Simon Jacobson: Tartalmas élet

Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez, és egy testté lesznek. 1Mózes 2:24.

A sikeres házasság feltétele, hogy az Örökkévalót a kapcsolatba invitálják. A Rebbe 

1928. november 27-én Varsóban a Rebbe feleségül vette Chaya Mushka Schneersohnt, az előző Lubavicsi Rebbe lányát. Házasságuk huszonötödik évfordulóján a Rebbe így szólt egybegyűlt tanítványaihoz és követőihez: „Ma van a közösségért végzett munkám megkezdésének évfordulója. Ez a nap kapcsolt össze veletek. Az Örökkévaló segítsen minket, hogy munkánk mindnyájunknak megteremje a gyümölcsét.” Sok évvel később a Rebecin (így hívták a Rebbe feleségét) egyik barátnője látogatóba jött az egyik házassági évfordulójukon, és látta, mennyi virág és ajándék érkezett a világ minden tájáról. Kifelé menet, egy másik szobában pillantotta meg a leggyönyörűbb csokrot. Ahogy közelebb lépett, látta, hogy igazából nem is virágokból, hanem rendkívüli gonddal és avatott kézzel, színes szárított gyümölcsökből van összeállítva. „Hát ezt meg ki küldte?” – kérdezte. A Rebecin mosolyogva válaszolt: „Ezt a férjemtől kaptam.”  

Miért házasodjunk?

Az esküvő örömteli esemény. Családtagokkal és barátainkkal találkozunk, eszünk-iszunk, táncolunk, örvendezünk. Osztozunk annak a férfinak és annak a nőnek a boldogságában, akik ez alkalommal kötik össze az életüket. De tulajdonképpen miért is kötünk házasságot?

Egyesek erre azzal felelnek, hogy a házasság két embert egymáshoz kötő szerződés. Mi azonban tudjuk, hogy ha két ember nem szereti egymást, akkor nem létezik olyan erős szerződés, amely együtt tartaná őket. Az igazi kérdés egy lépéssel a házasság előtt merül fel: Miért vonzódik ilyen erővel egymáshoz férfi és nő?

Azért, mert az Örökkévaló egyetlen entitásnak teremtette őket, és csak azután választotta őket szét. Ahogy a Biblia mondja: „És teremtette az Örökkévaló az embert az ő képére, … férfinak és nőnek teremtette őket.” 1 A bölcsek ezt így magyarázzák: „Egy ember két arccal.” 2 Egyetlen individuumként az ember társtalan lenne, nem lenne feladata, és nem tudna fejlődni. Sem férfi, sem nő nem lenne képes felülemelkedni azon az individuumon, amelynek született. Ezért az Örökkévaló egynek teremtette majd kettéválasztotta őket, és így a kettő egyesülhet, és újra eggyé válhat. Férfi és nő azért vonzódik egymáshoz, mert egyedül nem érezzük teljesnek magunkat: keressük a másik felünket, hogy ez által újra egyesülhessünk az Örökkévalóval. A sikeres házasság kulcsa tehát a szentség értékelése. A férfi és a nő puszta egyesülésén kívül a házasságnak egy harmadik dimenziót is hordoznia kell: az Örökkévalót. A férfit illetve nőt jelentő két héber szó egyaránt tartalmazza a tűz szót.3 Más betűket is tartalmaznak, amelyek együttes kombinációja az Örökkévaló nevét adja. Férfi és nő az Örökkévaló nélkül olyan, mint két egymás elemésztő tűz. Amikor férfi és nő túllép önmaga korlátain, és életükbe bevezeti az isteniséget és a szentséget, egy láthatatlan, rejtett kötelék folytán eggyé tudnak válni, és ez az egy sokkal több, mint az alkotórészek egyszerű összege. Két ember szeretheti egymást, gondoskodhat egymásról, de isteni erő nélkül vajon mi kötne össze örökre halandókat? Az ilyen kapocsra szükség van, mert azon kívül, hogy két eltérő személyiségű és hátterű emberről van szó, a férfi és a nő biológiai, érzelmi és pszichológiai értelemben is különbözik egymástól, és élete során számos átalakuláson megy keresztül.  Az egész életre szóló kapocs megteremtésének egyetlen és legfontosabb tényezője a férj és a feleség elkötelezettsége az Örökkévaló és az Ő időtlen törvényei iránt. Amiképpen egy háznak szüksége van alapra, amin állhat, ugyanúgy a házasságot is örök alapra kell építeni. Férj és feleség azáltal invitálja az Örökkévalót a kapcsolatába, hogy egyesülésüket és életüket örök értékeknek szenteljék, és olyan jelenléthez kössék, amely magasabb az övékénél. Azáltal teszik ezt, hogy elismerik az Örökkévalót, aki két félként, de egy lélekként teremtette őket. Ez mindkét házas félben elülteti az egymás iránti, a családjuk iránti és a körülöttük lévő világ iránti elkötelezettséget. A házasság által teremtett egység – a férfi, a nő és az Örökkévaló közötti kapocs – gazdagítja a családon belüli egységet és szeretetet, meghatározza a gyermekek fejlődését és szeretetét. Ez az egység minden házasság megfelelő működéséhez elengedhetetlen, ez teszi képessé a két házastársat, hogy külön-külön és együtt is fejlődjön. És mindenekelőtt: házasságunk – az a forma, ahogy férfi és nő egyesül egymással – tükrözi azt a módot, ahogyan az Örökkévalóval egyesülünk.

Egy nagy tudós a házasság fogalmát tanulmányozta, és felismerte, hogy mivel a sikeres házasság megkíván egyfajta isteni energiát, amely egyesíti a két felet, ezért ezt az energiát annak érdekében, hogy együtt tartsa a két felet, állandóan meg kell újítani. Mikor ezt a gondolatát megosztotta egy kollégájával, az így felelt: „Gratulálok!” „Miért gratulálsz?” – kérdezte a tudós. „Azért, mert a szerint az elmélet szerint, amit az imént kifejtettél, a házasságod minden pillanatban megújul. Úgyhogy mazel tov! Épp most házasodtál újra!”   

Mitől működik egy házasság?

Az egészséges házasság épületéhez sokféle építőanyag kell. Szeretetre természetesen szükség van, és az egymás iránti kölcsönös tiszteletre is, és arra a fajta alázatra és vonzalomra, amit férj és feleség az Örökkévaló iránt érez. Állandóan tudatában kell lenniük a kettejüket összekötő isteni erőnek és annak a nagy felelősségnek, amit a közös élet és otthon építése ró rájuk. Ez a fajta tisztelettel vegyes szeretet a háztartás vezetésétől kezdve egészen a gyerekek iskoláztatásáig életük minden aspektusába beleivódik. A sikeres házassághoz elengedhetetlen a vitalitás. Két ember egysége azt jelenti, hogy magának az egységnek is elevennek kell lennie, és fejlődéséhez állandó gondozásra és ösztönzésre van szükség. A házasság egyszersmind bizalmi kötelék is. A bizalom nem egyik napról a másikra alakul ki: évek kellenek hozzá. Ha azonban kialakul, olyan szilárd alapot szolgáltat, amely a válságos helyzeteken is keresztülsegíti a házasságot. A bizalom nem a tökéletes magatartás folyománya, hanem a felelősségre vonhatóságé. Senkitől sem várható el, hogy tökéletes legyen, de egy egészséges személyiségtől elvárható, hogy felelős magatartást tanúsítson, hogy ismerje be, ha hibát követett el. A bizalom azt jelenti, hogy a házasság tartama alatt olyan alapállást és magatartást tanúsítunk, amelynek alapján a házastársunk nyugodtan hagyatkozhat ránk, hogy van bennünk annyi tisztesség, hogy még olyankor is becsületesen viselkedjük, ha senki más, „csak” az Örökkévaló lát minket. Ellenkező esetben mindig fennáll a kétség: honnan tudhatom, hogy a házastársam igazán elkötelezetten vállalja ezt a házasságot? Az egészséges házasság azt is jelenti, hogy a két házastárs közösen egészséges otthont épít, amely nem csupán a személyes kényelmet szolgálja, hanem másoknak is fénnyel szolgál. A házasság legfontosabb céljai között az a fontos, hogy olyan otthont teremtsenek, amelyet az isteni erény és moralitás elvei vezérelnek. A kis dolgok is lényegesek, hogy megerősítsük házastársunk és az Örökkévaló előtt az elkötelezettségünket. Elmegyünk bevásárolni. Kitakarítunk. Megkérdezzük, hogy segíthetünk-e valamit, amikor házastársunk ki se látszik a teendőkből. Amikor valaki elutazik, hozzon valamilyen ajándékot házastársának az útról. Még akkor is meg kell próbálnunk bevonnunk a házastársunkat a dolgainkba, amikor dolgozunk, amikor az otthontól függetlenül akad teendőnk. 

A szeretetteljes házasság egyik legfontosabb és középponti eleme, hogy megtanuljuk fenntartani az otthoni békességet, hogy megtanuljuk elmondani és megoldani a minden házasságban előforduló váratlan eseményeket. Meg kell tanulnunk, hogyan oldjuk fel a vitákat, hogyan békéljünk meg, milyen magatartást tanúsítsunk olyankor, amikor rosszul mennek a dolgok. Ha valamelyik házastárs szorult helyzetbe kerül, a másiknak nem szabad elfeledkeznie arról, hogy ők ugyanannak a léleknek a két fele. Házastársunkat cserbenhagyni ugyanolyan, mint önmagunkat, vagy az Örökkévalót elhanyagolni. 

A házasságon belüli problémák megoldására természetesen nincs általános „csodarecept”, ez a férj és a feleség közös erőfeszítéseitől függ. Mindenesetre mindkét félnek meg kell értenie, hogy a házasság, a megszentelt egyesülés fenntartása olyan abszolút szükséglet, amiért mindketten felelősséggel tartoznak. Azt is meg kell értenünk, hogy a boldog házasság nem épülhet kizárólag az egyik fél feltételeire. Az igaz szerelem nem eltörli, hanem gazdagítja az egyéniséget. Csábító lehet talán mindig keresztülvinni az akaratunkat, de a szeretet és a tiszteletet az táplálja, ha elismerjük házastársunk szükségleteit és igényeit. Az ilyen önzetlenség csak annak felismeréséből fakadhat, hogy felismerjük az életünkben szerepet játszó isteniséget, amely képessé tesz minket arra, hogy belássuk: házastársunk mozgástere legalább annyira szent, mint a miénk. A férjnek és a feleségnek kölcsönösen egyezniük kell abban, hogy mindketten tudomásul veszik: mindketten felelősek azért, hogy a megszentelt házasság működjön. Ez csak akkor lehetséges, ha mindkét fél megtanul nyíltan kommunikálni, és ha elismeri a probléma kialakulásában játszott szerepét. Mindkét házastársnak tiszteletben kell tartania a másik szempontjait, bármilyen csekélynek látszanak is azok. Nem szabad hagyni, hogy a problémák hosszú ideig megoldatlanok maradjanak. Egy-egy konfliktus időnként úgy is elkerülhető, hogy házastársunk indulatos megnyilvánulására nem hasonló tónusban válaszolunk. Amikor az egyik házastárs megharagszik, gyakori eset, hogy a másik gondolkodás nélkül hasonlóval viszonozza, miáltal csak lobogó tűzzé szítja a szikrát. Legjobb, ha türelmesen meghallgatjuk házastársunk problémáit, ha legalább arra az időre halasztjuk a vitát, amikorra az átmeneti harag eloszlik. Senkinek sincs joga behatolni – sem pszichológiailag, sem érzelmileg, sem fizikailag – egy másik ember személyes terébe. Az ilyesmi semmilyen körülmények között nem tolerálható. Ha mégis megtörténik, az agresszív fél a felelős azért, hogy segítségért forduljon. Ha szükséges, akkor az agresszió szenvedő alanyainak kötelességük követelni ezt, és bevonni másokat ahhoz, hogy a probléma a lehető legjobb megoldásra találjon. A házasságban nem fordulhat elő durva kritika. A házastárs leszólása csak súlyosbítja a problémát. Ha házastársunk magatartásában valami olyasmit tapasztalunk, ami korrekcióra szorul, szelíden, szeretettel és aggodalommal közelítsünk hozzá. Ha úgy tapasztaljuk, hogy bizonyos dolgok egyfajta szellemi „vakfoltra” esnek nála, legjobb, ha beletörődünk, és csak mosolygunk rajta. Mindannyiunknak megvannak a magunk vakfoltjai. Nem a mi dolgunk eldönteni, mi a legjobb a házastársunk számára. Noha férj és feleség szüntelenül tanítja egymást, nem egymás tanítói, és nem egymás fölöttesei, hanem egymás legjobb barátai, méghozzá egyenlő rangú barátai. Ha a házastársak között vita keletkezik, sokszor az a legjobb, ha a családtagok nem szólnak bele. A rokonok minden valószínűség szerint jót akarnak, de a szubjektivitásuk folytán hajlandóak egyik vagy másik fél pártjára állni, ami csak súlyosbítja a problémát. Egy jó barát sokszor többet segíthet, jóllehet a dolgok eltúlzásával vagy éppen egyszerű pletykálkodással gyakran éppen az úgynevezett „jó barátok” okozzák a konfliktust. Ha így áll a helyzet, akkor az a legjobb, ha megpróbálunk eltávolodni a viszályt szító szituációtól. Ha bármilyen őszintén törekszünk is rá, semmiképp nem tudjuk elsimítani az ellentéteket, legjobb bizalmasan egy olyan harmadik személyhez fordulni, akiben mindkét házastárs megbízik. Vigyázzunk azonban, hogy az illető olyan ember legyen, aki nem szítja tovább a tüzet, és olyan, aki őszintén törődik velünk és a házasságunkkal. Nézeteltérések esetén fontos a kompromisszum: ne engedjük, hogy a büszkeségünk ennek útjába álljon. Sokan úgy érzik, gyengének fognak látszani, ha elsőként mutatnak megbánást, ez azonban valójában az igazi erény jele. Az egészséges házassághoz mindenekelőtt az szükséges, hogy férj és feleség sose feledkezzen meg a harmadik fél, az Örökkévaló iránti kötelezettségeiről. Kettejük házassága nem magánügy: az egész kozmikus sorsot befolyásolja. Férjnek és feleségnek egyaránt be kell vonniuk a házasságba az Örökkévalót, méghozzá nem vendégként, hanem állandó társként.

Ebbe tartozik a parancsolatok teljesítése és azé az áldásé, amelyben az ember a teremtésekor részesült: „Szaporodjatok és sokasodjatok”.4 Ez a sikeres házasság egy kritikus tényezője. Fizikai és pszichés alkatunkhoz hozzátartozik a reprodukció képessége, kell ahhoz, hogy teljesnek érezzük az életünket. Az Örökkévaló mindannyiunkat megáld a nemzés, illetve a szülés lehetőségével; minden gyermekkel, akinek életet adunk, megáld minket az Örökkévaló erővel és forrásokkal, hogy képesek legyünk eltartani, gondozni és táplálni azt a gyermeket. Lehet, hogy egyesek félnek ettől, mert olyan környezetben élnek, ahol sokféle módon baja eshet egy gyermeknek. Egy rossz dolog azonban nem igazol egy másik rosszat, nevezetesen azt, hogy ne vállaljunk gyermeket. A gyermek vállalása meghatározza és kikristályosítja a házasság prioritásait – sőt általában az életét –, és a gyermeknevelés a legnagyobb kihívást jelentő, legmélyebb és legnagyobb örömet nyújtó feladat, amelyet férfi és nő együtt teljesíteni remélhet. Ez örökre egymáshoz, a családjukhoz, és mindenekfölött az Örökkévalóhoz köti őket.  

 

Hogyan készüljünk fel a házasságra?

Mi az oka annak, hogy manapság ilyen soha nem tapasztalt mértékben megnövekedett a válások és a félresiklott házasságok száma? Az, hogy sok mai házasságból hiányzik az isteni dimenzió. A rövidtávú megoldások segíthetnek ugyan a házasságot összetartani, de ha az alapok nem elég masszívak, ezek nem jelenthetnek egészséges megoldást.

A bölcsek azt mondják, hogy a házasság a férfi második születése. A lélek először belép a testbe, és anyagi létet ölt; amikor pedig megnősül a férfi, a lélek még mélyebben beágyazódik az anyagi állapotba. Noha az ember életébe beletartozik az anyagi világ pozitív fejlesztése, ahhoz, hogy egy ilyen küldetést a megfelelő nézőpontból vigyen véghez, megfelelő spiritualitással és állhatatossággal kell felvértezve lennie. A következtetések világosak: a házasságra készülő embernek időt kell szentelnie a spirituális és az isteni dolgokra, és tisztába kell jönnie a házasság mélyebb jelentőségével. Ez a házasság előtti periódus létfontosságú, mert maga a házasság megköveteli, hogy belemerítkezzünk fizikai világunk leganyagibb vonzataiba: el kell tartanunk a családunkat, törődnünk kell az otthonunkkal, építenünk kell a karrierünket. Azzal, hogy már a házasság előtt ráhangolódunk a spiritualitásra, erős alapot vetünk otthonunknak és családunknak. A sikeres házasság jóval az esküvői szertartás előtt kezdődik: az első lépés az, hogy mind a férfi, mind a nő külön-külön ismerje föl, milyen szerepet játszik életükben az Örökkévaló. Ez pedig azt jelenti, hogy a házasság előtti egyéniség-formáló években tanulni kell, és fel kell készülni a házasságra. Ahhoz, hogy a házasság sikeres legyen, először is azt kell felismernünk, hogy kik is vagyunk: testben lévő lélek vagyunk. Ha megbékélünk önmagunkkal, ha testünk és lelkünk egymásra hangolódik annak érdekében, hogy életünk misszióját beteljesítsük, akkor sokkal valószínűbb, hogy megtaláljuk magunknak a megfelelő lelki társat. Amíg nem tudjuk, kik is vagyunk valójában, honnan is tudhatnánk, hogy miféle társsal a legjobb összeházasodnunk? A lélek, amely nem érzi magát teljesnek, azt követeli tőlünk, hogy keressük meg a másik felét. Lehetséges, hogy megzavar minket, és elvonja a figyelmünket a másik nem iránti testi és érzelmi vonzalom. Ennek a vonzalomnak azonban nem szabad keresésünk kizárólagos célpontjának lennie, mivel ez csak a lélek teljességre vágyásának egyik megnyilvánulása. Ez a vonzalom később, a kapcsolat ápolásában pozitív erővé válik.

A párkereső emberen az Örökkévaló áldása van, ennek ellenére, mint mindenben, itt is kezdeményező szerepet kell vállalnunk: a mi dolgunk megkeresni azt az embert, akivel minden szempontból összeillünk. A társkeresésben nem lehetnek csupán külsődleges, felszínes jegyek az irányadók, amelyek esetenként ellentétben lehetnek a komoly kapcsolathoz szükséges mélyebb összhanggal. Sokkal fontosabb, hogy megtudjuk az, hogy mit érez a leendő társ az Örökkévaló iránt, hogy mit tart a magasabb célokról, azokról az értékekről, amelyek igazán fontosak az életben és a házasságban. Természetes, hogy a párválasztás folyamatában időnként kétségeink támadnak, és nehezen tudunk dönteni. Ezeket a kétségeket nem akadálynak kell tekinteni, hanem egy folyamat egészséges és nyitott részének. Gyakran előfordul, hogy az Örökkévaló csak akkor részeltet minket a megfelelő társ áldásában, amikor már készen állunk arra, hogy őszintén rászánjuk magunkat a spirituális fejlődésre, és ne csak a karrierünkkel vagy a társasági életünkkel törődjünk.

A házasságra történő felkészülést a spirituális és a személyes gyarapodás nagy lehetőségének kell tekintenünk, egy új kezdetnek, amelynek során megismerjük önmagunk és a leendő házastársunk lelkét, hogy lefektethessük azokat a szilárd spirituális alapokat, amelyekre a házasságot alapozhatjuk. Olyan sok időt töltünk magának a házassági szertartásnak a tervezgetésével, hogy sokszor elfeledkezünk a spirituális felkészülésről, noha az sokkalta fontosabb. Mivel a házasság olyan széles körű egyesülés, az is célszerű, hogy mielőtt a férfi és a nő elhatározza, hogy házasságot kötnek, ismerjék meg egymás családját, mivel értékrendünk kialakításában a családunk is szerepet játszik. Nincs szükség nagyszabású esküvőre. Igen, legyen szép, de az a látvány, hogy egy férfi és egy nő egymásnak és az Örökkévalónak szenteli életét, önmagában szebb, mint a legdrágább körítés. Az is helyes, ha a vőlegény és a menyasszony az esküvője napján ad valamennyi pénzt jótékony célra, és a szüleik szintén. Ez megadja az adakozó és barátságos kapcsolat alaphangját, és az Örökkévaló áldását vonja az ifjú párra.  

 

A válásról

Az Örökkévaló azért teremtette a házasság intézményét, hogy lehetővé tegye férfi és nő örökös egyesülését. Anyagi világunk követelményei miatt, és a bármely két ember kapcsolatában megtalálható bonyolult és kényes dolgok miatt nyilvánvaló, hogy a házasságban lesznek leküzdendő akadályok. Ezekkel a tőlünk telhető legnagyobb energiával, türelemmel és kitartással kell foglalkoznunk, mivel a házasság, ahogy bölcseink mondták: „örökös épület”. A válás az utolsó eszköznek tekintendő, amely csak akkor jöhet szóba, ha a pár már minden békülési lehetőséget kimerített, és ha ők is és mindazok, akikben bíznak, úgy gondolják, hogy ez az egyetlen megmaradt lehetőség.  Látnunk kell, hogy a sok válás égi jel, amely arra int minket, hogy erőteljesen foglalkozzunk az indítékokkal. Jelentsük ki, hogy a házasságunkban szükség van az Örökkévalóra. Kötelezzük el magunkat, hogy házasságunkban mindig szem előtt tartjuk az istenit, és hogy családi otthonunkat olyan hellyé tesszük, amely segít beteljesítenünk az Örökkévaló áltál ránk rótt földi küldetésünket. Ne feledjük, hogy a házasságkötésünk és a házasságunk fenntartása nemcsak a saját érdekünket szolgálja, hanem a gyermekeinkét, az unokáinkat, és még sok utánunk következő nemzedékét is. Vegyük komolyan a házasságot. Ez nem olyan kötelesség, amely csak magunkra és házastársunkra tartozik, hanem olyan, amellyel önmagunknak, a házastársunknak és az Örökkévalónak tartozunk. Az ilyen egység olyan fényt ad, amely az egész világot beragyogja.

Egyszer egy fiatal hajadon a Rebbével beszélgetve elmondta, hogy több vőlegényt is ajánlanak neki, majd sorra kifejtette, hogy melyik miért nem nyerte el a tetszését. A Rebbe elmosolyodott. – Túl sok szerelmes regényt olvastál – mondta. – Az igazi szerelem nem az a mindent elsöprő, minden mást elhomályosító érzés, amiről a regények írnak. Az igazi szerelem olyan érzelem, amely egész életünkben erősödik. Ezt a fajta szerelmet a közös élet apró, mindennapi cselekedetei éltetik. Ez az egymással való osztozás és törődés, és az egymás iránti tisztelet. Az igazi szerelem a közös élet, a család, az otthon felépítése. Mikor két élet egyesül, hogy eggyé váljék, idővel elérkeznek egy pontra, ahol mindkét társ úgy érzi, hogy a másikhoz tartozik, és nem tudják elképzelni egymás nélkül az életüket.