Az otthon: a teremtés oka
Miért teremtette Isten a világot? Miért létezünk, és milyen célt szolgálunk? Olyan kérdések ezek, amelyekre minden filozófus és gondolkodó ember bizonyára keresi a választ. Talán csak maga a Teremtő tudná megmondani, miért hozta létre a világot.
„Akinek nincs otthona nem ember”
A Tánjában, a Chábád hászidizmus alapművében Snéur Zálmán rabbi (RSZ) idézi a világ teremtését magyarázó Midrást[1]: „A Mindenható azt kívánta, hogy legyen egy lakóhelye a legalsó világban.” Noha az Örökkévaló rengeteg világot teremtett, melyek legtöbbje spirituális, és közülük csupán egyetlen anyagi, a legbensőbb vágya mégis az volt, hogy kimondottan a legalsóbb világban, a mi fizikai világunkban lakozzék. És úgy kívánta, hogy ez a világ a mondén, gyakran profán anyagi hajlékból alakuljon át olyan lakóhellyé, amely a Királyok Legmagasztosabb Királyához, a világmindenség Teremtőjéhez méltó rezidencia lehet.
Mi is egy rezidencia? Nézzünk először egy földi királyt. A királyoknak mindig gyönyörű palotájuk van, a palotában számtalan szoba és terem. Ezek a helyiségek azonban nem elsősorban a király használatára vannak fenntartva, hanem inkább j számára, arra, hogy a király itt fogadja a vendégeit, a látogatóit, a méltóságokat. Míg elméletileg ezek a helyiségek a király otthonát képezik, gyakorlati szemszögből nézve a király sosincs otthon bennük. Van azonban a palotának egy olyan része, amely az uralkodó magánrezidenciája, a lakosztálya. A palotának ezen a részén sose kerül sor hivatalos találkozókra. Ez egy mások elől elzárt lakrész, amelyet csak a király és a legszűkebb családja használhat.
A palotai magánlakosztály és a nyilvános termek között az a különbség, hogy a király a palota nyilvános részén nem mutatkozhat úgy, ahogyan szeretne, vagy ahogy neki a legkényelmesebb lenne, hanem királyhoz illő külsővel kell megjelennie. Királyi öltözéket kell öltenie, államfőhöz illő öltözéket. És az öltözék ebben az esetben nemcsak szó szerinti, hanem spirituális is. A királynak nemcsak megfelelő módon kell öltözködnie, de kívánatos módon is kell viselkednie. Minden cselekedetének, minden szavának a királyi nagyság és méltóság érzetét kell keltenie az alattvalóiban. Ilyenformán a király gyakorlatilag a protokoll foglya – méghozzá a saját házában!
Egyetlen hely létezik csupán, ahol önmaga lehet, és nem kell uralkodónak látszania, ez pedig nem más, mint a saját külön rezidenciája. Ebben a külön lakosztályban a király úgy öltözködik, ahogy kedve tartja, és nem úgy, ahogy az emberek elvárják tőle. Természetesen nyilvánosan így sosem látható. A királyhoz illő magatartás alapszabályai annyira fontosak a zsidóságban, hogy szinte egy egész könyvnyi törvény szabályozza, hogyan kell viselkednie. Például[2]: „Tilos Izrael királyát mezítelenül látni.” A meztelenség itt sem csupán a szó szokásos értelmében vett ruhátlanságot jelenti, hanem spirituális értelemben is értendő. A király nem jelenhet meg egyszerű emberként, levetkezve királyi méltóságát.Következésképp a magánrezidencia azt a lehetőséget is jelenti, hogy az uralkodó minden visszafogottság nélkül feltárhassa belső önmagát. A saját lakrész lehetőséget ad arra, hogy lakója úgy fejezhesse ki igazi természetét, hogy közben nem kell azzal törődnie, hogy egy mások mérlegre teszik és megítélik a viselkedését.
Legjobban a Talmud mutat rá erre[3]: „Akinek nincs otthona, az nem ember.” Miért játszik olyan fontos szerepet az otthon valakinek a meghatározásában? Akinek nincs otthona, az sosem lehet „önmaga”. Mindig megszabott módon cselekszik, beszél, viselkedik. Otthon nélkül az ember mindig valaki más embere. A maga otthonában azonban önálló személyiséggé válik, önmagává, nem a társadalom robotosa, szolgája lesz, hanem önmagát kifejező, kreatív ember.
Hol érzi magát „otthon” a világ királya?
A mi világunk megteremtésekor ez volt a Mindenható óhaja: Isten lakhelyet óhajtott magának. Isten még a magasabb, spirituálisabb világban sem valódi Önmaga.Nem valódi fényét sugározza, nem igazi lényegét tárja fel. Isten végtelen Lényéhez képest még a magasztos spirituális világok is sekélyesek és parányiak. Egyszerűen nagyobb Ő annál, minthogy ezek a világok befogadhatnák. Ilyenformán, mikor a magasabb világokra sugározza fényét, össze kell zsugorítania, össze kell tömörítenie végtelen Önmagát, hogy alkalmazkodjon e világok befogadóképességéhez. Istennek nagyon óvatosan kell „megszabnia” és „méreteznie” Önmagát, hogy illeszkedjen a Nála sokkalta alacsonyabb befogadókhoz. Így hát e világok nem szolgálhatnak a Mindenható otthonaként, rezidenciájaként. Nem tárhatja fel bennük igazi Önmagát. Isten nem sugározhatja a maga végtelenségét egy véges tartományra. Elborítaná a világokat. Noha az anyagi világhoz képest a spirituális világok valóban magasztosak és transzcendentális jellegűek, és az isteniség sokkal magasabb és nagyszerűbb megnyilvánulását élvezik, mégis behatároltak, és véges természetűek.
A spirituális világoknak ez a komoly mértékben korlátozott mivolta hasonlítható a belső tanácsadói és barátai körében tartózkodó királyhoz. Igaz ugyan, hogy a királynak ilyenkor nem kell olyan ünnepélyes öltözéket viselnie, és tanácsadói között – mivel azok sokkal közelebb állnak hozzá – természetesebben viselkedhet, mint nyilvánosan, de attól még király, és ezt többé-kevésbé öltözködésének és viselkedésének is tükröznie kell. Például még a legközelebbi bizalmasai körében sem jelenhet meg soha ruhátlanul. Amíg akár csak egyetlen személy is van a társaságában, a király, az király. Ha bárki más is van vele, a király bizonyos értelemben ennek a másik valakinek a túsza.
Minél dicsőbb és híresebb valaki, annál többet várnak tőle az erkölcs és a viselkedés terén, és annál inkább kénytelen alkalmazkodnia a nagyságával járó kötelezettségekhez. Ha mindez érvényes egy hús-vér, halandó királyra, akinek eleget kell tennie alattvalói elvárásainak, mennyivel inkább érvényes a Királyok Királyára, a világmindenség Teremtőjére. Könnyen belátható, hogy az Örökkévaló, aki végtelen, nem hasonlítható még a legmagasabb spirituális világokhoz sem, lévén azok végesek. Ilyenformán világos, hogy a Mindenható még a spirituális világokban sem mutatkozhat úgy, mint amilyen a Maga igazi valójában, hanem össze kell húzódnia, és korlátoznia kell önmagát. A zsidó miszticizmus tanítása szerint az Örökkévaló kénytelen „olyan öltözéket ölteni, amely elfedi igazi természetét”. Fölöttébb csodálatos, hogy az Örökkévaló azt szeretné, ha valahogy a Maga végtelen lényegének teljes intenzitását feltárhatná a mi anyagi világunkban. Az Örökkévaló úgy akar lakozni a mi világunkban, hogy semmiféle ruházat vagy öltözék ne változtasson végtelen jelenlétén.
