XXIII. Megtérés, betérés, kitérés, visszatérés

Hovatartozás

Eltitkolt származás, papírok,

temetők, zsidó felmenők

Hogyan lehet a zsidó származást bizonyítani?

 Pálmai Tamás

Nagyon sokan keresik meg Oberlander Báruch rabbit azzal, hogy zsidó származásukat szeretnék igazolni. A rabbi az Álef Magazinnak adott nyilatkozatában részletesen elmondja a sokféle problémás eset alapján kikristályosodott elveit. Nemrég a brüsszeli Európai Rabbik Szervezetének jubileumi, jeruzsálemi találkozóján az egyik legnagyobb tekintély is megerősítette a Chábád által elfogadott eljárások helyességét.

Ötvenéves szocializmus után sok irat, igazolás megsemmisült. Majd a rendszerváltozás környékén jó néhányan döntöttek úgy, hogy felélesztik az identitásukat, és ekkor szembesültek azzal, hogy az irataik nincsenek meg, vagy nincsenek rendben. Hogy kell igazolni azt, hogy valaki zsidó származású?

– Az utóbbi húsz év nagyon fontos kérdése a zsidóság igazolása. Nem múlik el hét, hogy ne foglalkozzak a problémával. Nagyon sokan fordulnak hozzánk ez ügyben. Ki azért, mert Izraelben szeretné továbbfolytatni az életét, ki azért, mert zsidó házasságot akar kötni, vagy csak biztos szeretne lenni abban, hogy zsidó. A Sulchán Áruch – a zsidó törvénykönyv – szerint a régi Izraelben, ahol mindenki zsidó volt, sokkal könnyebb volt az igazolás, hiszen ha valaki ott lakott a többi zsidó között, ahol a döntő többség zsidó volt, vallásos életet élt, és kijelentette, hogy zsidó, akkor az elfogadható volt (csak annyi a kérdés, hogy ez jó volt ahhoz, hogy a minjánbe beszámítson, vagy arra is, hogy zsidóval házasodjon). Ahol azonban nem zsidók között élünk, nem gyakoroljuk annyira a vallást, ott a származást igazolni kell.

 

Egyházi és állami iratok

– Mi ennek a ma elfogadott módja?

– Az a jó, ha megvannak az iratok, ám ezek sajnos nagyon sok családnál elpusztultak, de ennek ellenére a másolatok beszerezhetők.

– Milyen iratok ezek, hiszen a nagy világégés után, már nem jelölik a hivatalos okmányok a vallási hovatartozást?

– Iratok alatt azt értem, hogy megvan a nagyszülők, szülők zsidó házasságlevele, a „ketuba”, amit minden esetben egy rabbi állít ki. Ez a papír elegendő, hiszen ha nem lettek volna zsidók, nem köthettek volna zsidó házasságot. Ilyen igazoló papír a hitközségi anyakönyvi kivonat, illetve az állami anyakönyvi kivonat, ami a második világháború előtt mindenképpen, de még utána is egy darabig tartalmazta azt, hogy mi az illető vallása, ez 1950 körül megszűnt, de pár hete láttam egy eredeti példányt 1951. februári kiállítással, ami még tartalmazta a vallást, úgy látszik, megszokásból beleírták. Még egy papír szolgál az igazolásra, a temetkezést igazoló okirat. A menet a következő: a Biblia alapján mondták ki a Talmud bölcsei, hogy csak anyai ágon vezethető le a származás. Ez azt jelenti, hogy nem kell mindkét szülőt igazolni, kizárólag az anyai ágat.

 

A kitért zsidók

– Sok esetben felvetődik a kitérés kérdése, amely a vegyes házasságok, és a zsidótörvények nyomán sok zsidót érint. Mi erről az elfogadott vélemény?

– A háláchá azt mondja, hogy a zsidóságból kitérni nem lehet. Ez azt jelenti, hogy az, aki kitért, továbbra is zsidó marad, és nők esetében a gyermeke is zsidó. Ha valaki hoz nekem egy papírt, hogy zsidónak született, de kitért, azt elfogadom, teljesen zsidónak számít és a kitérése után született utódja is az. Ezt minden ortodox rabbi így ítéli meg. Ezt azért hangsúlyozom, mert néhány neológ főrabbi szerint, kitérés esetén betérésre kötelezett az utód. De ez helytelen. Alapelvnek számít, hogy egyetlenegy igazoló papír alapján nem szívesen ítél az ember, ilyenkor keresgélünk tovább. Egyik esetben, azt kértem a hozzám fordulótól, hogy hozza el a plébánostól azt a papírt, ami igazolja, hogy a nagymamája kitért. Ez tartalmazta, hogy mindkét szülője izraelita volt, így jutottunk egy második papírhoz abban az esetben.

– Nem tudom jól gondolom-e, hogy manapság két fő okból kérik az igazolást. Az egyik, hogy állampolgárságot szerezhessenek Izraelbe, a másik, amikor a Háláchának kívánják igazolni a zsidóságot.

– Így igaz. Izrael Állam alapelve, hogy mindenkinek, aki szenvedett a holokausztban, joga van Izraelbe jönni, és állampolgárságot kapni, tehát mindegy, hogy apai vagy anyai ágon igazolt-e a zsidóság. Azért így, mert szerintük mindenkinek, aki szenvedett volna a holokausztban, meg kell adni a lehetőséget. A Háláchá másképpen kezeli a kérdést, hiszen azt nem a nürnbergi törvények alapján hozta létre az Isten.

– Megértéssel fogadják, amikor az igazoláshoz dokumentumokat kér?

– Általában egy zsidó nem veszi sértésnek, mert azt mondja, hogy ha ez a menetrend, akkor természetesen adom. Legtöbb esetben az van felháborodva, akinek nincs rendben a papírja. Volt olyan esetem, hogy valaki órákon keresztül ecsetelte, hogy miért nincsenek meg az iratai és ezek után elvárta, hogy azok nélkül adjam meg neki az igazolást. Tőle azt kérdeztem, hogy a bíróság vajon elfogadná, ha részletesen elmondaná, hogy milyen körülmények között vette meg a sarki házat, és átírná a nevére? Ez pont ilyen, nem arról van szó, hogy valaki hazudik-e vagy nem, tényt megállapítani csak okiratból vagy tanú közreműködésével lehet. Az általunk kiadott igazolást a világon mindenhol elfogadják. Előfordul, hogy Amerikából vagy Izraelből felhívnak, hogy mi alapján állítottam ki a papírt. Ilyenkor előveszem a dossziét, ami minden dokumentum másolatát tartalmazza, és elmondom.

– Mi van akkor, ha valóban nincs igazoló papír?

– Ezen a dilemmán sokáig gondolkodtam, aztán egyszer csak rájöttem valamire: ha semmilyen papír nincs, az a legjobb bizonyíték arra, hogy az illető nem zsidó. Ez kilencven százalékban igaz. Születési anyakönyvi kivonat, házasságlevél, válási papír, halotti anyakönyvi kivonat és minden állami papír tartalmazta, hogy mi az illető vallása. Ha sehol nem szerepel ez az adat, akkor valószínű, hogy az illető nem zsidó. Az sem akadály, ha a szülők külföldről jöttek ide, hiszen a kinti papírok is elérhetőek. Eddig nem találkoztam egy olyan esettel sem, hogy elpusztult volna valamennyi hivatalos állami papír. A magyar jog támogatja, ha valaki kéri, hogy megkaphassa elődei iratait. Romániában, Kárpátalján, Szlovákiában nehezebben működik ez az út, de az adatok mindenhol könnyebben- nehezebben, de hozzáférhetők.

 

Az eltitkolt származás és a hamisított papírok

– Mi a helyzet olyankor, ha a család akarja valamilyen okból akadályozni, hogy valaki visszanyerje zsidó identitását, például mert félnek?

– Van ilyen. Különleges eset, ha például egy nagymama zsidó, ami legalább annyira érinti az unokát, mint saját magát, de – habár ez nem etikus – visszatartja ezt az információt, hogy az unoka ne lehessen zsidó. Ez nehéz eset, mert a papírok itt megvannak, csak nem lehet hozzáférni. Ilyenkor meg kell keresni a nagymama testvérét, vagy más közeli vérrokonát, ha nála igazolható a származás, akkor ez igaz a nagymamára és az unokára egyaránt. Amiről beszélek, nem egy teoretikus eset, hanem a közelmúltban történt meg egy zsidóságát igazolni kívánó hozzám fordulóval. Mondok egy másik esetet, ami megtörtént velem: tizenéve megérkezett ide egy vallásos öltözetű fiatalember a feleségével, gyermekével Oroszországból. Izraelbe szándékozott menni, kérdeztem tőle, hogy miért Magyarországon keresztül, hiszen már közvetlenül is lehet odautazni, erre előadott egy történetet, ami kicsit sántított. Pár nappal később szólt nekem, hogy kellene neki egy kis segítség, egy „gyorsbetérés”. Miért kell neked ez – kérdeztem. Hiszen, ha zsidó vagy, nem kell betérned. Azt felelte, hogy a nagymama szülei fiatalon meghaltak, a nagymamáját még 1917 előtt örökbe fogadták, nincsenek papírok. Alapelvem, hogy nem avatkozom olyan dolgokba, amikhez nem értek eléggé, a magyar papírokat ismerem valamennyire, tudom, miket kell tartalmazzon, és hogy néz ki. A külföldieket nem ismerem. Mondtam neki: semmi probléma, a sógorom Oroszország főrabbija, felhívom. Akkor tudtam meg, hogy a forradalom előtti iratok is megvannak Oroszországban, semmi akadálya a papírok kikérésének. Innen, Magyarországról hajlottam rá, hogy elhiggyem, hogy a forradalom elpusztította az iratokat. Nem szabad rosszindulatúnak lenni, de mindennek utána kell nézni.

– Mi lett a fiatalemberrel?

– Sajnos volt, aki betérítette, és most valahol Európában egy reformközösség vezetője.

Egy alapelv van: minden papírból az eredetit kell elhozni, nem lehet másolatból dolgozni, hiszen a Photoshop remek termékeket tud előállítani. A hamisítási hullám kezdetét az izraeli orosz alija (Izraelbe való visszatérés) indulásához tudom kötni, ettől fogva csak eredeti dokumentumot fogad el az izraeli rabbinátus. Abban az esetben, ha csak hitközségi, illetve állami papírok vannak, egy eredeti, százéves bejegyzés eleve hitelesnek tekinthető. Amennyiben új az anyakönyvi kivonat, fel kell tenni a kérdést, hogy mekkora annak a valószínűsége, hogy a közel száz év alatt valaki belenyúlt a papírokba. Az állami papíroknál kisebb az esély, mert ott mindig volt jog, ami őrizte, és volt felelőse. A hitközségi papíroknál kicsit más a helyzet. Egy vidéki faluban például, ahol összesen húszan voltak, nem lehet tudni, hogy milyen bejegyzések történtek. Konkrét eset: egyszer Chichagóból felhívott valaki: a fia barmicvojához meg kell tudni, hogy a dédnagymama zsidó volt-e. Felhívtam a még élő dédnagymamát itt vidéken, aki elmesélte, hogy hatalmas szerelem volt az övék a negyvenes évek végén, de ő nem volt zsidó, viszont a helyi rabbi valamilyen gyors „betérést” csinált neki és összeadta őket, megszületett a gyerek és a szerelem amilyen gyorsan jött, el is múlt. A férj kivándorolt Izraelbe, őket itt hagyta. A kintről érkező papírok tanúsága szerint viszont igazolt volt a nagymama zsidó származása. Ezt a vidéki elnök saját aláírásával igazolta. Gondoltam, idős néni, hátha nem magyaráztam el neki jól, mit is szeretnék tudni. Újra felhívtam, és ő újra pontosan, nevekkel együtt elmondta ugyanazt. Felhívtam a hitközség elnökét, aki megtalálta az említett születési bejegyzést a hitközségi anyakönyvben – szerinte minden rendben volt. Elmeséltem neki, hogy van egy szépséghibája a dolognak, maga az érintett másként beszél a történtekről. „Most látom csak – mondta – ez egy utólagos bejegyzés, köszönöm, hogy szóltál.” Mindez azt jelenti, hogy az ilyen dokumentumok problematikusak.

 

Megoldás e a temetők?

– Gondolom, ha ennyi probléma van a születési iratokkal, akkor maradnak, mint biztos támpontok a temetők.

– Elvileg, ha valaki igazolja, hogy a felmenője zsidó temetőben nyugszik, akkor ez igazolhatná a zsidó származását, de ez sem teljesen igaz a legtöbb esetben. Itt is az a kérdés, hogy kinek a felügyelete alatt volt a temető, ki ügyelt arra, hogy kizárólag zsidók kerüljenek oda. Három éve volt a Népszabadságban egy hosszú cikk, ahol az egyik neológ hitközségi vezető arról nyilatkozott, hogy mindig megvan a kiskapu, hogy miként lehet nemzsidót eltemetni a zsidótemetőben. Konkrét eset, hogy egy híres művész felesége – aki egyébként nem volt zsidó – meghalt, és a férje mellé kívánták temetni. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta a fent említett neológ zsidó vezető, hogy „mindent meg lehet oldani”. Ettől kezdve, hogy ez hivatalosan is elhangzott, már nem adekvát egy halotti kivonat, mert az csak azt igazolja, hogy voltak zsidók a családban, de nem igazolja, hogy mindenki zsidó, aki ott nyugszik. Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult, hiszen a zsidó temetőben az a zsidó temetkezik, aki zsidók között szeretne nyugodni, tehát, ha odatemetünk egyetlen nem zsidót, akkor az összes ott nyugvók ellen vétkeztünk, mert nem tartjuk tiszteletben a végakaratukat. Ez óriási felelősség.

Azt szoktam mondani, hogy a zsidóság igazolásánál el kell érni egy bizonyos pontszámot, amit sok igazolás együttes értéke ad ki.

– Nemrég részt vett egy jelentős rabbi-találkozón. Kikkel találkozott? Szóba kerültek a zsidóság igazolásának problémái?

– Tíz éve alakult az Európai Rabbik Szervezete, központjai Brü­sszel­ben és Jeruzsálemben található. A vezetőség tizenegy rabbiból áll, a tes­tü­letnek én is tagja vagyok. Évente kétszer találkozunk, mindig más város­ban. Ebben az évben lett a szervezet tízéves, ezért Jeruzsálemben volt az ünnepi ülés a Siratófal mellett. Mivel Izraelben voltunk, több híres rabbihoz is ellátogattunk. Az egyik fontos kérdés, amivel foglalkoztunk, a zsidóság igazolásának kérdése volt. Wosner rabbi, aki egyike a leghíresebb törvényhozó rabbiknak, külön érdeklődött a magyarországi helyzetről. Megbeszéltük a felvetődött kérdéseimet, köztük a temetővel kapcsolatosat, ő is megerősített abban, hogy a temetőben nyugvás, nem biztos igazolás a származás tekintetében. Viszont a fent említett „pontszámba” termé­sze­te­sen valamennyire ez is beleszámít.