Az ember természetes vágya, hogy kapcsolatot teremtsen Istennel, hogy hálát adjon a jóért és elmondja nehézségeit, megfogalmazza vágyait. A Talmud rámutat arra, hogy már Ábrahám, Izsák és Jákob, Mózes és Hanna, Dávid és Salamon is imádkoztak, az ő gyakorlatuk alapján állították össze Bölcseink a zsidó imák és áldások rendjét. 

A Tóra egy ponton írja elő, hogy az ember köteles áldani Istent: az étkezés után. A Próféták és Bölcseink az imák és áldások bonyolult, de csodálatos rendszerét alakították ki, az imák és áldások elmondása segít rámutatni arra, mi a helyes és hogy milyen viszonyban vagyunk a világ Teremtőjével.

Isten meghallgatja a szívből jövő imát és vágyik arra, hogy hozzá forduljunk örömünkben és bánatunkban egyaránt, miként egy szülő vágyik arra, hogy a gyermeke megossza vele élete fontos, és kevésbé fontos pillanatait.

Hithű zsidó ember háromszor imádkozik egy nap, este (mááriv), reggel (sáchárit) és délután (minchá), a hagyomány szerint a napi rendszeresen elmondott imák hagyományát ősatyáink hagyták ránk, ugyanakkor az megegyezik a hajdan állt jeruzsálemi Szentélyben végzett Istenszolgálat rendjével. Szombaton és ünnepnapokon egy extra imádságot (muszáf) is mondunk, Jom Kipur ünnepén pedig egy ötödik (neilá) imát is. 

Noha imádkozni közösségben a legmagasztosabb – hiszen bizonyos imákat csak a minján, tíz, 13 éves korát betöltött zsidó férfi, jelenlétében tudunk elmondani, ha erre nincs lehetőségünk, otthon, egymagunk is kötelesek vagyunk. 

A Bölcseink által összeállított imarend héber nyelvű, az ezen a nyelven elmondott ima akkor is “hatásos”, ha az imádkozó nem érti feltétlenül a szavak jelentését, azonban üdvözítő, ha az ember megismeri alaposan az ima szövegét, így még inkább szívből szóló lehet imája. Ezen felül természetesen az ember saját nyelvén is imádkozhat, erre a héber imarendben megfelelő helyeken van lehetőség.