1. gyertya. A Báál Sém Tov hanukijája
Amikor kiszlév hónapja elérkezett, a Báál Sém Tov minden évben összegyűjtötte a gyerekeket a helyi chéderből, köztük a saját unokáit is, és elmesélte nekik hanuka ünnepének csodás történetét. A gyerekek nagy örömére ezután hanukiját is készített velük: hanukai mécsestartót az ünnep napjaira. Elkészítették a hanukija alapját, nyolc ágat kis tartályokkal, melyekbe az olajat tölthették, és egy kis karocskát a samesz, szolgagyertya részére, mellyel a többi lángot lobbantják fel. A lámpásokat két oroszlán díszítette, piros nyelvük kilógott a szájukból. A hászidok azt mondták, hogy az a hanukija, melyet mesterük készített a gyerekekkel, olyan volt, mint a Szentély menórája, mely majd a messiás eljövetelekor száll le újra a földre, hogy megvilágítsa a megváltott zsidók útját Izrael Földjére.
Hanuka első estéjén, amikor az első gyertyát kellett meggyújtani, a Báál Sém Tov és a gyerekek hanukijáját a nagy rabbi zsinagógájának tanulószobájában helyezték el. Számos hászid érkezett nagy távolságról, hogy a mester közelében lehessen, amikor meggyújtják az első napi mécsest. A nagy esemény előtt a Báál Sém Tov mindig Tórát tanított az egybegyűlteknek. Az egyik évben, ahogy befejezték az esti imát, a következőket mondta az ott lévőknek:
„Azt mondja az írás: amikor meggyújtod – szó szerint felemeled – a gyertyákat. Miért mondja azt: amikor felemeled? Mert annak, aki meggyújtja a hanuka fényeit, saját magát is lángra kell lobbantania, és annak, aki felemeli a gyertyákat, saját magát is fel kell emelnie az önfeláldozás szintjére.” Miután ezt elmondta, a Báál Sém Tov arca ragyogni kezdett, és átszellemülten kérdezte: „Mindenki készen áll az önfeláldozásra, ahogyan azt a makabik, Mátitjáhu és fiai tették?” A hászidok és a gyerekek, akik részt vettek a menóra elkészítésében, egy emberként válaszoltak: „Készen állunk!” Azzal táncolni és énekelni kezdtek, szívüket-lelküket is beleadva, addig-addig, míg úgy tűnt nekik, hogy lángok emelik fel őket a padlózat fölé. A Báál Sém Tov velük táncolt, kéz a kézben, vállat vállnak vetve a hászidokkal. Az egyik hászid időnként felugrott testvérei vállára, és hangosan elmondta a Smá ima szavait: Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy.
Mielőtt a mester meggyújtotta volna a gyertyát, szemét a Smát kiáltó hászidra függesztette, majd szemét lehunyva hosszasan meditált. Amikor újra kinyitotta a szemét, ezt kérdezte: „Miért húzzuk el az echád [egy] szó végét, amikor a Smát mondjuk? Azért, mert mindennek a lényege az Egyetlen, az Egyetlen fent és lent is. Az Egyetlen nélkül nincsen Smá ima sem.” Az őt hallgató hászidok magukba szívták a tanítást, és igencsak megnövekedett és megerősödött bennük a testvériség és az egység érzése, mert megértették, hogy a hászidizmus lényege az Egyetlen. Ahogyan minden évben, az énekesek új dallammal kezdték énekelni a Smát. A hászidok azt mondták, hogy akik nem hallották, hogyan éneklik a Smát a Báál Sém Tov tanházában, azok valójában soha nem is hallottak életükben igazi dalt.
Ezután a Báál Sém Tov a menóra részeiről magyarázott, először az alapjáról, melyen a nyolc kar nyugodott a nyolc tartállyal a tiszta olaj számára. Azt mondta: „A karok ereje abban áll, hogy egyetlen alapon nyugszanak, mely egységbe foglalja és a szentség szintjére juttatja őket. Bár minden egyes kanóc a saját tartályában ég, a közös alap miatt mégis úgy tűnik, mintha egyetlen ágat alkotnának. Ezért mondunk a gyertyagyújtásra csupán egyetlen áldást: Áldott vagy Te, örökkévaló Istenünk … Aki megparancsoltad nekünk hanuka gyertyájának meggyújtását. Mert mind a nyolc gyertya egyként szent.” Néhány pillanatra elhallgatott, ám egyszer csak egy hang törte meg a csendet, az idős reb Pinchász unokájának tisztán csengő hangja: „De mi a helyzet a sámesszel, rebbe?” – kérdezte. A fiú hangja úgy emelkedett fel, mintha minden gyerek szívéből egyszerre jött volna, mert mindannyian ugyanarra gondoltak: vajon a rebbe miért nem szólt semmit a sámeszgyertáról? A hászidok várakozásteljesen néztek a Báál Sém Tovra.
A rebbe egy pár percig csöndesen gondolkodott, majd gyengéden a gyermekre nézett. A fiú, úgy nézett ki, maga is meglepődött a saját merészségén, hogy a kérdést feltette. A rabbi végül így felelt neki: „A sámeszgyertya szentsége semmivel nem kisebb, mint a többi gyertyáé. Sőt, még szentebb is azoknál, mert használhatjuk a fényét, ellentétben a többi hanukai lánggal, melyek fényét tilos bármire használni, csak nézhetjük őket. Ez a favágók és vízhordók különleges jutalma Izrael gyermekei között. Az ő munkájuknak volt köszönhető, hogy a kohénok be tudták mutatni az áldozatokat a Szentélyben.” Aztán a fiúhoz fordult, aki a kérdést feltette: „Neked pedig, fiam, adja az Örökkévaló, hogy egyike lehessél szent szolgáinak, a sámeszeknek, akik elhozzák a megváltást.” – És így is történt.
zsido.com
Forrás: israelseen
