XXIV. Szerelem, házasság és család

Házasság

Elismeri-e a háláchá a polgári házasságkötést?

 

Akit törvényesen eljegyeztek, annak végig kell csinálnia
a vallási válás eljárását, mielőtt mással házasságot köthetne.

Shlomo Brody rabbi

A polgári házasságkötés hatálya a családi állapot haláchikus felfogása szempontjából a francia forradalom óta foglalkoztatja a hozzáértőket. Ez a vita messzire nyúló indákat bocsátott ki magából azóta, minthogy a háláchá szerint, aki jogszerűen eljegyzést kötött, annak végig kell mennie a vallási válás eljárásán, mielőtt mással házasságot köthetne. Addig egy „második házasság” házasságtörésnek minősülne, s az abból származó gyermekek törvényen kívülinek (mámzérim).

Ideális esetben a zsidó házasságkötés szertartását kompetens szakértő felügyeli, hogy megállapítsa, minden mozzanat, minden dokumentum és áldás a kellő módon ment végbe és állíttatott ki. De míg más társa­dal­mak­ban az eljáráson elnöklő hivatalnokra „ruháztatott” hatalom az államtól vagy az Istentől, a jelenlévő rabbi pusztán segítője a jegyespárnak, hogy a házasságkötés rendben menjen végbe. A zsidó házasság lényegében megmaradt a felek közti kölcsönös megegyezésnek.

A zsidó házasságkötés két fázisból áll, a kiddusinból (eljegyzés) és a niszuinból (házasságkötés), melyek rendszerint egyazon napon mennek végbe. A niszuin akkor történik meg, amikor a jegyespár az esküvői baldachin (hüpe) alá áll, illetve amikor belépnek közös szobájukba vagy önálló otthonukba, jelezvén, hogy együtt laknak. Ez volt a törvényes házasság módja már azelőtt, hogy a zsidók a Sinai hegyén megkapták volna a Tórát,[1] és ez marad az a mód, ahogyan a nem zsidók közt kötött házasságot a Tóra elismeri, nekik is megparancsolja ugyanis, hogy tartózkodjanak a házasságtöréstől és a törvénytelen viszonyoktól.[2]

A formális eljegyzési ceremónia, mely a törvény előtti viszony kezdete a jövendő házasfelek között, és amely két tanú jelenlétét kívánja meg, háromféleképpen is történhet. Az első módja szerint a férfi valami pénzértékkel bíró tárgyat ad át a nőnek – ez manapság szinte kivétel nélkül jegygyűrű formájában történik. De az eljegyzés törtnéhet írásos doku­men­tum, sőt azáltal is, ha a felek szexuális viszonyt létesítenek a házasságkötés szándékával.[3] Ez a legutóbbi mód, mellyel a kidusin és a niszuin is egyszerre lebonyolítható, amennyiben valakinek a tulajdon otthonában történik,[4] bölcseink szerint nem illendő.[5] Mindazáltal az ilyen eljegyzés érvényes, s így nyitva marad a lehetőség azok előtt, akik a zsidó esküvő ceremóniájáról lemondanak, hogy törvényes házasságban éljenek, amint a házasságkötés szándékával összeköltöztek és együtt élnek.

Ezzel kapcsolatos a kérdés a középkor során merült fel, midőn egy zsidó nő, egy szintén hitehagyó hitehagyó férjhez ment keresztény vagy muszlim törvények szerint, s aztán vissza kívánt térni a zsidó közösségbe. A Talmud szerint éjn ádám osze böiláto böilát znut – „senki sem akarja, hogy a szexuális viszony, amit mással létesít, tisztátalannak minősüljön, tehát azt feltételezzük ilyenkor, hogy a felek igyekeznek úgy eljárni, hogy viszonyuk törvényes legyen”.[6] Egyes törvényhozók szerint tehát feltételezzük, hogy két házasságban nem élő ember, ha szexuális viszonyt létesít, azt a törvényes házasságkötés végső szándékával teszik. Maimonidész szerint ez a feltételezés nem megalapozott, és a talmudi vélelem esetét néhány speciális helyzetre korlátozza, melyekben egy amolyan kváziházasság már megkötöttnek tekinthető,[7] vagy amikor igaz emberek a felek.[8] Az ő vélekedése szerint tehát a házasságon kívül szexuális kapcsolat megmarad annak, kivéve, ha a felek explicit módon nyilatkoztak a dologról másként.

Ezen véleményre alapozva Jichák Perfet rabbi[9] és Jiszraél Isszerlajn rabbi[10] úgy ítéltek, hogy a nem zsidó vallási ceremónia során kötött házasságnak haláchikus jogi következménye nincsen, tekintve, hogy a helyszín és mód választásával úgy vesszük, a felek voltaképpen kinyil­vání­tot­ták, hogy nem a háláchá szerint kívánnak házasságot kötni. És minthogy különösen valószínűtlen, hogy az ilyen pár meg kívánja tartani a családi tisztaság törvényeit, melyek súlyos büntetés terhével járnak, úgy vesszük, hogy jelen kapcsolatuk törvénytelen és nem minősül házasságnak, így viszont az asszony újra férjhez mehet a nehezen beszerezhető válási irat nélkül.[11]

Nem minden jogtudós ért azonban egyet ezzel a véleménnyel a polgári házasságot illetően. Egyesek szerint a polgári házasságkötés elemei (például a gyűrűváltás és a házassági oklevél kiállítása) elegendőek ahhoz, hogy a törvény előtt elismert egység jöjjön létre.[12] Joszéf Rosen rabbi (1858–1936) szerint a Sinainál kihirdetett eljárás, mellyel a zsidó házasság létesül, nem tette teljesen semmissé a régi eljárást sem, amely mindössze abból állt, hogy a felek összeköltöznek a házasságkötés szándékával.[13] Joszéf Elijáhu Henkin rabbi (1881 – New York, 1973) meggyőzőbben érvel, amikor azt mondja, hogy az olyan felek, akik kinyilvánítják házasodási szándékukat, majd elhálják a házasságot, s összeköltöznek, teljesítették a zsidó házasság alapvető követelményeit, még ha nem is nyilvánították ki, hogy a háláchá szerinti házasságot kívánnak kötni.[14]

A rabbik többsége ugyanakkor úgy véli, hogy a polgári házasságkötés nem hoz létre haláchikus házasságot. Úgy vélik, hogy a polgári házasságkötés ceremoniális elemei ugyan szándéknyilvánító jellegűek, de nem létesítő jellegűek, és hogy a szexuális viszony létesítése manapság nem minősül eljegyzési eljárásnak.[15] Ennél is fontosabb Mose Feinstein rabbi (1895 – New York, 1986) azon megállapítása, miszerint ha a felek nem a haláchikus zsidó ceremóniát választják, azzal kinyilvánítják kívánságukat, miszerint nem óhajtanak a háláchá szerint házaspárnak minősülni.[16] Ezen megfontolások alapján Ovádjá Joszéf rabbi (szül. Bagdad, 1920)[17] és Mesulám Roth rabbi (1875–1962)[18] úgy ítéltek, hogy nem szükséges válási eljárás a polgári házasságkötés felbontására.

Manapság lehet még egy érvünk arra nézve, hogy a polgári házasságkötés miért nem érvényes haláchikus értelemben. Henkin rabbi szigorú nézetét azon talmudi ítélet alapján alakította ki, miszerint „az emberek nem akarják, hogy szexuális viszonyuk törvénytelennek minősüljön, ezért joggal feltételezhetjük, hogy úgy igyekeztek eljárni, hogy viszonyuk törvényes legyen”. Chájim Dávid haLévi (1924 – Tel-Aviv, 1998) megállapítása szerint sajnos ezt ma a legtöbb nyugati országban nem mondhatjuk többé érvényesnek.[19]

Ugyanakkor sok szakértő, köztük Jechiél Jáákov Weinberg rabbi például (1884–1966)[20] úgy vélik, hogy ha ilyen helyzetben lehetséges, az asszony váljon el a háláchá szerint, formálisan is. Ha ez nem megoldható, akkor kompetens bét din döntsön az ügyről, és bizonyos esetekben úgy dönthet, hogy az asszony szabad a házasságkötésre, amint kívánja.

 

[1] Maimonidész, A házasság szabályai 1:1.

[2] Talmud, Szánhedrin 57b.

[3] Talmud, Kidusin 2a.

[4] Kidusin 12b.

[5] Sulchán áruch, Even háezer 33:1.

[6] Gitin 81b.

[7] A válás szabályai 10:19.

[8] Az öröklés szabályai 4:6.

[9] 1326–1408. RIVáS responsuma 6. fejezet.

[10] 1390, Maribor, stíriai grófság – 1460, Bécsújhely, Alsó-Ausztria. Trumát há­de­sen 209. fejezet.

[11] Sulchán áruch, EH 26:1.

[12] Ocár háposkim uo. 26:6:3.

[13] Cofnát Pánéách responsum 26. fejezet.

[14] Pérus Ivrá 3–5. fejezet.

[15] Chelkát Jáákov responsum 1:1.

[16] Igrot Móse responsum Even háezer 1:74.

[17] Jábiá Omer responsum EH 6:1.

[18] Kol mevászer responsum 22.

[19] Ászé lechá Ráv 8:72.

[20] Szridé es 1:108.