8. nap: Az utolsó láng
Az omladozó faluvégi ház sivár szobácskájában síró fiú tekintett le haldokló apjára. A krétafehér arcú férfi, nehézkesen szedve a levegőt, közelebb intette fiát, és azt suttogta, szinte alig hallható hangon: „Drága fiam, Beris, rengeteget szenvedtünk, te, meg én, különösen, mióta szeretett anyád elment, de egy dologról soha nem mondtam le. A hanukai menórát, mely családunkban nemzedékről nemzedékre öröklődik, még akkor sem adtam el, amikor már nem volt mit az asztalra tennünk. Kérlek, őrizd meg az egyetlen dolgot, amit rád hagyok! Kérlek, őrizd meg, akárha az életed függne tőle. Akármilyen rosszra fordulnak is a dolgok, a menórát soha ne add el…” – hangja elhalványodott, és visszaadta lelkét a Teremtőjének.
A gyermek magára maradt. Családja egykor a leggazdagabb szerencsi zsidó családok egyike volt. Az üzlet azonban váratlanul rossz fordulatot vett, egyre nehezebben és nehezebben mentek a dolgok. A bútorok, nagy tálak, szép ruhák egyre csak tünedeztek el otthonról, hogy a szülők kenyeret tudjanak tenni az asztalra. Az asszony, Beris anyja végül belehalt a szegénységbe, és most, két évvel később, a fiú apja is utánament.
A szomszédok befogadták a szegény, elárvult fiút, jesivában taníttatták, ám a fiú kissé nehézfejű volt, és végül úgy döntöttek, inkább kétkezi munkára adják. Be is adták a helyi asztalosmesterhez, Chájimhoz inasnak, és Beris végre szárnyalt. Gyönyörű darabok kerültek ki a keze alól, és amikor a mester visszavonult, eladta az üzletet szorgalmas inasának. Jól mentek a dolgok, Beris nem sokkal később megnősült. Az üzletet eladta, és feleségével együtt annak szülővárosába, Téglásra költöztek, abban a reményben, hogy ott nyithatja meg a boltját. Tégláson azonban, mint kiderült, már működött egy sikeres és közkedvelt asztalosműhely, és Beris sehogy sem tudta mellette megvetni a lábát. Később, amikor már minden megtakarításukat felélték, visszaköltöztek Szerencsre, ott azonban addigra már valaki más megnyitotta az asztalosműhelyét és Berisnek megint csak nem sikerült munkát találnia.
Ettől fogva faluról falura, városról városra vándorolt, de sehol nem tartottak igényt a szolgálataira. Időről időre levelet küldött a feleségének, és biztosította, hogy amint munkát talál, maga után viteti őt és gyermekeiket. Munka azonban sehol nem akadt, és Beris végül elért Párizsig. Beállt egy kocsmába kiszolgálni, kilátástalanságát pedig alkoholba fojtotta. Zsidóságáról egyre inkább megfeledkezett, feleségét és kicsi gyermekeit is kitörölte az emlékeiből.
Az egyedül hagyott fiatalasszony rengeteget sírt és kétségbeesett erőfeszítéseket tett férje felkutatására. Abban az időben Tégláson járt a sinevei (Sieniawa) Jechezkél Srágá Halberstam rabbi. Az asszony szomszédja megemlítette neki a nehézségeket, amiken a család keresztülment, a rabbi pedig egy pénzzel telt zsákocskát küldött az asszonynak. „Lehetséges volna, hogy egy messze földön híres cádiktól mindössze ennyi telik? Biztos vagyok benne, hogy nagyobb segítséget is tudna nekem adni. Magamnak kell kérnem!” Könnyekkel a szemében nyitott be a fogadóba, ahol a rabbi megszállt: „Rabbi, hálás vagyok a pénzért, amit adtál nekem. De semmi pénz nem helyettesítheti a férjemet! Visszakaphatom- e őt még valaha?” – Reb Jechezkél komolyan fontolóra vette a kérdést, és így válaszolt:
„Nincs véletlenül a házban egy régi hanukai menóra? Hamarosan elérkezik hanuka ünnepe. Az első hét napon szokás szerint gyújtsák meg a mécseseket, az utolsó, nyolcadik éjjel azonban semmiképpen se hagyják kialudni a lángokat egész éjjel. Ha szükséges, legyen itt valaki, aki feltölti olajjal, hogy egész éjjel világítson.”
Térjünk most vissza Párizsba, a kétségbeesett Berishez. Késő este van, a kocsmában minden hely foglalt, és a jókedvű vendégek újabb és újabb hordókat veretnek csapra. Berisnek jó néhányszor le kellett mennie a pincébe, hogy kiszolgálja az urak kívánságait. Az egyik ilyen útján, lefelé a meredek lépcsőn, hirtelen egy kéz nehezedett a vállára. Megpördült, és egy öreg, szakállas zsidót látott a gyér fényben. „Hogy merészelted elhagyni a feleségedet és a gyermekeidet? Térj haza azonnal!” – mondta, Beris pedig az italokat elfelejtve, hanyatt-homlok rohant felfelé. Ahogy félve lepillantott a pincébe vezető lépcsőre, senkit nem látott, főnöke pedig kinevette a meséjét. Néhány nappal később a látomás ismét megjelent. Ellentmondást nem tűrő hangon felszólította Berist, hogy térjen haza, és rettenetes dolgokat helyezett kilátásba a számára arra az esetre, ha nem így tenne. Néhány órával később a kocsma tulajdonosa talált rá az ájult Berisre. Orvost hívatott, aki ágynyugalmat rendelt neki. Ám a férfi ehelyett bejelentette, hogy néhány napra haladéktalanul távoznia kell, és válaszra sem várva útnak indult, vissza, Magyarországra, Téglásra.
Útja nehéz és keserves volt. Beris átázva, átfázva és éhségtől tántorogva érkezett vissza az éjszaka közepén Téglásra. Az eső reménytelenül zuhogott, az utcákat elöntötte a víz, minden vaksötét volt, és Berisnek fogalma sem volt arról, hogy merre lehet egykori otthona. Egyszer csak, a távolban, pislákoló lángokat pillantott meg, és a ragadós sárban küzdötte magát a reménykeltő lángok felé. Elérkezett a házhoz – hanukai mécses égett az ablakban. Bekopogott, ám nem jött válasz, nyilván mindenki aludt a házban. Óvatosan belopódzott, és a hűlő kályha oldalán melegítette fagyott ujjait. Amint körülnézett, nem hitt a szemének! Apjának ezüst hanukijája állt az ablakpárkányon, onnan származott a fény, ami a házhoz vezette őt! Ahogy pedig felemelte a szemét, hirtelen elhagyott felesége szemével találkozott a pillantása.
Sírva mesélte el az elmúlt évek történetét. „Meg tudsz nekem bocsátani valaha?” – kérdezte, de mivel választ nem kapott, csendben ültek egy darabig. Majd újra Beris szólalt meg: „Miért égnek a hanukai lángok még ilyen késői órán is apám gyertyatartójában?” Az asszony mindent elmesélt, és életük lassan visszatért a rendes kerékvágásba. Eltelt néhány hét, egy-két hónap is, és Berisben felébredt a vágy, hogy találkozzon felesége jótevőjével, Jechezkél rabbival, akinek köszönhették, hogy végül is hazatalált azon a sötét éjszakán. Amikor sikerült sort keríteni a találkozóra, Beris alig tudta leplezni megrökönyödését: Jechezkél rabbi nem volt más, mint az a furcsa öreg zsidó, akivel Párizsban találkozott, a pincelejáróban.
zsido.com
Forrás: chabad.org
