Ráv Náchmán értelmezése szerint Misnánk azt jelenti, hogy még ha a gyalogos olyan szándékkal vette is föl a tárgyat, hogy a lovasnak adja, közben meggondolhatja magát, mivel csupán ezáltal a lovas még nem szerezte meg azt. Már most Ulá érvelése szerint ha egyszer valaki a fölvétellel megszerezhette volna magának a tárgyat, akkor mindenki szerint képesnek kellett lennie rá, hogy a fölvevés által a lovasnak szerezze meg. Misnánkból azonban az tetszik ki, hogy egy ember nem szerezhet meg egy gazdátlan tárgyat más képviseletében!
אִי אָמְרַתְּ בִּשְׁלָמָא מֵעָנִי לְעָנִי מַחֲלוֹקֶת – מַתְנִיתִין מַנִּי – רַבָּנַן הִיא.
Nincs probléma, ha azt mondjuk, hogy a péával kapcsolatos véleménykülönbség Rabbi Eliezer és a Bölcsek között még arra az esetre is vonatkozik, amikor egy szegény egy másik szegény részére szerzi meg a péát; és hogy Rabbi Eliezer elfogadja a „mivel” érvelés alkalmazását (legalább egyszer), míg a Bölcsek teljes mértékben elutasítják és azt tartják, hogy senki sem szerezheti meg a péát másvalaki részére. Megkérdezhetjük tehát: kinek az álláspontját követi a Misnánk? A Bölcsekét! Jelenlegi feltételezésünk szerint ugyanis a Bölcsek azt állítják, hogy senki sem szerezheti meg a péát másvalaki részére, még akkor sem, ha magának megszerezhette volna, mivel a Bölcsek nem fogadják el a „mivel” érvelést („Mivel ha kívánta volna, megszerezhette volna magának a péát, ezért más részére is megszerezheti”). Hasonlóképpen senki sem szerezhet meg egy talált tárgyat egy másik ember képviseletében, és ez magyarázza, hogy miért nem formálhat jogot Misnánk lovasa arra a tárgyra, amit a másik fölvett neki.
אֶלָּא אִי אָמְרַתְּ בְּעָשִׁיר וְעָנִי מַחֲלוֹקֶת, אֲבָל מֵעָנִי לְעָנִי דִּבְרֵי הַכֹּל זָכָה לוֹ – הָא מַנִּי? לָא רַבָּנַן וְלָא רַבִּי אֱלִיעֶזֶר!
Ha azonban azt mondjuk, hogy – miként Ulá fölvetette – a Rabbi Eliezer és a Bölcsek közötti véleménykülönbség kifejezetten a gazdag és a szegény esetére vonatkozik, a péát egy másik szegény részére begyűjtő szegény esetében azonban mindenki egyetért abban, hogy az egyik szegény megszerezheti a péát a másiknak, akkor viszont kinek az álláspontját képviseli a Misnánk? Se a Bölcsekét, se Rabbi Eliezerét! Misnánk a jelek szerint elutasítja azt a lehetőséget, hogy valaki egy másik ember képviseletében megszerezhet egy tárgyat, és határozottan leszögezi, hogy a lovas csak akkor szerzi meg a talált tárgy tulajdonjogát, mikor a tárgyat a kezébe adják.
– אֲמַר לֵיהּ: מַתְנִיתִין דַּאֲמַר תְּחִילָּה.
Ulá e Misnával kapcsolatban, vitatva Ráv Náchmán értelmezését, azt mondta neki (Ráv Náchmánnak): Misnánk csak arra az esetre vonatkozik, amikor az elvesztett tárgyat fölvevő személy azt mondja: „Én már az előbb (azaz a legelején) magamnak szereztem meg!”. Ha azonban azzal a szándékkal vette volna föl a tárgyat, hogy a lovasnak adja, abban az esetben a lovas szerezte volna meg, ugyanúgy, ahogy egy szegény ember a másik képviseletében begyűjtheti a péát.
[A Gömárá a Misnának ezt az értelmezését magának a Misnának a szavaival támasztja alá, mondván:]
הָכִי נַמִי מִסְתַּבְּרָא, דְּקָתָנֵי סֵיפָא: אִם מִשֶׁנְּתָנָהּ לוֹ אָמַר: „אֲנִי זָכִיתִי בָּהּ תְּחִלָּה” – לֹא אָמַר כְּלוּם. ‘תְּחִילָּה‘ בְּסֵיפָא לָמָּה לִי?
Ez az értelmezés már csak azért is logikus, mert a Misna utolsó bekezdése azt tanítja: „Ha azonban a fölvevő már átadta a tárgyat a lovasnak, és csak azután mondja, hogy »Én szereztem meg előbb!«, akkor valójában semmit sem mondott”. Mi szükség van itt az „előbb” szóra?
פְּשִׁיטָא, אַף עַל גַּב דְּלָא אָמַר ‘תְּחִילָּה‘ – ‘תְּחִילָּה‘ קָאָמַר!
A leírt esetben, mikor is a fölvevő csak az után jelenti ki, hogy „Én szereztem meg” a tárgyat, miután azt már átadta a lovasnak, még ha nem is tette hozzá: „előbb”, minden bizonnyal azt akarja mondani, hogy ő már abban a pillanatban magának akarta megszerezni a tárgyat, amikor fölvette. Hiszen a fölvevő nyilván már nem tarthatna számot a tárgyra, amikor az már nincs a kezében! Akkor hát mi szükség van az „előbb” szóra?
אֶלָּא לָאו, הָא קָא מַשְׁמַע לָן: רֵישָׁא דַּאֲמַר תְּחִילָּה.
Akkor ugyebár, ezek szerint a Misna utolsó bekezdésében használt „előbb” szó nem magának az utolsó bekezdésnek a megértését segíti, hanem azért van ott, hogy tudassa velünk: a Misna első bekezdése is arra az esetre vonatkozik, amikor a megtaláló kijelenti: „Én már az előbb (azaz a legelején) magamnak szereztem meg!”.
Ezen érvelés szerint a megtaláló állítása a Misna mindkét bekezdésében ugyanaz: „Én már az előbb magamnak szereztem meg!”. De a Misna második bekezdésében csak azért nem fogadható el a fölvevő kijelentése, mivel az a cselekedete, hogy átadja a lovasnak a talált tárgyat, jelzi, hogy amikor fölvette, nem a maga, hanem a lovas képviseletében vette föl. Ugyanis Ulá szerint az egész Misna alaptétele, hogy aki valaki más részére vesz föl egy gazdátlan tárgyat, az megszerzi azt a másik embernek. Ha azonban – mint a Misna első bekezdésében – a fölvevő állítása hihető, akkor az övé a tárgy.
– וְאִידָךְ: תְּנָא סֵיפָא לְגַלּוּיֵי רֵישָׁא, סֵיפָא דַּאֲמַר ‘תְּחִילָּה‘, רֵישָׁא דְּלָא אֲמַר ‘תְּחִילָּה‘.
A másik amorita (Ráv Náchmán) szerint viszont azért lett a Misna utolsó bekezdése így („előbb”) megfogalmazva, hogy megvilágítsa az előtte lévőt, és hogy rámutasson a két eset eltérő voltára. Azaz, hogy míg az utolsó bekezdés szabálya kifejezetten arra az esetre vonatkozik, amikor a megtaláló kijelenti: „Én már az előbb magamnak szereztem meg!”, addig az első bekezdés szabálya arra az esetre is érvényes, amikor a megtaláló nem mondta ki, hogy „Előbb magamnak szereztem meg!”
Ráv Náchmán azt állítja, hogy az „előbb” szó nem szerepeltetése az első állításban, illetve a másodikban történő használata szándékos. Ugyanis Ráv Nách mán szerint az egész Misna alaptétele, hogy a tárgyat fölvevő ember a puszta fölvétellel nem szerzi meg a tárgyat a lovasnak. Oda kell adnia neki, és csak ezután lesz a tárgy a lovas birtokában.
* * *
[A Gömárá Misnánk elemzését folytatja.]
רַב נַחְמָן וְרַב חִסְדָּא דְּאָמְרִי תַּרְוַיְיהוּ: הַמַגְבִּיהַּ מְצִיאָה לַחֲבֵירוֹ – לֹא קָנָה חֲבֵירוֹ.
Ráv Náchmán és Ráv Chiszdá mindketten azt mondották: Ha valaki egy másik személy részére vesz föl egy talált tárgyat, a tárgy ezáltal nem válik a másik tulajdonává. A gazdátlan tárgy megszerzése különbözik a megszerzés más formáitól, ahol a más részére történő megszerzés érvényes.
מַאי טַעְמָא?
Mi az oka ennek?
– הָוֵי תּוֹפֵס לְבַעַל חוֹב בִּמְקוֹם שֶׁחָב לַאֲחֵרִים, וְהַתּוֹפֵס לְבַעַל חוֹב בִּמְקוֹם שֶׁחָב לַאֲחֵרִים – לֹא קָנָה.
Az az oka, hogy mivel a gazdátlan tárgy megtalálója úgy tekintendő, mint az, aki egy hitelező képviseletében elveszi egy adós tulajdonát egy olyan helyzetben, amikor ezzel másoknak (a szóban forgó adós többi hitelezőjének) veszteséget okoz. Márpedig az, aki egy olyan helyzetben veszi el a tulajdont egy hitelező nevében, amikor ezzel másoknak veszteséget okoz, ez esetben nem szerzi meg azt. Ezért tehát az az elv, miszerint egy embernek joga van valaki más részére megszerezni valamit, ilyen helyzetekre nem vonatkozik.1 Hasonlóképpen, mondja Ráv Náchmán és Ráv Chiszdá, ha valaki egy másik ember képviseletében vesz föl egy talált tárgyat, amely elméletileg mindenki tulajdona, ezzel az összes többit megfosztja a tárgy megszerzésének lehetőségétől.
אֵיתִיבֵיהּ רָבָא לְרַב נַחְמָן: מְצִיאַת פּוֹעֵל – לְעַצְמוֹ. בַּמֶה דְּבָרִים אֲמוּרִים – בִּזְמַן שֶׁאָמַר לוֹ בַּעַל הַבַּיִת נַכֵּשׁ עִמִּי הַיוֹם, עֲדוֹר עִמִּי הַיוֹם. אֲבָל אָמַר לוֹ: עֲשֵׂה עִמִּי מְלָאכָה הַיּוֹם – מְצִיאָתוֹ שֶׁל בַּעַל הַבַּיִת הוּא!
Rává kifogásolta Ráv Náchmán véleményét egy brájtában tanultak alapján miszerint: „Bármit talál is a munkás, az az övé, és nem azé2, akinek akkor munkát végez. Mikor és milyen körülmények között érvényes ez a szabály? Amikor a munkaadó úgy vette fel a munkást: »végezz el számomra egy bizonyos fajta munkát«. Például: »ma gyomláljál nekem« vagy »ma kapáljál nekem«. Ha ilyen esetben a munkás az idő alatt talál valamit, amire a munkaadó alkalmazta, akkor az az övé. Ha azonban a munkaadó azt mondotta a munkásnak: »ma dolgozzál az én részemre«, de nem szabta meg konkrétan, miféle munkáról van szó, ekkor bármit is talál a munkás, az a munkáltatóé, mivel a munkás feladatához értendő az is, hogy a talált holmikat a munkaadójának szerzi meg”. Mindenesetre, mondja Rává, e brájtából látjuk, hogy a munkás bizony megszerezhet egy talált tárgyat a munkáltatója képviseletében. Ez pedig ellentmondani látszik Ráv Náchmán és Ráv Chiszdá véleményével.
– אֲמַר לֵיהּ: שַׁאנֵי פּוֹעֵל דְּיָדוֹ כְּיָד בַּעַל הַבַּיִת הוּא.
Ráv Náchmán erre így válaszolt neki (Rávának): Erre az esetre nem hivatkozhatsz, mivel a munkás más eset, hiszen a keze olyan, mintha a munkaadójáé volna. Azáltal, hogy munkát vállal, a munkás a munkaadója alá rendeli független mivoltát, és a munkaadó személyének egyfajta kiterjesztésévé válik. Másfelől azonban, mondja Ráv Náchmán, egy közönséges ember más számára nem szerezhet meg talált holmit.
[A Gömárá itt kifogást emel:]
– וְהָאָמַר רַב: פּוֹעֵל יָכוֹל לַחֲזוֹר בּוֹ אֲפִילּוּ בַּחֲצִי הַיוֹם!
Hogyan tekinthető a munkás munkáltatója puszta kiterjesztésének, holott Ráv azt mondta, hogy egy munkás (a rabszolgával ellentétben) akár a munkanap közepén is meggondolhatja magát3, és vállalt kötelezettségét megszegve, abbahagyhatja a munkaadójának végzett munkát! Ebből láthatjuk, hogy a munkás még az alkalmazása idején is megtartja saját, független mivoltát?
– אֲמַר לֵיהּ: כָּל כַּמָה דְּלָא הֲדַר בֵּיהּ – כְּיָד בַּעַל הַבַּיִת הוּא, כִּי הֲדַר בֵּיהּ – טַעְמָא אַחֲרִינָא הוּא, דִּכְתִיב „כִּי לִי בְנֵי יִשְׂרָאֵל עֲבָדִים” – עֲבָדַי הֵם, וְלֹא עֲבָדִים לַעֲבָדִים.
Ráv Náchmán erre így válaszolt neki (Rávának): Amíg a munkás nem lép vissza, és folytatja a munkaadója számára végzett munkát, addig a keze olyan, mintha a munkaadója keze volna, és amit megszerez, azt a munkaadójának szerzi meg. Az, hogy a rabszolgával ellentétben bármikor visszaléphet a munkától, annak egész más oka van. Írva van ugyanis4: „Mert az én szolgáim Izrael fiai, szolgáim ők, akiket kivezettem Egyiptom országából”. Más szavakkal: Ők az Én szolgáim [az Örökkévalóé], és nem a szolgáim (azaz az emberek) szolgái. Következésképp semmiféle megállapodás nem kötelezhet egy zsidót arra, hogy akarata ellenére tovább dolgozzon. Mindazonáltal amíg a munkás valakinek az alkalmazásában áll, a munkaadója kiterjesztésének tekintendő, tehát az általa talált tárgy nyilvánvalóan a munkaadóját illeti meg. Ám, ha egy közönséges (nem munkásként alkalmazott) személy, aki valaki más számára vesz föl egy talált tárgyat, nem szerzi meg azt neki.
אָמַר רַבִּי חִיָּיא בַּר אַבָּא אָמַר רַבִּי יוֹחָנָן: הַמַגְבִּיהַּ מְצִיאָה לַחֲבֵירוֹ – קָנָה חֲבֵירוֹ, וְאִם תֹּאמַר מִשְׁנָתֵינוּ – דְּאָמַר „תְּנָהּ לִי„, וְלֹא אָמַר „זְכֵה לִי„.
Ráv Náchmánnal ellentétes álláspontra helyezkedett rabbi Chijá bár Ábá, aki rabbi Jochánán nevében azt mondotta: Ha valaki egy másik személy részére vesz föl egy talált tárgyat, a tárgy ezáltal a másik tulajdonává válik. És ha erre azt mondod, hogy Misnánk első bekezdése ellentmond ennek a nézetnek, akkor, azt válaszolom, hogy a Misna csak azzal a meghatározott esettel foglalkozik, amelyben a lovagló így szól: „Add ide nekem azt a tárgyat”, és nem azt mondja hogy „Szerezd meg nekem”. Ha azt mondta volna, hogy „Szerezd meg nekem”, már abban a pillanatban az övé lenne a tárgy, amint a másik azt fölvette, mivel az, aki másnak a képviseletében vesz föl egy gazdátlan tárgyat, a másik embernek szerzi meg azt. Mivel azonban a lovagló nem a „szerezd meg”, hanem az „add ide” kifejezést használta, ezzel arra utalt, hogy míg ténylegesen a kezébe nem kerül, nem számít rá, hogy megszerzi a tárgyat. Ennélfogva a tárgy fölvevőjének, míg át nem adja a tárgyat a lovaglónak, joga van meggondolnia magát5.
* * *
Misna:
מִשְׁנָה. רָאָה אֶת הַמְצִיאָה וְנָפַל עָלֶיהָ, וּבָא אַחֵר וְהֶחֱזִיק בָּהּ – זֶה שֶׁהֶחֱזִיק בָּהּ זָכָה בָּהּ.
Ha valaki észrevesz egy elvesztett tárgyat, és ráveti magát, azzal a céllal, hogy megszerezze azt, de nem hajtja végre a megszerzés hivatalos aktusát, akkor az nem lesz az övé, és a tárgy még gazdátlannak tekintendő6. Tehát ha odajön hozzá valaki, és megfogja a tárgyat, azzal érvényesen megszerzi azt magának.
Gömárá:
גְמָרָא. אָמַר רֵישׁ לָקִישׁ מִשּׁוּם אַבָּא כֹּהֵן בַּרְדְּלָא: אַרְבַּע אַמּוֹת שֶׁל אָדָם קוֹנוֹת לוֹ בְּכָל מָקוֹם.
Rés Lákis mondotta Ábá Kohén Bárdölá nevében: Egy ember négy könyöke mindenütt megszerzi neki a gazdátlan holmit, mivel ez a térség az ő saját „udvarának” tekintendő7.
[מַאי טַעְמָא?]
[Mi az oka?]
תַּקִּינוּ רַבָּנַן – דְּלָא אָתֵי לְאִנְצוּיֵי.
A válasz: Bölcseink azért alkották meg ezt a „négykönyökös” törvényt, hogy az emberek ne vesszenek össze a talált holmik tulajdonjoga fölött.
אֲמַר אַבַּיֵי: מוֹתִיב רַבִּי חִיָּיא בַּר יוֹסֵף פֵּיאָה, אֲמַר רָבָא: מוֹתִיב רַבִּי יַעֲקֹב בַּר אִידִי נְזִיקִין.
Ábájé mondta: rabbi Chijá bár Joszéf a Péá traktátus egyik Misnája alapján kifogásolta ezt a szabályt. Rává azt mondta: rabbi Jáákov bár Idi a Nözikin (Károk) című traktátus egyik Misnája alapján tette ugyan ezt.
[A Gömárá itt részletesen kifejti ezeket az ellenvéleményeket:]
אֲמַר אַבַּיֵי, מוֹתִיב רַבִּי חִיָּיא בַּר יוֹסֵף פֵּיאָה:
Ábájé azt mondta: rabbi Chijá bár Joszéf a Péá traktátus alábbi Misnája alapján emelt kifogást:
נָטַל מִקְצַת פֵּיאָה וְזָרַק עַל הַשְּׁאָר – אֵין לוֹ בָּהּ כְּלוּם.
HA egy szegény ember ELVETTE A PÉÁ [a mező sarkában a szegényeknek hagyott learatatlan termény] EGY RÉSZÉT, amit magának gyűjtött be, ÉS azzal a céllal DOBJA RÁ A TÖBBI PÉÁRA, hogy azt is megszerezze magának, AKKOR SEMMI SEM LESZ AZ ÖVÉ.8
נָפַל לוֹ עָלֶיהָ, פָּרַס טַלִּיתוֹ עָלֶיהָ – מַעֲבִירִין אוֹתוֹ הֵימֶנָּהּ.
Ezenfelül, még HA a szegény ember RÁVETETTE IS MAGÁT A PÉÁRA, VAGY SZÉTTERJESZTETTE FÖLÖTTE AZ ÖLTÖZÉKÉT, ELVESZIK TŐLE AZT (az így megszerzett péát), mivel nem hajtotta végre a megszerzés érvényes aktusát.
וְכֵן בְּעוֹמֶר שִׁכְחָה.
UGYANEZ A TÖRVÉNY ÉRVÉNYES AZ OTTFELEJTETT KÉVE (SICH’CHÁ) ESETÉBEN IS, [amit a szegény ember általánosságban ugyancsak jogosult megtartani]9.
וְאִי אָמְרַתְּ אַרְבַּע אַמּוֹת שֶׁל אָדָם קוֹנוֹת לוֹ בְּכָל מָקוֹם, נִקְנוּ לֵיהּ אַרְבַּע אַמּוֹת דִּידֵיהּ!
Már most ha azt mondjuk, hogy az ember körüli négy könyök mindenütt tulajdonjogot ad neki, akkor a „négy könyök” itt is szerezze meg a péát annak, aki rávetette magát, mivel a péá a négykönyöknyi sugarú körében fekszik!
Ezek szerint a Péának ebből a Misnájából azt látjuk, hogy csupán a négy könyök nem szerez az embernek semmit!
– הָכָא בְּמַאי עָסְקִינַן – דְּלָא אֲמַר אִקְנִי.
Válasz: Mivel van itt dolgunk? Egy olyan esettel, amelyben a szegény ember nem mondta ki, hogy „konkrétan a négy könyök által akarom megszerezni a péát magamnak”, és mivel nem hivatkozott erre a megszerzési módra, így ez a módszer nem is juttatta őt tulajdonhoz.
– וְאִי תַּקּוּן רַבָּנַן, כִּי לָא אֲמַר מַאי הָוֵי?
De ha a Bölcsek törvényt hoztak, miszerint az ember szerezhet tulajdont a „négy könyöke” által, akkor miben más ha kimondja, hogy „ezáltal akarom megszerezni” vagy ha nem mondja ki? Miért kellene konkrétan kijelentenie, hogy ilyen módon szándékozik megszerezni a péát?
– כֵּיוָן דִּנְפַל – גַלֵי דַּעֲתֵיהּ דְּבִנְפִילָה נִיחָא לֵיהּ דְּנִקְנִי, בְּאַרְבַּע אַמּוֹת לָא נִיחָא לֵיהּ דְּנִקְנִי.
Válasz: Mivel a szegény ember rávetette magát a péára, következésképp feltárta azt a szándékát, hogy e cselekedete, és nem pedig a négy könyöke által kívánja megszerezni. Így, mivel lemondott arról, hogy a péára a rabbinikus „négy könyök” rendelkezés révén tegyen szert, nem szerzi meg magának a péát.
1 Háláchá: Mikor valaki egy olyan helyzetben szerez tulajdont egy hitelezőnek, amikor a többi hitelezőnek ezzel veszteséget okoz. „Ha valaki többeknek tartozik pénzzel, de nem áll módjában mindőjüket kifizetni, és valaki az egyik hitelező nevében elveszi az adós valamilyen holmiját, ezáltal nem szerzi meg azt, hanem továbbra is az összes hitelezőnek joga van osztozni rajta, mintha még mindig a kölcsönkérő tulajdonában volna.” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 105:1.).
2 Háláchá: A munkás által talált elvesztett tárgy az övé. „Ha egy munkás egy elvesztett tárgyat talál, az még akkor is az övé, ha a munkaadója nem egy bizonyos fajta feladattal bízta meg. Ha azonban a munkást kifejezetten azért vették föl, hogy keressen meg és gyűjtsön össze elvesztett tárgyakat, akkor bármit talál is, az a munkáltatójáé” – a brájtá Ráv Pápá szerinti értelmezését lásd lejjebb, 12b. (Sulchán Áruch, uo. 270:3.)
3 Háláchá: Egy munkás akár a munkanap közepén is meggondolhatja magát. „A munkásnak akár a munkanap közepén is joga van visszalépni a vállalt munkától, és ez még akkor is érvényes, ha már belefogott a munkába, és megkapta a járandóságát; a pénz azonban, amit a ténylegesen ledolgozott órákért járó fizetségen felül kapott, adósság, és köteles azt visszafizetni a munkáltatójának” – Ráv tanítása szerint. (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 333:3.).
4 3Mózes 25:55.
5 Háláchá: Talált holmi átadása egy másik személynek. „Ha egy ember utasít egy másikat: »Szerezd meg nekem azt a tárgyat«, akkor amint a megbízott fölveszi a tárgyat, az a megbízó tulajdonába kerül. Ha azonban az első ember azt mondja: »Add ide nekem«, a tárgy fölvevője mindaddig dönthet úgy, hogy megtartja magának a holmit, amíg a tárgyat a kezében tartja” – rabbi Jochánán nézete szerint. (Sulchán Áruch, uo., 269:6.)
6 Háláchá: Aki ráesik egy elvesztett tárgyra. „Ha valaki észrevesz egy gazdátlan tárgyat, és ráveti magát rázuhan, majd egy másik megragadja a tárgyat, akkor a tárgy az utóbbié.” Römá azonban azt vallja, hogy ha az elvesztett tárgyat egy olyan helyen találták, ahol a „négy könyök” szerzési módja érvényes (például egy széles utcán), akkor a második válasznak megfelelően (Ráv Pápá és Ráv Séset véleménye szerint, 10b.) azé a talált tárgy, aki rávetette magát (Tur és Bách, Rif és Ros nevében), mint az a Gemárában írva van (Szmá). (Sulchán Áruch, uo., 268:1.)
7 Háláchá: Négy könyök szerez. „Az ember körüli négy könyök tulajdont szerez neki. Ennek folytán, ha egy elvesztett tárgy bekerül egy ember négy könyökön belüli körzetébe, az illető megszerzi azt a tárgyat. Ez a törvény érvényes mellékutcán, közutak szélén és gazdátlan mezőn. Ha azonban a forgalmas út vagy a mező másvalaki tulajdona, a megtalálónak nem szerez tulajdonjogot négy könyöke” – Ráv Pápá és Ráv Séset ide vonatkozó nézete szerint. Grá azonban azt állítja, hogy ajándék megszerezhető ilyen módon. (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 268:2.)
8 Háláchá: Aki elvette a péá egy részét, és rádobta a többire. „Ha egy szegény ember elvette a péá egy részét, s azt rádobta a többi péára, vagy ha rávetette magát és öltözékét szétterítette rajta, akkor büntetésből az összes péát elveszik tőle, még azt is, amit addig gyűjtött már.” (Maimonidész, A szegények járandóságainak törvényei 2:18.)
9 5Mózes 24:19.
