 

(215) A SZEGÉNYEK JUTTATÁSAI (3): SZÜRETI MARADVANYOK (N’A)

„Szőlődet se böngészd végig…” (3Móz 19:10).

Ami a szántóföldön – ugyanaz a szőlősben. Maimonidész szerint ez ugyanazt jelenti, mint a szántóföld szegélye: a szüretben ottfelejtett fürtöket ott kell hagyni a szegényeknek (Chinuch). Aktualitása – mint a többi mezőgazdasági micváé.

 

(216) A SZEGÉNYEK JUTTATÁSAI (4): A LEHULLOTT SZŐLŐSZEMEK

„…és szőlőd lehullott szemeit ne szedegesd fel…” (3Móz 19:10, a vers folytatása).

Két írásversből (3Móz 19:9 és 10) négy micvát fejtenek ki bölcseink. Ez a negyedik: a szőlőszemeket nem összeszedni, hanem a szegényeknek hagyni: „Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek” – ez pecsételi meg a két versben rejlő négy tevőleges parancsolatot. Én vagyok a Teremtő, én teremtettem a világot. Minden az enyém tehát. Én adom nektek a termést, a búzát, az olajat, a szőlőt és a mustot, és én megparancsolom, hogy részesítsétek mindebből a nélkülözőket.

Chizkuni szerint ezek a szociális parancsolatok igencsak logikusak, az emberi ész érti és elfogadja őket. Azonban nem ezért kell teljesíteni őket, hanem azért mert ezek az Örökkévaló parancsai. Ezért fejeződik be a vers azzal, hogy „Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek”.

Másutt (5Móz 24) szó van még egy fajta mezőgazdasági juttatásról. Ez az „elfelejtett kéve”, ami a szegényeket illeti (lásd ott).

(Ez a négy micvá – az említett két versből kifejtve – tevőleges parancsolatoknak számítanak. Később, ugyanezen két versből, tiltó micvák is lesznek [lásd a 228. parancsolattól tovább]).

 

(217) ÍTÉLKEZZÜNK IGAZSÁGOSAN (A)

„…igazsággal ítéld meg embertársadat.” (3Móz 19:15).

Itt ez egy tevőleges micvá, míg 2Móz 23:3-ban egy tiltó micvá ként találkozunk vele:

„A szegénynek ne kedvezz a perében.” Értelme: ne mondja azt a bíró (és ne is gondolja), hogy a szegénynek nincs mit ennie, míg a gazdagnál ez nem játszik szerepet; igazságot teszek az által, hogy a szegénynek adok igazat. Ezzel szemben attól sem szabad félnie, hogy a „nagy embert” megsérti, a tökéletes igazságra kell törekednie.

Az itteni vers első fele érzékelteti és összefoglalja a többrétű micvá részletes mondanivalóját. Ez így hangzik: „Ne kövess el igazságtalanságot az ítéletben, ne légy tekintettel a szegényre, és ne tiszteld a „hatalmas”-t, (hanem) igazsággal ítéld meg embertársadat.” (3Móz 19:15).

A mózesi jurisdikció olyan fontosnak tartotta ezeket az elveket, hogy a Tóra többször is ismétli őket és a Talmud-bölcsek továbbra is szélesítik és bővítik az utasításokat. Itt például Chinuch azt mondja, hogy a megkövetelt „igazság” vagy igazságosság azt jelenti, hogy felperes és alperes, szegény és gazdag, teljes és tökéletes egyenlőséget élvezzen a perben. Nehogy az egyiket hosszan engedje a bíró beszélni, és másiknak azt mondja, ne fecsegjen sokat, fogja rövidre (Svuot 30b); vagy az egyik szép ruhában, míg a másik rongyokban jelenjen meg a bíróság előtt; az egyik üljön, míg a másik álljon. (Szifrá).

Bölcseink szerint az is benne foglaltatik az igazságosság fogalmában, hogy elvben mindenkit a „jó oldalá”-ról kell megítélni (káf zchut), vagyis mindenki ártatlan, amíg az ellenkezője ki nem derül róla.

Eredetileg előnyben kell részesíteni a kiegyezést, és csak ha ez nem megy, kell bírósághoz fordulni. Tilos hogy a bíró elhúzza az ítélkezést, mert ez az „igazság megkínzása” lenne (inuj há-din). Ha sok per van előtte, a bíró köteles elsősorban az özvegy és az árva ügyét tárgyalni stb. (Chinuch).

Mindig és mindenütt aktuális.

 

(218) FELHÍVNI A VÉTKES FIGYELMÉT VÉTKÉRE (A)

„…figyelmeztesd (fedd) embertársadat, hogy ne légy részes a vétkében.” (3Móz 19:17).

A micvá alapja, úgy tűnik, a kölcsönös felelősség, ami a zsidó embereket egymással szemben kötelezi. A Tóra parancsolatainak betartása nem „magánügy”; nem mondhatja valaki, hogy nem érdekli, mit cselekszik a másik. Ha lát nála valami rendellenességet, valami vétket, akár embertársával, akár Istennel szemben – köteles őt figyelmeztetni, hogy amit tesz, az helytelen.

Bölcseink szerint nem elég egyszer-kétszer figyelmeztetni, hanem „akár százszor is” (Bává Meciá 31a). Másutt azt mondták, hogy addig kell figyelmeztetni a vétkest, amíg nem kell attól tartani, hogy az megveri őt.

A figyelmeztetésnek négyszemközt kell történne, hogy a vétkes ne szégyenüljön meg (Szifrá). Azonban Maimonidész szerint, ha „ez nem használ, megszégyenítik a nagy nyilvánosság előtt és közhírré teszik vétkét…” (Jád, Hilchot Déot 6:7).

Lehet hogy a micvának az is célja, hogy a vétkes tudomására hozzuk, hogy vétkezik, ha esetleg nem tudná. Ez egybecseng azzal a tórái jurisdikcióval, hogy nem lehet valakit halálra ítélni, anélkül, hogy előbb figyelmeztetnék őt: ne tedd ezt, mert…

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(219) SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT ÖNMAGADAT (A)

„Ne állj bosszút, és ne tarts haragot, (hanem) szeresd felebarátodat (embertársadat), mint önmagadat” (3Móz 19:18).

A Tóra egyik legsarkalatosabb – és legnehezebben teljesíthető – micvája. Hogyan szeretheti az ember egy másik embert, úgy, mint saját magát? Hiszen minden anyaszülte ember egocentrikus és „minden szentnek maga felé hajlik a keze”.

Chinuch azt mondja, hogy embertársunk testi épségét, vagyonát és „kóved”-jét úgy kell őrizni, mint a magunkét. Hillél a „nagy öreg”, ezt úgy foglalta össze, hogy ami neked rossz, ne tedd másnak. Rabbi Ákívá hangoztatta, hogy ez a Tóra egyik nagy útmutatása (klál gádol bá-Torá). Ez a Chinuch interpretációjában azt jelenti, hogy sok mievá betartása függ ettől: „aki szereti felebarátját, az nem lopja el pénzét, nem csábítja el feleségét, nem csapja be, nem rövidíti meg, és nem okoz neki semmiféle kárt.”

Ez az áchávát Jiszráél (a zsidóság szeretete) micvája. Maimonidész szerint csak olyan zsidókra vonatkozik, akik beleillenek a „felebarátod” kategóriájába (réechá), vagyis úgy viselkednek, ahogy egy zsidónak viselkedni kell, és betartják a parancsolatokat. Ezzel szemben van egy különvélemény, amely szerint ez minden zsidóra vonatkozik, még azokra is, akik a Tóra szerint halálbüntetést érdemelnek, mi- vei a Talmud szerint (Szánhedrin 52b) a kivégzésre ítéltnek humánus halálnemet kell választani (rabbi Méir há-Lévi Abulafia, a Szánhedrin traktátusra írott Jád Rámá című könyvében).

Modernkori apologéták szerint a micvá a nem-zsidókra is vonatkozik.

A középkori Tóra kommentátorok többsége abból indul ki, hogy a micvá szószerinti értelmezése lehetetlen, mivel egy ember nem kell, hogy feláldozza életét azért, hogy egy más valaki életét megmentse. (Lásd 3Móz 25:36 és a vonatkozó talmudi passzus: Bává Meciá 62a).

Ennélfogva Náchmánidész és mások szellemi síkra terelik a szeretetet: imádkozzon, hogy barátja ugyanabban az áldásban részesüljön, mint ő; vagy „tégy úgy, mintha te lennél a „felebarát”; éld bele magad helyzetébe” (Szfornó és Chizkuni), vagy kívánd felebarátodnak, amit magadnak kívánsz Ibn Ezra) stb.

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(220) A NEGYEDIK ÉV GYÜMÖLCSE LEGYEN SZENT (N’A)

„Amikor majd bementek az országba, és ültettek mindenféle gyümölcsfát – hagyjátok érintetlenül: az első három évben legyen számotokra érinthetetlen, ne egyétek. Majd a negyedik évben minden gyümölcse szent legyen, hálaadásra az Örökkévalónak, és az ötödik évben ehetitek a gyümölcsét…” (3Móz 19:23-25).

A micvá specifikus neve netá rövái, vagyis a negyedik év gyümölcse. Ez szerves része az orlá gyűjtőnéven ismert micvának, ami itt a parancsolat tevőleges részét jelenti: a negyedik évben enni a gyümölcsből Jeruzsálemben – akárcsak a „második tized”-et (máászér séni – lásd a 445. micvát), majd az ötödik évtől a gyümölcs kóser és ehető.

Mi a micvá indokolása? A legegyszerűbb azt mondani, hogy az első három évben a gyümölcs csenevész és alkalmatlan a zsenge bemutatására. így, „ha Istennek nem jó” – az ember számára is élvezhetetlen. (J. H. Hertz).

Chinuch is említi ezt a – lehetséges – okot, majd hozzáteszi, hogy a negyedik év gyümölcse Jeruzsálemben történő fogyasztásának más, didaktikus okai is vannak. Ez hozzájárul a főváros központiságához: a család egyes tagjai jobban kötődnek a szent városhoz, ahol a Tóra tanítói tartózkodnak, akiktől tanulni lehet.

Náchmánidész és Ibn Ezra szerint minden ennivaló, amit a Tóra tiltott – így a fa gyümölcse is az első három évben – árt az egészségnek.

Maimonidész (a Tévelygők Útmutatójában) más irányban halad. Szerinte a pogány papok gyakorlata volt varázslatokat produkálni, amikor gyümölcsfát ültettek, hogy ezzel siettessék a gyümölcs érését, és növeljék a fa hozamát. Ezután az első év gyümölcséből hálaáldozatot mutattak be a bálványnak. Ezért tiltotta a Tóra az első három év gyümölcsét, hogy még látszata se legyen annak, hogy mi is ezen az úton járunk.

(Izraelben, napjainkban is próbálkoznak mindenféle vegyszerekkel, amelyek siettetik a gyümölcsfa termelékenységét, de az orlá micvája egyértelmű).

A Tóra szerint az orlá törvényei csak Izrael földjén érvényesek, de nem külföldön. Maimonidész szerint bölcsek kiterjesztették a tilalmat külföldre is.

A negyedik év gyümölcsének felvitele és elfogyasztása Jeruzsálemben – ma nem aktuális, mert nincs Szentély.

 

(221) A SZENTÉLY TISZTELETE (N’A)

„Szombatjaimat őrizd meg, és félve tiszteld szentélyemet…” (3Móz 19:30).

Első látásra egy deklaratív micvá, ami a jövendő Szentély központiságát van hivatva biztosítani, hasonlóan a szombat fontosságának hangsúlyozásához. (Egyébként a szombattartás kötelessége itt nem külön micvá, mivel ez már megjelent az előbbiekben, többek között és elsősorban a Tízparancsolatban).

Azonban bölcseink részletezésében a Szentély tiszteletének egyértelmű kódja van, ahogy azt a Talmud alapján Chinuch kifejti: „Ne menjen be az ember aTemplomhegy területére, botjával és tarisznyájával, övével és a porral lábain…és ne viselkedjen úgy vele, mintha átjáróház lenne…” (Bráchot 54a). Magától értetődik, hogy köpködni tilos, sőt a köznépnek, vagyis a nem kohanitáknak, még tartózkodni is tilos a Szentély udvarában.

A Szifrá szerint nem a Szentély épületét és materiális megjelenési formáját kell félve tisztelni, hanem azt, aki a Szentély felállítását megparancsolta. (Lásd Chinuchnak a 95. micvá hoz fűzött magyarázatát)

Ma is aktuális – bár a jelenleg elfogadott hálácliikus döntés szerint – a Templomhegyre tilos zsidónak bemenni (lásd a „vörös tehén” micváját – 397. parancsolat). Valami a micvá ból a napjainkban működő zsinagógákra is háramlik, azokat is tisztelni kell, mivel a hagyomány „kis szentély”-nek (mikdás meát) tartja őket.

 

(222) AZ ÖREGEK ÉS BÖLCSEK TISZTELETE (A)

„Az ősz (öreg) ember előtt kelj fel, tiszteld az idősét, és félj a te Istenedtől, (mert) én vagyok az Örökkévaló!” (3Móz 19:32).

Ez is egy úgynevezett „magától értetődő” parancsolat, amely csak a Tóra prizmáján keresztül valósul meg. A mai fiatalság, amely nem a valláserkölcs emlőin nevelkedik – „fütyül” az öregekre szerte a világon (Izraelben is). A Tóra pedig – bölcseink értelmezésében – kibővíti az öreg fogalmát arra, aki bölcsességet szerzett (Kiddusin 12b). Onkelosz is ebben a szellemben fordítja a verset: „kelj fel azelőtt, aki Tórát tanult”. A Chinuch a Talmudot idézi, ahol a fogalomba beleértik az idős de nem tanult embereket – nem-zsidókat is – „mivel annyi mindenen mentek keresztül” (ugyanott 33a), és így tapasztalataikon keresztül lettek egyfajta bölcsek.

A micvá részleteiben több érdekes dolgot találunk: ha valakinek apja nem bölcs, de a tanítója, illetve a rabbija igen, akkor a tanító előbbrevaló apjánál (tiszteletadásban, elveszett holmija visszaszolgáltatásában, dolgai cipelésében és fogságból való kiváltásában). Azonban, ha az apa is bölcs (tálmid cháchám), akkor ő előbbrevaló, mégha nem is olyan nagy és elismert bölcs mint a rabbi. (Misna, Bává Meciá 2:11). A vers befejező passzusát „ Én vagyok az Örökkévaló”, úgy is lehet értelmezni, mint egy burkolt figyelmeztetést, vagy akár fenyegetést: ne gondold, hogy azt teszel, amit akarsz, mert Én mindent látok és hallok.

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(223) A BECSÜLETES KERESKEDELEM TÖRVÉNYE (A)

„Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok (éfa) és igaz mérőedényetek (hin) legyen; én vagyok az Örökkévaló istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom országából.” (3Móz 19:36).

A micvá, tiltó formában, más szavakkal a vers elején található (lásd a 260. micvát), valamint megismétlődik Mózes ötödik könyvében is (25:13-16). Az éfá és a hin mennyiségéről – lásd a kislexikonban. A lopás és rablás tilalmáról már volt szó az előbbiekben. Itt a szofisztikáltabb becsapásról van szó, ami nehezebben ellenőrizhető. A becsületes kereskedelem az egészséges társadalom alapja és bölcseink aprólékos utasításai biztosították ezen micvák betartását. Például előírták, hogy a súlyok ne legyenek olyan fémekből, amelyek rozsdát fognak, mert ezzel is a vevő van megkárosítva.

A talmudi korokban voltak bölcsek, kik egyszer havonta ellenőröket küldtek a piacra, hogy ellenőrizzék a súlyokat.

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(224) LEÁNY ÉS ANYJA – A TŰZHALÁL BÜNTETÉSE (N’A)

„Ha egy férfi elvesz egy nőt és annak anyját – fajtalanság ez, tűzben égessék el őt és őket, hogy ne legyen fajtalanság köztetek.” (3Móz 20:14).

Maga a tilalom már megjelenik 3Móz 18:17-ben. A Chinuch szerint ebből a micvából fejtik itt ki bölcseink a.négyfajta halálbüntetés között a tűzhalál fogalmát.

A fajtalansággal címkézett vétek büntetése tűzhalál – zsidó módon. Vagyis nem úgy hogy egy máglyán elégetik őket, hanem a Talmud által Szánhedrin traktátusában előírt módon (52a). (Úgy hogy forró ólmot öntenek szájába, amitől pillanatok alatt meghal.)

Napjainkban nem aktuális, mivel a Szentély és a szánhedrin hiányában nincs halálbüntetés.

 

Tiltó micvák

 

 

(225) NE IS NÉZZÜNK A BÁLVÁNYOKRA (A)

„Ne forduljatok a pogány bálványokhoz…” (3Móz 19:4).

A bálványimádás tilalma többször is előfordul a Tórában, a legkülönbözőbb aspektusokban. Mind a Tízparancsolatban, mind itt, majd Mózes negyedik könyvében (15:39), különböző stílusban, a tartalom ugyanaz: rá se nézni a pogány bálványkultuszra. Nem belespekulálni, nem tanulmányozni „tudományos” illetve „művészi” vonulatait – rá sem hederíteni, mintha nem is volna.

Itt Chinuch a nézést és a látást hangsúlyozza, a Szifrát idézve: „Ha hozzájuk fordulsz, és egyáltalán figyelemre méltatod őket – ezzel de facto te csinálsz istenséget belőlük. Másrészt – mondja Chinuch – kár az időért, amit erre fordítasz, inkább tanulmányozd aTórát.”

A zsidó történelem retroaktív igazolja a Tóra aggodalmát a bálványkultusszal kapcsolatban. Az intellektuális érdeklődés és az udvarias, diplomatikus tapintatosság nemegyszer nagy árat követelt a zsidó néptől és annak idején Júda és

Izrael királyaitól. Egyikük, Ácház, Júda királya, egy hivatalos baráti látogatás során a szomszédos Damaszkuszban, meglátta és megirigyelte az ottani bálvány oltárát, és azonnal szakértőket hozatott, akik lerajzolták tervrajzát és a pogány oltárt felállította a jeruzsálemi Szentélyben (lásd 2Kir 16:10-20).

A Chinuch nem is próbálja a tilalom ésszerű okát adni, mivel az „tudott minden embernél’.’

Ami a látás tilalmát illeti, lehet hogy innen ered, hogy hithű zsidók be sem mennek egy olyan templomba, ahol faragott képek vannak, szobrok vannak. Ezzel szöges ellentétben, egy moszlim mecsetbe szabad belépni.

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(226) NE „KÉSZÍTSÜNK” ISTENEKET (A)

„…és öntött bálvány (isteneket) ne készítsetek magatoknak.” (3Móz 19:4).

Az előző vers második fele. Két tilalom egy versben, ahogy már említettük, előfordul, hogy egy versben van egy cselekvő és egy tiltó micvá is. Itt bálvány illetve faragott kép fizikai elkészítéséről van szó, és a tilalom átfogó: sem magának, sem másnak, még nem-zsidó részére sem szabad bálványt készíteni. Ez nem „üzlet”.

Logikus lehet a tilalom kiterjesztése a „szellemi” bálványokra is. Az istentagadó izmusokra, az ateista bibliakritikára stb., stb. Ezek átvitt értelemben azonosak az ókor pogány bálványaival, sőt…

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(227) NEM ENNI AZ ÁLDOZAT MARADÉKÁT (N’A)

„Áldozástok napján egyék meg, és másnap; ami megmarad a harmadik napig – tűzben égessék el” (3Móz 19:6).

A „maradék” fogyasztásának tilalma minden béke és vétekáldozatra vonatkozik. Már láttuk ezt a pészáchi áldozatnál is (14. micvá). Chinuch a 145. micvára utal, (2Móz 29:34), ahol megmagyarázta a tilalom okait. Napjainkban, amikor nincs Szentély – nem aktuális.

 

(228) NEM LEARATNI A SZÁNTÓFÖLD PEREMÉT (N’A)

„Amikor learatjátok országotok földjét, ne arasd le teljesen szántófölded peremét…” (3Móz 19:9).

A már előbb említett 4 tevőleges micvá (213., 214., 215. és 216.) fonákja ez a micvá, amely a tevőleges parancsolat ellenkezőjét tiltja. Ez egy olyan tilalom, amelyet egy cselekvő micvá megválthat. Vagyis ha elfelejtette és learatta a föld peremét, akkor van módja ezt korrigálni, és a nélkülözőknek a termés 1 /60-adát adni.

A parancsolat célját és értelmét elmondtuk fent, a 213. micvánál.

 

(229)NEM FELSZEDNI A KALÁSZOKAT (N’A)

„…és ami lehullott, ne szedegesd fel.” (3Móz 19:9).

Az előző – tiltó micvá folytatása, az azonos vers alapján.

 

(230) NEM LETAROLNI (LESZÜRETELNI) A SZŐLŐS PEREMÉT (N’A)

„Szőlődet se böngészd végig…” (3Móz 19:10).

Bölcseink ebből fejtik ki a tilalmat a szőlő szegélyének leszüretelésére. Ahogy a szántóföldön, úgy a szőlősben is ezt a szegényeknek kell hagyni. Mint már mondottuk, ebben a két versben négy micvát láttak bölcseink: meghagyni, és nem letarolni. Ezek kiegészítik egymást.

 

(231) NEM FELSZEDEGETNI A LEHULLOTT SZŐLŐSZEMEKET (N’A)

„…és szőlőd lehullott szemeit ne szedegesd fel; a szegénynek és a jövevénynek hagyd azokat.” (3Móz 19:10).

Ez a negyedik a „szegények juttatásai” (mátnot ánijjim) micvá komplexumban. Ugyanez az utasítás van érvényben minden más gyümölccsel kapcsolatban is, ami lehullik a fáról – az már nem a tulajdonosé, hanem a szegényeké.

 

(232) A LOPÁS TILALMA (A)

„Ne lopjatok…” (3Móz 19:11).

A „ne lopj” parancsolatával már találkoztunk a Tízparancsolatban (2Móz 20:13) ahol az a nyolcadik parancsolat (illetve a 36. micvá). Ott – bölcseink szerint – emberrablásról van szó, míg itt egyszerű tolvajlásról, betörésről. (Mózes második könyvében – 21:37) állatok eltulajdonításáról van szó, lásd az 50. micvát).

Az itt említett tolvaj, pénzt vagy értéktárgyat tulajdonít el – a tulajdonos tudta nélkül. Chinuch szerint fölösleges a tilalom értelmét magyarázni, mert az köztudott: a magántulajdon szentsége minden – nem diktatórikus – rendszernek az alapja.

Bölcseink itt kiszélesítették a „lopás” fogalmát, mondván hogy „kölcsönvenni” sem szabad, azzal a szándékkal hogy majd visszaadja – mert ez is lopásnak számít. Ugyancsak tilos „hecc”-ből eltulajdonítani, hogy a kárvallottat bosszantsa. Még azért sem szabad lopni – mondjuk egy tehenet – hogy aztán ötszörös kárt térítsen meg, ahogy ez az 50. micvánál elő van írva (Szifrá).

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(233) NE TAGADJÁTOK LE ADÓSSÁGOTOKAT (A)

„…és ne tagadjátok le (meg) adósságotokat (vagy tartozásotokat)…” (3Móz 19:11).

Van, aki itt a héber K.Ch.S. igetövet egyszerűen hazugságnak fordítja, de mi itt a micvákkal foglalkozunk, nem a bibliai szöveg fordításával. A káchás ige egyfajta hazugságot is jelent, mert aki letagadja, hogy egy embertársa pénze/tárgya nála van – az természetesen hazudik is.

Bölcseink értelmezése szerint itt arról van szó, hogy valaki tartozik valakinek, és letagadja tartozását, vagy ha odaadtak neki megőrzésre valamit, ő letagadja azt. A Talmud szerint (Bává Meciá 5b) ha valaki letagadja, hogy nála van a megőrzésre kapott holmi – ezzel diszkvalifikálja magát tanúságtételre.

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(234) NEM ESKÜDNI AZ ADÓSSÁG LETAGADÁSÁRA (A)

„…és ne hazudjatok egymásnak.” (3Móz 19:11).

Bölcseink interpretációjában ezt azt jelenti, hogy ne esküdjetek hamisan, hogy letagadjátok az előbb említett adósságot, vagy a megőrzésre átadott tárgyat. így tehát ez az előző parancsolat folytatása. Az Isten nevében történő (hamis) eskü tilalma már a Tízparancsolatban jelen van, valamint ez a következő micvá tárgya. Mindig, mindenütt aktuális.

 

(235) A HAMIS ESKÜ (ISTEN NEVÉBEN) TILALMA (A)

„És ne esküdjetek a nevemben (Isten nevében) hamisan, úgy hogy megszentségteleníted Istened nevét; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.” (3Móz 19:12).

A zsidó életszemlélet ellene van az esküdözésnek általában, nem csupán a hamis eskünek. Az utolsó négy micvá szorosan összefügg: ha lopsz, letagadod, tehát hazudni fogsz szemérmetlenül, végül hamisan esküszöl, és ezzel megszentségteleníted Isten nevét (Szifrá).

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(236) A KIZSÁKMÁNYOLÁS (KIHASZNÁLÁS) TILALMA (A)

„Ne használd (zsákmányold) ki felebarátodat…” (3Móz 19:13).

Az O.S.K. héber igetőnek annyiféle jelentése lehet, hogy egyértelmű magyar fordítása nem könnyű feladat. Jelenthet kihasználást (mint itt), vagyis egy szorongatott helyzetben lévő ember helyzetének kihasználását. Rendszerint a munkás bérének visszatartását érti a Tóra alatta. Mások szorongatásnak fordítják, míg a legrosszabb interpretáció pálmáját a patinás IMIT-Biblia viszi el: fosztogatásnak fordítja az O.S.K-t.

Bölcseink értelmezése szerint – amit a Chinuch idéz – arról van szó, hogy valaki visszatartja magánál azt, ami nem az övé, és különböző kifogásokkal halogatja annak visszaszolgáltatását – vagy a béres bérének kifizetését (lásd 5Móz 24:14, ahol az IMIT ugyanazt a szót „ne gyötörd”-nek fordítja). Nem tagadja le, nem esküszik hamisan, nem is hazudik – csak azt mondja, most nem, gyere holnap. Chinuch azt is hozzáteszi, hogy a huzavona arra irányul, hogy végül is a tárgy vagy a pénz nála maradjon.

Mivel ezzel a három dologgal – tagadás, hamis eskü és kihasználás – verik át az emberek egymást, részletezte őket a Tóra külön-külön, hogy mindegyik egy külön tilalomnak, külön véteknek számítson. Ahogy láttuk a Talmudban (Bává Meciá 111a), Rává állásfoglalását, miszerint a kihasználás az közönséges rablás. És miért említi a Tóra kétszer, két néven? Azért hogy két tilalomnak számítson.

A micvá logikus és magától értetődő. (Chinuch).

Mindig, mindenütt aktuális, és a kizsákmányoló köteles visszaadni a „zsákmány”-t.

 

(237) A RABLÁS TILALMA (A)

„…és ne rabolj…” (3Móz 19:13).

A tilalom arra vonatkozik, aki erőszakkal elvesz valakitől valamit, ami nem az övé.

Aki erővel eltulajdonít valamit, nyilvánosság előtt, az megszegi ezt a parancsolatot és büntetendő cselekményt követ el.

A logika abban áll, hogy az erőszak, amelynek egyik kifejezője a rablás – tönkreteszi a társadalmat, és romba dönti az országot. Senki nem lehet biztos abban, hogy egy nála erősebb valaki nem fogja őt kirabolni (Chinuch).

Mindig, mindenütt aktuális, és a rabló köteles visszaszolgáltatni az elrabolt holmit. Ez egy külön, cselekvő micvá (125.)

 

(238) NE TARTSUK VISSZA A MUNKÁS BÉRÉT (A)

„…ne tartsd vissza (ne „altasd el”) munkásod bérét reggelig.” (3Móz 19:13).

Nem feladatunk a Tóra parancsolatait osztályozni, de nem lehet szó nélkül elmenni emellett a szociális micvá mellett, amellyel a zsidóság évezredekkel megelőzte a modern jóléti államot. A béresnek nincs tartaléka, azonnal kell fizetni neki. Ha napszámos volt, a következő reggelig; ha éjszaka dolgozott, akkor a következő napon kellett bérével elszámolni és kifizetni. Ahogy ez másutt írva van: „Aznap add ki a fizetését, és ne szálljon le rá a nap… (mielőtt kifizeted)„ (5Móz 24:15), lásd az 551. micvát.

A háláchá természetesen kiterjesztette a „napi fizetés” kritériumát, a heti, illetve havi béresekre is. Azok bérét is tilos visszatartani.

Manapság a háláchá azt tartja, hogy mindezen dolgokban az érvényben lévő szokások szerint kell eljárni (há-kol köminhág há-mödiná).

A micvá értelmét és jelentőségét nem kell magyarázni. Mindig, mindenütt aktuális.

 

(239) AZ ÁTKOZÓDÁS TILALMA (A)

„Ne átkozd a süketet…” (3Móz 19:14).

Bölcseink értelmezése alapján nemcsak a süketet tilos átkozni, hanem minden zsidót. Van, aki ezt a „pláne” elv (kál vá- chómer) alapján vezeti le: ha a süketet, aki nem is hallja mit beszélnek, nem szabad átkozni, akkor még inkább hogy tilos azt, aki hallja az átkot. A tilalom fokozottabb, ha valaki átkában Isten valamely elnevezését említi.

Chinuch itt óvatosan fogalmaz. Nem tudhatjuk mennyiben fog az átok, és mi a hatása, ha egyáltalán, de azt tudjuk, hogy az emberek tartanak az átoktól – így a Tóra megpróbálja a tilalommal eliminálni az átkozódást, vagy legalább kihúzni méregfogát.

Továbbá, mondja a Chinuch, a tilalom értelme megelőzni és megakadályozni a veszekedést, miután a megátkozott fülébe eljut, hogy X. Y. megátkozta. Idézi Maimonidészt, aki szerint nem a megátkozottal van baj, hiszen az átok nem fog – hanem az átkozódóval, hogy ne foglalkozzon a bosszú gondolatával, és ne dühöngjön, ami az átkozódást kiváltja.

Az átkozódás ügyében lásd még a 75., 76. és 77. micvákat.

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(240) A FÉLREVEZETÉS TILALMA (A)

„…és vak elé ne vess gáncsot, (és) féld az Istenedet, én vagyok az Örökkévaló!” (3MÓZ 19:14).

Bár betű szerint itt vakról van szó, akinek tilos gáncsot vetni, mint ahogy az előbbi micvában a süketről – a két micvá a félrevezetés, átverés, becsapás minden elemét tiltja.

Chinuch ezekkel a szavakkal vezeti be a micvát bemutató szavait: „Nem félrevezetni (elgáncsolni) Izrael fiait, rossz tanáccsal…” A Talmudban arról beszélnek, aki „vak” egy bizonyos dologban. Ez minden és mindenki lehet: egy szándékosan adott rossz tőzsdetanács, annak, aki nem ért hozzá, és bízik a szakértőben, vagy a szervizben egy autószerelő, aki átveri a naiv úrvezetőt – minderre vonatkozik ez a tilalom.

A példáknak se vége, se hossza. Arra is vonatkozik, aki rábeszél valakit, hogy vétkezzen. Nem szavad eladni nem kóser ételt vagy bort egy zsidónak, ha feltételezhetjük, hogy azt saját használatra veszi.

Nem szabad eladni fegyvert a gó/oknak, hogy azt ellenünk fordíthassák, vagy egy olyan zsidónak, akiről fel lehet tételezni, hogy eladja egy ellenséges gójnak, vagy egy olyan zsidónak, akiről tudjuk, hogy rabló, maffiózó. Tilos kést vagy pisztolyt adni egy őrült kezébe.

Az ok logikus és érthető: a világ rendje megköveteli az egészséges, becsületes társadalmat, amelyben nincsenek naiv becsapottak (Chinuch).

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(241) NE LÉGY IGAZSÁGTALAN A BÍRÁSKODÁSBAN (A)

„Ne kövess el igazságtalanságot az ítéletben (bíráskodásban)…” (3Móz 19:15).

A Tóra több ízben is megparancsolja, pozitív és negatív formában is – lásd a vers végét – hogy az igazságszolgáltatásnak pártatlannak kell lenni, és nem részrehajlónak. Az általánosságban fogalmazott tilalom bölcseink által több konkrét tilalomra lesz „felváltva” (a továbbiakban), de a tevőleges micvát („igazsággal ítéld meg embertársadat”) is értelmezik, magyarázzák és részletezik a Talmud-bölcsek.

Az igazságos ítélkezés a világ alapja – mondja a Chinuch („minden ország támasza, s talpköve…”)- ennél fogva fölösleges keresni és magyarázni az ezen micvákban rejlő logikát.

A Chinuch ezen keret-micvá sok előfordulási formáját részletezi; ezek ismertetésére itt nincs lehetőségünk. Elégedjünk meg azzal, hogy bíróságok létesítése és az igazságos ítélkezés, a noachitákat is kötelezi (Dinim).

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(242) NE KEDVEZZ AZ ELŐKELŐNEK (A)

„…és ne tiszteld a hatalmas (előkelő) személyét; igazsággal ítéld meg embertársadat” (3Móz 19:15).

íme az egyik részlete az előző micvának. Ne kedvezz a nagy, gazdag, előkelő ügyfélnek, ne mondd azt, hogy nem szégyeníthetem meg azzal, hogy ellenére döntök (Szifrá). Az hogy valaki szegény vagy gazdag, fehér vagy fekete, előkelő vagy alacsony társadalmi osztályból származik – nem játszhat szerepet az ítélkezésben. Sok-sok évszázadnak kellett eltelni addig, amíg a művelt nyugat igazságszolgáltatása ezt az ősrégi és egyszerű zsidó elvet magáévá tette.

Vegyük észre: ebben a versben, a közepén, van egy további félmondat, amit nem idéztünk fent („ne légy tekintettel a szegényre”), mivel azt itt a Chinuch nem számítja külön micvának, hiszen már találkoztunk vele, majdnem szószerint a 84. parancsolatban (2Móz 23:3).

(Lásd még a 217. micvát, ahol a Chinuch idézi az itteni vers végét: „igazsággal ítéld meg embertársadat”. Ott az egy micvá, de itt nem, mivel nem számítható kétszer ugyanaz a parancsolat.

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(243) A PLETYKA TILALMA (A)

„Ne pletykálkodj (ne terjessz rágalmakat) néped körében…” (3Móz 19:16).

A pletyka csúnya szokását a Tóra ugyanolyan tiltó parancsolattal ítéli el, mint a sertés fogyasztását. Bölcseink a Talmudban több teret szentelnek a pletyka és a rágalmazás elleni küzdelemnek, mint sok más tilalomnak, micvának.

A héber szó, amit a Tóra használ – ráchil – a héber házaló (rochél) rokona. A pletykás olyan, mint egy házaló, aki mindenütt megfordul, és terjeszti a rossz hírt, a rágalmakat. Bölcseink szerint akkor is tilos a pletyka, a rágalom, ha amit mond, száz százalékig igaz. Ugyancsak a Talmud szerint a vétek mind a hármat sújtja: aki pletykál, akiről a pletyka szól, és aki meghallgatja a pletykást. (Áráchin 15b). A Talmud odáig megy, hogy a fogalmat kiterjeszti arra is, „akinek akasztott ember van a családjában, ne mondja fiának vagy szolgájának: akaszd fel ezt a füstölt halat a kamrában…” (Bává Meciá 59:2), mert ez szégyent hoz rá. A chászíd felfogás szerint nem szabad egy embernek saját magát sem rágalmazni, kibeszélni. Bölcseink logikája azt is tiltotta, hogy valaki „jót beszéljen” felebarátjáról, mivel majdnem mindig ez azzal végződik, hogy „igen de…”

A Chinuch itt hozzáteszi, hogy a tilalom, átvitt értelemben, a besúgókat is érinti, akik ártanak a közösségnek, és akiket a közösség kirekeszthet, bojkottálhat, sőt halálra is ítélhet.

Mindig és mindenütt aktuális.

 

(244) NE LÉGY KÖZÖMBÖS (AZ ÜLDÖZÖTTEL SZEMBEN) (A)

„…ne légy tétlen (közömbös), ha felebarátod vérét ontják, én vagyok az Örökkévaló…” (3Móz 19:16).

Már észrevehettük, hogy itt az emberi kapcsolatok hogyan és mikéntjét tárgyalja a Tóra. Itt az üldözöttről van szó, akit kötelességünk megmenteni, akár az üldöző élete árán is. Ez az úgynevezett „üldöző törvény” (din rodéf). Tilos az unott közömbösség: ha valaki látja, hogy egy embert üldöznek, hogy megöljék, vagy egy nő menekül valaki elől, aki meg akarja erőszakolni – kötelességünk beavatkozni és menteni, amennyire ez módunkban áll – és nem mondhatjuk: nem az én dolgom, miért ártsam bele magam. A Talmud szerint nemcsak ő maga köteles menteni, hanem a törvény szelleme, ha nem is betűje, kötelezi arra, hogy felfogadjon embereket, akik részt vesznek a mentésben (Szánhedrin 73a).

A Talmud kiterjesztette a micvá érvényességét az élet minden területére: ha valakit vadállat akar széttépni, vagy rablók (kalózok) üldözik, vagy látjuk, hogy a tengerbe fullad – kötelességünk mindent megtenni megmentése érdekében. Arra is vonatkozik, ha egy embrió veszélyezteti anyja életét, és így „üldöző”-nek számít. Azonban, a mentés során nem vagyunk kötelesek saját életünket kockára tenni, mert az előbbre való, mivel írva van: „és éljen testvéred veled” (3Móz 25:36), „veled” – de nem helyetted.

Áttételesen arra is vonatkoztatták bölcseink, aki tud valamit, amivel megmentheti felebarátját anyagi veszteségtől – köteles a bizonyítékokat a bíróság elé tárni.

Az emberiesség elemi kötelességén túl a Chinuch itt a kölcsönösségről beszél. Ha te megmented társadat, és hasonló esetben ő is megment téged – akkor egy jobb világban fogsz élni, és ez az Isten akarata.

Érdekes és jellemző, hogy a keresztény exegézis nem így értelmezi ezt a verset, hanem úgy hogy „Ne törj felebarátod életére” (Református Biblia) vagy hogy „Ne törj embertársad vérére” (Katolikus Biblia). Éz egyébként a betű szerinti értelmezésnek is ellentmond.

Mindig, mindenütt, mindenkire nézve aktuális.

 

(245) A GYŰLÖLKÖDÉS TILALMA (A)

„Ne gyűlöld testvéredet szívedben…” (3Móz 19:17).

Chinuch aláhúzza, hogy az eltitkolt, szív mélyén lappangó gyűlöletről van itt szó, ami kifelé nem látszik. Ez sokkal rosszabb, mint a nyílt gyűlölet, ennél fogva ennek a Tóra egy külön mievát szentel. (A nyílt gyűlöletet a 247. és 248. mievá tiltja – mondja a Chinuch – valamint az ellentmond a pozitív micvának „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” – 219. micvá).

Ahogy nehéz valakire ráparancsolni, hogy szeressen valakit vagy valamit – majdnem olyan nehéz megtiltani a gyűlölködést. Ez egy csúnya emberi tulajdonság, sok búnak-bajnak forrása. Torzsalkodás, veszekedés, háborúk – mind innen származtathatók, és ez az oka a besúgásoknak, árulkodásnak is (Chinuch).

Mindig, mindenütt aktuális „azonban a rosszakat (gonoszokat) nemcsak szabad, hanem micvá is gyűlölni, miután sokszor felhívtuk figyelmüket vétkeikre, és nem hallgatnak a jó szóra, ahogy a zsoltárköltő mondja „Gyűlölöm a Te gyűlölőidet, Istenem és elleneidet utálom. Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket…” (Zsolt 139:21-22). Bölcseink ezt a zsoltárverset az eretnekekre, besúgókra stb. vonatkoztatták (lásd Naftali Kraus: Az Ősi Forrás (9); Dávid Zsoltárai, második kötet, 402. oldal, [Budapest: Göncöl Kiadó, 2000]).

 

(246) A MEGSZÉGYENÍTÉS TILALMA (A)

„(.. .figyelmeztesd embertársadat úgy, hogy) ne légy vétkes miatta.” (3Móz 19:17).

A félmondat első része egy pozitív micvá és már találkoztunk vele (218.) A második rész (ló tiszá áláv chét), homályos és fordítása nehéz.

Mi a Chinuch alapján fordítottuk. Hogyan lehetsz vétkes miatta (vagy hogyan osztozhatsz vétkében)?

Ha úgy figyelmezteted, hogy arca színt vált, vagyis elpirul és megszégyenül akkor megsértetted őt, és osztozol vétkében, abban, amire figyelmeztetni akartad.

Chinuch szerint tehát ez az a tilalom, amit bölcseink úgy hívnak, hogy nyilvánosan megszégyenít valakit. Erre mondták, hogy nincs része a túlvilágban.

A Szifrá így kapcsolja össze a vers két részét: „Figyelmeztesd felebarátodat” – ha látod, hogy valami rosszat tesz, akár többször is, de csak addig, amíg nem látod, hogy arca szint vált. Erre ott van a tilalom, hogy „ne légy vétkes miatta”.

Eszerint – hangsúlyozza a Chinuch – az emberek ellen elkövetett vétket csak négyszemközt szabad ostorozni, hogy az illető ne szégyenüljön meg. Azonban az Isten elleni vétket – ha a négyszemközti figyelmeztetés nem használt – szabad nyilvánosan kipellengérezni, és a vétkest megszégyení- teni a nagy nyilvánosság előtt, amíg jó útra tér – „ahogy ezt Izrael prófétái tették”

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(247) A BOSSZÚÁLLÁS TILALMA (A)

„Ne légy bosszúálló…” (3Móz 19:18).

A Tóra sokat tett a bosszúvágy kigyomlálására az emberi lélekből, mondhatnók látványos eredmény nélkül. Ezt az atavisztikus tulajdonságot legalább annyira nehéz eliminál- ni, mint a gyűlölködést vagy az irigységet. Itt a Tóra általánosságban beszél és tilt, de majd látni fogjuk, hogy praktikus intézkedéseket is foganatosít (mint például, a „menedékvárosok” létesítése – lásd a 408., 409. és 410. micvákat) a bosszú méregfogának elvásítására.

A bosszú – főképp a vérbosszú – ma is dívik a primitív társadalmakban. A zsidó közfelfogás így írja le a bosszút: ha valaki kéri szomszédját, adja neki kölcsön sarlóját, és az megtagadja a kérést. Másnap jön a szomszéd, és kér kölcsön egy baltát. „Ahogy te nem adtad nekem kölcsön a sarlódat, úgy nem adom én neked kölcsön a baltámat.” – szól a válasz. (Szifrá) Ez az egyszerű, mindenki által érthető bosszú, aminek vannak kifinomultabb, agyafúrtabb formái is. Ha valaki egy szóval megsért egy bankigazgatót, és az retorzióként nem engedélyez neki egy sürgős bankkölcsönt – ez is a bosszú egy formája, még ha a legalitás sztaniol papírjába is van csomagolva.

A Chinuch magyarázata szerint azért tilos a bosszúállás, mivel az embernek tudnia kellene, hogy mindenben, ami történik vele – Isten ujját lássa, és ne hibáztasson senki emberfiát. Tudja, hogy vétkei okozták azt, ami vele történt, és így semmi értelme nincs, hogy ezért valakin próbáljon bosszút állni.

(Zsidó gondolkodók felvetettek a bosszúval kapcsolatban, egy bizonyos problémát. A Tóra meghagyja a zsidóknak, hogy Isten nyomdokain haladjanak, ami bölcseink szerint azt jelenti, hogy igyekezzenek utánozni tulajdonságait (irgalmas, könyörületes, hosszan tűrő stb.). Ugyanakkor a Tóra tiltja a bosszút. Nos, Isten tulajdonságai között több ízben szerepel az, hogy féltékeny és bosszúálló (káná vö- nokém) negyedíziglen stb. (2Móz 20:5; Náchum 1:2-3; Zsolt 94:1). Míg a K.N.A. igét lehet irigynek, vagy szélsőséges zelótának, vakbuzgónak is fordítani, addig az N.K.M. egyértelműen bosszút jelent. A Talmudban (Jomá 23a), felmerül ez a kérdés – összevetve az itteni „Ne légy bosszúálló” micvával. A Talmud ott elmondja, hogy egy Tóra-tudós, aki nem bosszúálló, mint egy kígyó (?), az nem tálmid cháchám. Hogy lehet ez – hiszen itt a 247. micvá, amely szigorúan tiltja a bosszúállást?

Erre két válasz van. Az egyik, hogy anyagiakban, pénz dolgában, légy engedékeny, és nem bosszúálló, míg elvi, szemléleti kérdésekben állj sarkadra, és ne hagyd, hogy sértegessenek, és ezáltal becsméreljék a Tórát, (ugyanott). A másik válasz: a pogányokkal szemben bosszúálló az Isten, míg a zsidókkal szemben könyörületes… (A „bosszúálló Isten” fordításaival kapcsolatban a zsoltárokban lásd Naftali Kraus: Az ősi Forrás (9), Dávid zsoltárai, 2. kötet, [Budapest: Göncöl Kiadó, 2000], 141-143 old.).

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(248) A HARAGTARTÁS TILALMA (A)

„…és ne tarts haragot néped fiaival…” (3Móz, 19:18).

Az előző micvá folytatása. Bölcseink pittoreszk jellemzése szerint, nem elég, ha valaki nem áll bosszút és kölcsönadja, amit kérnek tőle (annak ellenére, hogy előzőleg visszautasították), hanem azt sem szabad mondania, hogy „látod, ez vagy te, és ez vagyok én.Te nem adtad nekem kölcsön a sarlót, de én kölcsönadom neked a baltát’.’Ez a haragtartás egy fajtája.

Értelme és magyarázata, mint az előzőé.

Mindig aktuális.

 

(249) A VEGYES (ÁLLAT) PÁROSÍTÁS TILALMA (A)

„Törvényeimet tartsd be: barmodat ne párosítsd más fajtával…” (3Móz 19:19).

Chinuch szerint a tilalom értelme az, hogy ez természetellenes, és az Örökkévaló a világot bölcsességgel teremtette, úgy hogy minden fajta a saját életét élje, és ne keveredjenek. Más szóval az ember ne avatkozzon be a teremtés rendjébe, és hagyja hogy a ló-ló, és a szamár-szamár maradjon.

A Tóra-exegéták véleménye eltérő. Rási szerint ne keressük a micvá racionális okát és értelmét, mivel ezek „királyi dekrétumok’,’ és a királyt nem kérdezik, hogy miért…

Náchmánidész elutasítja Rási megállapítását. Szerinte a micváknak van értelme, csak azoknak nincs, amelyeket „királyi végzés”-nek hívunk (chukim). Náchmánidész szerint tehát a más fajtával való párosítás megkérdőjelezi a világ teremtés mechanizmusát, mikor is minden fajta saját magával szaporodik, és a maga életét éli. „Aki ezt teszi, az mintha azt mondaná, hogy Isten nem fejezte be munkáját, és ő jön ‘segíteni’ neki további fajtákat ‘teremteni'” (Náchmánidész).

Josephus Flavius azzal indokolja a tilalmat, hogy „félő volt, hogy a természetellenesség az állatvilágban, kihatással lehet az emberi viselkedés normáira is”

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(250) A VEGYES VETEMÉNYES TILALMA (A)

„…meződet ne vesd be kevert maggal…” (3Móz 19:19).

A vers utolsó részét, ami a sátnéz öltözet (len és kender együtt) tilalmáról szól (5Móz 22:11) – a 571. micvá keretében tárgyaljuk.

Ahogy az állatvilágban – úgy a növényvilágban is – tilos a keveredés. Nem szabad tehát kétféle vetőmagot együtt vetni – ezt hívja a héber kilájim-nak. A Talmud szerint a tilalom magában foglal minden, a vetéssel kapcsolatos mezőgazdasági munkát. Úgyszintén tilos különböző gyümölcsfákat „keverni”, vagyis oltani. Chinuch szerint értelme azonos az előbb két micvával.

Érvényes – de csak Izrael földjén.

 

(251) NEM ENNI A GYÜMÖLCSFA ELSŐ HOZAMÁBÓL (A)

„Amikor majd bementek az országba, és ültettek bármilyen gyümölcsfát – hagyjátok érintetlenül a gyümölcséi- három évig legyen számotokra érint(he)tetlen (orlá), ne egyétek!” (3Móz 19:23).

Ez a 220. cselekvő micvá tiltó párja. Ott is elmondja a Tóra pontosan, hogy miről van szó, és itt is. Ha kétes a dolog, hogy a gyümölcs orlá vagy sem – szabad enni belőle.

Napjainkban van egy „patent”, amely szerint a háláchá „hagyja, hogy kijátsszák”. Amikor a csemetét kiveszik a faiskolából, és végleges helyére ültetik – úgy veszik ki, hogy néhány maréknyi rög vele maradjon, és akkor nem számít új ültetvénynek, vagyis ezzel „nyernek egy évet”.

Maimonidész szerint érvényes külföldön is, miután ezt Mózes „szóbeli utasításban kapta” a Színáj hegyen (háláchá lö-Móse mi-Színáj).

 

(252) NEM ENNI A (MÉG) ÉLŐ ÁLLAT VÉRES HÚSÁBÓL (N’A)

„Ne egyetek (a még) élő állat véres húsából…” (3Móz 19:26).

Ez önkényes fordítása egy homályos versnek, amit nem lehet úgy fordítani, hogy ne egyetek semmit vérével, hiszen a vér evés tilalmával már többször találkoztunk a Tórában. Szószerinti fordításának – „Ne egyetek a vérre” (ló tochlu ál há-dám) nincs semmi értelme. A Chinuch – a Talmud alapján – a „zabáló fiú”-val hozza asszociatív kapcsolatba ezt a tilalmat, vagyis ne egyetek olymódon hogy az vérre menjen, hiszen a „zabáló fiú”-ra halálbüntetés vár (Szánhedrin 63a). Magát a „zabáló fiú” törvényét és annak részleteit – lásd 5Móz 21:18-21 valamint a 443. micvát.

A vers psát szerinti értelmét talán csak egy történelmi esemény kapcsán lehet megérteni.

Sámuel (első) könyvében elbeszéli, hogy Saul király egyik filiszteusok elleni hadjárata során egy napos böjtöt rendelt el. Ez nagyon kimerítette a harcoló népet, amely ugyan győzelmet aratott, de a győzelem nem volt teljes a böjt miatt. Amikor megfutamították a filiszteusokat, és rengeteg zsákmányt ejtettek, történt, hogy „a nép (az éhségtől) nagyon kimerült, és (ennélfogva) a zsákmányra vetette magát a nép, fogták a juhokat, marhákat és borjakat, és a földön vágták le őket, és a vérrel ette a nép a húst.” (1Sám 14:31-32).

Amikor jelentették ezt Saulnak, hogy a nép „a vérrel együtt eszi a húst”, kijelentette, hogy ez vétkes mulasztás volt, mert a vért előbb el kellett volna folyatni (vagyis „kikaserolni” a húst, és nem enni úgy, ahogy van, vérestől. Van, aki azt mondja, hogy darabokat téptek le a még élő és vérében fetrengő állatból (éver min há-cháj), ami még a noachitáknak is tilos.

A tilalom tehát tulajdonképpen erről szól, és a tékozló fiú csak asszociatív alapon csatlakozik ide, mivel büntetése halál. Maimonidész a Tévelygők útmutatójában elmondja, hogy itt egy pogány praktikáról van szó, amelyet a Tóra azért tilt, hogy a nép ne szokjon hozzá ezekhez a förtelmes – és teljesen illogikus – „istenszolgálatokhoz” aminél embertelenebb csak a gyerekek elégetése volt, hogy egy bálvány „jóindulaté „-t kiérdemeljék.

A micvá elsődleges értelmezését a bölcsek sokfelé kiterjesztették:

Tilos enni egy levágott állat húsából, amíg az még vergődik.

Ha áldozati állat húsáról van szó, tilos abból enni, amíg a dolog szakrális részét el nem végezték.

Bírák, akik halálos ítéletet hoztak – kötelesek böjtölni az ítélet végrehajtás napján.

Napjainkban nem aktuális, mivel nincs kompetens bíróság, és nincs halálbüntetés.

 

(253) NEM „VARÁZSOLNI” (A)

„…ne varázsoljatok…!” (3Móz 19:26).

A héber igegyök náchés (N.Ch.S.) azonos a náchás szóval, ami kígyót jelent. így vannak, akik itt a tilalom alatt egyfajta kígyóbűvölést értenek. A N. Ch. S. ige találgatást és jövendőmondást is jelent. Mindezt a Tóra tiltja.

A Talmud részletezi mindazon babonákat, amelyek alapján az ókorban jósolgattak. Egyrészük ma is él a primitív emberek lelkében (például, ha fekete macska megy át valaki előtt az úton…). A Tóra megismétli a tilalmat Mózes ötödik könyvében (lásd ott SOFTIM szakaszában, a tilalmak rövid összefoglalását valamint az 516-521. tiltó micvákat: „Ne találtassék köztetek, aki […] bűvészkedést űz, felhő(járás)– ból jósol, jövendőmondó és varázsló…” (5Móz 18:10).

Ebbe beleértendő a ma szokásos horoszkóp jóslás, valamint a „lekopogás” (az angol azt mondja, hogy touch the wood, vagyis érintsd a fát, ami alatt a feszületet értik) és a szemmel verés babonái.

Már ősidőkben tudvalevő volt, hogy a zsidók nem jósolnak, és nem varázsolnak. Ez kitűnik Bileám „átká”-ból is, ami dicséretté vált a keleti kuruzsló szájában: „nincs jósolgatás Jákobban, sem bűvölés Izraelben…” (4Móz 23:23). Ámbár, mint tudjuk, József úgy tett Egyiptomban, mintha egy serlegből jósolna, és ezzel bűvölte el megrettent testvéreit – de József akkor és ott az egyiptomi alkirály szerepet játszotta, akitől nem lehetett zsidó szokásokat elvárni…

A Szifri és a Szifrá részletezik az eseteket, amelyekben a hiszékeny emberek a kuruzslás áldozatai lesznek. A Chinuch szerint itt a tilalom oka prózai: ezek elképesztő szamárságok – és a szent népnek, vagyis Izraelnek, akit Isten kiválasztott, nem illik ilyen dőreségeknek bedőlni.

Ezenkívül – teszi hozzá a Chinuch – ezek a dolgok Isten tagadásához vezetnek; amikor az ember nem bízik, és nem hiszi, hogy minden Istentől ered, hanem azt gondolja, hogy minden a véletlenen múlik.

Mindig, mindenkinek aktuális, férfiaknak és nőknek egyaránt.

 

(254) NEM JÓSOLNI (A)

„…és ne jósolgassatok (felhőből).„ (3Móz 19:26).

Ez is egyfajta kuruzslás, amelynek nyelvi alapja nem egyértelmű. A Szifrá szerint az Á.N.N. ige időszakot jelent itt, vagyis ha valaki azt mondja, hogy ez az idő alkalmas erre meg erre, a másik meg nem. Ibn Ezra azt mondja, hogy az Á.N.N. alatt felhőt kell érteni, mivel vannak, akik a felhőket figyelik, és azok járásából jósolnak.

Chinuch idézi ugyan a Szifrát, de azután oda lyukad ki, hogy ez nem más, mint szemfényvesztés. Mikor is valaki kézügyességét – és a nézők hiszékenységét – kihasználva „csodákat művel” Chinuch részletezi is ezeket a bűvész mutatványokat is, amiből kiderül, hogy ugyanúgy csinálták egykor mint most: valaki betesz a zsebébe egy zsinórt, majd kihúz onnan egy … kígyót.

A tilalom oka – a Chinuch szerint – ugyanaz, mint az előző tilalomé, plusz még valami, aki ezekben a „csodákban” természetfeletti dolgokat lát és hisz bennük, az arra a „meggyőződésre” juthat, hogy ezek a természetfelettinek látszó dolgok Isten megkerülésével történnek, és így egykönnyen a tagadás állapotába kerülhet.

Mindig, mindenütt, mindenki számára aktuális.

 

(255) A POGÁNY STÍLUSÚ FRIZURA TILALMA (A)

„Ne vágjátok kerekre hajatok szélét…” (3Móz 19: 27).

Ez a hajviselet a pogány papoké volt az ókorban (és itt-ott ma is). A zsidó ember kötelessége volt eltávolodni mindattól, ami pogány – a külsőségekben is. Egy zsidónak külsőségekben sem volt szabad hasonlítania pogányokhoz – már ami a vallások pogány jellegét illeti. Chinuch figyelmeztetést lát ebben: eltávolodni, és nem hasonulni a pogányok bálványimádókhoz. Vannak zsidók, akik még modern nyugati öltözetükben is csinálnak valamit – akár csak egy apróságot – ami megkülönbözteti őket a gój divattól (például a zakót jobbról balra gombolják, és nem fordítva). Ez csak szokás, de nem háláchá.

Innen való egyes chászidok szokása szakállt és pajeszt viselni, hogy első látásra látni lehessen: ez egy zsidó és nem egy pogány. A Talmudban feljegyzik, hogy egyes zsidóknak, akik közeli kapcsolatban álltak az idegen (római) kormánykörökkel, megengedték, hogy idegen stílusú frizurát viseljenek. (lásd a 262. micvát).

Mindig aktuális – a férfiakra vonatkozóan.

 

(256) NEM BOROTVÁLNI A SZAKÁLL SZEGÉLYÉT (A)

„…és ne borotváljátok le szakállatok szélét.” (3Móz 19:27).

Ez a tilalom is az előzőhöz kapcsolódóan a pogányokhoz való fizikai hasonlóság kivédését célozza. A Talmud megállapítja hogy a szakállnak 5 „széle” van, amit tilos leborotválni – de a tilalom csak a borotvára vonatkozik, de nem ollóra, illetve olyan villanyborotvára, ahol a kés nem érinti a bőrt.

Az ok ugyanaz, mint az előző esetben, mivel ez is a pogány papok szokása volt (Maimonidész). Zsidók mindig is szakállt viseltek. A zsoltáros Áron a főpap nagy szakálláról zeng dalt (Zsolt 133:2). Amikor Dávid követeket küldött Ámmon királyához, hogy kondoleáljanak apja halála feletti gyászában, az megszégyenítette őket, és levágta szakálluk felét. Dávid azt mondta nekik, maradjanak Jerikóban, amíg kinő a szakálluk, mivel a követek szégyellték magukat szakáll nélkül (lásd 2Sám 10:4).

Mindig aktuális – a férfiakra vonatkozóan.

 

(257) NEM TETOVÁLNI (A)

„Ne tegyetek testeteken bevágást halott miatt, és ne tetováljátok magatokat…” (3Móz 19:28).

Mindenki tudja mi a tetoválás, nem kell magyarázgatni, mivel a tetoválás ma is divatban van. Annakidején a pogányság szerves része volt (Maimonidész), és innen a tilalma. A tilalom változatlanul érvényben van, annak ellenére, hogy manapság nincs látható kapcsolat a tetoválás és a modern pogányság között.

Chinuch azt mondja, hogy az ő korában (15. század) az izmaeliták körében volt elterjedt a tetoválás, „egy gój szokás, ami azt jelentette, hogy az illető egy bizonyos pogány »hit« bejegyzett tagja.”

A test bevagdosása, mint gyászaktus ma már nem nagyon elterjedt, ámbár vannak, akik véresre karmolják magukat, és ezzel fejezik ki gyászukat. Úgy tűnik, hogy a versben említett két cselekedet egy és összefüggő, és ezért jelenik meg ez mind Maimonidész mind a Chinuch listáin egy tilalomként.

Chizkuni idézi a Torát Kohánim-ot (Szifrá), amely csökkenti a vagdosás tilalmának hatékonyságát: „Csak halott után tilos, de valaki bánkódhat így, ha háza összeomlott, vagy hajója elsüllyedt a tengeren (Torát Kohánim 3:7).

Or há-Chájim szerint itt két tilalomról van szó, mivel a vers eleje arról beszél, hogy tilos a testet összevagdosni egy halott utáni gyász jeleként. Az első – a test vagdosása gyászban, kevésbé súlyos, mivel ez a nagy fájdalom szülötte, amikor az ember lelki válságban van, de csak a testet érinti, a lelket nem. Azonban a tetoválást tudatosan, előre megfontolt szándékkal teszi valaki, és ezzel lelkének is árt. Ez a Báál papok gyakorlata volt, akik extázisukban összevagdosták testüket, amíg csak vér nem folyt belőle (lásd Illés próféta jelenését a Kármel hegyen – 1Kir 18:28).

A Talmud elbeszéli, hogy amikor rabbi Eliézer, „a nagy”, elhalálozott, rabbi Ákívá, aki tanítványa volt) gyászában öklével verte testét, amíg azt vér borította. Azonnal kérdezik a kommentátorok (Toszafot stb., hogyan tehette ezt, hiszen ez ellentmond az itteni tilalomnak? Válaszuk, hogy Ákívá nem Eliézert – a halottat – gyászolta, hanem az elárvult Tórát, mivel rabbi Eliézer halálával „nem volt kitől kérdezni” (Szánhedrin 68a). Ily módon szabad, ahogy szabad valakinek a házát vagy elveszett hajóját siratni.

Mindig, mindenkinek, mindenütt aktuális.

 

(258) A SZELLEMIDÉZÉS TILALMA (A)

„Ne forduljatok a szellemidézőkhöz…” (3Móz 19:31).

Ez és a következő tilalom magában foglalja azt, amit ma spiritualizmusnak nevez a „tudomány”. Adva van egy „médium”, majd körülülnek egy asztalt, és felidéznek egy „szellemet”, rendszerint valakit, akit a résztvevők jól ismertek, és kérdéseket intéznek hozzá – már ami a jövőt illeti. Ezt a primitív aktust hívják szeánsznak. (Rabbi Ábrahám Chili).

Chinuch így írja le az aktust: „Bizonyos ismert tömjént égetnek, és bizonyos praktikát űznek, és akkor úgy tűnik az embernek, mintha a hóna alól hallana egy hangot, ami válaszol a feltett kérdésekre, Ez egyike a szellemidézés fajtáinak.”

Szifrá: A szellemidéző (héberül óv) ez nem más, mint a pitom (python), a hasbeszélő. Lásd Szánhedrin 65a, ahol a pitom ügy van feltüntetve, mint aki „a hónaljából beszél”.

Chinuch itt a kuruzslás és (felhő)jóslás tilalmaihoz utal bennünket. Itt is, akárcsak ott, a tilalom oka az, hogy „az ilyen badarságok” elterelhetik az ember figyelmét az igaz hittől. Az ember azt hiheti, hogy sorsa a kezében van, és képes azt megváltoztatni az ilyen praktikák által – mondja a Chinuch, majd hozzáteszi, hogy a szellemidézésbe pogány elemek is vegyülnek.

Mindig, mindenütt aktuális.

 

(259) NEM JÖVENDÖLNI (A)

„Ne forduljatok […] a jövendőmondókhoz (jid’oni), mert bemocskoljátok magatokat általuk, én vagyok az Örökkévaló istenetek!” (3Móz 19:31).

Az előző tilalom folytatása. A jövendőmondók kategóriájába minden a világon belefér: a tenyérjósok, a kávézaccból, illetve jósgömbből jövendölő sarlatánok, a horoszkópok „szerzői”, az asztrológusok stb. stb.

A héber jid’oni a Talmud (Szánhedrin 65b) szerint egy olyan jövendőmondó, aki egy bizonyos állat (vagy madár – Maimonidész) – jádóá – csontját veszi a szájába, és mindenféle hókusz-pókuszt csinál, amíg elájul, mint egy epilepsziás, és hangokat hallat, amikből a hiszékeny emberek jövendőmondást hallanak ki. (Maimonidész: Mádá, Hilchot Ávodá Zára 6:1-2). Voltak, akik a jádoára azt mondták, hogy az nem más, mint egy nagyobbfajta egér (Springmaus, járbua), vagy magyarul ugróegér. Ennek a csontját vették a jid’oni jövendőmondói a szájukba, és így jövendöltek.

Az ókori Izraelben ismert volt mind az óv, mind a jid’oni. Saul király volt az első, aki intézményesen üldözte őket, és azt hitte, sikerült megtisztítania az országot az effajta csepűrágóktól. Azonban, amikor veszélybe került, és másnap egy sorsdöntő ütközetben kellett helytállnia (amelyben el is esett), kérte, keressenek neki egy óv jövendőmondó(nő)t, aki felidézi Sámuelt, a prófétát. A tragikus történetet lásd részletesen 1Sám 28:7. Itt elég ha annyit mondunk, hogy a szellemidéző nőnek „sikerült” felhozni és megszólaltatni Sámuelt, a prófétát, de a gáonok és középkori exegéták szerint ez nem volt más, mint szemfényvesztés, Saul lázas agyának szüleménye.

Lásd a továbbiakban 3Móz 20:27, ahol a Tóra megismétli a tilalmat, és halálbüntetést szab ki a jövendőmondókra.

Napjainkban is aktuális.

 

NE CSALJUNK A KERESKEDELEMBEN (A)

„Ne legyetek igazságtalanok (vagy ne kövessetek el igazságtalanságot, ne csaljatok) az ítéletben, se mércében, se súlyban, sem űrmértékben.” (3Móz 19:35). (A micvá tevőleges része a vers folytatásában van, lásd erről a 223. micvát.)

Bár Ezékiel próféta is kikelt a súlyok hamisítása ellen (Ezékiel 45:10), ez nem egy „vallásos” parancsolat, itt az Isten „nem beszél haza”. És mégis, csodák csodája, a Tóra háromszor is figyelmeztet: ne tegyétek ezt, ne csaljatok a kereskedelemben, a súlyban, a mértékben, mivel „az Örökkévaló utálatává válik, aki ezt teszi!” (5Móz 25:16).

Chinuch itt beleérti a földmérést is, ahol könnyű csalni, a határmezsgyét arrébb tolni. Erre egyébként egy külön tiltó micvá figyelmeztet. (5Móz 19:14, az 525. micvá). Mindig, mindenütt aktuális.

 

(261) NE ÁTKOZZUNK APÁT-ANYÁT (A)

„Bárki, aki átkozza apját-anyját, halállal lakoljon…” (3Móz 20:9).

A micvá már megjelenik Mózes második könyvének MISPÁTIM szakaszában (lásd a 75. micvát), ahol a bírák átkozását tiltja a Tóra. Az indokot lásd ott.

Azonkívül az átkozódás egy undorító dolog, és arra mutat, hogy az ember nem ura idegeinek, nem tud magán uralkodni és primitív. Szülők vonatkozásában az átkozódás ellentéte a tiszteletnek, amit a Tóra a Tízparancsolatban említ, és betartásáért hosszú életet ígér.

Mindig, mindenütt aktuális. Férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik.

 

(262) NEM KÖVETNI A NÉPEK SZOKÁSAIT (A)

„És ne járjatok azon nép(ek) törvényei (szokásai) szerint, amely(ek)et elűzök előletek…” (3Móz 20:23).

Itt arról a hét feslett életű kánaánita népről van szó, amelyek Izrael előtt lakták Kánaán földjét, és romlottságuk közmondásos volt. Chinuch szerint ide kell érteni a többi népet is, amelyek bálványimádók, és szellemiségük távol áll a zsidóság erkölcsi kódjaitól.

Már a talmudi korokban és később, a fogalom kitágult, és beleértették azokat az idegen szokásokat is, amelyek ellentmondanak a zsidó életvitelnek. Ezt hívják népiesen chukot há-gójnak. A Talmudban (Sábbát 67a) rabbi Méir szerint ez az, amit úgy neveznek, hogy dárché há-emori, vagyis az emoriták szokásai.

Chinuch szerint ez vonatkozik mind az öltözetre, mind a hajviseletre és a mindennapi élet szokásaira (színház, cirkusz, aréna, ahol viaskodnak stb.) és a gójók szórakozási szokásaira, amikor is „hülyéskednek, léháskodnak és po- gánykodnak’.’

A lényeg nem azonosulni, távol tartani magunkat a gójoktól, és megvetni pogány szokásaikat (Chinuch).

Mindig, mindenütt aktuális, férfiakra és nőkre nézve egyaránt.